Az online tér érzékeny terep, ahol nem mindegy, mit osztunk meg magunkról. A digitális lábnyom kérdéskörét, az online stalkolás veszélyeit és a lekövethetőség lelki aspektusait Fejes-Vékássy Lili pszichológus segítségével jártuk körül.
Az internetes lecsekkolás gyakorlata az élet számos területére betette a lábát: egy randi előtt hosszú perceket vagyunk képesek eltölteni a randipartnerünk közösségi platformjain, azt fejtegetve, lesz-e majd vajon miről beszélgetnünk, és az is könnyen megtörténhet, hogy a potenciális munkáltatónk a kiválasztási folyamat során háttérellenőrizni fog minket a neten.
De miért lehet káros, hogy pillanatok alatt leinformálhatóak vagyunk, akár a magánéletünkben, akár hivatalos kontextusban, és min múlik egyáltalán, hogy mennyire tudatosan vagyunk jelen online, vagy hogyan menedzseljük a digitális lábnyomunkat? A téma kapcsán Fejes-Vékássy Lili pszichológust, egyetemi tanársegédet (PPKE BTK), közösségimédia-kutatót, a Pszichológus Szemmel Instagram-oldal tulajdonosát kérdeztük.
Mutasd a Facebookod, megmondom, ki vagy?
Napjainkban a közösségi média gyakran egyfajta „nulladik benyomásként” működik, amely már előzetesen alakíthatja a személyes, offline kontextusban történő első találkozások alapvonalait, és formálja az emberekről kialakított benyomásunkat. Fejes-Vékássy elmondta: még a közösségi média térhódítása előtt, a 2000-es évek legelején csináltak kutatásokat ezzel kapcsolatban, és azt találták, hogy az online térben kialakult benyomások sokszor megerősödnek a személyes találkozás alkalmával.
„Nem mindegy, hogy az online elérhető információk alapján pozitív vagy negatív benyomásunk alakul-e ki valakiről, mert ez meghatározhatja, hogy a későbbiekben hogyan viszonyulunk az adott személyhez”
– mondja, hangsúlyozva: az online térben legtöbbször kontextus nélkül, vagy nagyon alaposan megkreált kontextusban kapunk információt egy személyről, és ez nem ad egész képet, a hiányzó részeket pedig gyakran a saját repertoárunkból töltjük fel és színezzük ki.
Beléptem a Harcosok Klubjába helyetted is, hogy megtudjam, merre van az előre
2025.7.27 10:45
„Ez elvihet minket egy olyan irányba, hogy részinformációkból alakítunk ki egy olyan koncepciót, amelyet aztán hajlamosak vagyunk valóságnak tekinteni – pedig ez gyakran nagyon távol áll a tényleges valóságtól. Ha a közösségi médiában látunk valamit, érdemes tudatosítanunk, hogy ez sosem a teljes kép, még akkor sem, ha a posztoló maga így is keretezi a dolgot” – figyelmeztet.
Ismerkedés és stalking
Az online randik világában gyakori, hogy előszűrő gyanánt lenyomozzuk a kiszemeltünket a közösségi médiás platformjain. Fejes-Vékássy Lili szerint amellett, hogy nem létező red flageket vizionálhatunk, a mérleg másik oldalára is átbillenthet minket ez a gyakorlat, aminek eredménye sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal. Az online felületek lehetőséget adnak az idealizálásra, ami viszont magában hordozza a csalódás lehetőségét is.
Hacsak nincs valamilyen nagyon elrettentő vagy fenyegető a leendő randipartner közösségimédia-aktivitásában, akkor érdemes megmaradni a személyes találkozásnál és hagyni, hogy az így kialakuló benyomások vezessenek minket abban, hogy mi legyen az ismeretség sorsa.
Többet posztol az, aki friss szingli
Bár a közösségi médiában mindenki számára ugyanazok a funkciók állnak rendelkezésére, nagy egyéni eltérések tapasztalhatók abban, ki hogyan használja ki ezeket a lehetőségeket.
Mindenkinek van olyan ismerőse, aki 2008 óta nem cserélte le a Facebook-profilképét, évről évre reakció nélkül hagyja a születésnapi köszöntéseket a falán, és ha van is egyáltalán Instagramja, akkor egyetlen képet sem posztolt még soha. De olyan is biztosan akad, aki naponta posztol, sztorizik az életének szinte minden történéseiről, mindenhova kommentel, és úgy tűnik, mintha 0-24 online lenne. Ez a két szélsőség is jól mutatja, mennyire különböző módokon tudjuk menedzselni a digitális lábnyomunkat
– mondja Fejes-Vékássy.
Az online jelenlétünket sok tényező – életkor, szocioökonómiai státusz, önértékelés – befolyásolja. Például, ha a felhasználók nem érzik a súlyát annak, hogy mások visszaélhetnek a személyes adataikkal, hajlamosabbak több és szenzitívebb információkat megosztani. A pszichológus egy saját kutatásra hivatkozva elmondta, a párkapcsolati státusz is hatással van az online jelenlétre: akik frissen szakítottak, aktívabban használják a közösségi médiát, mint azok, akik most kerültek párkapcsolatba.
„A friss szinglik jellemzően olyan tartalmakat tettek közzé, ami valamilyen módon azt közvetítette, hogy az életük mozgalmas és érdekes – például barátokkal készült közös vagy bulizós képek – továbbá a fizikai vonzerőt hangsúlyozó fotók – például bevállalósabb szelfik – közzététele is sokkal gyakoribb volt náluk”
– mondta, és megjegyezte, egy szakítás után a közösségi média sokféleképpen használható, például az expartnerrel való indirekt kommunikáció csatornájaként, viszont megfelelő tudatossággal akár a veszteségből való gyógyulás folyamatát is elősegítheti.
A lekövethetőség mint rossz flashback
Mint sok más technológiával kapcsolatos gyakorlat, ez is természetesebb a digitális bennszülöttek számára, mint a nagyszüleink generációjának, akiknek a szocializmus miatt egészen más konnotációja van a lekövethetőségnek – ahogy Fejes-Vékássy fogalmaz, a megfigyeltség érzése bennük érzékeny szálakat rezgethet meg, mivel az ő gyerek- és fiatalkorukban ennek egészen más felhangja volt, ami sokszor az alapvető egzisztenciájukat veszélyeztette. Éppen ezért az idősebb felhasználók sokkal távolságtartóbbak, vagy egyenesen bizalmatlanok tudnak lenni például a közösségi oldalakkal szemben.
„Douglas Adams mondja, hogy minden, amit 35 éves korunk után találnak fel, az a „dolgok természetes rendje ellen való”. Valahogy így vannak az idősek is az online terekkel”
– magyarázza.
Az idősebb generáció számára a közösségi média jelenléte a mindennapokban nem egy magától értetődő, természetes „alapbeállítás”, hanem olyan szokatlan újdonság, amit meg kell tanulni használni. Az, hogy ebből kifolyólag a digitális kompetenciáik sem a legkifinomultabbak, sokszor akár tehetetlenséget és frusztrációt okozhatnak bennük.
Lulicore, Maillard-stílus és Auracore: ezek a divattrendek hódítanak Kínában
2025.5.20 16:13
Míg a fiatalabbak számára alapvetés, hogy használják a platformokat, és megosztanak rajtuk akár nagyon szenzitív információkat. A szakember megjegyzi: azok a generációk, akik már úgy születtek meg, hogy a számukra ismert világ természetes része a közösségi média, magas szinten tudják használni a biztonsági beállításokat is. Ez persze nem jelenti azt, hogy őket egyáltalán ne frusztrálná, hogy a személyes adataik sorsára sokszor nincs ráhatásuk – számtalan horror kibersztorit hallani még a kétfaktoros hitelesítés korában is –, ezért ők is cinikussá, szkeptikussá, kiábrándulttá válhatnak a biztonsági beállítások valódi védelmét és hasznát illetően, és úgy érezhetik, ezek az intézkedések gyakran semmit sem érnek.
Háttérellenőrzés a munka világában
A szakember a HR-gyakorlatról, hogy a jelentkezőt lecsekkolják a kiválasztási folyamat során, azt gondolja: a digitális lábnyom nem egyenértékű egy személyes találkozással. Például, ha egy egy potenciális munkavállaló egyébként minden feltételnek megfelelne, de fellelhető róla néhány bulis fotó a diszkóból, megbízhatatlanságot sugározhat, pedig az, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben, nem egyenlő a munkahelyi teljesítményünkkel.
Néhány OnlyFans-modell összefogott, hogy luxusvillába költözve, együtt dollármilliókat keressen: Így született meg a Bop House
2025.5.8 15:13
„Ha egy jelölt értékelésénél kizárólag erre helyeződik a fókusz, könnyen lehet, hogy egy jó munkaerőnek nem adják meg az esélyt a személyes benyomás formálásra, csak azért, mert az illető online jelenléte valamiért nem egyeztethető össze a kiválasztó ítéletével, ami nem biztos, hogy szakmai alapokon nyugszik” – mondja Fejes-Vékássy, aki szerint érdemes megadni a személyes lehetőséget a jelentkezőknek, hogy élőben alakulhasson ki róluk egy reálisabb talajon nyugvó kép.
Mit tehetünk mi?
Nem tűnhet könnyű feladatnak elzárkózni attól a digitális szférától, ami egyre inkább abba az irányba tolja a felhasználót, hogy minél többet posztol, annál értékesebb. Viszont az online jelenlétre is igaz, hogy mi határozzuk meg, mit és mennyit teszünk közzé magunkról és a privát életünkből. A szakember szerint érdemes feltenni magunknak a kérdést: hogyan tekintenének 5 vagy 10 év múlva arra a tartalomra, amit épp meg akarnak osztani a világgal? Azt tanácsolja, helyezkedjünk bele egy olyan ember nézőpontjába, aki ártó célokra akarná használni az általunk megosztott személyes információkat, és gondoljuk át, hogyan tudna visszaélni a szenzitív adatainkkal.
„Nyilván, ha valakinek ilyen jellegű szándékai vannak, akkor arra jó esély van, hogy meg is fogja tudni tenni ezt, de hogy ezzel mekkora kárt tud okozni, az már nagymértékben függ a rólunk elérhető információk mennyiségétől és minőségétől”
– teszi hozzá.
A kérdésre, hogy hogyan óvhatjuk meg még magunkat a digitális térben, Fejes-Vékássy Lili azt válaszolta: húzzunk határokat, és száműzzük az életünkből azokat a tartalmakat, amik negatív hatással lehetnek ránk, például veszélyeztetik a saját élethelyzetünket, párkapcsolatunkat, lehetőségeinket vagy akár a saját testünk megítélését.
„Bármikor van lehetőségünk kikövetni, némítani, tiltani – akár időlegesen, akár véglegesen”
– hangsúlyozza.
