Mucsi Zoltán megható Facebook-posztban búcsúzott színésztársától és barátjától, Scherer Pétertől.
„Drága Barátom, nem fog a nap ugyan úgy sütni, mint eddig. Már hiányzol!“ – kezdte búcsúzó gondolatait Mucsi Zoltán Facebook-posztjában, melyben régi színésztársa és barátja, Scherer Péter halálának hírére reagált. A színész azt is hozzátette, hogy „Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy“, majd úgy zárta sorait: „Nyugodj békében drága Pepe!“
A két színész évtizedeken át dolgozott együtt, a legtöbben pedig valószínűleg a legendás Kapa-Pepe párosként emlékeznek rájuk a Jancsó Miklós-filmekből. A karakterduó összesen hat filmben tűnt fel, az első közülük az 1999-es Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten volt.
A Krétakör társulatában is együtt játszottak, 2009-ben pedig közösen alapították meg a Nézőművészeti Kft.-t. Scherer és Mucsi kedden este még együtt lépett volna színpadra A fajok eredete című előadásban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban.
Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész május 19-én délelőtt hunyt el – jelentette be a Nézőművészeti Kft. Facebook-oldalán. A társulat közölte azt is, hogy este 21 órakor virrasztást tartanak a művész emlékére, ugyanakkor arra kérték a sajtó képviselőit, hogy ne jelenjenek meg az eseményen.