Az Amerikai pszichó máig aktuális módon parodizálja a toxikus maszkulinitás és a fogyasztói társadalom legsötétebb aspektusait, ezért igyekeztünk megfejteni, hogy mi lehet az értelme egy napjainkban is frissnek ható kultklasszikus újragondolásának.
Luca Guadagnino korunk egyik legfelkapottabb indie-rendezője: az év első néhány hónapjában a queer identitás és sportbéli hierarchiaharc kérdéseit boncolgató Challengers című filmjétől volt hangos a média, jelenleg pedig éppen azt az alkotását promotálja, amely egy age-gap románcot mutat be Daniel Craig és Drew Starkey között. Bár 2024 eleje óta keringenek pletykák arról, hogy Guadagnino az Amerikai pszichó adaptálását fontolgatja, a Variety beszámolója szerint most egészen biztossá vált, hogy a Lionsgate forgalmazásában és Scott Z. Burns forgatókönyvével fog megvalósulni az olasz rendező projektje.
Guadagnino elsősorban fülledt olaszországi szerelmi történetével, a Szólíts a nevedennel tett szert világhírnévre, emiatt többen is azzal vicceltek, hogy a film egyik főszereplője, a valóságban ultragazdag családból származó állítólagos kannibál, Armie Hammer (aki jelenleg hírnevének rehabilitására tesz vad kísérleteket) tökéletes lenne Patrick Bateman megformálására.
Frissen a filmgyárak futószalagjairól
A remake koncepciójával az a probléma, hogy tökéletesen beleilleszkedik a hollywoodi óriások újdonságmentes, profitorientált világába, maximálisan megtestesítve azokat a törtető materialista értékeket, amiket Bret Easton Ellis eredeti regénye és annak filmadaptációja is kritizál. A hollywoodi filmiparban forgó óriási összegek miatt egyre nagyobb rizikófaktort jelent az újszerű ötletekkel való kísérletezés, ezért a stúdiók olyan csontig lerágott adaptációkat pumpálnak ki magukból, mint a Bajos csajok, a Venom, a Szellemirtók vagy a hihetetlen durván pofára esettJoker: Folie à Deux.
Mit jelenthet Donald Trump esetleges elnöki győzelme a világra nézve?
2024.11.5 12:04
Az unalmassá vált remake-gyár üzleti modellje már az átlag filmkedvelő számára is kezd elfogadhatatlan lenni, amit mi sem bizonyít jobban, mint az A24 felemelkedése. A független produkciós cég értéke 2 év alatt 40%-al növekedett, ezzel 3,5 milliárd dollárra téve a cég vagyonát. Az A24 leuralta az Oscar-gálát, miközben szinte egyedülálló módon nyújt lehetőséget az olyan innovatív kreatívok támogatására, mint maga Luca Guadagnino. A friss szemléletű stúdió jegyzi a rendező két jelentősebb alkotását is: az egyik az 1977-es Sóhajok 2018-as újragondolása, a másik pedig a Challengers.
Guadagnino munkásságában egyébként visszatérő elem a korábbi filmklasszikusok rekreálása, egy évvel ezelőtt például A sebhelyesarcú forgatókönyvének újraírásába fogott bele.
Az emberek azt mondják, hogy csak remake-eket csinálok. Az igazság viszont az, hogy a filmipar mindig a saját ötleteinek újragenerálásából élt, és nem azért, mert túlságosan lusta ahhoz, hogy eredeti ötleteket hozzon létre. Az egész arról szól, hogy univerzális történeteket tudjunk belehelyezni a kortárs kontextusba.
Amerikai pszichó, avagy a hímsoviniszta materializmus véráztatta kritikája
Bret Easton Ellis a ‘80-as években írta meg a Wall Street-i bankár Patrick Bateman sötét allegóriáját. A könyv szatirikus fényt vet a kor ‘yuppie’ kultúrájára, amely a középosztálybeli amerikaiak gátlástalan szakmai előretörését foglalta magába. Bateman nappal a vállalati világ ocsmányságaiba veti bele magát, míg szabadidejében szabadúszó sorozatgyilkosként tevékenykedik. A film erősen kiparodizálja a materializmust és a toxikus maszkulinitást, miközben a brutális gyilkosságok a ‘80-as évek szégyentelen, bevételorientált munkakultúrájának szimbólumaként jelennek meg.
A könyv botrányos hírnévre tett szert az 1991-es publikálást követően, hiszen szatirikus hangvétele miatt sokan az alfahímek ódájának kategorizálták. A 2000-es filmadaptáció alkalmával a rendezői szerepet betöltő Mary Harron sok kétséget feloszlatott, és egyértelművé tette a történet szexizmus-ellenes álláspontját. Míg a könyv a teljes egészében a megbízhatatlan narrátor eszközére támaszkodott, addig Mary Harron adaptációja slasher-filmekre emlékeztető részletességgel tárta a szemünk elé a súlyos bűncselekményeket.
Patrick Bateman a kortárs kulturális klímában
Az Amerikai pszichóChristian Bale első főszerepét és szakmai áttörését is elhozta, miközben megalkotta minden idők egyik legikonikusabb antihősét. A színész Bateman hiteles megformálásának érdekében egy fogszabályzó segítségével Colgate-mosolyt varázsolt a szájába, ezzel is tudatosan ráerősítve arra a kontrasztra, amely a karakter tökéletesre polírozott megjelenése és belső morális rothadása között húzódik. Bale kimagasló alakítása csak egy azon okok közül, amiért nincs sok értelme újraforgatni az Amerikai pszichót, de ha már úgyis erre kerül a sor, akkor az internet népe demokratikusan megállapodott abban, hogy a szociopata szerepekben profi Jacob Elordinak kellene őt alakítania.
Az amerikai elnökválasztások végső hajrájában vált központi témává az új Amerikai pszichó, ami azért kifejezetten érdekes, mert az eredeti könyvben rengetegszer feltűnik Trump neve, méghozzá Bateman példaképének szerepében. Eléggé adja magát a lehetőség, hogy a készülő film valamilyen formában reflektáljon Trump megváltozott popkulturális szerepére, aki a 2000-es évek elején még egyfajta vicces kabalaállatként tűnt fel olyan filmekben és sorozatokban, mint a Zoolander vagy a Szex és New York.
Egy remake elkészítése szükségesnek tűnhet olyan filmek esetében, amik valóban elavultnak érződnek, az Amerikai pszichó esetében azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Az elmúlt 24 év egyik legnagyobb változása – ami újítás lehet az eredeti filmhez képest – az az online kultúra, ezzel együtt pedig az incelközösségek és a manosphere megjelenése. Az internet ezen bugyraiban Patrick Bateman unironikus istenítése zajlik, a fikcionális karakter életstílusa pedig irigylésre méltó és másolni kívánt. Mivel a Mary Harron által rendezett alkotás a mai napig kőkeményen megállja a helyét, egy izgalmas adaptációhoz elengedhetetlen lesz Guadagnino radikális nézőpontváltása, akár a toxikus internetkultúrák inkorporálásával.
