Az 50 éves hiphop elképzelhetetlen lenne a benne dúló viszályok nélkül, hisz nincs még egy olyan kultúra, amelyben ekkora hangsúly lenne a rivalizáláson. Cikkünkben megemlékezünk a legemlékezetesebb beefekről, amelyek közül több a sírig tartott.
Idén ünnepeljük a hiphop ötvenedik születésnapját, a kultúra pedig elképzelhetetlen lenne a képviselői közti nyílt rivalizálás, avagy a beefek nélkül. Ezek közül emlékezünk most meg azokról, amelyeket az alapműveltség részeként tanítanánk az középiskolákban. Hiszen mik ezek, ha nem a történelem részei?
A leghíresebb: Tupac vs. Biggie
Nem lehetünk biztosak benne, hogy van két nagyobb márka a rapzenében a nyugati és keleti part két zászlóvivőjénél, akik brandértékéhez – tagadhatatlan zsenialitásuk mellett – biztosan hozzájárult korai haláluk (amely épp karrierjük csúcsán érte őket), illetve a kettejük közti rivalizálás. Na meg a pletykák, amelyek e kettőt összefüggésbe hozták.
Tupac Shakur, azaz 2Pac és a Notorius B.I.G.-ként ismert Christopher Wallace története azért is ölthetett mitológiai jelleget, mert a két legendás rapper egykor kifejezetten jóbarátai voltak egymásnak. Ha 2Pac New York-ban, illetve, ha Biggie Kaliforniában járt, fixen egymásnál dekkoltak, nagy rajongói voltak a másik rapjeinek, Biggie még arra is megkérte nyugati parti kollégáját, hogy legyen ő a menedzsere, amit az udvariasan visszautasított.
![](https://storage.refresher.hu/article/1fae20f0b0a52ce5408e.jpg?is=1200x2000&s=c26e81a48ad63ed898cd3428f839eafb6e214cdc2f274c305ea4f76cdb1f1f21)
Kisebb vitáik voltak, de az igazán nagy törést egy konkrét eset okozta azokból az időkből, amikor együtt dolgoztak egy másik rapper, Little Shawn lemezén. 1994. november 30-án Tupac épp Biggie-hez és Puff Daddyhez tartott egy New York-i stúdióba, de az épület előterében öt lövés érte. Túlélte a fegyveres támadást, viszont úgy gondolta, hogy B.I.G.-nak is köze lehetett a megtervezéséhez. Viszonyuk itt mérgesedett el.
![Playback Péntek: Clairo és Eminem új albumaival éljük túl a hőséget](https://storage.refresher.hu/article/Playback-Pentek-Clairo-es-Eminem-uj-albumaival-eljuk-tul-a-hoseget~32326f54b852cbc33339.jpg?is=150x200c&ic=501x0x621x828&s=132d5ef92f0a64d7d21711170c36b2f535fbc22a6305121292a487439c444337)
Tupac ezután írt alá Suge Knight kiadójához, a Death Row Records-hoz, amely rivális viszonyban volt Puff Daddy Bad Boy Records-jával. A két kiadó versengésével, illetve két vezető rapperük konfliktusával megszilárdult a keleti és nyugati part közötti rivalizálás. Tupac és Biggie ezután kezdtek el a zenéikben is üzengetni egymásnak, és mindkét rapper korai halála kapcsán felmerültek pletykák, miszerint a másik fél társaságának valamilyen formában köze lehetett az esetekhez. Ami biztos, Tupac hunyt el hamarabb, és azt követően Biggie egy interjúban kifejtette, szeretett volna véget vetni annak a gyűlöletnek, ami a két part között kialakult, és amelynek ő és Tupac váltak a szimbólumaivá.
Harc New York trónjáért: Nas vs. Jay-Z
Biggie '97-es halála után két esélyes volt arra, hogy a keleti part legnagyobb városának vezető rappere legyen: a klasszikus Ilmatic albumot jegyző Nas vagy a feltörekvő tehetség, Jay-Z. A beef magvait már 1996-ban elvetették, amikor Nas nem jelent meg Jay-Z Reasonable Doubt című debütalbumának felvételénél, majd hetekkel annak megjelenése után saját második lemezén piszkálgatta riválisát. A viszonynak nem tett jót, hogy Notorius B.I.G. halála után Jay-Z kijelentette, hogy ő New York legjobb rappere, majd a hozzá közelálló Memphis Bleek is célba vette Nas-t.
Végül ebből a viszályból jött ki minden idők egyik legjobb diss-száma, a 2001-es Ether.
Erre a szintén sokat idézett Supa Ugly volt a válasz, amiért még a saját anyukája is megrótta Jay-Z-t. Állítólag sokan attól tartottak, hogy Tupac és Biggie történetéhez hasonló véget ér majd ez a sztori is, de szerencsére a vérengzés elmaradt. 2005-ben aztán Jay-Z turnéjának egyik állomásán, a New Jersey-i East Rutherfordban együtt léptek színpadra, jelezve, hogy elásták a csatabárdot .
Egy modern klasszikus: Drake vs. Pusha T
A beefkultúra tovább él, olyannyira, hogy az utóbbi pár év legemlékezetesebb harca könnyen lehet, hogy a hiphop történetének egyik legnagyobbjaként marad fenn. Már csak azért is izgalmas, mert egy óriási közönségkedvenc és a szakma egyik legelismertebb emszíje között zajlott.
![PREMIER: „Benne van a dealben, hogy én leszek az apád“ – A kizsákmányoló tehetségkutatókból űz gúnyt új dalában a Slow Village](https://storage.refresher.hu/article/PREMIER-Benne-van-a-dealben-hogy-en-leszek-az-apad-A-kizsakmanyolo-tehetsegkutatokbol-uz-gunyt-uj-dalaban-a-Slow-Village~c28a147f20b49e6e7d04.jpg?is=150x200c&ic=858x0x1080x1440&s=7917133f89ac36463a9a9e6534c0e79860c375d89b9e1cb42f71dea9ab356549)
Drake és Pusha T évekig a tűzben tartották a vasat kisebb csipkelődésekkel, de utóbbi H.G.T.V. című diss trekkje által öltött testet a beef. Drake 2017-ben a Two Birds, One Stone-nal válaszolt, Pusha pedig a következő évben az Infrareddel ugrott fel a pletykavonatra, amely arról szólt, hogy Drake világéletében szellemírókkal íratta a dalszövegeit.
Drake napokkal később kiadta a Duppy Freestyle-t, ami nem sikerült rosszul, de ami utána következett, ahhoz nem nőhetett fel: ez volt a híres-hírhedt The Story of Adidon, a kíméletlenség csúcsa, amelyben Pusha T Drake eltitkolt szerelemgyerekéről rappel, még a kanadai sztár szklerózis multiplexben szenvedő producerét is leoltja benne, mindezt kiadva egy olyan borítóval, amelyen a blackface-re sminkelt Drake látható némi bohócos áthallással. Simán lehet, hogy a valaha volt legkeményebb dissről beszélünk, nem csoda, hogy el is halkította a két fél harcát a nyilvánosság előtt.
A beefelés „kifehérítése“: Eminem vs. Machine Gun Kelly
Nem feltétlen nevezhető a hiphop-történelem leginkább komolyanvehető harcának, ugyanakkor két nagyon népszerű rapper csatájáról van szó, amelyben ráadásul a példakép és az ajnározó csapott össze. Ez volt „a viszály, amely megosztotta azokat, akik húsz évvel ezelőtt szőkítették a hajukat, és azokat, akik ma szőkítik a hajukat“ a Complex magazin tűpontos megfogalmazása szerint.
![PREMIER: Színes zenei palettán kísérletezik Wxlfless – Hallgasd meg nálunk legújabb albumát!](https://storage.refresher.hu/article/PREMIER-Szines-zenei-palettan-kiserletezik-Wxlfless-Hallgasd-meg-nalunk-legujabb-albumat~bbf56fdfce11232db271.jpg?is=150x200c&ic=311x0x1920x2560&s=000c3b6399ce5ff0a7d34416dd891514fd9f9e53f54fe81662f90059b47e9600)
A nem hivatalos verzió szerint a háború magjait ott vetette el MGK, amikor 2012-ben kiírta Twitterre, hogy elég dögösnek találja Eminem lányát. (Nem mintha egy időben nem minden szalagcím úgy szólt volna, hogy „nem fogod el hinni, milyen gyönyörű lányt nevelt a világhírű rapper“.)
Az első hivatalos lövést Eminem adta le a Kamikaze album Not Alike című dalában, amelyben nyíltan leszólta clevelandi kollégája rapképességeit. Kelly válasza, a Rap Devil arról szólt, hogy Eminem öreg és nagyon nem menő. Erre jött reakcióként a Killshot, amelyben Em azt állította, hogy MGK tehetségtelen és képtelen lesz felérni az ő sikereihez.
Eredményt nem hirdetett az internet, de Young Thug magára vette a pontozóbíró szerepét, és Instagramján kijelentette, hogy Machine Gun Kelly „meggyilkolta“ Eminemet. Az ügy innentől lezárva. Az biztos ugyanakkor, hogy PR szempontból egyikük sem járt rosszul: MGK ismertségét egyértelműen megdobta a beef, míg Eminemnek manapság már minden olyan sztori hasznos, ami kicsit is összekapcsolja őt a fiatalabb generációval, illetve megjelenést ad neki a mainstreamben.
Barátokból ellenség: Dr. Dre vs. Eazy-E
Az egyik legcsúnyább viszály a hip-hop történetében egyértelműen a legendás N.W.A tagjai között dúlt, amelynek a feloldásához Eazy-E 1995-ös halála kellett. A konfliktus hátterében elsősorban egy üzleti döntés állt, Dre ott akarta hagyni Jerry Heller menedzsert, míg Eazy azt mondta, ő nem tud megválni tőle. „Ez volt a vége Eazy-E és köztem“ – mondta egy interjúba Dr. Dre. „Az, amit abban a pillanatban éreztem, olyan volt, mintha egy testvért veszítettem volna el. Ez akkor összetörte a szívem.“
![PREMIER: Eltérő válaszok ugyanarra a közhelyes kérdésre – Nálunk debütál a zenekarrá bővült 6363 első élőzenés EP-je](https://storage.refresher.hu/article/PREMIER-Eltero-valaszok-ugyanarra-a-kozhelyes-kerdesre-Nalunk-debutal-a-zenekarra-bovult-6363-elso-elozenes-EP-je~b89482fa87232e1e1f62.jpg?is=150x200c&ic=290x113x1117x1490&s=a9ac539477859b9c529d9ed4c66bf68cc0a9871ecc812f484ce3ac4b120683c8)
A dalokban való üzengetés csak ezután kezdődött. A Fuck Wit Dre Day (And Everybody's Celebratin') című számában Dr. Dre arról rappel, hogy rosszat tett a hírnevének azt, hogy valaha jóba volt Eazy-vel. Riválisa azonban a Real Muthaf-kin' Gs című dallal vágott vissza. Eazy ebben Dre-t és Snoop Doggot egyaránt kritizálta, amiért állítólag sosem találkoztak az igazi gettóbéli élettel. Egy képet is mellékelt Dreéről magassarkú cipőben és szemceruzában.
![](https://storage.refresher.hu/article/2984a0cad3a37c878ece.jpg?is=1200x2000&s=eb687c6f9dea8d055c7c90f72ce5914ac590553e4a889b5d6b984a91416ad550)
Dre börtönben volt, amikor megtudta, hogy Eazy-E AIDS-ben haldoklik. Szabadulása után meglátogatta őt a kórházban, de akkor már kómában feküdt. Eazy mindössze kilenc nappal később elhunyt. DJ Yella volt az egyetlen N.W.A-tag, aki részt vett a temetésen, Dre állítólag soha nem beszélt senkinek arról, hogy ő miért maradt távol. A barátai szerint nem bírta elviselni a fájdalmat, ilyen helyzetekben pedig általában elbújik a világ elől.
Szerinted melyik neves beef hiányzik a listánkról? írd meg nekünk a közösségi médiában!