Kiara Lord a Nagy Ő-ben küzd Stohl András szívéért, és eddig úgy tűnt, jó esélyei vannak a győzelemre. A következő rész előzeteséből viszont úgy tűnik, megsértődött a színészre.
„Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni” – mondja Kiara Lord a magyar televízió történetének eddigi legkínosabb valóságshow-jában. Aki lemaradt volna a magyar trash legújabb gyöngyszeméről: A Nagy Ő aktuális évadában Stohl András keresi a szerelmet.
A műsorban 20 nő verseng a színész-műsorvezető szívéért, köztük Kiara Lord egykori pornósztár is, aki meglehetősen közel került Stohlhoz. A következő, hétfői adás előzeteséből azonban arra következtethetünk, hogy korántsem mennek annyira flottul a dolgok. A következő részben Stohl egy másik versenyzővel, Ginával megy randizni, a félperces videóból pedig kiderül, „ő neki a legfontosabb” a férfinek. Legalábbis Stohl ezt mondta a nőnek, aki a vallomásról beszámol Kiarának.
„Hallod, idegbeteg vagyok“ – pattan fel a tartalomgyártó, majd félrehívja a színészt, és közli vele, hogy ő bizony nem fog bohócot csinálni magából. Erre Stohl azt feleli, hogy „ha ő ilyen könnyen azt mondja, hogy hátralép, akkor jó, csinálják ezt, menjen haza“. A következő jelenetben Kiara már dühösen dobálja bele a bőröndjébe a ruháit, természetesen drámai hegedűszóval a háttérben.
Változás a műsorban
Az évad fele már le is pörgött, a csatorna pedig nemrég bejelentette, hogy A Nagy Ő február 9-től 45 perccel hosszabb adásidőt kap. Az epizódok továbbra is este 8-kor kezdődnek, de egészen 23.35-ig tartanak majd.
Amerikai franchise magyar köntösben
A TV2 először 2003-ban tűzte műsorra az amerikai The Bachelor című társkereső műsor magyar változatát. Az eddigi évadokban Noszály Sándor, Gyursánszky Gábor, Tóth Dávid, Árpa Attila és Jákob Zoltán kereste az „igazit“. (A műsor történetének egyetlen női főszereplője Molnár Anikó volt.)
5,8 milliárdért repülnek a Sárkányok Kabul felett, de fapados az élmény – Kritika
2025.11.20 8:15
A TV2 tavaly nyáron jelentette be, hogy Stohl András lesz a következő Nagy Ő, alig egy hónappal azután, hogy a színész nyilvánosságra hozta, hogy öt év házasság után elválik 19 évvel fiatalabb feleségétől, Vicától.
Azóta rengeteg kritika érte Stohlt amiatt, hogy elvállalta A Nagy Ő főszerepét. Tatár Csilla például színjátéknak nevezte a műsort. A színész 29 éves lánya, Stohl Rebeka azt nyilatkozta, hogy „első körben hatalmas sokk volt” a hír, „mert ez nyilván nem egy hétköznapi dolog, hogy az apja ország-világ előtt választja ki a következő párját”. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy úgy látta, most szüksége van erre, ezért teljes vállszélességgel támogatja.