- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
15-20 évvel ezelőtt még éppen csak elkezdtünk kicsit félve, kicsit lopva beszélgetni arról, hogy mit szeretünk csinálni a négy fal között a hálószobában, ma pedig már pólókon viseljük a fétisünket. De vajon ez a legjobb dolog, ami történhetett?
Nem feltétlenül kell feltúrnunk az internet legsötétebb bugyrait – például a FetLife-ot vagy különböző Discord szervereket – ahhoz, hogy szembejöjjenek velünk az aktuálisan trendingelő fétisek. Elég lehet csak belepörgetni a TikTokba vagy (akár teljesen más témában) válaszok után kutatni a Redditen, és máris elénk tárul a fétisesztétikára épülő tartalmak tárháza, legyen szó brat-dom videókról vagy éppen gooning-élménybeszámolókról.
Miért éppen a gooning?
Ha már gooning: ez pont egy remek példa, mivel néhány évvel ezelőtt még csak egészen kicsi, zárt közösségekben terjedt a híre, mára pedig kvázi virálissá vált ez a különleges kink. Ha valahogy az elmúlt egy évben mégis elkerült téged a téma, mondom: ez lényegében a pornónézés fetisizálása, ami abból áll, hogy valaki közben hosszan maszturbál anélkül, hogy elmenne. Igen, most mondhatod, hogy ez az edging, de nem pontosan erről van szó: aki órákon át folytatja ezt a tevékenységet, egyfajta meditatív, transzszerű, ahogy a művelői fogalmaznak, „goon” állapotba kerül.
Pornóval összehangolt vibrátor és szex VR-szemüveggel: az erotikus tartalmak is egyre inkább a virtuális világba költöznek
2025.6.21 11:14
Ez tehát az a fétis, ami az elmúlt hónapokban soha nem látott figyelmet kapott, és az interneten számos cikk jelent meg olyan címekkel, mint „Mi az a gooning?”, „Amit tudnod kell a gooningról” vagy „Egyszerűen nem tudnunk betelni a gooninggal”. De az internet tele van vonatkozó mémekkel is, meg webshopokkal, ahol It's gooning time-feliratú pólókat vehetnek az igazán elkötelezettek. A Reddithez és a FetLife-hoz hasonló oldalakon pedig a gooning-közösségek taglétszáma is megugrott: a r/GOONED tagjai 2020-ban még csak 3000-en voltak, ma már 2,3 millióan. Külön alcsoportok is kiváltak önálló közösségekbe: a női goonereknek ott a r/GoonetteHub (498 ezer tag), a queer goonereknek a r/gaygooncave (31 ezer), illetve a r/GayGoonerGuys (24 ezer), de létezik r/GooningHentai (20 ezer), r/furrygooners (38 ezer), sőt a r/GooningTrees (30 ezer) is a füvezős goonereknek.
És itt merülhet fel az a kérdés, hogy mit tesz ez a hirtelen érdeklődés egy fétissel és annak közösségével? Mi vész el, amikor egy szexuális rétegszenvedély „normálissá” válik? Egyáltalán nyernek-e bármit is a gyakorlói? És vajon az egyre inkább mainstreammé váló kinkek és fétisek valóban segítik a stigma és a szexuális szégyen csökkentését, vagy csak eltüntetik a finomabb árnyalatokat, és lebutított sztereotípiákká egyszerűsítik a dinamikus szexuális önkifejezés ezen formáit?
De mi a helyzet itthon?
Hogy egy kicsit közelebb hozzuk a kérdéskört magunkhoz és rákanyarodjunk a magyar vonatkozásra, először is megkérdeztem Váradi Fanni pszichológust, szexuálpszichológust, hogy itthon melyek azok a fétisek, amelyek áldozatul eshetnek ennek a jelenségnek. (A gooningot Magyarországon még kevésbé fenyegeti ez a veszély, hiszen maga a kink sem olyan elterjedt – ezt mutatja az is, hogy a szakértő sem tudta azonnal megmondani, mit is jelent.)
„Főként a BDSM különböző változatai és fokozatai kezdtek el beszivárogni a popkultúrába – zenékbe, divatba, mémekbe. A pornófogyasztás és a közösségi médiás trendek – például TikTokon a „soft dom” vagy „brat” vonal – is erősen hozzájárulnak ehhez. Bár ezek globális jelenségek, a magyar közönség is egyre inkább szembesül velük – gyakran anélkül, hogy a mögöttes jelentéstartalmakat vagy a beleegyezés-központú BDSM-kultúrát ismernénk. Fiataloktól is hallani sajnos, hogy ezek az éppen kialakuló szexualitásuk alapvető részei, pedig sokszor még párkapcsolati vagy »sima« szexuális tapasztalatuk is alig van.”
És itt jön be az, hogy egyéni szinten akár ártalmas is lehet az, ha egy-egy kink széles körben is ismertté válik. Fanni szerint ez elsősorban akkor lehet így, ha valaki anélkül kezd el gyakorolni egy-egy fétist, hogy értené a dinamika lényegét – itt emelte ki a beleegyezés, a bizalom és a kommunikáció fontosságát. „Egyes fétisek – például a durva dominancia-alávetettség – egészséges keretek között izgalmasak lehetnek, de ha valaki önreflexió vagy határismeret nélkül próbálja ezeket, könnyen sérülhet – akár pszichésen, akár testileg.”
Ez egyébként különösen a határátlépésekre épülő kinkekre igaz a szakértő szerint, például a non-consensual, azaz erőszak-szerepjátékra, vagy olyan típusú fétisekre, amelyekhez erős kontroll és konszenzus kell – ilyen például a choking vagy a degradáció. „Ha ezek romantizálva jelennek meg, például a filmekben vagy a zenékben, könnyen kialakulhat az az illúzió, hogy ezek »normálisak«, vagy hogy nem kell megbeszélni őket. Ahogy korábban is említettem, ez különösen a fiatalabb korosztályra veszélyes.” Én itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy az egyesek által lefitymált vanília szex is lehet legalább ennyire izgalmas, feltéve, hogy a megfelelő emberrel gyakoroljuk.
De nem csak az „új belépőkre” lehet negatív hatással a mainstreammé válás.
Fanni szerint az ilyen szubkultúrák fősodorba kerülése kapcsán kettős hatásról beszélhetünk. Mindenképpen negatív, hogy „előfordulhat az identitásvesztés érzése – főleg, ha valaki egy mélyebb, közösségi kontextusban élte meg a fétisét, amit most »felszínes dologként« lát viszont a mainstreamben.” Gondoljunk csak bele: akik eddig egy szűk, belső közösségben, mély jelentésű, sokszor intimebb módon élték meg fétisüket, azok számára fájdalmas lehet, ha azt a mainstream egyszerűsítve, felszínesen mutatja be. Ezzel együtt eltűnhetnek a közös rituálék, a nyelvezet, a belső szabályok, ami miatt a közösség érzése is lazulhat.
Emellett beköszön az is, amit fent már említettem: az új érdeklődők sokszor nem értik, milyen dinamikák adják a fétis alapját. Ezzel az eredeti tartalom eltorzulhat, ami csalódást vagy akár elutasítottságot is szülhet a régóta gyakorlókban.
A saját gyönyörünkért mi vagyunk felelősek – a gyönyörtudatosság és a megérdemelt orgazmus nyomában Oláh Barbival
2025.5.24 9:37
De ott vannak még az ellenzők is, akiknek a hangját felerősítheti a mainstream figyelem: a konzervatív csoportok és antipornó-mozgalmak ezekkel újabb és újabb támadási felületeket kapnak. Mindez pedig további megbélyegzéshez vezethet, ami a nap végén senkinek sem válik előnyére.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy van pozitív oldala is, ha egy egykor marginalizált közösség nagyobb láthatóságot kap: „Sokan megerősítésnek élik meg, hogy már nem kell titkolni az érdeklődésüket.” Ez egyfajta megkönnyebbülést jelent, azt üzeni számukra, hogy a társadalom elfogadja őket, és bátrabban kereshetik meg a saját ízlésünknek megfelelő közösségeket.
És mi a helyzet az egyénnel?
A big picture mellett érdemes azt is megnézni, hogy ezekben a tendenciákban pontosan mit is csinál az egyén: egyfajta egészséges kíváncsiság által vezérelve fedez fel újdonságokat – mint mondjuk a gooning –, vagy inkább már kompulzív viselkedésjegyeket mutat, ami nem számít kiegyensúlyozottnak? A szakértő szerint ott kell meghúzni a vonalat, ahol a viselkedésünk még nem okoz nehézségeket az élet más területein, legyen szó munkáról, kapcsolatokról vagy egyszerű pihenésről. „Kompulzívvá akkor válik, ha a szexualitás az egyetlen feszültségkezelési mód, ha a fétis irányítja a mindennapokat, vagy ha szégyen és elszigetelődés kíséri. Ilyenkor érdemes pszichológusi segítséget kérni.”
Hogyan viszonyul ehhez a szexedukáció?
A rövid válasz erre az lehetne, hogy sehogy. Fent említettem a segítséghez folyamodást, ami persze csak elméletben egyszerű: sok fiatal úgy találkozik pornográf tartalmakkal (akár fetisizált, akár nem), hogy közben nem rendelkezik kellő ismerettel ahhoz, hogy ezeket egészséges módon fel tudja dolgozni, nemhogy szakemberhez forduljon vele.
Gyerekek a szexturizmus célkeresztjében – Gyurkó Szilviával beszélgettünk
2025.5.4 9:44
És ezt Fanni is alátámasztotta: „Sajnos a szexedukáció sokszor le van maradva: még mindig főként biológiai ismeretekre szorítkozik, miközben a legújabb kutatások szerint a gyerekek 11-12 éves korukra már találkoznak pornográf tartalmakkal. Fontos lenne egy olyan edukáció, ami beszél a szexuális fantáziák természetéről, a határokról, az élvezet és beleegyezés kapcsolatáról. De sajnos a magyar valóságban először arra lenne szükség, hogy a szexedukációhoz értő szakembereket beengedjék az oktatási intézményekbe.”
Persze, tudom, rohadtul unalmas, hogy szinte minden erre fut ki, de mégis: mennyivel egészségesebb lehetne a fiatalok közössége, mennyivel felelősségteljesebb döntéseket hozhatnának és mennyi tragédiát kerülhetnénk el, ha jobban szervezett lenne az oktatás? Belegondolni is félelmetes.
