A filmek terén a szomorú férfiak, vagyis a „sadboi aesthetic” második reneszánszát éljük.
A filmek terén az úgynevezett „sadboi aesthetic-jelenség” második aranykorát éljük, vagyis azt, amikor magányos, kirekesztett, mentális problémákkal küzdő, érzelmileg komplex és pszichésen labilis férfiak ábrázolása kerül a középpontba. A 20. század második felében, valamint a 2000-es évek elején hangsúlyos mozgóképes alkotások készültek ezen vonulat mentén, azonban az utóbbi évtizedben a készítők emocionális szinten még mélyebbre mentek a meggyötört, törékeny férfiak illusztrálása során.
Vajon mi lehet ennek az oka? Fejest ugrunk a témában – visszatekintünk a múltba, azután elemezzük a jelenlegi helyzetet és annak okait.
Mint sok más, ez is Robert De Niróval kezdődött
Ha a számkivetett, kitaszított, meg nem értett filmes protagonistákról van szó, az első név, ami eszünkbe jut: Travis Bickle, vagyis Robert De Niro a Martin Scorsese által rendezett Taxisofőrben (1976). A karakter megalapozta az elidegenített férfihős archetípusát: a vietnámi háború évtizedei után a poszttraumás stresszel küzdő Bickle megtört, útról letért férfiak generációit testesítette meg. Nem találta a helyét a társadalmi konvenciók közt, és mi sem tudtuk, hogy taszító, vagy a maga különc módján szerethető figuráról van szó.
De Niro Oscar-díjat kapott a Dühöngő bikáért (1980), ami szintén ezt az elgondolást festette vászonra egy velejéig romlott boxoló igaz történetén keresztül. Sorban a harmadik Scorsese- és De Niro-film, ami ezzel a trópussal operált, A komédia királya (1982) volt – Robert Pupkin, a tehetségtelen, meg nem értett, de nárcisztikusan nagyravágyó komikus sztorija inspirálta a 2019-es Jokert.
A Harcosok klubja (1999) újabban gyakran előkerül a magyar kormány kommunikációja kapcsán, melynek üzenetét (szándékosan?) félreértelmezik. A Chuck Palahniuk könyvéből készült ikonikus film a mentális problémákkal küzdő férfi főszereplőjén keresztül a materialista fogyasztói társadalomban bekövetkező identitásválságot, elszemélytelenedést, kiüresedést kritizálja. Bemutatja, miként befolyásolják a ma emberét a diktált, kondicionált normák, a marketing, a politikai propaganda és a törzsi szemléletmód. Tyler Durden, a főhős szerint a modern férfi elveszítette a kapcsolatot ösztönvilágával, és átvitt értelemben kasztráltan él – a „verekedős csoportosulás” erőlteljesen karikírozza a toxikus maszkulinitás jelenségét.
Az Amerikai pszichóban (2000) a Christian Bale által alakított, antiszociális személyiségzavaros és pszichopata Patrick Bateman szintén a mérgező, eltorzult férfiasságot cinizálja, megspékelve a fogyasztói társadalomhoz és az elanyagiasodó világhoz köthető elszemélytelendéssel, valamint a státuszszimbólumok utáni szüntelen kajtatás komikumával. A szélsőséges homofóbiájával pedig eltitkolt homoszexualitását is leplezheti.
Nemes Jeles László Árvája a szépiára festett, 20. századi magyar balsors – Kritika
2025.10.22 10:53
Ugyancsak Bale és ugyancsak remek film: A gépész (2004). A brit színész, aki átalakulóművésznek is elmenne, közel 30 kilót fogyott le a főszerep kedvéért. Trevor Reznik egy lesoványodott, álmatlanságban szenvedő gyári munkás, aki fokozatosan veszíti el a kapcsolatát önmagával és a külvilággal. Képtelen feldolgozni egy múltbeli traumatikus eseményt, ami folyamatosan kísérti őt, külső segítséget azonban nem kér. Ahelyett elszigetelődik, paranoiássá válik, majd kivonja magát a társadalomból – Reznik a modern férfi érzelmi bezárkózását, identitászavarát, és az ahhoz köthető, keserű magányba torkolló depresszióját jelképezi. A sadboi-toposzra ráerősít, hogy egykori hibája miatt nem tud és nem is akar megbocsátani magának, az értelmetlen önbüntetése egész életútján végigkíséri.
Sorozatos sadboi-ok
A 2010-es évek közepétől egyre ügyesebben kezdték kiaknázni a sorozatok a sadboi-esztétika izgalmas lehetőségeit. A Breaking bad (2008–2013) is ezen a vonalon indult el, de igazán hangsúlyossá a spin-off-szériában, a Better Call Saul-ban (2015–2022) vált. A különc ügyvéd történetén keresztül bemutatták a készítők, miként lesz egy alapvetően jószándékú, idealista, szerethető férfiból a feldolgozatlan családi traumái, kisebbségi komplexusa és egészségtelenül működő párkapcsolata révén cinikus, lecsúszott, elszigetelt egyén, aki reménytelenül haragszik a világra.
Ezért vagyunk reménytelenül szerelmesek a mai napig az Annie Hallba, Diane Keaton és Woody Allen időtlen örökzöldjébe
2025.10.15 11:35
A Mr. Robot (2015–2019) egy mentálisan instabil hackerről szól, aki depresszióval és disszociatív identitászavarral küzd, tehát maradéktalanul kimaxolja a típust. Ő sem találja a helyét a társadalomban, önbíráskodásba kezd, de valójában önmagát szeretné megtalálni, megismerni. A sorozat az ő egyre intenzívebben végbemenő tudathasadását mutatja be.
Animációs sorozatok terén is van egy eklatáns iskolapéldánk, méghozzá a Bojack Horseman (2014–2020). Bizarr leírni, de egy mélyen depressziós és alkoholista ló a protagonista, aki amúgy messze földön a legérzelmesebb karakter, csak ezt jól rejtegeti. Szatirikus, mégis megrendítő a sztorija: minden kapcsolata zátonyra fut, a kötődéseit szabotálja, mert legbelül rossz embernek (vagyis lónak) tartja magát, aki nem érdemli meg a szeretetet, boldogságot. Ahelyett, hogy ténylegesen tenne valami a káros berögződései ellen, a morális önmarcangolás loopjában ragad.
Megemlíthető még A mackó című sorozat imposztor szindrómás főszereplője, Carmy is, aki reménytelenül maximalista és megfelelési kényszeres, illetve a True Detective nihilista, filozófiailag kiüresedett Rust Cohle felügyelője.
A nagysikerű mainstream filmek terén is hódítanak a szomorú férfiak
Az utóbbi néhány évben a filmek terén is egyre inkább tetten érhetővé válik a sadboi-toposz reprezentációja. Robert Eggers A világítótorony (2019) című filmje két, szociálisan izolált ember képében – illetve Willem Dafoe és Robert Pattinson színészi mesterkurzusában – mutatja be, miként kerülnek felszínre a belső démonok a látszólag erős, sztoikus férfiak esetében. Homoerotikus feszültséggel, pszichedéliával átitatott, hipnotikus film, ami a maga kategóriájában tabudöntőnek számít.
13 közelgő Disney-folytatás, amit nem láttunk jönni: a Toy Story 5. és a Neveletlen hercegnő 3. csak a jéghegy csúcsa
2025.10.12 10:49
Arthur Fleck, vagyis Joker (2019) történetét senkinek nem kell bemutatni. Todd Phillips Oscar-díjas filmjét a fent említett Scorsese-film inspirálta, és egy mentálisan sérült, törékeny, száműzött férfiről szól. A magány okozta fájdalmából saját identitást farag, és véres bosszút áll a társadalmon, amiért kivetette őt magából. Az identitáskrízise nála nem feltétlenül szomorúságot (persze azt is) eredményez, hanem dühöt és pszichopátiát. Nem véletlenül lett akkora sikere az első filmnek – aki valamilyen szinten csalódott már a világban, és érezte magát kívülállónak, könnyen azonosulni tudott Fleckkel.
Brendan Fraser nagy visszatérése A bálna (2022) című filmben egy szánnivalóan magányos, önpusztító férfi végtelenül szomorú mindennapjait mutatja be, aki próbál kapcsolatba lépni elidegenedett lányával, miközben felemésztik őt korábban elkövetett hibái, szülőként való bukása. A szó valamennyi értelmében „hard watch”, megrázó filmélmény, de hatásosan illusztrálja az érzelmi izoláció, a bűntudat és a testi önbüntetés egyvelegét.
Ilyen egy halálosan mérgező kapcsolat, amiből sosem léphetsz ki – Kritika az Együtt című filmről
2025.10.5 9:06
Ari Aster 2023-as filmje, az Amitől félünk egy anyakomplexusos, szorongásos férfi tévelygését követjük végig a paranoia és az önsajnálat labirintusában. A neurotikus férfiidentitás ékes példája, Joaquin Phoenix pedig a Joker mellett itt is nagyot alakít. David Finchertől A gyilkos (2023) is egyfajta sadboi-toposz megtestesülése, egy rideg, magányos bérgyilkos képében. A Michael Fassbender által alakított protagonista próbál elbújni az érzelemmentesség biztonságosnak tűnő várába, ami inkább egy útvesztő, ahol morális nihil várja őt.
Talán a legérzékletesebb példája a sadboi-protagonisták vonzalmának Christopher Nolan Oppenheimere (2023). A zseniális elméjű, de világpusztítóként is titulált tudós dilemmáját mutatja be, amint a második világháború idején csapatával együtt létrehozza az atombombát. Robert Oppenheimer az univerzum terhét érzi a vállán: intellektuális magányával, morális felelősségével és bűntudatával is küszködik.
Az embert próbáló missziója tükrében a magánélete megromlik, személyisége darabokra hullik. Kicsiben, az emberi dráma aspektusát tekintve átérezhető a története, ezért is rezonált akkora mértékben nézők millióival. Cillian Murphy tekintetében alapból is van egy jó adagnyi melankólia és búbánat, a hányatott sorsú elméleti fizikus megformálása során élete alakítását nyújtotta.
Megvendégeltük a kiégett, depressziós, nihilista magyar fiatalságot – Kritika az Egykutyáról
2025.10.2 11:49
A legfrisebb fősodratban is nagyot szakító példa A brutalista (2024), ami egy, a háború után Amerikába emigrált magyar építész, az Adrien Brody által megformált Tóth László életútját tárja elénk. Bemutatja a holokausztot túlélt Tóth fájdalmas ráismerését arra, hogy hiába értek véget a háború embertelen borzalmai és hiába lelt új otthonra, még mindig különcként, egyfajta betolakodóként tekintenek rá. Hátrányos megkülönböztetések érik, és akarva-akaratlanul is kirekesztik – a szenvedése nem ért véget, csupán megváltozott a jellege. Szívszaggató történet egy érzelmileg kiüresedett, kitaszított férfiról, aki menedéket talál az alkotásban. Szavakkal kifejezhetetlen fájdalmai pedig hűen visszaköszönnek a tekintélyparancsoló, ám titkait jól rejtegető, brutalista stílusú építményeiben.
Minek köszönhető a sadboi-aesthetic második reneszánsza?
Az egyik oka mindenképp az 1970-es, 1990-es évek antihősei iránt érzett szentimentalizmus, de ennél kicsivel többről van szó. A kollektív poszt-Covid kiégés, izolációs karantén és egzisztenciális feszültség kétségtelenül inspirálhatja napjaink hasonló karaktereit, a kiemelkedő okai viszont mégis csak a mentális egészség széleskörű tematizálása és a maszkulinitás válsága, a férfiszerepek újragondolása lehet.
10 guilty pleasure film hétvégi iszogatáshoz, amik annyira rosszak, hogy már jók
2025.9.28 10:05
Egyre kevésbé számít tabunak egy férfi számára az érzelmeiről, gyengeségéről beszélni, illetve normalizálódik az, hogy a férfiak sem robotok: a sokszor kőkeménynek tűnő külső burok ugyanis általában törékeny belsőt rejt. A popkulturális alkotások karakterformálása során izgalmas táptalajt nyújtanak az érző szívű óriások, valamint az összetett érzelemvilággal rendelkező, nehéz sorsú antihősök históriája.
Az online kultúra is rádob egy lapáttal a jelenségre, melyben néha romanticizálják, esztétizálják a depressziót. A ma emberének individualizmusa, szűnni nem akaró önmegvalósítási kényszere is szerepet játszhat, ami elszigetelődéshez, a beteljesületlenséghez köthető kisebbségi komplexushoz, szorongáshoz, és végső soron depresszióhoz is vezethet.
Egy szó, mint száz: a mentális kiégés és a magány korunk sajátja, ami a mozivásznon érdekfeszítő történeteket szülhet, hiszen napjaink kulturális miliőjében sokkal átélhetőbb és érdekesebb egy háromdimenziós, belső tulajdonságait tekintve összetett férfi főszereplő, mint egy klisés, sztereotipizált akcióhős vagy szívtipró.
