„Utálom Taylor Swiftet“ – írta Donald Trump, miután Taylor Swift bejelentette, hogy Kamala Harrist támogatja az amerikai elnökválasztáson.
Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke és az éppen futó elnökválasztási kampány republikánus jelöltje deklarálta: nem sorolja magát a Swiftie-k közé. Sőt.
„UTÁLOM TAYLOR SWIFTET“ – fogalmazott velősen a tulajdonában álló, Truth Social nevű platformon, miután a popsztár beállt Kamala Harris demokrata elnökjelölt mögé a választási kampányban. Trump a Fox Newsnak azt mondta, nem lepődött meg Swift döntésén, ugyanis nyilvánvaló, hogy liberális.
A múlt hónapban Trump megosztott egy MI által generált képet Swiftről, amin Uncle Sam-jelmezben „támogatja a kampányát“, illetve más képeket is, amelyek azt hirdették, hogy megnyerte a rajongótáborának egy részét. „Elfogadom” – írta a képekhez, de azóta tagadta, hogy bármit is tudott volna azok elkészültéről.
A Rolling Stone a napokban időrendben gyűjtötte össze, hogyan nyilatkozott a két fél egymásról a múltban. 2018-ban – miután Swift kiállt egy demokrata szenátusi jelölt mellett – Trump úgy nyilatkozott, „kábé 25 százalékkal kevésbé szereti“ az énekesnő zenéjét. Azóta Swift többször kiállt az aktuális demokrata jelölt mellett, a volt elnök pedig folyamatos önellentmondásokba kerülve reagált ezekre a megszólalásokra.