A Primetime Lance Oppenheim rendezésében és Robert Pattinson főszereplésével Chris Hansen To Catch a Predator című tévéműsorának éveit dolgozza fel, és a mélyére ás Hansen az írók szerint erratikus pszichéjének. Kritika.
Két nagy dobása érkezik a mozikba a csupán 30 éves Lance Oppenheimnek: a Primetime mellett az ő nevéhez fűződik az kolosszális hype övezte Mindent láthattok című dokumentumfilm, amely január 7-én mutatkozik be a hazai nagyközönség előtt, és még Magyarországon is pillanatok alatt elkapkodják az összes jegyet a premier előtti vetítéseire.
A Primetime-ban megjelenő To Catch a Predator című oknyomozó valóságshow-ra bizonyára jól emlékeznek az 1980-as és '90-es évek gyermekei, hiszen a YouTube szárnybontogatásának idején brutális nézettséget hoztak a műsor memetikus pillanatai. Az NBC riportere, Chris Hansen a kor zeitgeistjának olyannyira szerves része volt, hogy még a South Park is foglalkozott vele. Anélkül, hogy feleslegesen untatnánk titeket, a kontextus kedvéért néhány mondatban elmeséljük a To Catch a Predator történetét.
Eredeti formájában 2004 és 2007 között futott a produkció, amely civil aktivistákkal – például a Perverted-Justice-szal – és magukat kiskorúnak kiadó „csaliszínészekkel" működött együtt. Pedofil férfiakkal chateltek online, akiket meghívtak a stáb és a hatóságok által megszállt házba, vagyis a műsor díszletébe. A megjelent személyek pár pillanat erejéig az előszobában csevegtek a színészekkel, majd teátrálisan előlépett Chris Hansen, aki kamerák kereszttüzében felkérdezte őket. Miután a gyanúsítottak kisétáltak az ingatlanból, a készenléti rendőrség várt rájuk.
A műsor végére hirtelen került pont, amikor egy texasi kerületi ügyész, Bill Conradt akadt a stáb horgára, aki még azelőtt tragikus öngyilkosságot követett el, hogy Hansen és a rendőrség elkaphatta volna. Számos társadalmi, etikai és jogi vitát kiváltott az eset, amelynek kapcsán az ügyész húga, Patricia Conradt 105 millió dollárra perelte a csatornát, így végül elkaszálták a műsort.
Amikor 19 hang szól a fejedben, hogy végezz magaddal – Pogány Induló-filmmel és zseniális doksikkal vár a Verzió Filmfesztivál
egy órája
2016-ban kapott örököst Hansen vs. Predator néven, 2019-ben Have a Seat with Chris Hansen címmel útjára indult egy podcast is, 2022 óta pedig Chris Hansen saját streamingplatformján, a TruBlu-n fut Takedown with Chris Hansen címmel, de rengeteg anyagot feltesznek a YouTube-csatornájukra is. A Primetime a 2004 és 2007 közötti időszak történéseit dolgozza fel, Hansen (Robert Pattinson) és az egyik csaliszínész, Dan Plum (Skyler Gisondo) szemszögéből.
Chris Hansen ikonikus szófordulatával élve: Foglaljon helyet, Lance Oppenheim
Már a promóanyagok kapcsán is világosnak tűnt, a film megtekintése után pedig pláne, hogy Lance Oppenheim rendező előzetesen megálmodott egy lázálomszerű, erősen stilizált vizuális világot, amelyhez hozzáigazította Chris Hansen és műsorának történetét. Tehát nem egy friss ötletét öntötte celluloidba, hanem jó érzékkel rámutatott egy létező és kellően mémelhető sztorira, amelyet a pszichedelikus képi víziójának szűkös keretei közé erőltetett.
Ajon Singh és Luke Dittrich forgatókönyvében sokak számára az a legmeglepőbb, és azért is annyira megosztó a film, mert a Primetime valójában morális felelősségre vonása Chris Hansen performatív televíziós perszónájának, valamint a botrányok övezte To Catch a Predator című televíziós produkciónak.
Nem hittük, hogy Nemes László még a Saul fiánál is tud nyomasztóbb filmet csinálni – Moulin-kritika
2026.11.13 10:48
Végeredményben egy tényszerűen alaptalan sztorielemekre felépített, fikcionalizált és röhejesen túldramatizált fekete kampány a riporterrel szemben. Tudjuk, hogy Hansen nem egy makulátlan figura (ki az?), és a cselekményben taglalt megcsalási történetei igazak, azonban az egyáltalán nem, ahogy a gyerekeivel való elhidegült viszonyát, a kulisszák mögötti viselkedését vagy magát a műsort tálalják.
Erre a kardinális dilemmára ugyan rátapintanak az alkotók, azonban a jogos erkölcsi aggályok ellenére mégis egyértelműen kimondható, hogy Hansen társadalmilag hasznos tevékenységet végez, hiszen kiskorúakra vadászó szexuális ragadozókat leplez le. A rendező és az írók ennek ellenére mégis démonizálják, és megvetendő, kvázi horrorfilmes antagonistaként ábrázolják őt. Filmszakmai szempontból ami viszont még ennél is nagyobb probléma, hogy Oppenheim filmje iszonyúan manipulatív, túldramatizált, és demagóg kliséket durrogtat.
Emlékeztek a leggyalázatosabb videójáték-adaptációkra? Eláruljuk, miért voltak annyira gagyik, és miért jobb most a helyzet
2026.11.11 13:09
Mondhatjuk, hogy Chris Hansen most átélheti azt, amit a bűnözőkkel tett a műsorában? Nos, igen. A műsorvezető bizonyos fokú kritizálása jogos? Abszolút. Rászolgált a fiktív elemeken nyugvó befeketítésre? Egyértelműen nem.
Hansen egyébként kifejtette a véleményét a filmmel kapcsolatban (lenti videó); megjegyezte, hogy az A24 stúdió nem konzultált vele a projekt kapcsán, és a cselekmény 98 százalékban valótlan. Elgondolkozott a vádemelésen is, azonban nem szeretné még jobban felfújni a filmet, illetve hozzátette azt is, hogy aki tisztában van a munkásságával, a mozizást követően maga is levonhatja a következtetéseket. A napokban Hansen még Robert Pattinsont is meghívta egy beszélgetésre, ami mondanunk sem kell, történelmi csevely lenne.
Öntetszelgő a vizuál is, de egy aspektus megmenti a nézhetetlenségtől
Bármennyire egyedi vizuálisan a huszonöt különböző régi kamerára rögzített, szemcsés képpel és retró tévés képaránnyal operáló cinematográfia, Oppenheim attitűdje gyötrően öncélú és művészkedő. A stilizáció nem a sztorit dúcolja alá autentikusan, hanem hatásvadász, öntetszelgő és ízléstelenül szétfilterezett. Ha a cselekmény egy tudathasadásos vagy disszociatív egyént mutatna be, akkor illene hozzá a film vizuálja, ám erről mint tudjuk, szó sincs.
Mit jelent az iPhone face? Lehet egy arc túl modern egy történelmi filmhez?
2026.11.3 11:44
A Primetime kizárólagos érdeme, hogy kidomborítja a „Csali-Dan” becenévre hallgató színészfiú szemszögét is, aki a műsor meg nem énekelt hőse: ő csalogatja a díszletbe a pedofilbűnözőket, és tartja szóval a potenciálisan veszélyes személyeket, mielőtt Chris Hansen színre lépne.
Dan Plum egyébként egy valós személyen, Dan Schrackon, a műsor egyik híres csaliszínészén alapszik, aki Bill Conradt kerületi ügyésszel chatelt online, mielőtt a férfi öngyilkosságot követett el.
Interjú Lengyel Tamással: Remélem, hogy leküzdjük a NER és a Kádár-rendszer örökségét
2026.10.25 9:39
Robert Pattinson mint mindig, a Primetime-ban is bőven megállja a helyét, a rendezői színészvezetés az ő esetében azonban rettentően inkonzisztens; Hansen karaktere az egyik pillanatban mereven komoly, leuraló és már-már vérfagyasztó, a másikban pedig gyermekien ripacs és erratikus. Követhetetlen, kicsoda ő, és pontosan mi motiválja. Ez pedig a készítők hibája.
Egyébiránt világos, hogy Pattinson performatív előadásmódjával a film viralitásának exponálása volt a cél. Ez sikerült is, hiszen gigantikus a produkció hype-ja. Oppenheim így azonban memetizálta Chris Hansent, akiből szó szerint viccet csinált – jóízlés híján, miközben karakterívet, hús-vér jellemet nem adott neki.
A fáradt trópok eklatáns példája azon kívül, hogy a drámai hatás kedvéért nonstop esik az eső, Merritt Wever Andie nevű karaktere. A To Catch a Predator producereként kiemelt szerepet kap, de annyiban kimerül a személyisége, hogy a teljes játékidőben flegmán rágózik. Értsd: kőszívű, lelketlen producer. Irritált sóhaj.
Az Aranyélet írója traumák közé zárta Molnár Áront, Lengyel Tamást és Mucsi Zoltánt – Az örökség-kritika
2026.10.22 10:19
A Primetime egy kevéssé átgondolt és sekélyes portréfilm. Az oké, hogy 2026-ban készülnek TikTok-klipfarmingra szánt mémfilmek, de a kategóriában ehhez képest a Megszállottság vagy a Backrooms maga az Apokalipszis most. Maróan öncélú, és bár formabontó de zömében művi fényképezése, valamint Dan karakterének lényegi aspektusát leszámítva sokkal inkább frusztráló, mintsem szórakoztató vagy szemfelnyitó alkotás. Csakis akkor ajánlott katasztrófaturistaként, ha anno lelkes nézője voltál a tévéműsornak.