A dán eurodance zenekar 1997-ben adta ki a Barbie Girl című dalt, és bár az elmúlt években alig hallottunk róluk, nem ez volt az egyetlen slágerük, ami befutott.
Csaknem három évtizedes fennállását követően feloszlik az Aqua zenekar - jelentették be az együttes tagjai Instagramon. A dán formáció a kései z generációsoknak és alfáknak aligha mond valamit, pedig nekik köszönhetjük a kilencvenes évek egyik leglátványosabb vizuállal rendelkező klipjét és fülbemászó slágerét, a Barbie Girlt. A zenekar azzal búcsúzott, hogy megannyi felejthetetlen emléket köszönhetnek rajongóiknak, akik által az egész világot bejárták, tudni kell, mikor kell abbahagyni.
„Ha már ennyi ideje együtt vagytok, azt is tudni kell, mikor jön el az idő arra, hogy megvédjétek azt, amit együtt hoztatok létre. Számunkra most jött el a megfelelő pillanat arra, hogy elköszönjünk, miközben az emlékek még élénken élnek bennünk, és a zene, a történetünk, valamint az egymás iránt érzett szeretetünk továbbra is változatlan” – írta a zenekar. „A szívünk mélyéről köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a 30 éves utazásnak. Köszönjük a szeretetet, az energiát, a támogatást és minden közös pillanatot.”
A Mattel beperelte őket
Ahogy a People írja, bár az 1997-es Barbie Girl óriási sikert aratott szerte a világon, a Mattel nem annyira díjazta, hogy a dal túlszexualizálja Barbie-t, ezért a babát forgalmazó cég 2000-ben beperelte a zenekart. A pert 2002-ben ejtették, miután a bíróság úgy döntött, hogy a dal paródiának minősül, később a Mattel egy Barbie-babákat népszerűsítő videóban, valamint a 2023-as Barbie-filmben is felhasználta (igaz, Ice Spice és Nicki Minaj közös feldolgozásában) a dalt.
Búcsúzzunk az Aquától az ikonikus Barbie Girllel: