Január 23-ától tekinthető meg a régóta várt és komoly hype-ot kapó A brutalista, ami egy fiktív magyar építész, Tóth László történetet mutatja be, aki a második világháború után Amerikában próbál új életet kezdeni. Már amennyire hagyják neki. Kritika.
Ha az ember egy olyan monumentális film kritikájának szeretne nekiállni, mint amilyen A brutalista, akkor nincs könnyű helyzetben. Hiszen hogy is lehetne belesűríteni egy majdnem négyórás alkotás minden mondanivalóját pár ezer karakterbe? Mi azért mégis tennénk egy próbát.
A történet szerint Tóth László (Adrien Brody), a zsidó származású magyar építész, aki a kor Európájában már egy elismert szakember volt, a második világháború és a holokauszt borzalmai után Amerikába érkezik, hogy hátrahagyva a múltját, tiszta lappal indulhasson, és elérje azt is, hogy az Európában ragadt felesége, Erzsébet (Felicity Jones) és az unokahúga, Zsófia (Raffey Cassidy) is csatlakozni tudjon hozzá az „ígéret földjén”.
László Pennsylvaniában próbál új életet tervezni, ahol összehozza őt az élet egy befolyásos iparmágnással, Harrison Lee Van Burennel (Guy Pearce), aki meglátja benne a zseniális építészt és felkéri, hogy a hatalmas birtokán építsen egy méltó síremléket az elhunyt édesanyja tiszteletére. Ez lesz a börtön és a templom elemeit magában foglaló Intézet. Miközben pedig megkapja az újrakezdés lehetőségét, a magyar építész fokozatosan jön rá arra, hogy Amerika talán mégsem annyira csodálatos hely, mint amilyennek ígérték.
Történetünk egy menekültről szól, aki nem tud szabadulni a múltjától, holott nem sokkal korábban éppen megfosztották a múltjától. Egy új világban, új szabályokhoz alkalmazkodva próbálja meg összerakni az életét
– fogalmazott a főszereplőt alakító Adrien Brody.
A rendező és forgatókönyvíró Brady Corbet harmadik játékfilmje már A brutalista, és a film tökéletesen illik is az általa kedvelt alkotások tematikájába: olyan történetek és sorstragédiák bemutatása, amik tökéletes reprezentációként szolgálnak arra, hogy nézőként megérthessük egy-egy történelmi korszak világát.
A brutalista, Nosferatu, Bridget Jones és az Avatar harmadik része – Ezek 2025 legjobban várt filmjei
2025.1.1 9:25
Kétségtelen, hogy A brutalista a korábbi két munkájához képest (Egy vezér gyermekkora és a Vox Lux) Corbet eddigi legnagyobb szabású projektje és nem véletlen az sem, hogy a film munkálatai több mint hét évig tartottak. Ebből különösen arra lehetünk büszkék, hogy az eddig négy Golden Globe-díjat és tíz Oscar-jelölést besöprő alkotás legnagyobb részét hazánkban forgatták, magyar szakemberekkel. Illetve sok, tehetséges fiatal magyar színész is feltűnik a képernyőn kisebb szerepekben, többek között Mészöly Anna, Vilmányi Benett, Hermányi Mariann és Sztarenki Dóra.
Erre nemcsak azért volt szükség, mert viszonylag alacsony büdzsével dolgoztak, hanem azért is, mert a rendező teljes egészében celluloidra forgatott, és Amerikával ellentétben, ahol már teljesen ráálltak a digitális megoldásokra, Budapesten még van két celluloidlabor is, így a forgatások után helyben, rögtön elő tudták hívni a felvett anyagokat.
És most mindenféle identitáskérdéstől függetlenül el kell mondjam, hogy jó érzéssel és büszkeséggel töltött el a film végén a stáblistát olvasva látni, hogy többségében magyar nevek tűntek fel a vásznon egy ilyen fontos és nagyszabású mű alkotóiként. Köztünk talán külön említést érdemel a film vágásáért felelős Jancsó Dávid is, akié az egyik a tíz Oscar-jelölés közül.
Ha már Oscar-jelölések, akkor azt is meg kell említenünk, akkor természetesen a három főszereplőt is ki kell emelnünk, Adrien Brody, Felicity Jones és Guy Pearce is mindannyian várományosai a díjnak a saját kategóriáikban.
De persze ez nem is véletlen, hiszen az AI-jal javított magyar akcentus ide vagy oda, mind csodálatosat alkottak szerepeikben. Pearce gyanúsan jól alakítja a gátlástalan, autokrata iparmágnást, Jones a haláltáborban mentálisan és fizikálisan is megtört feleséget, aki végig kitart férje mellett, és persze az az Adrien Brody is, aki több szállal tud kapcsolódni Tóth László karakteréhez.
Egyrészt azért, mert már „van rutinja” egy Lászlóhoz nagyon hasonló sorsú kelet-európai férfi eljátszásában. Ugyanis ő Roman Polanski A zongorista című filmjében ő alakította Władysław Szpilman világhírűvé vált, zsidó származású lengyel zongoraművészt. Brody elmondása szerint a 2003-ban Oscar-díjat érő szerepére akkor nagyon sokat készült, és alaposan el is mélyült a kor Európájának történelmében.
A másik kapcsolódási pontja, amit már szintén sok helyen – például január elején a Golden Globe-díja átvétele közben is – említett, hogy az édesanyja, az elismert fotóművész, Sylvia Plachy is magyar származású, aki 1956-ban, a forradalom után egy hónappal szökött ki a családjával New Yorkba. Így könnyen tudott azonosulni az idegenségérzéssel, amit édesanyja és főleg az életük végéig erős magyar akcentussal beszélő nagyszülei élhettek át, pontosan úgy hátrahagyva az addigi, sikeres karrierjüket és budapesti életüket, mint a film Tóth Lászlója.
Je suis Tóth László
Tóth László egy fiktív karakter, aki bár személyként sohasem létezett, a filmben szimbolikus jelentése van, hiszen az építész inkább csak a megtestesítője, reprezentációja azoknak a 20. századi sorsoknak, amik a hazájukat elhagyni kénytelen, disszidáló emberek történeteit mutatják be, akik valahogy megpróbálnak egy másik életet kezdeni az „új bizonytalanságban”, és maguk mögött hagyni a múltjukat, a romba dőlt életüket.
És bár a Bauhaus-iskolából kikerült építész karaktere a filmben Európa elüldözött és elpazarolt tehetségeit jelképezi, az alkotópáros Corbet és párja, Mona Fastvold sokat inspirálódott egy szintén magyar származású, világhírűvé vált brutalista építészből, Marcel Brauerből is, aki bár korában sok bírálatot kapott, mégis a 20. század és az irányzat egyik legfontosabb képviselőjévé vált.
A brutalista építészet – ami az ötvenes években kezdett el terjedni Angliában és Franciaországban – azért is vált a film egyik középpontjává, mert a rendezőt lenyűgözte az elterjedésének története, és azok a rá jellemző stílusjegyek az óriási, vaskos betonfalakkal, amik tökéletes lenyomatát adták a háború utáni közhangulatnak.
A háború utáni életfelfogás és építészet szorosan összekapcsolódnak, és ezt jelképezi a Tóth László által létrehozott Intézet, amely harminc év traumáinak és a két világháború tapasztalatainak manifesztációja
– magyarázta Corbet, aki szerint Tóth László történetében egészen szívbe markoló, ahogyan az építész háború utáni művészetében megjelenik a haláltáborok sötétsége és a tömény, rideg beton.
De Marcel Brauernek nemcsak a munkássága és szakmai útja, hanem a feleségével való különleges kapcsolata is inspirációként szolgált a rendező számára. Ezért is kap a filmben óriási hangsúlyt a Lászlótól a haláltáborba hurcolás alatt elszakított felesége, Erzsébet. Egészen szívszorító élmény végigkövetni az ő közös történetüket is, ahogyan reményteljesen várják egymást, miközben nem tudják, megkapja-e a másik a levelüket, ahogyan az éveken át tartó elszakadás után újra egyesülnek, és ahogyan minden trauma ellenére küzdenek egymásért.
A film talán azért nem tűnik soknak és fárasztónak, mert bár a majdnem négyórányi intenzív figyelem igencsak fogyasztja az energiát, mégis képes végig lekötni, hiszen annyi rétegben és annyi szálon lehet kapcsolódni hozzá.
Ezek közül az építészet és a két főszereplő házassága mellett ugyanolyan jelentős, ahogyan a film az idegenségérzésről, az újrakezdés nehézségéről, a kapitalizmus kizsákmányoló attitűdjéről és az ennek való kiszolgáltatottságról is beszél.
Nagyon könnyű nézőként azonosulni Tóth László érzéseivel és tapasztalataival, ezért is több A brutalista egy klasszikus történelmi filmnél, amit az ember passzívan figyel végig.
Itt egy tehetséges és a hazájában elismert építészt ismerünk meg, aki hiába alkotott maradandó és „háborúálló” épületeket, száműzték őt a származása miatt, és egy új helyen mindent elölről kell kezdenie, nem ismer senkit, a nyelvet is nehezen beszéli és azt érzi, sehol sem több egy megtűrt, elviselt személynél.
Ez a megtűrtség és kívülállóság végigköveti a filmet és László életét is, ahogyan fokozatosan próbál beilleszkedni a számára idegen, felszínes, mű és gátlástalan amerikai közegbe, miközben előbb-utóbb, nagy csalódások árán arra is ráébred, hogy ki az, akire valóban számíthat, és ki az, aki csak megbízhatónak látszik.
A brutalista egy csodálatos alkotás, és hiába olyan kilátástalan és nyomasztó az atmoszférája, igazi ereje abban rejlik, hogy mégis megengedi magának, hogy sokszor iszonyatosan vicces, szórakoztató és intim legyen. Ettől válik egy igazán páratlan filmélménnyé. De nemcsak ezért kötelező mindenkinek látni, hanem azért is, hogy egy ilyen nagyszabású mozi által jobban megérthessük a 20. századot és azt is, hogy a 21. század is pont ugyanolyannak ígérkezik.
