A Szépművészeti Múzeum tárlatának köszönhetően fény derülhetett a kivételes tehetségű festő, MS mester személyazonosságára.
Létezett egy kiváló 15-16. századi, késő középkori festő, akinek valódi nevét a mai napig homály fedi. Egy rövid, rejtélyes monogram formájában szoktunk hivatkozni rá: MS mester – akit monumentális fő művéről, a selmecbányai Szent-Katalin templom főoltárának szárnyképeiből ismerhetünk. Csupán két alkotását látta el MS szignatúrával, a hozzá köthető további fennmaradt műveket jellegzetes stílusjegyei alapján azonosították be a szakértők.
Tehetségét látva bátran kijelenthető: a középkori magyar művészet egyik legjelentősebb alakja volt. A Szépművészeti Múzeum április 9-e és július 20-a között nagyszabású tárlaton vonultatta fel a festő selmecbányai magnum opuszát, valamint az újonnan beazonosított műalkotásait is megtekinthették a látogatók.
Van, aki szerint több festőhöz köthetők a művei, mások úgy hiszik, Mátyás király udvari festője volt, de olyan elmélet is akad, amely szerint nem magyar származású volt. Amiért különösen izgalmas volt a Szépművészeti Múzeum idei tárlata: a kurátorok javaslatot tettek a magyar művészettörténelem egyik legjelentősebb rejtélyének feloldására, vagyis arra, hogy ki rejtőzhetett az MS mester monogram mögött.

MS mester jelentősége
A kiállítás középpontjába természetesen a fő mű, a selmecbányai főoltár kompozíciója került. Az eredetileg nyolc táblából hét maradt fenn, ezeket most először láthatta egy légtérben a nagyközönség. A kiállítóterembe lépve egyből szembetaláltam magam a szimbolikusan is piedesztálra állított festményekkel, amikről lerítt, hogy a korhoz képest rendkívül képzett művész kezei közül kerültek ki. A halványan, ízlésesen megvilágított terem óhatatlanul is a hatalmába kerített, és úgy éreztem magam, mint aki egy középkori Agatha Christie-rejtélybe, vagy épp a Da Vinci-kódba csöppent.

Különösen a Vizitáció című, 1506-ból származó kép ragadta meg a tekintetem, aminek a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont. Mintha az itáliai reneszánsz legnagyobb festőinek képét látnám – az elegáns, aprólékos, dekoratív stílus, a figurák és gesztusainak karcsú, finom ábrázolása egyértelművé tette számomra is, hogy korszakos zseniről beszélünk. Ez az a kép, amit a legtöbben ismerhetnek a mestertől, rendre előkerül a magyar képzőművészet ékes darabjait taglaló tankönyvekben, gyűjteményekben. A legelső mű, amelyen felfedezték az MS szignatúrát, a Feltámadás című tábla volt – ez keltette életre a mítoszt.

Az oltárképek Krisztus passiójának egyes szakaszait ábrázolják – ide kattintva meg tudod tekinteni, miként festett fénykorában az oltáron. 1500 és 1510 között készülhetett, amikor feldíszítették a selmecbányai Szent Katalin-templom főoltárát. 1726-ban lebontották, az akkori kamaragróf, Joseph von Sternbach új barokk oltárt állíttatott a helyére. A táblaképek szétszéledtek, és évszázadok elteltével különböző helyeken bukkantak fel. A Vizitáció a tópataki plébánia padlásáról került elő, a Jézus születése a hontszentantali templomból, a négy passiójelenet a szentantali kastély urának, Philipp von Coburg herceg tulajdonában volt. A Királyok imádása (a hiányzó nyolcadik táblával, az Angyali üdvözlettel együtt) a 18. században az újbányai plébániatemplomban volt.

Mára múzeumokban leltek otthonra: a már említett Vizitáció a Nemzeti Galériában, a Jézus születése a hontszentantali plébániatemplomban, illetve négy másik kép, a Krisztus az Olajfák hegyén, a Keresztvitel, a Kálvária és a Feltámadás az esztergomi Keresztény Múzeumban található. Az utolsó, A Királyok imádása című táblakép a 19. század végén egy lille-i múzeumba, a Palais des Beaux-Arts de Lille-be került.

A Szépművészeti Múzeum kiállításának kiemelt szándéka volt, hogy MS mester korának, évszázadának a hangulatvilágát is átadja. Térképek, makettek, ötvöstárgyak, valamint korabeli dokumentumok is felvonultak – melyek segítségével átfogóbb képet kaphattak a tárlat megtekintői az alkotói környezetről, valamint a magyar történelemről is.
A kiállított műtárgyak közt lavírozva a 15-16. századi Jagelló-korba, illetve a felvidéki bányavárosok mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek a látogatók. Az újonnan attributált művek segítették, hogy földrajzilag is végigkövethessük a jeles festő pályáját: kiderült például, hogy Nürnbergben kezdte a pályáját, Bécsben telepedett le, és ott épített fel sikeres karriert.
Paul Vinck és Anna Heckl epitáfiuma is bemutatásra került, ami a legfontosabb mű, amit újonnan MS Mesternek tulajdonítanak. Különálló szekció foglalkozott a bécsi Szent István-székesegyház két női szentet ábrázoló falképegyüttesével, illetve Alexius Funck és Margarethe Stainer 1520-as években készült bécsújhelyi epitáfiumával, amiket szintén az anonim művész festhetett. Abrecht Dürerrel, a közismert magyar származású bajor festővel közeli kapcsolatban állhatott, ugyanis MS mester korai rajzainak bizonyos részleteit Dürer műveiből vette át, amikhez kizárólag Nürnbergben, Dürer közvetlen környezetében férhetett hozzá.

MS mestert korábban nagy perspektívájú tájháttereiről, gazdag természeti környezetéről ismertük, de a frissen attributált képek (például a Vinck-Heckl epitáfium) rávilágítanak, hogy komplex eszköztárral dolgozott. Rugalmasan kezelte a stílusjegyeit és kompozíciós eszközeit, de a részletekben felismerhető maradt. Endrődi Gábor művészettörténész és az ELTE oktatója a Tudás.hu-nak így nyilatkozott róla:
Világos, hogy MS nem egyszerűen passzív befogadója volt az alsó-ausztriai művészetben ekkor megjelenő új tendenciáknak, hanem valamennyire az alakítója is, és ilyen szempontból teljesen új játékos ezen a pályán. Ez reveláció számunkra.
Elsőrangú technikai tudása és egyedi stílusa volt: a részletgazdag kidolgozás, a finom szín- és fénykezelés, a jellegzetes térábrázolás, valamint a gótika és a reneszánsz határán mozgó sajátos atmoszféra jellemző a műveire. Nem túlzsúfoltak a jelenetei, mégis mozgalmasak. Alkotásai a 16. századi Magyarország hitvilágát, vallási életét tükrözik, és egészen egyedi módon ötvözik a nyugat-európai modernitást a közép-európai hagyományokkal. Felfedezhető a dunai iskola a stílusjegyeiben, amely itáliai hatásokra támaszkodik, és az emberi alakok mozgalmasságáról, illetve erdős-hegyes tájakról ismeretes.

Miután megbizonyosodtam arról, hogy valóban jogos és kiérdemelt az MS mestert körüllengő több évszázados hype, egy dolog maradt hátra: felfedni a kilétét.

Indulhat a nyomozás: ki lehetett MS mester?
Számos elmélet létezik MS mester kilétéről – távolabbról indulunk, majd leszűkítjük a képet, fokozatosan ráközelítve a Szépművészeti Múzeum kurátorainak jelöltjére. A Dürerhez való kötődésé nyomán tudjuk, hogy mielőtt Bécsben letelepedett, huzamosabb időt eltöltött Nürnbergben. Mojzer Miklós, egykori művészettörténész az MS mester Passióképei című elbeszélésében kategorikusan kijelentette, hogy a bányavárosokban nem élt a festővel azonosítható művész. A monogramot a német művészettörténet hivatalosan Jörg Breu augsburgi festővel, illetve Matthäus Zaisinger metsző és ötvösművésszel azonosítja. Egy korábban felfedezett, 1507-es selmecbányai oklevél kapcsán azt is feltételezték, hogy egy Sebestyén nevű magyar festő volt, akinek művészete Martin Schongauer, Dürer és főként Matthias Grünewald stílusával áll rokonságban.

A 2021-ben elhunyt Váraljai Csocsány Jenő művészettörténész szerint MS mester Martinus Strigoniensis, vagyis Esztergomi Márton volt – 2006-ban előadást is tartott teóriájáról az Esztergomi Keresztény Múzeumban, MS mester 500. évfordulóján címmel. Váraljai szerint a Kálvária című festményen a jobboldali vitéz a Zsigmond királyhoz köthető Sárkány Lovagrend vállszalagját viseli, ami megegyezik Beatrix királyné (Hunyadi Mátyás felesége) New York-i The Morgan Library & Museum Könyvtár corvinájával. Úgy hiszi, baloldalt Trencsén vára állhat a háttérben, illetve a Királyok imádása című képén – ami Lille-ben van – II. Ulászló magyar király alakját véli felfedezni. A felsorolt felvetések bár érdekesek, egyiket sem tudták tényszerűen bebizonyítani.

A Magyar Nemzeti Galériában 1997-ben volt egy átfogó MS mester-kiállítás, amelyen az MZ-ként emlegetett német rézmetszővel azonosították. Ami egyértelműnek tűnik: a mester megfordulhatott Selmecbányán, de valószínű, hogy nem a környékről származott, mivel egy ekkora tehetségű helyi művészről bizonyára korabeli feljegyzések tömkelege maradt volna fent. Német nyelvű művészről lehetett szó, aki Európa-szerte, így a felvidéki bányavárosokból is kaphatott megrendeléseket.
Endrődi Gábor 2016-ban publikálta felfedezését, amelyben feltárta, hogy a párizsi Louvre-ban megtaláltak egy zenélő szerelmespárt ábrázoló rajzot, aminek alsó részén MS szignatúra látható. És ami fontos: nem vallási, hanem egyszerű, profán műről volt szó. Ennek fényében a szakértők elkezdhettek további hasonló MS-művek után kutatni – néhány korábban ismeretlen rajzát is közszemlére bocsátották a Szépművészetiben.

A Három élő és három halott találkozása címmel ellátott rajza, amit jelenleg bécsi Albertina őriz, egy nagyszabású, kaotikus és már-már horrorisztikus atmoszférájú lovas csatát jelenít meg. Merőben kontrasztos, mondhatni ellentétes az oltárképekkel, és jól jelzi MS művészeti tudásának, tehetségének komplexitását. 2016 óta tehát tudjuk, hogy nemcsak kiemelkedő, de sokoldalú művész volt. Életrajzi szempontból is fontosak ezek a rajzok, ugyanis végigkövethető általuk az alkotó nürnbergi szárnybontogatása a 15. század legvégén.

A Szépművészeti Múzeum kurátorai a korabeli feljegyzések közt elkezdtek egy olyan festő után kutatni, akinek monogramja megegyezik az MS-sel és Bécsben élt. Így találtak rá a legfrissebb, eddigi legmeggyőzőbb jelöltre, aki nem más, mint:
A Válasz Online azt írja, hogy Schröter neve bár kizárólag birtokügyekhez és végrendeleti dokumentumokhoz köthető, az adataiból hosszú, sikeres karrier rajzolódik ki. 1507-ben szerezte meg a bécsi polgárjogot, és jutott hozzá egy műhelyhez, miután feleségül vette egy elhunyt bécsi festő özvegyét. A helyszín, a bécsi tartózkodás és a festőműhely stimmel – szorul a hurok. A végrendelete és ezáltal a halála is 1540 környékére tehető – tudjuk, hogy az 1490-es évek végén Nürnbergben tanult, így feltehetően az 50-es évei végén vagy a 60-as éveiben hunyt el.

Zárul a kör: a felvidéki Selmecbányán akkoriban németül beszéltek, így logikusnak tűnik, hogy egy képzett bécsi művésztől rendelik meg a templom oltárát. Ezzel magyarázható a nyugatias, magas presztízsű munka. Schröter keresett művész volt, vagyonából szőlősöket és egyéb birtokokat vásárolt. Köztiszteletnek örvendhetett, hiszen Bécs városi tanácsának tagjai közé is beválasztották.

Ezért is nehezen megmagyarázható, hogy ha ő volt az MS-festő, miért nem szignaturálta valódi nevével a műveit, és miért csak két ismert alkotására biggyesztette oda az MS monogramot. Lehetséges, hogy a művészetét kizárólag munkának tekintette, és nem kívánt „belekontárkodni” a megrendelt festményekbe – talán ő maga sem tudta, mekkora jelentőségű, tehetségű művész volt.
MS mester kiléte után kutakodni olyan érzés, mintha a soha el nem kapott, hírhedt Zodiákus-gyilkos ügyében nyomoznánk, hiszen konkrét tárgyi bizonyítékunk nincs, csakis a gyanúsan sok közvetett argumentum alapján következtethetünk. Az idővonal stimmelése, a bécsi műhely, a temérdek megrendelés által konyhára hozott vagyon, a selmecbányai, nyelvi kötődés, és persze a monogram egyezése mind-mind azt sejtetik, hogy a misztikus MS mester Michel Schröter lehetett.
Teljes bizonyossággal azonban nem jelenthető ki, ami nem is baj, hiszen ahogy a művészetben is kiemelt szerepet kap az absztrakció és az egyéni értelmezés, MS mester legendája is izgalmasabb attól, hogy talán sosem tudjuk meg biztosan, ki is volt ő.