Protonágyúk, szellemcsapdák, kísértetjárta helyek, átkok és ősi igézetek. Ezek az első benyomások, amik eszünkbe jutnak, ha a szellemvadászokra gondolunk. A valóság viszont ennél jóval árnyaltabb.
A szellemirtók nem csak a filmvásznon kergetik a túlvilág lakóit: a történelem során számos olyan ember akadt, aki megszállottan kutatta a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeket. Voltak, akik műszerekkel és fényképezőgépekkel próbálták tetten érni a szellemeket, mások médiumok szeánszain keresték a bizonyítékot, és olyanok is akadtak, akik inkább a csalásokat igyekeztek leleplezni. Egyesek tudományos igénnyel közelítettek a témához, mások személyes élményeikre és különös beszámolókra támaszkodtak. De kik voltak azok, akik a való életben is a természetfeletti nyomába eredtek? Mutatunk hat szellemvadászt, akik egészen különböző módszerekkel próbálták megfejteni a túlvilág rejtélyeit.
A modern spiritualizmus úttörői: A Fox-nővérek
A természetfeletti mindig is érdekelte az embereket. A történelem során nem tudunk olyan korszakot mondani, amikor bárki beletörődött volna abba, hogy a halál mindennek a végét jelenti. Az elmúlt évezredekben különféle elméletek láttak napvilágot, ki így, ki úgy próbálta bizonyítani, hogy van élet a halál után. A modern spiritualizmus azonban csak a 19. században bontakozott ki, és ez nagyban a Fox-nővéreknek volt köszönhető. A három testvér közül a két fiatalabb, Kate és Maggie 1848-ban kerültek a figyelem középpontjába, miután a New York állambeli Hydesville-ben élő családjuk házában rejtélyes kopogó hangokat kezdtek hallani. A hangok segítségével állítólag egy meggyilkolt vándorkereskedő szellemével kommunikáltak, aki elmondta, hogy megölték, a holttestét pedig a ház pincéjében rejtették el.
Nővérük, Leah hamar menedzselni is kezdte a húgait, akik rövid időn belül olyan ismert médiumokká váltak, hogy több száz ember számára tartottak szeánszokat. A szakértelmüket azonban már az 1850-es évektől sokan megkérdőjelezték. Többen arra jutottak, hogy a kopogásokat a lányok saját ízületeik ropogtatásával idézték elő. Maggie 1888-ban nyilvánosan be is mutatta a módszert, és elismerte, hogy minden csalás volt. Később azonban visszavonta a vallomását, azt állítva, hogy pénzügyi nehézségei miatt kényszerítették a vallomásra. A folyamatos ellentmondások és a botrány végül súlyosan megtépázták a hírnevüket, a spiritualista közösség pedig kiközösítette őket. A nővérek később megpróbáltak visszatérni a bizniszhez, de a történtek fényében korábbi sikereiket már nem tudták megismételni. Sztorijuk évtizedekkel később viszont újabb fordulatot vett: 1904-ben ugyanis a családi házuk pincéjének egyik fala leomlott, és rejtélyes csontok kerültek elő mögüle. A Boston Journal akkori lapszáma szerint a csontok egy vándorkereskedőhöz tartoztak, aki mellett még egy titokzatos bádogdoboz is hevert. Persze, a későbbi vizsgálatok ezt nem erősítették meg, sőt több forrás szerint is csak kisállatok maradványaira bukkantak.
A tudomány és a túlvilág határán: William James
William James neve elsősorban nem a szellemvadászat miatt vált ismertté, hanem filozófusként és pszichológusként szerzett hírnevet. A természetfeletti iránti érdeklődése azonban legalább ilyen meghatározó volt: 1885-ben társalapítója lett az Amerikai Pszichikai Kutatások Társaságának (American Society for Psychical Research), amely többek között a médiumok állítólagos képességeit is vizsgálta. James személyes érintettsége is közrejátszhatott abban, hogy a túlvilág felé fordult. Ugyanebben az évben veszítette el csecsemőkorú fiát, és feleségével együtt egy Leonora Piper nevű bostoni médiumhoz is elmentek, abban a reményben, hogy kapcsolatba léphetnek gyermekük szellemével. James később kiállt Piper hitelessége mellett, és úgy vélte, a nő képességei olyan kivételt jelentenek, amelyet nem lehet egyszerűen csalásnak minősíteni.
A társaság ugyanakkor más médiumokat is vizsgált, és nem mindenki ment át a próbán. James története viszont jól mutatja, hogy a paranormális kutatás nemcsak a hiszékenységről szólt. A jelenségek vizsgálata mögött itt már valódi tudományos érdeklődés is állt, miközben a bizonyítékok értelmezése és a médiumok hitelessége komoly vitákat váltott ki.
Egy kétkedő bűvész: Harry Houdini
A magyar származású Harry Houdini nevéről biztos, hogy nem a szellemvadászat jut elsőként eszünkbe. Houdini ugyanis elsősorban illuzionista és bűvész volt, akit mindemellett minden idők leghíresebb szabadulóművészeként tartanak számon. A vakmerő mutatványokon túl viszont a túlvilág is igencsak foglalkoztatta. Amikor az első világháború után egyre többen kerestek kapcsolatot elhunyt szeretteikkel, Houdini a spiritiszta médiumok egyik legelszántabb ellenfelévé vált. Saját bűvészi tudását használta fel arra, hogy leleplezze azokat a trükköket, amelyekkel egyesek természetfeletti képességeket színleltek. Érdekes húzás ez egy illuzionistától. Egyébként nemcsak előadásain beszélt a csalásokról, hanem nyomozott is utánuk, és nyilvánosan szembeszállt azokkal, akik azt állították, hogy képesek kapcsolatba lépni a halottakkal. Különösen fájdalmas téma volt ez számára, hiszen édesanyja halála után ő maga is próbált kapcsolatot találni vele, ám úgy érezte, a médiumok kihasználják a gyászolók reményeit.
Houdini ezt követően gyakran vett részt szeánszokon, ahol azonban nem a szellemek létezését akarta bizonyítani, hanem éppen azt próbálta megmutatni, hogyan lehet a természetfelettinek látszó jelenségeket emberi ügyességgel és megtévesztéssel előidézni. A bűvész egyfajta küldetésének tekintette a csalók leleplezését. Nyitott szemmel járt és sosem mulasztotta el észrevenni mindazt, ami szemfényvesztés lehet. Ez szakmájából adódóan persze jól is ment neki. Egyik legnagyobb trófeája a már korábban említett Mina Crandon volt. A nő orvos férjének köszönhetően legfőképp a bostoni előkelőségeket kápráztatta el szeánszaival, majd később a Scientific American bizottságát is meg akarta győzni tehetségéről.
Kamu kopogószellem-sztorik, nevetséges horrorfilmek, szórakozó képzelet – De akkor miért hiszünk ma is a szellemekben?
2024.10.31 11:37
Az ismeretterjesztő lap ugyanis 2500 dollárt ajánlott annak, aki ellenőrzött körülmények között bizonyítja képességeit. A nő balszerencséjére a hozzá delegált öttagú megfigyelő bizottság tagjai közt volt maga Houdini is. A bűvész pedig minden egyes alkalommal talált ésszerű magyarázatot Crandon állítólagos képességeire. A bizottság tagjainak véleménye végig megoszlott, míg végül a nőt egy kalodába zárták, ahol nem tudta lábait mozgatni. Ekkor a korábbiakkal ellentétben nem szólalt meg titokzatos csengő, és nem repült el egy a szellemek hangját megszólaltató megafon sem. Houdini ennek fényében tehát továbbra is képviselhette a szellemvadászok szkeptikus oldalát. Megfigyeléseit előadásain hangoztatta, és papírra is vetette azokat. Csodavigécek és módszereik, valamint Egy bűvész a szellemek között című művei amolyan antispiritiszta alapművekké váltak. Számára a rejtélyek megoldása legalább olyan fontos volt, mint másoknak a túlvilág felfedezése.
Érmegyűjtőből szellemvadász: Harry Price
A viktoriánus Nagy-Britanniát az ipari fejlődés mellett a természetfeletti iránti egyre növekvő érdeklődés jellemezte. Az első világháború pusztítása után pedig ez a rajongás tovább erősödött. A lövészárkokban fiaikat és férjeiket elveszítő családok gyászukban a spiritizmus felé fordultak, abban reménykedve, hogy bizonyítékot találnak arra, hogy a halál talán nem jelenti a végállomást. Jól is jött ez egy bizonyos Harry Price-nak, aki ebben a közegben kellő megbecsülés közepette végezhette munkáját. Ez a munka pedig nem volt más, mint a szellemvadászat. Price művelt és vagyonos embernek számított, aki éhezett a figyelemre, de az olyan korábbi hobbijai, mint a színtársulat, az érmegyűjtés és a régészet nem igazán hozták meg neki a kellő népszerűséget. Még szerencse, hogy ezekkel egyidőben érdeklődést mutatott a bűvészet és a szemfényvesztés iránt is.
Előbbiek viszont nem csupán szórakozás céljára szolgáltak az esetében. Price idővel a spiritiszta médiumok trükkjeinek leleplezésében is jártasságot szerzett. 1922-ben például leleplezte William Hope-ot, aki azt állította, hogy képes fényképeken megörökíteni a szellemeket. Ezután egyre komolyabban foglalkozott a paranormális jelenségek vizsgálatával, és 1925-ben saját kutatólaboratóriumot is alapított. A modern szellemvadászat úttörőjeként különböző műszerekkel, kamerákkal és mérőeszközökkel vizsgálta a túlvilágit. Nevét végül a borley-i parókia tette igazán ismertté.
Az essexi épületet sokan Nagy-Britannia legkísértetjártabb házának tartották, Price pedig több alkalommal is vizsgálta az ott állítólagosan tapasztalt természetfeletti jelenségeket. Engedélyt szerzett és beköltözött oda, hogy az ott kísértő apáca szellemével találkozhasson. Munkáját az általa toborzott és kiválasztott önkéntesek folytatták. Az ott írt jelentések szerint több megmagyarázhatatlan dolog is történt a házban. Rejtélyes írások jelentek meg a falakon, a semmiből előkerült egy aranygyűrű, úgy tűnt, mintha egy ablakot belülről kiütöttek volna, na és persze ott voltak a kopogások, a folytonos nyikorgás és mindenféle titokzatos hang.
Price beszámolói nagy érdeklődést váltottak ki, módszereit és következtetéseit azonban később többen is megkérdőjelezték. Története így nemcsak a szellemvadászat iránt érdeklődőknek izgalmas, hanem azt is megmutatja, milyen vékony határ húzódhat a tudományos vizsgálódás, a szenzációhajhászat és a hit között. És hogy ki volt a kísértet? Az apáca szelleméről azt állították, hogy egy meggyilkolt nő, akit élve befalaztak, amiért megszegte a szüzességi fogadalmát. A történet annak ellenére a legenda meghatározó részévé vált, hogy soha nem találtak bizonyítékot arra, hogy valaha kolostor állt volna a helyszínen.
Démonok között: Ed és Lorraine Warren
Ed és Lorraine Warren neve sokaknak lehet ismerős, hiszen esetükben a Démonok között franchise ihletőiről van szó. A házaspár nagyon egymásra talált, hiszen Ed elsősorban démonvadászként aposztrofálta magát, miközben Lorraine tisztánlátó és médium volt. Előttük tehát nem is igazán volt más járható út, mintsem a szellemvadászat. Amit nem is vettek félvállról, hiszen ha valahol természetfeletti jelenséget észleltek, ők szinte azonnal ott is teremtek. Karrierjük olyannyira meghatározóvá vált, hogy a horrorfilmek íróinak máig elég csak egy-egy rejtélyes esetüket leporolni, és kis túlzással máris kész a sztori.
Emlékezetes ügyeik közé tartozik például az a baba, melyről egy ápolónő hallgató azt állította, hogy a hétévesen elhunyt Annabelle Higgins nevű lány szelleme szállta meg. Az eredeti tulajdonos szerint a játék egyszer csak mozogni kezdett, hangokat adott ki, sőt még arra is képes volt, hogy a távolból késztessen embereket borzalmak elkövetésére. Egy papot például arra, hogy autójával egy fának hajtson.
Warrenék éppen ezért avatkoztak közbe, a baba ugyanis démoni megszállás alatt állt. Így természetesen a lehető legjobbat tették azzal, amikor egy üvegvitrinbe zárva kiállították múzeumukban a nagyközönség számára. Persze nemcsak tárgyakkal, hanem kísértetjárta helyekkel is bőven volt dolguk. Általuk vált ismertté a Rhode Island állambeli Harrisville-ben élő Perron család is, akik otthonát szerintük egy 19. században elhunyt boszorkány kísértette. Ez persze nem ok nélkül történt, hiszen a ház korábbi lakója állítólag saját fiát áldozta fel az ördögnek, majd megátkozta a földet, hogy bárki aki odaköltözik, szörnyű halált haljon.
Warrenék egy másik ismert története az Eastonban található Union temetőhöz kapcsolódik, ahol Ed állítása szerint filmre vette egy fehér ruhás nő szellemét (ezek olyan tragikus halált halt nők szellemei, akik máig nem találtak békét). A „Fehér Hölgyként” emlegetett jelenésről könyvében is beszámolt, és azt állította, hogy sikerült megörökítenie a szellem lényegét. A felvétel és a történet hitelessége azonban nem tekinthető bizonyítottnak. Mivel sok más ügyükkel kapcsolatban is felmerült a csalás gyanúja, sokan máig inkább csak szemfényvesztőkként tekintenek rájuk, mintsem szellemvadászokként.
A családi biznisz folytatódik: John Zaffis
Viszont az, hogy Warrenék munkásságát máig sokan megkérdőjelezik, nem tántorította el unokaöccsüket attól, hogy tovább vigye a családi bizniszt. Így vált a napjainkban is aktív John Zaffis a paranormális jelenségek egyik szakértőjévé. Saját bevallása szerint kezdetben erősen kételkedett a szellemek létezésében, de tizenhat éves korában, egy szerda este megpillantott egy áttetsző alakot az ágya lábánál, aki ide-oda rázta a fejét. Amikor Zaffis elmesélte az esetet az édesanyjának, megtudta, hogy nagyapja életében mindig így rázta a fejét, ha valami felzaklatta. Néhány nappal később meghalt a vele egy háztartásban élő nagymamája. Ezt követően a kétkedést azonnal abba is hagyta, és beleásta magát a természetfelettivel foglalkozó irodalmakba, sőt gyakornokoskodni kezdett Ed és Lorraine Warren mellett, akiktől a démonológia szinte minden csínját-bínját eltanulta.
Zaffis a Warren-házaspár számos emlékezetes nyomozásában vett részt, de sikerének kulcsa, hogy nem volt rest egymaga is utánajárni bizonyos eseteknek. Így volt ez például a "The Idol" estében is.
A bálvány korábban egy fekete mágia iránt élénk érdeklődést tanúsító férfi tulajdonában volt, a szobor pedig egy nagy erejű idegen entitást zárt magába, aki a fiatalembert mindenképp öngyilkosságra akarta kényszeríteni. A férfi nem tett eleget a démon kérésének, viszont hogy megszűnjön a késztetés, ördögűzésre volt szükség. A tárgy jelenleg a Zaffis által "üzemeltetett" paranormális múzeumban talált otthonra, ahol egy védett tárolóban őrzik, hiszen az olyannyira nyugtalanító, hogy még ő is ezt a leletet nevezte meg a legveszélyesebbnek.
Pedig neki aztán kevés újat lehet mutatni. 2006-ban például egy nehéznek tartott démoni megszállottsági ügyben vett részt, állítása szerint a pokol egyik hercegével került szembe. Az áldozat a beszámolója alapján fekete mágia gyakorlása után vált megszállottá, szokatlan tünetként a szeme természetes barna színe három alkalommal átlátszó, tejszerű fehérre változott. A jelenséget videóra rögzítették. Egyébként talán Zaffis az, akinek munkássága leginkább hasonlít ahhoz, amit a szellemvadászokról elképzelünk. Ő ugyanis nemcsak hihetetlen tudást birtokol a természetfelettiről, de olyan modern eszközöket is használ, mint infravörös kamerákat és elektromágneses mezőt mérő műszereket. Mindemellett egy-egy ügy esetében rendszeresen kéri ismert ördögűzők, papok, rabbik, szerzetesek, valamint más vallási személyiségek segítségét is.
