2024.9.13 13:55
Olvasási idő 0:42
Szöllősi Anna

Megszületett Cardi B és Offset harmadik gyereke

ARCOK CARDI B GÓLYAHÍR OFFSET

Bár a pár a hírek szerint éppen válik, a fotók tanúsága szerint félretették a sérelmeket, hiszen a Migosból ismert rapper is meglátogatta őket a kórházban.

Cardi B egy csütörtöki Instagram-bejegyzésben jelentette be, hogy szeptember 7-én, múlt szombaton, életet adott Offsettel közös harmadik gyereküknek. A posztban megosztott fotók szerint a Migosból ismert rapper, illetve kislányuk és kisfiuk is csatlakozott hozzájuk a kórházban.

Ahogy a CBS News emlékeztet, a kisbaba néhány héttel azután született, hogy Cardi B augusztus elején harmadjára is beadta a válókeresetet. Viharos, 2017 óta tartó házasságuk alatt a Grammy-díjas rapper kétszer – 2018-ban, majd 2020-ban is – válni akart, de eddig mindig meggondolta magát.

Offset és Cardi B
Offset és Cardi B Forrás GettyImages / Emma McIntyre / Staff

Az időzítés kissé zavarba ejtő, hiszen az állítása szerint tavaly év végén szinglivé vált Cardi B augusztus elsején lényegében egyszerre jelentette be legújabb terhességét, illetve adta be újra a válási papírokat.

Születendő gyermekének aznap írt posztjában így üzent: „Minden vég egy új kezdet! Annyira hálás vagyok, hogy veled tölthettem ezt az évszakot, annyi szeretetet és életet hoztál nekem, és legfőképpen erőt adtál!“

Kiemelt tartalom
Az elsüllyedt tengeralattjáró, Barbenheimer, és az ellentmondásos Azahriah - Ezek voltak 2023 legfontosabb popkult pillanatai Az elsüllyedt tengeralattjáró, Barbenheimer, és az ellentmondásos Azahriah - Ezek voltak 2023 legfontosabb popkult pillanatai 2023.12.29 15:49

A most született kisbaba egyébként Offset hatodik gyereke, az első három – Jordan, Kody és Kalea – három különböző nőtől – Justine Watsontól, Oriel Jamie-től és Shya L'Amourtól – született.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Cardi B (@iamcardib) által megosztott bejegyzés