A marokkói berber szőnyegek nemcsak tárgyak, hagyományokat őriznek és közösségeket tartanak életben. Körösényi Borival, az Abra tulajdonosával arról beszélgettünk, hogyan jutnak el ezek az Atlasz-hegységben élő amazigh törzsektől a budapesti otthonokig.
Hogyan jött az életedbe a szövés és a szőnyegek?
A kisfiam születése után kezdtem el szőni járni, de gyorsan realizálódott bennem, hogy már nem fogok beiratkozni a MOME-ra textil szakra, és nem szeretném ezt hivatásszerűen csinálni. A marokkói szőnyegekbe viszont iszonyúan beleszerettem, akkor pattant ki a fejemből a szőnyeges vállalkozás ötlete. Emellett hiányzott az életemből az a fajta utazás, amikor valódi közösségeket, az igazi arcát látod egy országnak, ez a projekt erre is lehetőséget ad.
Mikor jöttél rá, hogy ez kicsit több, mint termékimport vagy dizájnprojekt, az etikus üzletfilozófia miatt egyfajta társadalmi vállalás is van mögötte?
Az, hogy valóban minden szőnyeget marokkói, női szövőközösségtől tudjunk beszerezni, és hogy ezek az együttműködések gördülékenyen működjenek, sok idő, utazás és tapasztalás volt. Néhány próbálkozás kudarcba fulladt, néhány csapattal nem tudtunk együtt dolgozni, és a mai napig előfordul, hogy valaki eltűnik egy évre, vagy feloszlanak a körülmények miatt, például mert elvesztették a közösségi teret, ahol dolgoztak.
Átmentetek egy névváltozáson is, elmeséled, miért?
Berber Budapest néven indultunk öt éve, és az elejétől kérdéses volt, mert tudtam, hogy van egy negatív jelentéstartalma. Ez a nemzetközi elnevezése a népcsoportnak, és az általuk készített szőnyegeknek, az amazigh-ot, ami az őslakosok saját elnevezése magukra, senki sem ismerte. A berber kicsit a külső hódítók lenéző titulusa a helyi lakosokra, benne van, hogy „ti vagytok a barbárok, mi vagyunk a kultúrnépek“, van egy nem tiszteletteljes felhangja.
Az íróasztalok sokkal többet elárulnak gazdájukról, mint gondolnánk, ráadásul a kupleráj még jót is jelenthet
2025.5.21 12:38
Nehéz ügy volt ebbe beleállni, hogy ezt nem szeretem, és új nevet szeretnék – ez végül is egyfajta beismerése annak, hogy hibáztál, és rosszul mérted föl az elején ennek a jelentőségét. Sokan óva intettek ettől, mondván, majd azt hiszik az emberek, már nem is én viszem a boltot, de nekem személyesen nagyon fontos volt és megnyugtatott a váltás.
Itthon azért piaci rés volt, de Nyugat-Európában elterjedtebb műfaj?
Igen, az emberek itthon nem tudták hova tenni a berber szőnyegeket, egyáltalán nem volt itt kultúrájuk. Nyugaton, például Franciaországban jóval ismertebb, mivel Marokkó francia gyarmat volt, a skandináv országokban pedig a modernista, mid-century időszakban volt divat törzsi szőnyegeket használni lakberendezésben.
Mennyire vannak kész terveid, elképzeléseid, amiket bemutatsz a szövőkollektíváknak? Gondolom, ez nem az a fajta alkalmazott munka, mint ami mondjuk itthon meg tud valósulni.
Nem nagyon szólok bele a szőnyegek dizájnjába, azt szövik, ami a saját közösségükben továbbörökített mintakincsből fakad. Van, amikor megrendelésre szőnek, de ez nem működik mindenkivel, mert általában ez ösztönösen jön, és kevésbé egy brief alapján. Ha mondjuk nekem tetszik egy szőnyeg, és abból szeretnék többet, akkor abból lehet, hogy kérek egy más színűt vagy nagyobb méretűt, de többnyire a saját elképzeléseikből táplálkoznak.
Ez nem nagyüzemi gyártás, hanem a háztáji kultúrából indul ki, tehát ha odaviszek egy dizájnt, az nem lesz egy az egyben leszőve, abban benne lesz az aktuális szövőnéni, aki változtat rajta ezt-azt, belerak még egy színt, mert neki azzal jobban tetszik. Kalkulálni kell azzal is, hogy sok kollektívában festik a gyapjút, ha kérünk valami konkrét színt, mondjuk zöldet, az nem lesz ugyanolyan zöld, maximum valami hasonló.
Nem is szabad úgy tekinteni rá szerintem, mint egy tipikus alkalmazott munkára, mert akkor az ember egyrészt csalódik, másrészt pedig pont az egésznek a lényege veszik el. Ezért dolgozunk együtt jó pár szövőcsapattal, mindenki kicsit másmilyen, más gyapjút, különböző mintakincset használ, vagy színblokkokban gondolkodik, vagy vonalrajzos szőnyegeket csinál, ettől izgalmas és változatos.
A szőnyegeken vannak ősibb motívumok, hagyományosabb formák, néhány viszont modern hatást kelt, amit simán be lehetne rakni egy nagyon letisztult újlipótvárosi kecóba is. Ez honnan jön nekik?
Tegyük fel, volt régebben egy megrendelés, hogy csináljanak nagy kockás szőnyeget, és onnantól kezdve az bekerül a repertoárba. Számtalan családból öröklődő minta van benne és csomó olyan, ami külső, nyugat-európai hatás – izgalmas, ahogy ezek együtt alakítják ki a jelenlegi szövési mintakincset.
Amit viszont nem szeretek, és az egész szőnyegpiacnak a legnehezebb része, hogyha felmész mondjuk az Etsy-re, rengeteg marokkói szőnyegbolt van, amik általában fiatal férfiak – úgynevezett middlemanek – által üzemeltetett vállalkozások. Ők vagy beszélnek nyelveket, vagy ChatGPT-t használnak, hozzáférnek a világháló nyújtotta előnyökhöz, és kihasználják azokat, akik viszont kevésbé, tehát a szövőket.
Ezek az online boltok rossz minőségű, nagyon alacsony áron gyártatott szőnyegek tömkelegét árulják. A middlemanek odamennek a nénikhez az internetről letöltött képekkel, hogy „akkor ezeket szőjétek meg, itt van hozzá a gyapjú“, és nagyon durván beavatkoznak a dizájn organikus alakulásába. Egyrészt, nagyon szembeötlő a különbség esztétikailag, másrész pont azt a kezdeményezőkészséget veszi ki a szövőközösségek a működéséből, ami abból fakad, hogy megszervezik magukat, szövetkezetbe tömörülnek, felelősséget vállalnak a folyamatért, megfestik a gyapjút.
Hogyan csempésszünk művészetet az otthonunkba?
2025.3.22 11:10
Vannak, akiknek így kényelmesebb, mondván, „oké, iszonyúan keveset keresünk vele, de legalább nem kell elmenni a szomszéd faluig a gyapjúért.“ Szoktam velük arról beszélgetni, hogy miért nehéz nekik ebből kitörni, amikor tízszer annyi megbecsültséget és pénzt kapnának. Van, hogy át tud billenni, és van, hogy veszett ügy, ami viszont egy spirál: sosem fognak tudni kijönni ebből a státuszból, ha nincs pénz oktatásra, és nincs pénz előrehaladásra.
Egy olyan világban, ahol a nők helyzete kifejezetten problematikus, feltételezem, jót tesz a női emancipációnak, ha nem ebben a kizsákmányoló rendszerben dolgoznak, és van társadalmi megbecsültségük.
Akik kezdeményezőkészek, azok messzire tudnak jutni egy-két év alatt. Vannak szuper példák, amikor egy nagyon agilis valaki megszervezi az egészet, összetoborozza a falu asszonyait – két éve mondjuk még egy lyukban volt a közösségi terük, most meg egy tök szép helyen.
Az ilyen előremutató projektek során nem veszítik el önmagukat, a saját hagyományaik fennmaradását segítik. Fontos nekik, hogy mit szőtt a nagymamájuk, de közben meg abszolút a helyzetük javítása is szem előtt lebeg. Jó látni ezeket a pozitív példákat, és nagyon lehúzó látni a másik oldalt, sajnos párhuzamosan él a kettő egymás mellett.
Látsz esélyt arra, hogy a digitalizáció egy ponton megöli a szövést mint hivatást? Vannak olyan régi mesterségek, amiknek ma már nincs relevanciájuk, gondolj csak a szűcsre.
Van, hogy nincs víz vagy áram a faluban, de egyre több embernek van internete, okostelefonja, ezáltal hozzáférnek egy újfajta valósághoz, amivel nem tudnak egyelőre mit kezdeni. Lehetne egy szcenárió az is, hogy a hagyományos életforma egy év alatt szertefoszlik, és holnaptól mindenki nagyvárosba vágyik, de ez egy lassabb, összetettebb folyamat.
Egy csomó analóg kézművesség van, ami soha nem lesz digitalizálható vagy gépesíthető, szerintem a szövés is egyre inkább fölértékelődik.
Ahhoz vagyunk szokva, hogy egy gombnyomással 100 dolog megtörténik – míg a ChatGPT megír neked egy fél könyvet 3 perc alatt, egy szőnyeget 3 hónap folyamatos munkájával csomóznak meg, óriási a kontraszt. A nyugati emberek egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy ezt a fáradalmas munkát véghez vigyék, viszont ezek a közösségek a természettel szoros együttélésben léteznek, teljesen más napirenddel és életszervezéssel.
Nekik ez a természetes, de nyilván hamarosan a social media is az lesz, egyelőre még sok aranyos dolog születik ebben a környezetben a digitális eszközhasználatból: van, hogy valaki az egyik házból négy méterre telefonál fel a másik néninek, annyira élvezi, hogy megteheti.
Amikor ott jársz, tudsz magadnak megmenteni valamennyit itthonra is ebből a lelassulásból?
Igyekszem ezt tudatosan csinálni, ugyanis állati nagy szükségem van rá. Pont most megyek jövő héten, munka miatt is, és utána túrázni. A tavalyi ilyen túrán annyira erős élmény volt, hogy egy fennsík tetején állsz, és amerre csak nézel, hegyláncokat látsz, az egész világmindenséget átérzed és a részének érzed magadat – ezt szerintem csak az érintetlen természetben lehet átélni.
Amikor Marokkóban vagy, úgy kell elképzelni, hogy eléd raknak csomó szőnyeget, és összeválogatod kvázi a kollekciót?
Igen, az egyik része, hogy én válogatok, viszont fontos, hogy én is vigyek nekik megrendeléseket, mivel azokat 100%-ban kifizetem előre – ez egy biztosabb anyagi forrás, míg ha mondjuk ők szőnek száz szőnyeget, és abból kiválasztok húszat, az nekik kevésbé kifizetődő.
Vannak olyan részei a gyártásnak, amit szeretnék jobban megismerni, például ha még nem láttam egy folyamatot egészében, mondjuk a kész szőnyeg mosását, velük töltök egy napot a mosónkban. Emellett vannak vendéglátós körök, amikor minden néni házába elmegyek, leülünk egy teára, interjúkat csinálunk. Nagyon meglepő egyébként, mert azt hinnéd, hogy odamész és gyanakvóak lesznek, de nem gyanakvóak, hanem hihetetlen inkluzívak, és érdekli őket, hogy miért vagyok ott.
Az interjúnál arra gondolsz, amiket a social felületeitekre csináltok. Nem nagyon idegen ez az ottani közösségeknek?
Sok évnyi kapcsolatépítés van amögött, hogy a szövőknek egy része elkezdett ahhoz hozzájárulni, hogy interjúkat csináljunk velük, és megosszák a sokszor nagyon személyes történetüket: hogy mire vágynak, mik a terveik, milyen gyerekkoruk volt, tudnak-e írni, olvasni. Három évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt megcsinálni, még nem hitték el, hogy kíváncsi rájuk a világ, hogy ennek van létjogosultsága, plusz ott a társadalmi elvárás a nők felé, hogy legyenek zárkózottabbak, ne osszanak meg magukról annyi mindent. Nagyon üdítő, hogy évek alatt le tudták ezt vetkőzni, és ezekben a tradicionális közösségekben is egyre több mindent éreznek bevállalhatónak.
És azért nagyon más a vallásuk az európai keresztény kultúrkörhöz képest. Az utolsó interjúsorozatban vágyakról beszélgettünk, és minden egyedülálló nőnek az volt a legnagyobb álma, hogy legyen családja, férje, gyereke, vagy egyszer eljusson Mekkába, abszolút hagyományos, a társadalmi környezetből fakadó dolgokat mondtak.
Nem nehéz ezt az egészet 3000 kilométerről menedzselni? Gondolom azért akadnak logisztikai vagy akár kulturális kihívások, amikkel szembe kell nézni.
A Covid nagy előrelépést hozott a digitális csatornák tekintetében, sok embernek lett például bankszámlaszáma, előtte készpénzzel ment minden. Van egy durva bürokratikus akadályozottsága az egész folyamatnak, mondjuk, ha a banknál van a pénz, odamegy az egyik néni és ki akarja venni, gyakran előfordul, hogy nem adják neki oda, csak ha van egy erélyesebb kísérője.
Aki eredetileg tolmácsolt nekem, ma már inkább menedzser, ő kezeli a projekteket, elmegy a faluba és megbeszéli a nénikkel, amit mi kitaláltunk. Nyilván gördülékenyebben menne, ha ott élnék, de így is tud működőképes lenni.
Ezekben a szövőkollektívákban ha jól gondolom, nem kifejezetten hierarchikus a rendszer, inkább mindenki kiveszi a részét mindenből.
Igen, de azért vannak szakosodások. Mindig van egy vezető, aki a legjobban szervez, általában egy idősebb nő. Az is számít, hogy beszél-e valamilyen nyelven, tud-e olvasni, ami kardinális kérdés, főleg az idősebb korosztályban – ezekben a hagyományos közösségekben tulajdonképpen minden 50 feletti nő írástudatlan.
Fából faragott Sziklák: ilyen a Hello Wood kicsekkolós élménye testközelből, a természet közepén
2024.7.11 9:52
Van egy felelős, aki elosztja a munkát, felméri, hogy ki az, aki nagyobb szőnyeget sző, mert azt szereti, hogyha egy valamin dolgozik hónapokat, vagy ki csinál kisebb darabokat szebben. De olyan szempontból demokratikus a dolog, hogy mindenki ott van, és egymás szavába vágva, kívülről szemlélve egészen vehemens beszélgetésekben dől el, hogy ki mit sző. És vannak közös folyamatok, a szövést megelőzően is rengeteg munkafázis van, például a színek előkészítése, a felvetés elkészítése, vagy az olyan utómunkák, mint a rojtozás vagy mosás.
Általában egy ember felelős a minta megalkotásáért – van, aki egyedül szeret szőni, de előfordul, hogy párokba állnak, főleg barátnők, akik rendszeresen közösen dolgoznak, és
az is segít, ha hasonló élethelyzetben vannak, hasonló időbeosztással.
Fel tudsz olyan szőnyeget idézni, amibe valaki beleszőtte magát, a saját történetét?
Vannak ezek a hagyományokból, hitrendszerből, babonákból fakadó jelentéstartalmak, amik vissza-visszatérnek. Sok olyan szimbólum van, amelyeket azért szőnek, hogy jó dolgokat, szerencsét hozzon a tulajdonosának.
Bizonyos kutatásokból tudjuk, hogy ezek a motívumok honnan erednek, mi volt az eredeti jelentésük, és nagyon sokszor ezek női élethelyzetekkel állnak kapcsolatban, például a termékenységgel, gyerekvállalással, szüléssel, gyerektelenséggel. Ezeket nem mindig tudatosan használják, inkább ösztönösen, a babona szintjén ügyelve rá, hogy mindig legyen olyan motívum a szőnyegen, ami megvéd téged az irigy szemektől, bőséget, áldást hoz.
Vannak a vonalrajzos, „életút-szőnyegek“, ahol konkrét történetet mesél el a szövő arról, hogy honnan indult és hova jutott. A színkódok is számítanak, például a piros az a nőnek a saját színe, a sárga az a férj, a zöld a hit vagy az Allahhal való kapcsolat, de külön szín van a közösségre, gyerekre, és ezek a színjelentések régióról régióra változhatnak.
Néha teljesen absztrakt, festményszerű szőnyegeket csinálnak, volt, aki megszőtte, hogy a falu részt vesz egy áldozati ünnepen, folklórt táncol vagy piknikezik. Ezek hasonló stílusú életképek, mint az afgán harci szőnyegek, ahol a háborút szőtték meg, azoknak is teljesen abszurd a képi világa .Izgalmas, hogyan csapódik le a szövő képzelete ezen a médiumon: a gyapjú elég robosztus és vastagok a csomók is, tehát kicsit pixeles jellege lesz a szőnyegeknek, amiben egy rajzos dolog iszonyú érdekesen mutat.
Egy kortárs szőnyegnél gyakran profánabbak a szín- és motívumhasználatnak az okai. Nem jellemző a muszlim világban a figurális ábrázolás, de van egy szövőcsapat, akik pálcikaembereket rajzolnak, míg egy másik közösség dínós szőnyegeket készít.
Pedig ezt nem látják a környezetükben, mint a vadat az ősember, ami aztán visszaköszönt barlangrajzként.
Ez lokációból eredő hagyományokra vezethető vissza: a dínónak kultusza van, mert van egy megkövesedett dínó lábnyom a közelben, ezért lehet visszatérő eleme a szőnyegeknek. Kizárt dolog, hogy a fölemelt lábú T. rex saját kútfőből jött volna, szerintem volt valamilyen kép, amit látott a szövő, és azt reprodukálta a szőnyegen. Szoktak lenni háztáji állatok stilizált formában, hiszen a környéken ezt látják a saját szemükkel, és abból inspirálódnak.
És a vásárlóitok mi alapján teszik le a voksukat egy-egy darab mellett?
Van, aki kifejezetten ezeket az izgi, fura dolgokat keresi, és olyan is, aki a sötétkék kanapéhoz néz szőnyeget. Eléggé meghatározó az egész a kollekcióban az én ízlésem is, mert olyan színeket választok, amik nekem tetszenek, például mindig kicsit több a rózsaszín szőnyeg, mint az indokolt lenne.
„A design nemcsak egy szakma, hanem egy szemléletmód” – bemutatták a MOME idén diplomázó végzőseinek munkáit
2024.6.20 15:01
Ha szeretnél egy türkizkék szőnyeget, akkor azt meg tudjuk csinálni, viszont kell mozgástér a vásárlói oldalról is, meg kell érteni, hogy a háztáji szövésnek milyen limitációi vannak. Simán lehet, hogy a méretben 5 centi eltérés, ezért általában olyan emberekkel szoktam ebbe belevágni, akiknél látom, hogy ez belefér, máskülönben csalódniuk kéne.
Az ottaniaknak kuriózum egy ilyen szőnyeg, vagy inkább olyasmi, mint nekünk a pirospaprika?
Olyan, mint a pirospaprika. Marokkóban számtalan kézműves technikának van hagyománya, és egyébként identitásképző szerepe, ilyen például a kerámia vagy a bőrművesség, de a szövés az tényleg mindenhol jelen van.
És mégis megfigyelhető, hogy a szövők otthonában nagyon gyakran nem a saját szőnyegeik vannak, hanem mondjuk valami borzasztó műszálas darab, amit a piacon vett.
Ennek mi lehet az oka?
Előfordul, hogy megtartanak mondjuk egy-egy tárgyat, például a legelső szőnyeget, vagy az anyukától kapott darabot, aminek érzelmi töltete van, a többi pedig funkcionálisabb igények mentén van használva. Ha mondjuk a szobában nincsen padló, akkor műanyag szőnyeget vesznek, mert az kvázi padlóként szolgál. Erre néha kerül gyapjúszőnyeg, de nincs meg úgy a lakberendezői igény, amihez hozzájárul, hogy nagyon kevés a privát tér, több generáció él együtt.
Hová menjünk, miket nézzünk júniusban? – 7 kiállítás, amivel berúghatod a nyarat
2024.6.1 8:49
Mint nálunk a paraszti kultúrában a tiszta szoba, az amazighoknál is van díszes vendégváró szoba, ami kifelé reprezentál, fényes, műszálas textíliákkal, nejlonnal letakart asztallal – tényleg más az otthonosság definíciója. Az összes többi térben pedig többen alszanak, váltakozó, ki éppen hol, és kevés a privát holmi is.
Van utánkövetés, érdekel, milyen környezetbe kerül egy-egy szőnyeg?
Imádom látni, hol él tovább egy szőnyeg, egyébként nagyon sokféle otthonban.
Vannak a belsőépítész által megálmodott, rengeteg pénzből készült gyönyörű óriási terek, ahol nyilván iszonyú jól mutat egy ilyen nagy szőnyeg. És van, hogy egy VIII. kerületi albérletbe, 35 négyzetméterre kerül az Ikea-bútorok közé, ami feldobja az egészet.
Az is érdekes, ki milyen szőnyeget választ. Amikor bejön egy vásárló, szoktam rajta gondolkodni, vajon milyen szőnyeget fog választani az illető, és bejön-e vajon a tippem.
És be szokott?
Általában igen (nevet.)
Milyen érzés ezeknek a nőknek látni, hogy egy budapesti otthonban él tovább a munkájuk?
Vittem nekik albumot a vásárlók képeiből. Volt, aki iszonyú lelkes volt és látott bele személyes kontextusokat, más pedig egyáltalán nem tudta hova tenni, talán azért, mert más a vizuális kultúráról és a tárgyi környezetről alkotott képük.
A csendes luxus nemcsak a divatban, hanem az építészetben is nagyot megy
2024.4.16 18:53
Filmekbe is szoktak kerülni szőnyegek. Marha érdekes dolog ez: nem tudsz eljutni autóval abba a faluba, ahol készül a szőnyeg, ami aztán bekerül egy netflixes nagyprodukcióba. Majd megmutatom a készítőjének, Habibának is, biztosan meglepődik, hogy hány millió ember fogja látni azt, amit ő szőtt.
