Orosz Dénest az alkotás folyamatáról, a várakozásokat felülmúló érdeklődésről, a magyarországi lehetőségekről és arról is kérdeztük, hogy vajon mitől tud igazán működni egy vígjáték, és ehhez mit tud adni a zene.
Már ha csak az előzeteseket vesszük figyelembe, a Hogyan tudnék élni nélküled? kétségtelenül az év egyik, ha nem a legjobban várt magyar filmje, ami a nyári beharangozó után december 12-én debütált a hazai mozikban, amiről mi is írtunk kritikát.
A film rendezőjével, Orosz Dénessel a premier előtti vetítésen nyílt lehetőségünk beszélgetni, akihez olyan korábbi alkotások kötődnek, mint a Seveled, a Poligamy, vagy éppen a Coming out.
Engem iszonyatosan meglepett, amikor ősszel láttam, hogy már több, mint egymillió felett jár a film előzetesének a megtekintése. Számítottak ekkora érdeklődésre?
Nyilván nagyon örülünk minden ilyen pozitív visszajelzésnek, ami azt tükrözi, hogy van érdeklődés a film iránt, de természetesen egyáltalán nem örülünk előre a medve bőrére, hiszen mégis csak az első hétvége fog megmutatni mindent, mégis csak az a vízválasztó mindig.
De hát, hogy ne örülnénk, még szép, hogy örülünk! Én azért eléggé figyelem általában a trailerek nézettségét, és ilyen előzetes érdeklődésre még nem igazán volt példa. Azt tudom, hogy Hollywoodban a YouTube-megtekintések alapján számítják ki, hogy milyen érdeklődésre lehet számítani a nyitóhétvégén, de azért ez a világ nem minden szegmensében mérvadó. De nagyon reméljük, hogy ez egy pozitív előjel.
Miért pont decemberre esett a premier dátuma? Hiszen az előzetes alapján abszolút egy nyári hangulatra és tematikára lehet számítani a filmben. Miért nem mondjuk a nyáron érkezett a film?
A nyár természetesen mindig szóba jön, mint lehetséges bemutató, de egyszerűen nagyon rizikós a nyár egy magyar filmnél. Olyankor egyedül a hollywoodi blockbusterek tudnak igazán hasítani. Persze, volt már rá példa, hogy nyáron jött ki egy magyar film és sikeres volt, de azért nem ez az általános. A december egyszerre egy rizikós és egy szerencsés időszak.
Nekem eddig az összes filmem decemberben jött ki, mert itt egyszer csak van egy nagy érdeklődés. A két ünnep között viszonylag sokan mennek moziba, azok is, akik esetleg addig nem, vagy kevésbé. És ilyenkor karácsonykor – illetve ez még kitart az újév elejéig – potenciálisan egy nagy nézőközönség várható.
Egy erőteljesen éles kanyar a beszélgetésünk elején: Főleg a 2019 óta tartó időszakban elég bizonytalan és kiszámíthatatlan az, hogy a magyar filmek milyen finanszírozási támogatásban részesülnek. Ez persze nemcsak a rendszerkritikus filmekre vonatkozik, hanem mondjuk az olyan vígjátékokra is, mint a most ősszel debütáló Futni mentem, ami szintén nem részesült állami támogatásban. A Hogyan tudnék élni nélküled? esetében mennyire volt kérdéses, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatni fogja a projektet? Illetve azt is láttam, hogy például az MBH Bank is beszállt a finanszírozásba. Hogy nézett ki ez a folyamat pontosan?
Erről azért egészen pontosan a film producere tudna mesélni. Ő ismeri a legátfogóbban az egésznek a költségvetését. Nyilván azt éreztük, hogy noha a Filmintézettől van egy nagyon erős szándék, hogy érdekli őket a film – ennek a keretein belül fejlesztette Goda Krisztina és Kormos Anett a forgatókönyvet – azért ez sosem biztos.
Mi „ugrásra készen” álltunk 2023 májusában, elvileg akkor dőlt volna el, hogy lesz-e film vagy sem, de akkor még nem született végleges döntés. Ekkor átkalibráltuk magunkat és rá fél évre egy kerettörténetet leforgattunk, a téli részeket, és a nyári részeket pedig most, májustól június elejéig.
De erről az egész finanszírozási folyamatról inkább Attila (Dr. Kirády Attila, a film producere) tud beszélni, de ha jól tudom, miután az NFI megszavazta egy bizonyos részét – pontosabban a nagyobb részét – a költségvetésnek. Az MBH valóban belépett támogatóként, emellett pedig az IKO is beletett egy összeget.
Ön pontosan hol csatlakozott be az alkotói folyamatba? Már a projekt indulásakor vagy csak később kérték fel rendezőnek?
Ez az első olyan film, amit nem én írtam. Eddig mindegyiket én írtam. Itt tulajdonképpen egy felkért rendező voltam. Az egész Kirády Attila fejéből született meg és ő kérte fel Kormos Anettet és Goda Krisztinát, hogy írjanak egy forgatókönyvet.
Én mindegyikükkel dolgoztam már korábban. Krisztával és Anettel különböző sorozatokon, és Attilával is. Úgyhogy igen, én itt most életemben először egy felkért rendező vagyok, és nagyon örültem ennek, mert iszonyatosan vonzódtam már ezelőtt is a zenés műfajhoz, nagyon ki akartam próbálni, és most lehetőség adódott rá. Ráadásul Demjén Ferenc dalaival, akinek a művészete nagyon közel áll hozzám.
Ön szerint a musical vagy egy zenés koncepció mit tud hozzáadni akár egy vígjátékhoz, akár alapvetően általánosságban egy filmélményhez?
Szerintem az, amit a zene és a tánc elindít az emberben, az egy nagyon nehezen megfogalmazható folyamat. Sőt, reálisan nem is megfogható szerintem, amit az ember érez mondjuk a Hair című filmnek a végén, a Let The Sunshine című dal hallgatása közben.
El lehet mondani, hogy hová csúcsosodott ki a történet, de hogy mit ad hozzá a zene, a tömegek mozgása, az tulajdonképpen szavakra nehezen lefordítható. Ha megpróbálnánk, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon nagy lendületet ad.
Természetesen teljesen elfogadom, ha valaki szkeptikus a musical műfajával, én is nagyon sok embert ismerek, akinek a hideg futkos a hátán tőle. Én például nem ezek közé tartozom. És ez tudom, hogy nem is jó vagy rossz, ez így van. Van, aki az egyik szuper sorozatot szereti, én ugyanazt a szuper sorozatot mondjuk nem.
És specifikusan a Hogyan tudnék élni nélküled? filmélményéhez mit tudnak hozzáadni a zenei betétek?
Szerintem azt a fajta zenei élményt meg életérzést, amit a Demjén Ferenc ad. És úgy van a Demjén Ferenccel mindenki, hogy lehet, hogy a fiatalabb generáció már nem is ismeri ezeket a dalokat, de mégis beivódik. Ha meghallod ezt a dalt, valószínűleg megpendít valamit benned. Azt érzem, ez egy kicsit olyan, mint a Beatles az angoloknak, vagy a világnak. Már sejtszinten beépül.
Úgyhogy egyszerűen hoz egy szellemiséget szerintem, és ha jól sikerül, akkor egyfajta lendületet él át az ember. Nyilván, hogyha az ember nem szereti a musicalt, akkor abból nehéz kimozdítani. De én ezt érzem és látom, hogy mit tud adni. Azt tudom felidézni, amikor elindult az első zenés felvétel, bejött Varga-Járó Sára, elkezdett énekelni és emlékszem, hogy az egész stábnak egy elképesztő adrenalinlöketet adott és, hogy milyen atmoszférát teremtett. Remélhetőleg nemcsak a felvétele, hanem a nézése is ugyanezt tudja átadni azoknak, akik szeretik ezt a műfajt.
Arról mit gondol, hogy mitől tud jól működni egy vígjáték, mitől lesz igazán szórakoztató egy film?
Az egyik legjobb vígjátékrendező, Billy Wilder, azt mondta, hogy három dolog kell: forgatókönyv-forgatókönyv-forgatókönyv. Nyilvánvalóan a forgatókönyv már utal a jó karakterekre, de fantasztikus színészek is kellenek hozzá.
Én nagyon hiszek a „high concept” ötletekben, de ez nem feltétlenül ismérve, és nem kötelezvénye egy jó vígjátéknak egy nagyon klasszikus, egyszerű vígjátéki alaphelyzet is nagyon jól áll, mint mondjuk a Másnaposok első része, ami egy nagyszerű alapfelvetés.
És ezt a filmet például hova sorolná be?
Ezt egy érzelmes, de nem klasszikus vígjátéknak mondanám. Sokkal több benne a líraiság. Az alaphelyzete sem vígjátéki, ha belegondolunk, de azért van benne humor. Talán leginkább a musical dramedy írja le jól azt, ahova ez a film besorolható, hiszen nem egy olyan klasszikus, harsányabb komédia, mint mondjuk a Mamma Mia.
Az a helyzet, hogy a Demjén Ferencnek túlnyomó többségében lírai és lassú dalai váltak híressé vagy slágerré. Kevesebb a gyors, lendületes dal, és szerintem ezért is alakult úgy az írói folyamat, hogy végül mégis egy drámai keretet kapott a film. De, mint felkért rendező, ezzel már én is csak úgy szembesültem.
Maga a forgatás milyen élmény volt?
Hát elképesztően jó. Pont, amit mondtam, hogy a zenés felvételeknek már a rögzítése, az elkészítése, a lepróbálása, sőt, a kitalálása is elképesztő energiákat mozgatott meg, és amikor ez valósan elindult, akkor ott robbant az adrenalin. Nekem egy elképesztő élmény volt. Inspiratív, energizáló, kreatív szempontból mindenképpen egyfajta flow-élmény, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy ez hogyan is működik, hogy kell ezt a musical műfajt csinálni. Remélem, hogy ez átjön a nézőknek is.
A korábbi filmjeihez képest volt bármi, amiben más volt a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatási élménye?
Hát persze, amit mondtam is, hogy már önmagában a zene, és minden, amit a műfaj behoz, a zeneiség, a táncok és az azzal való mesélés.
Én mindig arra törekszem – és a musical erről szól –, hogy szituatívak legyenek a dalok. Nem csak az van, hogy elénekeljük és állunk, vagy ha állunk, az is egy interakció legyen, az is valami felé tartson. Nekem a korábbi filmjeimhez képest a zene és a tánc volt az a plusz dimenzió. És nem véletlen, hogy olyan sok ember szereti, mert valamit megmozdít benne egy zsigeri, animális szinten.
Egy olyan fiatalnak, akinek életkoránál fogva nincsen személyes a tapasztalata a 90-es évekről, annak hogyan érdemes nézni ezt a filmet, és hogyan érdemes nekik kapcsolódni hozzá?
Fiatal mindenki volt és egyszerűen itt azért vannak talán olyan húzónevek, akik a fiataloknak izgalmasak lehetnek. Például Ember Márk, Törőcsik Franciska, Marics Peti. Ez persze egy tudatos produceri döntés volt, aminek én egyébként utólag nagyon örülök. Nagyon jó volt a Petivel dolgozni, nagyon alázatos, ügyes, és színészként is nagyon jó meglátásai voltak. Ebből a szempontból ez amúgy is olyan egy kicsit, mint egy stúdiófilm. Van egy erős struktúra, és akkor azon belül jó szakemberek teszik a dolgukat.
Illetve nyilván a másik kapcsolódási pont, az maga a szerelem és a kémia, hiszen a két főszereplő közötti kémián múlik minden. Nyilván itt több pár is van, de a legfontosabb az, hogy a Márk és a Franciska között hogyan működik, és már a próbán úgy éreztük, hogy nagyon működik, és ez szerintem egyre inkább csak érlelődött.
Önt hogy találta meg ez a film? Illetve, van most más filmprojektje, amivel foglalkozik?
Van sok minden természetesen. Az, hogy miből lesz film, az egy nagy kérdés Magyarországon. Nagyon sok tervem van, konkrét terveim, kicsit jobban előrehaladott állapotban és kicsit kevésbé is, de hogy miből lesz film…
Például én erre a filmre sem készültem. Egyszer csak beesett az életembe, de szerintem bevonzottam ezt. Nagyon sok sorozatot írtam vagy rendeztem. Főleg rendeztem, volt, hogy írtam is. Ez épp egy sorozatrendezés közben talált meg, de akkor nem volt fejlesztett, legalábbis hivatalosan fejlesztett forgatókönyvem. Úgyhogy van sok tervem, és meglátjuk, hogy miből mi lesz, de elsődlegesen most arra vagyok kíváncsi, hogy ez hogy fog tetszeni a nézőknek.
És a nem hivatalosan fejlesztett forgatókönyvekről mit lehet tudni? Alapvetően vígjátékprojektek vannak a fiókban, vagy teljesen más koncepciók is?
Én azt gondolom, hogy nemcsak a vígjátékokhoz értek, de nagyrészt erre a lehetőség, hogy megcsináljam Magyarországon. Például volt egy forgatókönyvem Latinovits Zoltánról. Nagyon érdekelt a figurája, és az NFI támogatott is egy kört egy forgatókönyv-fejlesztésre, az egy tévéfilm lett volna az életének egy szegletéről. Nahát az egy kőkemény, de szórakoztató dráma. Szóval nekem nem csak a vígjátékok vannak. Persze van az is, és én a vígjátékot egy nagyon jó műfajnak tartom. Ráadásul pár éve temették a vígjáték műfaját. Azt mondták, jaj, csak streaming, most meg szárnyal a mozikban is, és nemcsak Magyarországon, külföldön is. Úgyhogy a vígjátékot nem kell temetni.
Azon gondolkodott esetleg, hogyha van olyan ötlet, ami tényleg abszolút egy szerelemprojekt, akkor azt akár teljesen magánfinanszírozásból, az NFI-től függetlenül is véghez vigye, megvalósítsa?
Az ember semmitől nem zárkózik el, főleg azért, mert meg kell nézni, hogy milyen lehetőségek vannak. Most nagyon erőteljesen látszik, hogy van ilyen törekvés.
Azt kell mondjam, a film az utat tör magának. Így vagy úgy. És azt is gondolom, hogy mindenképpen jó dolog az, ha az ember filmet készít. Nem csak azért, mert jó nézni, hanem mert rettenetesen jó csinálni. De az a legjobb, amikor ez a kettő találkozik. Én eddig mindig erre törekedtem, engem ez vonz, és nekem az is nagy vágyam, hogy a közönség is szeresse, amit csinálok. Filmet csinálni egy csodálatos dolog, és teljesen mindegy, hogy ez most állami támogatásból valósulhat-e meg, vagy sem.