Hat évvel a Grammy-díjra jelölt LP5 című albuma után Sascha Ring, azaz Apparat új fejezetet nyit karrierjében: 2026 elején jelent meg “A Hum Of Maybe” című új lemeze, amelyet egy teljes zenekaros turné követ – ezzel kapcsolatban beszélgettünk vele.
Apparat az elmúlt években a Sónar, a Primavera Sound és a Palais de la Découverte for ARTE Concert színpadain is fellépett, és az élő elektronikus zene egyik legfontosabb előadójává vált. Utolsó zenekaros turnéja éppen a pandémia idején ért véget, amikor a világ koncertélete leállt. A zeneszerző neve emellett sokaknak a Netflix „Dark” című sorozatának főcímdalából lehet ismerős, amely Apparat melankolikus, atmoszférikus világát milliókhoz juttatta el.
Az új albumot Apparat régi alkotótársával, Philipp Johann Thimm-mel készítette, és tovább viszi azt a hangzásvilágot, amely az elmúlt években világszerte kultikus státuszba emelte: finom elektronikus textúrák, organikus hangszerek és egyedi, érzelmes énekformálás keveredik benne. Apparat turnéjának egyik kiemelt állomása Budapest, azon belül is a Dürer Kert, ahol április 9-én, azaz holnap ad koncertet a német producer – ezzel kapcsolatban beszélgettünk vele a legújabb kiadványáról, az élő elektronikus zenéről és arról is, hogy mit gondol a magyar kormány drogellenes intézkedéseiről.
Mi inspirált a legújabb albumod elkészítésében?
Apparat: Nem annyira egy klasszikus ihletrohamról volt szó, mint inkább arról a lelkiállapotról, amelyben találtam magam. Hosszú ideig úgy éreztem, nincs már mit mondanom, hogy mindent elmondtam már. Aztán hirtelen újra ott volt valami – de nem ötletek formájában, inkább a dolgok megértésének igénye formájában. Az elmúlt néhány év nem igazán voltak nyugodtak, sem személyes, sem globális szinten, és rájöttem, hogy sok minden felhalmozódott bennem. A kapcsolatok, az apaság, a kontrollvesztés a Covid idején… ezek nem olyan témák, amelyeket kiválasztasz, hanem olyanok, amelyek egyszerűen csak felbukkannak egy bizonyos ponton. A zene inkább egyfajta mód volt arra, hogy megbirkózzak ezzel. Tehát kevésbé romantikus értelemben vett inspirációról van szó, inkább szükségszerűségről.
Mi a legfontosabb abban, hogy egy élő zenekarral adjátok elő a dalaidat?
Hogy élettel telinek érződik. Nem szeretnék azért színpadra lépni, hogy csak reprodukáljak valamit. Ha így lenne, akkor akár lip-syncelhetnék is. Engem jobban érdekel az a pillanat, amikor a dolgok felborulhatnak, amikor nem tudod biztosan, hogy működni fognak-e. Ehhez pedig olyan emberekre van szükséged, akikben megbízol – olyanokra, akik nem csak eljátszák a szerepüket, hanem tényleg figyelnek. Ez a fajta kommunikáció számomra fontosabb, mint a tökéletesség. Ha néhány helyen kicsit bizonytalan lesz, az teljesen rendben van. Gyakran pont ezek a pillanatok maradnak meg az ember emlékezetében.
Mi a fő motivációd azok után, hogy már 30 éve tart a zenész pályafutásod?
Őszintén szólva, ez teljesen megváltozott. Kezdetben minden az elismerésről szólt, arról, hogy bizonyítsak – még magamnak is. Ez ma már alig számít. Inkább azt vettem észre, hogy a zene még mindig az a hely, ahol el tudom rendezni a dolgaimat. Amíg ez működik, addig van okom folytatni. És megengedtem magamnak azt a luxust, hogy azt mondjam magamnak, már senkinek sem tartozom semmivel. Ez leveszi a nyomást rólam, és egyben őszintébbé is teszi a dolgot.
Mit tanácsolnál azoknak a feltörekvő zenészeknek, akik most kezdik a karrierjüket?
Hogy ne próbálják meg túl korán meghatározni magukat. Más szóval ne rakják magukat rögtön kategóriákba, és ne alapozzák a cselekedeteiket elvárásokra. Természetesen ez nehéz, mert folyamatosan összehasonlítjuk magunkat másokkal, és figyeljük, mit csinálnak a többiek. De valójában az elején arról szól, hogy meglepetést okozzunk magunknak. És arról is, hogy elfogadjuk: sok dolog nem fog sikerülni. Ez a folyamatos méricskélés gyorsan gátat szabhat az embernek. Szóval talán csak csináld, anélkül, hogy rögtön tudnád, hová vezet.
Mi a véleményed arról, hogy a rendőrség több budapesti klubot is bezárt a helyszíneken történt állítólagos drogfogyasztás miatt?
Ez mindig nehéz kérdés, mert az ilyen intézkedések ritkán oldják meg a valódi problémát. A klubok nem csupán olyan helyek, ahol az emberek alkoholt fogyasztanak; a társasági élet, a kultúra és a közösség számára fenntartott területek is. Bezárásuk nem szünteti meg a problémás viselkedést, csupán máshová tereli azt. És legtöbbször ez még nehezebbé teszi a helyzet kezelését. Úgy gondolom, sokkal többet kell gondolkodnunk azon, hogyan tudjuk felelősségteljesen kialakítani ezeket a tereket ahelyett, hogy egyszerűen bezárnánk őket. Ez a zsigeri reakció gyakran inkább szimbolikus politikai akciónak tűnik, mint valódi megoldásnak.
