Timothée Chalamet főszereplésével mától vetítik a mozik Josh Safdie rendező Marty Supreme című pingpong-eposzát, amely kilenc Oscar- és három Golden Globe-jelölést kapott. Spoilermentes kritikánk következik a filmről.
A Hamnet mellett a 2026-os év első blockbuster-mozifilmje kétségtelenül a Marty Supreme. Nemcsak az Oscar buzz és az oszlopos hollywoodi húzónévvé avanzsált Timothée Chalamet miatt, hanem a rendező, Josh Safdie korábbi munkáinak okán is. Josh és tesója, Benny Safdie közösen rendezték a kultfilmmé váló Csiszolatlan gyémántot (2019) és a Jólétet (2017) is. Sajtóhírek szerint 2023 környékén összerúgták a port, ezért folytatták külön utakon. Benny dirigálta a Dwayne Johnson fémjelezte Zúzógépet (2025), Josh pedig Ronald Bronstein forgatókönyvíró közreműködésével tető alá hozta a Marty Supreme-et.
A történet, amelyet Marty Reisman amerikai asztaliteniszező élettörténete inspirált, Marty Mauserről szól, (Timothée Chalamet) akinek csupán egyetlen álma van: mindenáron sztár akar lenni, amely céljában társadalmi helyzete, kaotikus magánéleti balhéi, és örökös nemezise, az üzleti mágnás, Milton Rockwell (Kevin O’Leary) is hátráltatja. Tovább bonyolódnak a szálak, amikor kiderül, hogy Marty teherbe ejtette régi barátját, Rachelt (Odessa A’zion), aki egyébként házasságban él. Mindeközben Marty elszántan küzd a letűnt hollywoodi színésznő, Kay Stone (Gwyneth Paltrow) kegyeiért, és az asztalitenisz-világbajnoki címért, amely elhozhatja számára a hőn áhított csillogást.
Egyik pingpong-csata a másik után
A Marty Supreme Josh Safdie eddigi legkompaktabb káoszportréja, amely minden ízében hajaz a rendező korábbi filmjeire; széttartó, zűrzavaros narratívájával, konstans lüktetésével, ambivalens módon megrajzolt antihősével operál, mégis a legprofibban összerakott, legszélesebb közönségnek és legnagyobb durranásnak szánt alkotása. A túlingerlés mindennemű audiovizuális eszközével ragad torkon, és csakúgy sodor magával a kurrens igényekhez igazodó inger- és adrenalinfröccs, valamint a szélsebesen vágtató tempó.
Csendes barát-kritika: ha nem kapcsolódunk sürgősen egymással, csak mélyülni fognak a szakadékok
2026.1.29 10:19
A szintén Oscar-várományos Egyik csata a másik után kistestvéréről van szó: a két epikus hangvételű kortárs projekt hűen árulkodik a hollywoodi fősodratú filmgyártás jelenéről és jövőjéről.
Ez az a film, amit ha este nézel meg, hajnali háromig forgolódni fogsz az ágyadban. De ez vajon problémát jelent? Nem feltétlenül. A Marty Supreme stabilan emelkedő nézőszámát és a fiatalok körében aratott sikerét elnézve teljes nyugalommal kijelenthető, hogy a moziipar él és virul, sőt a maratoni hosszúságú filmek sem tántorítják el a közönséget – a közönségbarát filmfogyasztás tekintetében a legfontosabb, hogy jelentőségteljes és szórakoztató tartalmat, szerethető főszereplőt, és temérdek ingert kapjon a néző.
Íme a TOP 10 legnagyobb bevételt hozó mozifilm valaha – Van egy óriási meglepetés a listán
2026.1.27 15:39
Aki ismeri Safdie munkásságát, pontosan tudja, hogy nem a karakterépítésre helyezi a hangsúlyt, hanem a kissé szerencsétlen protagonista kaotikus és kiszámíthatatlan utazására, amint egyik kudarc éri a másik után, miközben ügyesen eléri, hogy antipatikus jelleme ellenére a szívedbe zárd a főhőst. A mögöttes mondanivaló tekintetében ennek a filmjének is vékonyka, de világos az üzenete.
A Shark Tank című amerikai tévéműsorból ismert Kevin O'Leary figuráján keresztül szembeállítja a sztori a zsidó származású fiú viszontagságait a megfékezhetetlen kapitalista gépezettel, és az üzleti mágnások csalfa világával. Marty bármi áron csúcsra törne, de az embertelen szisztéma kihasználható, eltaposandó rovarként tekint rá. A zsidóság második világháború utáni kirekesztettségét taglaló történetszálban feltűnik az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is. Egy auschwitzi túlélőt alakít, akiből később pingpongmester lesz.
A Hamnet most akkor felületes művészkedés, vagy mélyreható gyásztörténet? – Kritika Chloé Zhao filmjéről
2026.1.22 11:18
Kletzki Béla nevű karakterét a legendás huszonkétszeres magyar bajnok asztaliteniszező, Barna Viktor ihlette. Nincs mit tenni, egyszerre megható és megrendítő Röhriget a haláltábor környezetében viszontlátni. A szerepe egyébként kicsit sem elhanyagolható, az alakítása pedig jó szokásához híven autentikus és szívbemarkoló.
A fajsúlyos háttértopik ellenére meglepően humoros filmről beszélhetünk. A legelső jelenetben jó érzékkel ágyaz meg a rendező a játékos tónusnak: a főcím egyből kikacsintós, amely a befogadó tudtára adja, hogy nem kell mindent véresen komolyan venni, és igazából egy szórakoztató trip elé néz. Később sem veszíti el öniróniáját Safdie projektje – a film legfontosabb erénye, hogy tud magán röhögni, és az olykor tragikus és sokkoló történések ellenére is roppantul élvezetes marad.
Korai Martin Scorsese-filmekkel is párhuzamba hozták a Marty Supreme-et, amiben van némi ráció, hiszen nagyító alatt vizsgáljuk egy antipatikus, a felszín alatt pszichés problémákkal küszködő főhős élettörténetét, tragikomikus színezettel. A különbség csupán annyi, hogy tárgyfilmünk kevésbé sarkos, vakmerő, vagy épp elborult, és bár iszonyúan színvonalas, végső soron biztonsági játékkal operáló közönségfilm. Ami egyáltalán nem bűn, sőt, ám nem említhető egy lapon Scorsese formabontó korai filmjeinek átütő zsenialitásával.
A nagy fogás legfőbb ellensége Matt Damon és Ben Affleck renoméja – Kritika a Netflix leghájpoltabb filmjéről
2026.1.20 15:26
A Marty Supreme atmoszférája vagány, és kegyetlenül működik: 35 milliméteres filmszalagra rögzítették a képeket, amelyeknek megvan a maguk bájos koszossága, érdessége, továbbá retro és vintage vibe-ja. A díszletek és kosztümök is korhűek; a vizualitását, küllemét tekintve ténylegesen olyan, mintha egy 1970-es évekbeli filmet követnénk, modern történetvezetéssel és hangvétellel. Nincs mit szépíteni, jár a piros pont Safdie-nek, mert úgy pattintotta össze a filmjét, ahogy illik. Fekete öves a rendezés; aki kedveli a direktor modus operandiját, szinte garantált, hogy ez lesz az új kedvence tőle.
Amit viszont meg kell jegyezni, hogy nem ártott volna, ha az érzelmi mélység kedvéért időről időre engedi levegőhöz jutni a cselekményt, de feltehetően úgy ítélte meg, hogy a stratégikus elcsendesülések visszavetnék a tempót.
Ez már ízlés dolga, és Safdie amúgy sem az elcsendesülésről, sokkal inkább az ellentmondást nem tűrő tempójáról és nyersségéről híres, de hangyányival mélyebbre is áshatott volna az író Marty pszichéjét illetően, hogy átérezhetőbbé váljanak belső mozgatórugói és múltbeli traumáinak hatásai.
Az elefánt a szobában: megkapja az Oscar-díjat Timothée Chalamet?
Esélyesen. Emberünk szívét-lelkét kirámolta az aranyszobrocskáért, a legaprólékosabb alakítását vitte vászonra. Chalamet a megformált karakteréhez hasonló fordulatszámmal törtet a csúcs felé: többször hangoztatta már az elmúlt időszakban, hogy Daniel Day-Lewis és Leonardo DiCaprio babérjaira törne, és az ő életművüket tartja követendő mintának. Néha kimeríti a srác a „try hard" definícióját, mindenesetre kétségtelen, hogy világklasszis, széles spektrumon mozgó a játéka.
Nepobaby vagy Hollywood új csillaga? Így lett Odessa A’zion a vörös szőnyegek új kedvence
2026.1.17 10:02
A pingpong-skilljeivel is alaposan levett minket a lábunkról. Látszólag erőlködés nélkül, könnyedén tartja a tempót riválisával, a japán Koto Endoval, akit a való életbeli asztalitenisz-bajnok, Koto Kawaguchi alakít. Csodálatos fun fact, hogy a sportolónak a forgatást megelőzően fogalma sem volt, mekkora produkcióban vesz részt, és kicsoda Timothée Chalamet. Vérbeli Sean Baker-i húzás volt Safdie-től egy amatőr bevonása, ami be is jött, hiszen Koto rezzenéstelen arcú, rideg, Marty és a nézők számára is totálisan kultúridegen pingpong-terminátorként lép színre.
A csekély színészi tapasztalattal rendelkező, és korábban említett Kevin O'Leary meggyőzően hozza a dörzsölt, megalomán üzleti mágnást, Gwyneth Paltrow pedig kirázza az ujjából a számottevő kihívást nem okozó szerepét. A legnagyobb meglepetés Marty ingatag természetű gyerekkori barátját, Rachelt alakító Odessa A’zion – irdatlanul ütős a performansza, róla sokat fogunk még hallani.
Szexuálisan túlfűtött, húsba vágó trip az anyaság horroráról – Dögölj meg, szerelmem-kritika
2026.1.15 10:35
A Marty Supreme a legtöbb aspektusában világszínvonalú film, amely végig rendületlenül cibál magával, és annak ellenére, hogy nem sorolható a legrétegzettebb drámák közé, szórakoztat, megnevettet, elszédít, az egekbe lövi a pulzusszámot és jó néhányszor meg is lep. Filmművészeti szempontból közönségbarátabb, biztonságibb mivolta okán nem ér fel ikerfilmje, az Egyik csata a másik után színvonalához, ennek ellenére megragadó, technikailag profi, és a globális mainstream letarolására hivatott alkotás. Ha megnézed, és miért is ne néznéd meg, mindenképp moziban tedd!
