Ezen a nyáron a Barbie-film mellett Christopher Nolan "Oppenheimer" című moziját várta a legjobban világ. De hogy miért is vagyunk odáig a munkáiért, azt ebben a cikkünkben fogjuk elmagyarázni.
Christopher Nolan egy fura figura, akinek se mobilja, se emailcíme, de még egy árva Twit… akarom mondani, X-fiókja sincsen. Mégis Hollywood egyik olyan rendezője, akinek a filmjeit általában a közönség és a kritikusok is szeretik. Nolan filmjei mindig tartogatnak olyan kulissza mögötti csemegéket, amik folyamatos beszédtémát tudnak biztosítani még a nem annyira hardcore mozifanoknak is. Elég csak az előző filmjének, a Tenetnek a repülőrobbantós jelenetére gondolni, amelyben szó szerint felrobbantott egy üres utasszállítót.
Miért van mindenki úgy oda Christopher Nolan filmjeiért?
Nolanről lehet tudni, hogy ha filmet készít, akkor három dolog szinte biztos:
- hogy IMAX-kamerára fogja forgatni,
- Hoyte van Hoytema lesz az operatőre,
- és Cillian Murphy is fel fog tűnni a vásznon.
A rendező legújabb filmje zsinórban már a hatodik, amit IMAX-kamerára forgatott. Ez a kamera 65mm-es analóg filmre rögzíti a nyersanyagot, amitől a felvétel a lehető leginkább részletgazdag lesz – a 4K-val összevetve: a 65mm-es film nagyjából 9K-nak felel meg. Az eljárás másik elképesztő előnye a digitálissal szemben a dinamika tartománya, amit úgy lehet a legjobban érzékeltetni, hogy a kép legsötétebb és a legvilágosabb pontja között mennyire nagy az átmenet. Minél nagyobb, minél finomabb ez az átmenet, annál nagyobb és dinamikusabb a kép, amit látunk.
Bár az IMAX-kamera sem számít újdonságnak Hollywoodban, az Oppenheimer az első film, amely esetében fekete-fehér filmet fűztek egy IMAX-kamerába. Ezt technológiát most először használták, külön erre a filmre kifejlesztve.
Mire jó, ha egy film egyszerre színes és fekete-fehér?
Mint ismert, a film egy része fekete-fehér, a másik pedig színes, de ez a kevert megjelenítés sem újdonság a mozi történetében, több film is előszeretettel él ezzel a filmnyelvi megkülönböztetéssel. Van, aki a múlt és a jelen egyértelmű szétválasztásához használja, Quentin Tarantino például a Kill Billben, amikor Uma Thurman nekiáll lemészárolni a 88 őrült nindzsát, azért váltott fekete-fehérre, hogy ellensúlyozza a vér látványát – illetve így tisztelgett az old school szamurájfilmek előtt.
Fejtágító, elgondolkodtató és szívfacsaró filmek a divat világáról, nem csak divatőrülteknek
2024.10.20 10:16
Nolan filmjében azonban nem ennyire egyértelmű, mi volt a célja a váltogatásnak. Végül a rendező jött segítségünkre a válasszal: a színes részek – a film nagyobbik fele – szubjektíven mutatják be a történéseket és magát a címszereplőt, míg a fekete-fehér részek egy objektív szemszögből, egy másik szereplő “szemüvegén” keresztül láttatják velünk a történetet. Ez a szereplő pedig minden bizonnyal a Robert Downey Jr. által megformált Lewis Strauss.
Fő a hitelesség, az Oppenheimerben is
Nolan köztudottan nagyon ad a hitelességre. Mikor például a Dunkirket forgatta, eredeti (felújított) második világháborús gépeket használt, és egy hagyományőrző hajós társaság kelt a segítségére, amikor korabeli vitorlásokra volt szüksége. De azt szerintem senki nem gondolta, hogy az Oppenheimerben a Trinity-teszt atomrobbanását teljesen CGI nélkül álmodta meg.
Mikor belevágott a filmbe, az első dolga volt, hogy a speciális effektusokért felelős emberével elkezdje a tervezést, hogy miként lesznek képesek reprodukálni egy atomrobbanást – valódi atomrobbanás nélkül –, és mindezt úgy, hogy a lehető legszemkápráztatóbb felvételeket is sikerüljön róla elkészíteni. Ez így elmondva lehetetlenségnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy arról az emberről és csapatáról beszélünk, aki a Tenet forgatásán belevezetett egy hangárba, majd felrobbantott egy üres utasszállítót, mindezt a jelenet hitelességéért.
Nolan maga így nyilatkozott a folyamatról:
Az egyik első ember, akinek megmutattam a forgatókönyvet, a vizuális effektekért felelős emberem, Andrew Jackson volt. Ő nagyon jártas a számítógépes effektekben, de az analóg effektek terén is. Már az elején bevontam a folyamatokba, és azt mondtam: 'Oké, amire szükségünk van ebben a filmben, az egy szál Oppenheimer belső folyamatairól, ahogy a fejében elképzeli az atomokat, molekulákat, ezek kölcsönhatásait; és szükségünk van egy olyan szálra, amely ettől a nyugodt atomi képtől egészen a pusztító erővel való robbanásig végigfut. És ennek egy tőről kell fakadnia. (...) A Trinity-tesztnek és az Oppenheimer fejében lejátszódó folyamatoknak is valamilyen módon fenyegetőnek kellett lenniük. Mindkettőnek a lehető legvalóságosabbnak kellett hatnia. Azok számára, akik ott voltak, a Trinity-teszt egyszerre volt a legszebb és a legfélelmetesebb dolog, és mi is pontosan ezt akartuk elérni ezzel a filmmel.“
Az Eredetben is a nehezebb utat választotta
Aki látta Nolan Eredet című rendezését, annak bizonyára megvan az a jelenet, amelyikben Joseph Gordon-Levitt egy szálloda folyosóján küzd pár fegyveres ellen. Ebben az a csavar, hogy ez már a sokadik réteg álom, az előző szinten egy autóban utazik, és az ottani mozgás, ütközés és karambol kihat az alsóbb szinten lévő álomra, így a hotel folyosó összevissza forog, sokszor megszüntetve a gravitációt.
A jövő nagy filmesei köztünk járnak: Jön a Cinemira, Magyarország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja
2024.10.4 14:05
Ez is tipikusan egy olyan jelenet, amit tízből tizenegy rendező kötelekkel, zöld háttér előtt vett volna fel, Nolan viszont inkább megépítette és mechanikusan forgatta a folyosót, míg a kamera egy másik speciális eszközön forgott, és még a színészek is itt pörögtek, ami eszméletlen látványt eredményezett.
Élefazssiv indut llek intü kasc men
A Tenetben nem minden úgy történik az időben, ahogy azt elsőre gondoljuk. A hitelesség kedvéért a színészeknek a legtöbb mozdulatot és harci koreográfiát visszafelé is meg kellett tanulnia, de Nolan itt nem állt meg, azt is elvárta, hogy a szövegeiket visszafelé is megtanulják.
Heath Ledger Jokerének képzőművészeti gyökerei is vannak
Nolan karakterei közül a legismertebb talán a Heath Ledger által megformált Joker volt A sötét lovagban. Sokan bújtak már a képregényvilág legismertebb antagonistájának a bőrébe, és születtek ugyan nagyon maradandó alakítások, de valahogy a Nolan és Ledger által vászonra vitt Joker-ábrázolás volt az addigi legmegrázóbb.
Ehhez nagyon sokat tett hozzá a smink, a rendező pedig egy interjúban arról mesélt, hogy Joker megjelenését egyik kedvenc festője, Francis Bacon művei ihlették. Bacon a portréin előszeretettel ábrázolt fekete háttéren elmosott arcokat, ami azt a hatást kelti, mintha a képek alanyai mozgásban lennének. Joker megjelenítésénél ennek a zavart ábrázolásnak egy koszosabb, izzadtabb verzióját ültették át a gyakorlatba.
Hans Zimmer is zseniálisat húzott a Dunkirk filmzenéjével
Nolan legtöbb filmjében kulcsszerep jut az időnek, nagyon szeret vele játszani, és így volt ez a Dunkirknél is, amelyben három szálon futott a cselekmény. Ezek közül az egyik a parton rekedt katonák története, ami egy hetet mutat be, a másik a vitorláson utazó ember története, ami egy napot foglal össze, és végül a pilóták része, amelyik egy órát ölel fel – a film logója is három színből áll, amely ezt a hármat reprezentálja.
A film zenéjét Nolan másik visszatérő alkotótársa, Hans Zimmer szerezte, akit munkáiban szeret a film szerkezetére reflektálni. És itt jön a zsenialitás: a film, folyamatosan váltogatva mutatja be a három cselekményszál történéseit, a zeneszerző, pedig egy klasszikus cselhez folyamodott, és a feszültségkeltés érdekében mind a három szálnál az úgynevezett Shepard-skálát használta. Ennek az a lényege, hogy az emberi fül úgy hallja, hogy átmenet nélkül, folyamatosan emelkedik a hangmagasság, ami folyamatos feszültséget generál. Ezt úgy éri el, hogy több, egy oktávval elválasztott, emelkedő skálát rak egymásra, és a skálák előrehaladtával a magasabb hangokat kifelé, a mélyebbeket pedig befelé fade-eljük. Ezzel azt érhetjük el, hogy úgy hangzik, mintha a skála végtelenül emelkedne, anélkül, hogy a hallgató észrevenné az oktávváltásokat. Ez azért működik, mert az agyunk az egymástól egy oktávnyi távolságra lévő hangokat ugyanannak a hangmagasságnak a változataként érzékeli.
Zimmer a parton zajló eseményeknél nagyon lassan növeli ezt a skálát, a hajónál, a parthoz képest dupla tempóval, míg a repülős jeleneteknél, a kiinduláshoz képest, négyszeres sebességgel. És a csoda akkor következik be, amikor a cselekményszálak találkoznak, és mindhárom Shepard-skálát egyszerre hallhatjuk. Mi ez ha nem művészien mesteri feszültségfokozás?
Az Interstellar is tartogat valami észbontóan zseniálisat
Az Interstellar egyik fontos mozgatórugója az idő relativitása volt. Talán emlékeztek arra a jelenetre, amelyben – a Miller bolygóra történő leszállás előtt – kiszámolják, hogy ami ott egy órának számít, az a Földön hét évnek felel meg. Ha ez a tudat önmagában nem lenne eléggé feszültségkeltő, akkor erre Nolan ismét rátesz egy lapáttal, és a tettestársa ebben ugyanúgy Hans Zimmer: a zene, ami a jelenet alatt szól, úgy lett megkomponálva, hogy minden egyes üteme egy földi napot jelöljön. Nézd újra azt a jelentet ennek az infónak a birtokában, és a végére levegőt is alig fogsz kapni a feszültségtől.
