Az élőzene válságáról, friss lemezükről és turnéjukról beszélgettünk a Wolf Alice két tagjával, Ellie Rowsell-lel és Theo Ellisszel. A zenekar november 11-én játszik Budapesten, az Akvárium Klubban.
Többször játszottatok már Budapesten. Van valamilyen izgalmas vagy vicces emléketek innen?
Ellie Rowsell: Szerintem a Sziget az egyik legjobb fesztivál, ahol valaha felléptünk. Annyira jó. Emlékszem, lesokkolt, hogy mekkora közönségünk volt, szerintem azelőtt nem is volt soha annyi ember egy koncertünkön sem. Megmondom őszintén, akkor nem számítottam rá, hogy épp Magyarországon fogjuk ezt tapasztalni.
Nekem személyesen is nagyon jó emlékeim vannak Budapestről, még tinédzserkoromban mentem először a barátaimmal, és nagyon élveztük. A budapesti fürdők gyönyörűek, lehet, hogy ebben nem minden turista értene egyet, de én nagyszerű napot töltöttem az egyikben.
Legfrissebb lemezetek (The Clearing) zeneileg és érzelmileg a legkevésbé zajos, talán a legkiegyensúlyozottabb eddig. Eleve úgy ültetek le, hogy „figyi, most elég jól érezzük magunkat, legyen ez egy boldog és letisztult lemez”?
ER: Nem feltétlenül arra reflektál a lemez, hogyan érezzük magunkat, inkább arra, hogyan szeretnénk érezni magunkat. A Blue Weekendet tök nehéz volt megírni, mivel elég sötét és hideg album volt. Tulajdonképpen ez egy reakció arra az élményre, hogy azokhoz az érzésekhez nyúltunk, amiket az ember érezni akar: boldogság és nyugalom. Szóval igen... Nem feltétlenül arra reagálsz alkotóként, hogy éppen hogy érzed magad a világban vagy a saját életedben, olykor arra is, hogy mire vágysz.
Most indul a turnétok európai része. Miben lesz más a show az észak-amerikaihoz képest? Több mindent meg tudtok valósítani Európában staging szempontból, így, hogy nem kell a tengerentúlra szállítani, utazni?
Theo Ellis: Igen, ez a legizgalmasabb. Folyamatosan fejlődött a műsor ez első amerikai koncert óta, és a végére fogja elérni a csúcspontot. Most érzem a leginkább azt, hogy a koncert az album kvázi meghosszabbítása. Reflektál arra, amit a lemez képvisel, kihangsúlyozza az értékeit, ugyanannak a világnak a része.
„A zaklatás nem az áldozat felelőssége” – a Közbelépő projekt új szemléletet hoz az éjszakai életbe
egy órája
Nem akarok túl sokat elárulni, mert szeretném, ha az emberek eljönnének megnézni a bulit, de ez egy kicsit színháziasabb, kicsit bombasztikusabb műsor lesz. Úgy érzem, hogy elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy olyan dolgokat próbáljunk ki a színpadon, amiket talán még soha sem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan zenekarban vagyok, ami megpróbálja ezeket a dolgokat a negyedik albumánál is, tudod. Frissek vagyunk még mindig. Szóval, gyertek el megnézni, mert szerintem nagyon jó.
Egy másik magyar lapnak, a Telex Afternak meséltetek arról a tendenciáról, hogy egyre nehezebb és egyre kevésbé menő zenekarban zenélni. Nem hisztek abban, hogy a hatás-ellenhatás elve alapján ez visszafordulhat?
TE: Nem gondolom, hogy ne lenne menő zenekarban zenélni. Szerintem annál menőbb és csodálatra méltóbb, minél nehezebbek a körülmények, és minél kevésbé népszerű ezt csinálni. Fesztiválokon láthatjuk, hogy azok az előadók, akik nem zenekarban játszanak, is bandával lépnek fel, mert a formátumot továbbra is szeretik az emberek. Mai napig vannak új zenekarok, akiknek sikerül beletalálni a korszellembe, és ezt nagyon izgalmasnak találom.
„Vannak különböző szintjei a gyávaságnak” – Interjú Charlie Steennel, a Budapestre érkező Shame zenekar frontemberével
2025.10.15 12:03
Persze, nehezebb ma zenekarozni, alapból a társadalom nehéz időket él meg az inflációval, és itt több ember között oszlik el a bevétel, és a költségek is több emberre szólnak. Szóval, bárki, aki életben tartja a zenekari hagyományt, és ennek eredményeként a gitárzenét is – vagy igazából bármilyen zenét –, fontos neki, hogy bandában játsszon, az mindig nagyon király. Nincs jobb, mint azt látni, hogy barátok együtt csinálnak valamit a színpadon. Nem hiszem, hogy ez valaha máshogy lesz.
Mit üzentek azoknak, akik a körülmények ellenére mégis zenekart csinálnak?
ER: Nem is nekik üzennék, hanem azoknak, akik a zeneiparban dolgoznak: hogy támogassák a zenekarokat, fektessenek beléjük akkor is, ha négyszer olyan drága. Valószínűleg senki nem örülne, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zenekarok. Unalmas lenne, ha csak szólóelőadók lennének, így is, úgy is egy bandában végzed, csak nem úgy hívod. Szeretjük azokat is, akik felvett zenére rappelnek vagy énekelnek, de nem szeretnénk, hogy csak ez létezzen.
Magányosság, pánikroham, toxikus kapcsolat – ilyen az élete egy huszonévesnek? – interjú Puskás Ágotával, a Hogy bírod szerzőjével
2025.9.14 8:44
Akik meg benne vannak egy zenekarban, azoknak annyit tudok mondani, hogy bátorítsák egymást, hozzák ki a másikból az erősségeit, és ne aggódjanak azon, hogy esetleg szar, amit csinálnak, mert az elején szinte biztos, hogy tényleg kicsit szar lesz, úgyse tudsz mindent tökéletesen csinálni egyből. A lényeg, hogy úgy érezd, hogy kísérletezel, és ha önmagad vagy, és élvezed, amit csinálsz, akkor jó eséllyel át fog jönni az embereknek.
A nagy-britanniai turnétok minden eladott koncertjegyéből egy fontot a kis klubok megsegítésére ajánlotok fel. Mi itt Magyarországon nagyon átérezzük a klub- és élőzenei válságot. Sorra zárnak be az ikonikus helyek, ahol feltörekvő zenekarok meg tudják megmutatni magukat. Szerintetek mi lesz ennek a kifutása? Megfordítható a folyamat? Nem muszáj optimista választ adni!
TE: Nem tudom, hogy visszafordítható-e, de szerintem bizonyos kormányok és bizonyos társadalmak a kulturális intézményeket értékes helyeknek fogják tekinteni. Kérdés persze, hogyan definiáljuk a kulturális intézményt. Nemrég olvastam, hogy Németországban néhány klubnak ugyanazt a státuszt adják, mint amit mi az Egyesült Királyságban a műemlék épületeknek adunk, tehát bizonyos mértékig nem lehet beleszólni a működésükbe.
Kamay Ko-ordináták – Sziládi Noémi térképe a tudatos és önazonos öltözködéshez
2025.8.31 9:50
Amit kultúraként és kulturális intézményként definiálunk, azt védeni kell, mint egy csővezetéket. Ha van egy gyönyörű régi épületed, ami például bíróság volt, akkor azt általában úgy tartják karban, hogy örökre az maradjon. De ha vannak ilyen helyszíneid, amik már az 50-es vagy 60-as évek óta léteznek, olyan előadókat indítanak el, akik később stadion méretű közönséget vonzanak, szó szerint több millió fontot tudnak generálni egy nap alatt a helyi közösségekben.
Szóval ez nagyon tetszett, amikor olvastam, hogy Németországban így védik a helyeket. Rossz vége lesz, ha luxuslakásokat építünk a zenei klubok helyére. Védeni kell ennek az iparágnak a kisebb szereplőit, mert az sok más szférára is hatással van.
ER: Mi, angolok annyira büszkék vagyunk a Beatlesre, turisták jönnek Liverpoolba megnézni az egykori Cavern Clubot. Anélkül nem lenne Beatles. És ha nem lesznek ilyen klubok, akkor a jövőben nem lesznek új Beatlesek sem. Négy munkásosztálybeli tag voltak, akiknek lehetőségük nyílt fellépni valahol. Ha folytatódik ez a tendencia, akkor a jövőben lehetetlen lesz munkásosztálybeli zenekaroknak fellépni bárhol is.
November 11-én érkeztek Budapestre. Mit üzentek a magyar közönségnek, milyen lesz a buli?
ER: Először is köszi, hogy ott lesztek! Nagy kiváltság nekünk, hogy Európában turnézhatunk, és reméljük, hogy nagyon jól fogjátok magatokat érezni, mert erről a szól az egész. Több munkát és energiát raktunk most bele, mint valaha, és nagyon büszkék vagyunk a show-ra, amit hozunk. Nagyon reméljük, hogy élvezni fogjátok, és alig várjuk, hogy visszatérjünk Budapestre.
