Senki sem kérte, hogy az Az ördög Pradát visel folytatást kapjon, 20 évvel később mégis megkaptuk. Bár a történet méltónak bizonyult az eredeti filmhez, divat tekintetében high fashion helyett TikTok-trendeket kínált.
- Az ördög Pradát visel 2. korántsem lett olyan tragikus, mint amire sokan számítottak, de a jelmezek hagynak maguk után némi kívánalmat.
- A jelmeztervező nem az első részt jegyző Patricia Field volt, hanem Molly Rogers.
- Emily talpig Diorban inkább egy tehetős TikTok-divatinfluenszer látszatát kelti, mint egy luxusmárka vezető pozícióban lévő alkalmazottját.
- Miranda esetében az érzelmi stabilitás a ruhatárába is beköltözött.
- Andy sokkal inkább tűnik ingatlanközvetítőnek, mint újságírónak, de legalább többször láthatjuk ugyanabban a ruhában és ékszerben.
Áprilist Az ördög Pradát visel folytatásával zártuk, ami ugyan messze nem fog olyan maradandó hatást gyakorolni a popkultúrára, mint a 2006-os film, de a fantáziátlan sequelek rengetegében abszolút üdítően hat. Személy szerint gyök kettő elvárással ültem be a moziba, és egy pozitív csalódással a hátam mögött léptem ki a teremből. Bár abszolút jól állt a történetnek, hogy az írók nem vették komolyan magukat, és egy humorosabb, campesebb irányt választottak, ez a bohókás hangulat vizualitás tekintetében öngyilkosság volt.
Portré Anna Wintourról: hogyan lett a divatvilág megkerülhetetlen császára, a Vogue és a Met-gálák nagyasszonya?
4 nappal ezelőtt
A szereplők eredeti arculatát lenyúzták, és az olcsóság látszatát aggatták rájuk. Legalábbis ezt a hatást érte el a jelmeztervező Molly Rogers, akinek nem sikerült az első filmen dolgozó Patricia Field nyomdokaiba lépnie.
Emily
Ugyan a munkahelye miatt adta magát, hogy Emily talpig Diorban osztogassa a cinikus beszólásait, a látványt maximum Várkonyi Andrea értékelhette (olvasd el a NER couture cikkünket, és megérted). Már az első Dior feliratos ing-fűző kombinációja is inkább egy tehetős TikTok-divatinfluenszer látszatát kelti, mint egy luxusmárka vezető pozícióban lévő alkalmazottját. A film előrehaladtával a dizájner ruhák mikrotrenddé torzítása egyre jobban felerősödik, és a film második felében csúcsosodik ki. Mindez esetleg betudható annak, hogy a karakter erkölcstelen milliárdos pasija a maradék szépérzékét is kiirtotta belőle.
Természetes, hogy az idő múltával változik az ember ízlése, s vele együtt az öltözködése is, de a vagány sikk feladása az 50 ezer decibellel üvöltő, s épp ezért olcsónak tűnő hangos luxusért, mégiscsak túlzás. Persze, Emily esetében az sem segített, hogy a Dior kreatív igazgatójaként Maria Grazia Chiuri közel 10 éven át vizuális bűntények garmadáját követte el mindenfajta következmény nélkül, s gondolom még azelőtt sikerült behúzni a Diort a film partnereként, hogy Jonathan Anderson megérkezett volna oda tüzet oltani.
Miranda
Miranda esetében a károk minimálisak. Stílusát alapvetően az első filmhez hasonló kortalan elegancia határozza meg, viszont jelentős változás, hogy megjelentek rajta az élénkebb színek. Ez részemről a karakter magánéletében bekövetkezett változásnak tudható be, ugyanis végre egy támogató férjjel él boldog házasságban. Az érzelmi stabilitás a ruhatárába is beköltözött, ugyanis a fekete, sötét, mélyebb árnyalatok és tekintélyt parancsló bundák helyett már az élénkebb és pasztelesebb árnyalatokat és mintákat preferálja. Azonban azt a glittermennyiséget, amely Ausztrália és a Mexikói-öböl teljes tengeri teknős populációjának kiirtására is alkalmas lenne, képtelen vagyok megbocsátani. Alighanem az első film Mirandája is szolid undorral méregetné a csillogó ruhákat, amelyekben nem divatfőszerkesztőnek, hanem az ABBA elveszett tagjának tűnik.
Andy
Az első filmben Andy drasztikus változáson esik át, miután megérti, hogy az „ezek csak ruhák“ előítélet mögött szenvedélyes alkotók és egyéb szakemberek állnak. Alapvetően sikerült a második részben is a ruhák útján kifejezni a karakterfejlődést, és azt, hogy bármennyire tiszteli Mirandát és az általa vezetett magazint, még mindig kicsit kilóg ebből a közegből. Pozitívum, hogy ugyan Sacai, Burberry és Coach ruhákat adtak rá, egyiken sincs márkajelzés, ezzel azt a látszatot keltve, hogy sikeres újságíróként a jó minőségű, de nem dizájner darabokat engedheti meg magának. Szintén a hitelességet erősíti, hogy Andyt többször láthatjuk ugyanabban a ruhában és ékszerben. Azonban az outfitek azt a látszatot keltik, hogy Molly Rogers a filmre készülve rákeresett a Google-ön, és a biztonság kedvéért a TikTokon is, hogyan öltöznek az újságírók. Az összhatás viszont mégis inkább egy ingatlanközvetítőt tükröz, nem egy sikeres újságírót.
Amit roppant mód hiányoltam, az a miniszoknya és feszesebb alsó ruházat volt, amik már az első részben a karakter védjegyévé váltak. Ezek helyett azonban térd alá érő plisszírozott szoknyákat kapott, amelyek koravén hatást keltettek. A fiktív milánói divathéten vele is sikerült csúnyán elbánnia Molly Rogersnek, mivel őt is meghempergette a flitterben, ezzel pedig egy szilveszteri időspirálba taszította a karakterrel együtt a nézőt is.
