25. születésnapját ünnepli Jean-Pierre Jeunet kultfilmje, az Amélie csodálatos élete.
Léteznek olyan filmek, amelyek egész egyszerűen megunhatatlanok, és bármennyiszer újranézhetők. Az Amélie csodálatos élete határozottan ilyen; a szerethetően hóbortos főszereplő, a játékos történetmesélési forma, Párizs bódító színvilága és a festményszerűen megkomponált snittek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy amikor megtekinted, úgy érzed, hazaértél. Az sem lenne meglepő, ha az értelmező kéziszótárba a „feel-good komfortfilm" szócikk alatt az Amélie csodálatos élete szerepelne.
A sztorija voltaképpen egy tündérmese, de ha jobban a felszín alá nézünk, az írók, Guillaume Laurant és Jean-Pierre Jeunet komoly témákat is feszegetnek. Történetünk szerelmes levél Párizshoz, a különcséghez, és a gyermeki lélek elvarázsolt mesevilágához. Az introvertált, szeszélyes, kiskorában kortársaitól elzártan élő Amélie Poulain (Audrey Tautou) önismereti, önelfogadási útját mutatja be, amint fokozatosan kibontakozik és nyitni kezd a külvilág felé. Ráeszmél a jó cselekedetek életigenlő erejére, mialatt mélyen belül gyerekkori családi traumáit: bezártságát és édesanyjának halálát dolgozza fel.
Michael Jackson életrajzi filmje az ezerszer látott biopic-nyavalya újabb áldozata – Kritika
2 nappal ezelőtt
Zárkózó habitusát és lelki sebeit jótetteivel igyekszik ellensúlyozni, ám hamar kiderül: először önmagát kell megismernie ahhoz, hogy szeretni tudjon. A francia új hullám legendája, Jean-Luc Godard filozofikus, életmegfejtő hangneme végig tetten érhető a film során, miközben behúzzák a nézőt Yann Tiersen szentimentális zongoradallamai, valamint a pszichedelikus atmoszféra, amelyben legszívesebben napokig elvesznénk.
Fontosak az önironikus, kikacsintós humorelemek is: Amélie rendre áttöri a negyedik falat, hogy bizonyosságot adjon arról, hogy az érzelmi érésről, felnövésről, elfogadásról, és az új felé való nyitásról szóló fabula bizony rólunk is szól. Most, hogy felidéztük az Amélie csodálatos életének hangulatát és mögöttes mondandóját, nézzünk néhány ritkán említett érdekességet a filmklasszikusról.
Amélie szeret kacsázni, csak nem tud
Amikor a narrátor felsorolja, mi mindent szeret Amélie a hétköznapokban, megemlíti, hogy sűrűn kacsázik kövekkel a Saint-Martin-csatorna mentén. A bökkenő csupán annyi, hogy Audrey Tautou egyszerűen képtelen volt a kacsázásra, ezért a készítők utómunkával és számítógépes effektekkel oldották meg a problémát. A lenti videóban 0:44-től látható a szóban forgó jelenetsor.
A képi világ inspirációja
Kétségtelenül a film egyik legvonzóbb aspektusa a különleges, már-már álomszerű színpalettája. Kevesen tudják, hogy a rendezőt Juarez Machado brazil képzőművész festményei inspirálták a túlnyomórészt zöld, sárga és piros tónusok alkalmazása során.
A vándorló kerti törpe
A világutazó kerti törpe ötletét az 1990-es években Angliában és Franciaországban történt hasonló csínytevések ihlették. 1997-ben a francia bíróság elítélte a Front de Libération des Nains de Jardins, vagyis a Kerti Törpe Felszabadítási Front vezetőjét több mint 150 törpe ellopása miatt. Érdekesség továbbá, hogy Raphaël, Amélie apjának törpéjét a Café des Deux Moulins kávézónak adományozták, de sajnos meglovasították onnan.
Az a bizonyos nyitójelenet
Amikor a film elején említi a narrátor, hogy kilenc hónap elteltével megszületett Amélie, timelapse-ben láthatunk egy várandós nőt, amint a terhesség időtartama alatt egyre növekszik a hasa. A jelenetet Jean-Pierre Jeunet a 17 Seconds to Sophie című, az 1998-as New York-i Rövidfilmfesztiválon első helyen végzett kisfilmből vette át.
A megvalósítás során az édesapa és rendező, Bill Cote a falra rögzített egy 16 mm-es Bolex-kamerát, amellyel naponta két képet lőtt terhes feleségéről, Carolról. A világítást, a hátteret és a fókuszt fixálta, csupán két dolog változott: Sophie, vagyis születendő gyermekük mérete Carol hasában, és felesége hajának hossza.
Nem Audrey Tautou-ra írták a karaktert
Az írók specifikusan a kétszeres Oscar-jelölt Emily Watsonra írták Amélie szerepét, akit olyan projektekből ismerhetünk, mint a Hullámtörés, Kótyagos szerelem, Hilary és Jackie, Hamnet vagy a Csernobil-sorozat. Watson vágyott a szerepre, de mivel nem tudott franciául és korábban igent mondott Robert Altman Gosford Park című 2001-es filmjére, így Audrey Tautou-ra esett Jeunet választása, miután látta őt a Vénusz szépségszalonban. Azt hiszem, kevesen bánjuk, hogy így alakult.
Zarándokhelyek a Montmartre-on
A cselekmény a Montmartre, vagyis Párizs élénk művésznegyedének környékén játszódik. A már említett Café des Deux Moulins, ahol Amélie pincérkedik, a zöldséges, és a Sacré Coeur-bazilika előtere is valódi, látogatható helyek. A film rajongóinak az évek során zarándokhellyé váltak a felsoroltak, és valamennyi helyszínen ki van tűzve a jellegzetes mélyzöld plakát is. Személyes sztori: amikor tavaly megittam egy italt a kávézóban, a pincér a kezembe adott egy Amélie-s szórólapot, amely a film egy közelgő párizsi vetítéséről adott hírt. Lássunk is néhány fotót a lokációkról.
Amélie KGB-ügynök volt?!
Bizony, jól olvasod: Amélie Poulain valódi története címmel Jean-Pierre Jeunet 2023-ban készített egy hétperces rövidfilmet, amelyben lerántja a leplet arról, hogy a főszereplő valójában KGB-ügynök volt, akit 1980-ban szervezett be a Francia Kommunista Párt. Ha sokkot kaptál volna, megnyugtatunk, hogy paródiáról van szó. Alább megtekintheted a rövidfilmet angol felirattal.
Lucien jobb karja
Ha jól megfigyeled, Lucien, a zöldségesfiú egyáltalán nem használja a jobb karját. Szomorú oka van ennek: a francia-marokkói színész és komikus, Jamel Debbouze-t tizennégy éves korában elütötte egy vonat, melynek következtében lebénult a jobb karja.
Az örökzöld zene
A rendező eredetileg Michael Nymant kérte fel a filmzene megkomponálására, de nem járt sikerrel. Kapott azonban valakitől egy Yann Tiersen-lemezt, melyen a francia zeneszerző minimalista és eklektikus stílusban sajátos, de rendkívül emlékezetes dallamokat írt. Jeunet szerelembe esett a zenéjével, megvásárolta a jogait, és ő maga illesztette a dalokat a jelenetek alá. Az azóta világhírű La Valse d'Amélie-zenetémát viszont Tiersen specifikusan az Amélie csodálatos életéhez írta, melyet több hangszerelésben is rögzítettek, és különböző verziókban gyakran csendül fel a film során.
Az eszményi városkép illúziója
Bár olyan, mintha egy elvarázsolt világban járnánk, Párizs igéző látképe becsapós a filmben. Mivel lokáción forgattak, a felvételek előtt a stábnak alaposan meg kellett tisztogatnia a környéket a szeméttől, törmelékektől és graffitiktől. Jeunet visszaemlékezései szerint ez különösen nehéz feladat volt a Gare de L'est és a Gare du Nord, vagyis a keleti és az északi pályaudvar esetében, amelyek akkoriban finoman szólva nem voltak a legszebb állapotban. Az alkotók mindenesetre olyan örökkévaló atmoszférát és történetet kreáltak, amely nemcsak évtizedek, hanem évszázadok múltán is végtelenül szerethető és releváns lesz.
