A rendőrség tesztje jelzett, ezenfelül az énekes autójában kábítószergyanús anyagot találtak, valamint egy üvegpipát is.
Korábban már a Refresher Magyarország is beszámolt arról, hogy kábítószer-birtoklás gyanúja miatt eljárás indult T. Danny és barátnője ellen. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság akkor azt közölte, hogy a fiatalokat gyanúsítottként hallgatták ki, és az ügyet szakértők bevonásával vizsgálják szabadlábon hagyásuk mellett. Ám a Blikk megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya további információkat osztott meg az esetről.
A rendőrök 2025. szeptember 27-én reggel igazoltattak egy autóst a XII. kerületben, akivel szemben a kábítószer-gyorsteszt kokain fogyasztását mutatta ki, illetve alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az autóból kisebb mennyiségű kábítószergyanús növényi törmeléket és egy üvegpipát foglaltak le. A BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, szakértő bevonásával vizsgálják az eset összes körülményét
– közölte a Blikk-kel a BRFK kommunikációs osztálya.