Az 'Euphoria' című számban Lamar nem csak rapperként, de apaként és emberként is sárba döngöli pályatársát.
Újabb állomásához érkezett a Kendrick Lamar–Drake párharc. Ezúttal Lamaron volt a sor, és a rapper kedden meg is érkezett Euphoria című diss trekkjével, amiben igazán súlyos dolgokkal oltja le kanadai pályatársát.
A 6 perces szám zeneileg olyan, mintha Lamar Mr. Morale & the Big Steppers című albumának egyik fiókban maradt dala lenne. A szövegben a rapper „manipulátornak és megrögzött hazudozónak” nevezi Drake-et, aki szerinte csak a rajongók kiszolgálásáért zenél, nem azért, mert lenne bármilyen művészi víziója.
Lamar úgy fogalmaz, ő Drake „legnagyobb utálója“, utálja, ahogy jár, beszél és öltözködik. A legkeményebb vádak között ott van, hogy a kanadai rapper Lamar szerint nem is lenne méltó arra, hogy az n-wordöt használja, mert tulajdonképpen csak blackfishingel (eljátssza, hogy fekete).
De ami talán még keményebb, az, ahogy terítékre kerülnek Drake esetleges szülői képességei: „Azt hiszitek, hogy az életem a rap? Van egy fiam, akit fel kell nevelnem, de látom, hogy erről te semmit nem tudsz” – hangzik el, majd több soron keresztül sorolja fel szülői feladatait hozzátéve, hogy Drake azokkal minden bizonnyal nincs tisztában.
Természetesen nem maradt ki az újra és újra előkerülő ghostwriterezés sem, ugyanis a kanadai rapperről sokszor pletykálták már, hogy szellemírókkal íratja a dalszövegeit. „Most egy szellemmel harcok vagy a MI-val?“ – fogalmaz Kendrick Lamar utalva arra, hogy Drake a szellemíró-pletykák mellett mesterséges intelligenciát is használt már zenekészítésnél, hogy megidézze Snoop Dogg és Tupac hangját.
A Euphoria felkerült a streamingfelületekre is.
Drake is reagált a megjelenésre. A diss trekket egy, a 10 dolog, amit utálok benned című filmből kivágott képpel gúnyolta ki. Ez az a jelenet, amikor Julia Stiles karaktere egy verset szaval, amelyben felsorolja a Heath Ledger „rosszfiú” karakterével szembeni sérelmeit.
Meglátjuk, hogy vajon dal formájában is reagál-e majd az elhangzottakra. Az már a sztori sokadik felvonása lenne egyébként, ugyanis az egész Lamartól indult, az elején még J. Cole is benne volt, de ő sűrű bocsánatkérések közepette kiszállt, Drake viszont nem hagyta annyiban, és pár hete ledobott egy diss trekket.