Az énidő nemcsak egy felkapott fogalom, hanem létszükséglet. De hol van a határ a feltöltő egyedüllét és a káros elszigetelődés között? Mikor válik az énidő a magány egyik formájává? Erről beszélgettünk Gerhát Réka pszichológussal, mindfulness tanárral.
Fókuszban a minőségi énidő
A pszichológus is megerősíti, hogy az énidő valóban reflektorfénybe került az elmúlt években, és nem véletlenül. „A folyamatos online jelenlét, a multitasking és az információs túlterhelés elképesztő nyomást helyez ránk. A közösségi média és az állandó üzenetváltások miatt szinte sosem vagyunk igazán egyedül, mégis sokan érzik magukat magányosnak, túlterheltnek és kimerültnek” – mondja Gerhát Réka.
És itt jön képbe a minőségi énidő. Merthogy a me-time nem csupán arról szól, hogy egyedül legyünk, hanem hogy ezt tudatosan, feltöltő módon tegyük. „Görgethetjük órákon át a feedet, de attól még nem biztos, hogy pihenünk vagy ténylegesen regenerálódunk” – figyelmeztet a szakember.
Az énidő mint mentális reset
Az énidő nem más, mint egyfajta mentális reset. Nem luxus, hanem létszükséglet – egy eszköz, amivel újra kapcsolatba léphetünk önmagunkkal
– hangsúlyozza a szakértő, kiemelve, hogy ha nem hagyunk időt arra, hogy csak úgy legyünk, könnyen elveszítjük a kapcsolatot azzal, hogy mit is érzünk valójában, mi az, ami igazán fontos nekünk. Ez hosszú távon motivációvesztéshez, szorongáshoz és kiégéshez vezethet.
Amikor a lélek is gyógyul: mi a traumatudatos jóga, és hogyan segíthet feldolgozni a nehézségeket?
2025.4.25 10:35
A pszichológus szerint az igazi énidő az, amikor olyasmit csinálunk, ami visszakapcsol önmagunkhoz: elmegyünk sétálni, olvasunk, naplót írunk, festünk, vagy egyszerűen tudatosan figyelünk a testünkre-lelkünkre – például jógázunk, meditálunk.
A social media csapdája
Az elmagányosodás paradoxona, hogy noha a digitalizáció és a közösségi platformok látszólag folyamatos kapcsolódást biztosítanak, valójában egyre többen érzik magukat elszigeteltnek a használatuk mellett.
A közösségi média sokszor inkább csak az illúzióját adja a kapcsolódásnak, mintsem valódi intimitást. Egy gyors reakció, egy like vagy egy chatüzenet nem pótolhatja azokat a mély beszélgetéseket, közös élményeket, amelyek valódi kötődést építenek
– mondja Gerhát.
Az elszigetelődés és a nonverbális jelek (egy tekintet, egy érintés, egy hosszabb csend) hiánya a digitális kommunikációban gyengítheti empátiánkat és a mélyebb kapcsolódás képességét. Ezenfelül nemcsak érzelmi, hanem mentális és fizikai következményekkel is járhat.
A tudatos egyedüllét segíthet
A pszichológus szerint az egyedüllét akkor tud feltöltő hatással lenni ránk, ha tudatos döntés eredménye, nem pedig egyfajta menekülés a világ elől. A me-time így az öngondoskodás eszköze lehet. Azonban, ha az egyedüllétet inkább tehernek érezzük és egyre inkább beszűkülünk, akkor lehet, hogy túlságosan elzárkóztunk a külvilágtól.
A szakértő az alábbiakat javasolja annak érdekében, hogy ne csússzunk át elszigetelődésbe:
- Figyeljünk a saját belső igényeinkre! – Ha az egyedüllét már nem tölt fel, hanem inkább ürességet hagy maga után, ideje lehet több társas interakciót beiktatni. Viszont, ha úgy érezzük, hogy folyamatosan zaj van körülöttünk, és ezt nehezen viseljük, akkor épp énidőre van szükségünk a feltöltődéshez.
- Legyenek offline pillanataink! – Ha mindig a telefonunk után nyúlunk, amikor egyedül vagyunk, az valójában nem énidő, hanem csak a figyelmünk szétaprózása. Próbáljunk meg tudatosan időt szánni arra, hogy elhagyjuk a digitális eszközöket a pihenőidőnkben, és inkább a jelenlétre koncentráljunk.
- Ne csak online kapcsolódjunk! – Ha azt vesszük észre, hogy egyre inkább online élünk szociális életet, érdemes tudatosan időt szánni a személyes találkozásokra. Egy közös kávézás, séta, vagy akár egy videóhívás sokkal mélyebb kapcsolódást adhat, mint egy gyors üzenetváltás.
- Merjünk „JOMO-ban (Joy of Missing Out) élni! – A FOMO (Fear of Missing Out) helyett gyakorolhatjuk a JOMO-t, vagyis annak az örömét, hogy nem kell mindenhol ott lennünk. Néha a legjobb program az, amikor egyszerűen csak jelen vagyunk a saját életünkben, és élvezzük a pillanatot anélkül, hogy azon aggódnánk, mit csinálnak mások, és mi miről maradunk le.
Az énidő tehát nem ássa alá az emberi kontaktusokat, sokkal inkább azok egyfajta kiegészítője. A szakember szerint, ha jól működik ez az egyensúly, akkor az egyedül töltött időszakok valóban feltöltő hatásúak lesznek, a kapcsolódásaink pedig mélyebbek és értékesebbek. Így nemcsak önmagunkhoz kerülhetünk közelebb, de a környezetünkkel is jobban tudunk kapcsolódni.
