Sam Mendes és a Sony bejelentették: 2028-ban négy részletben érkezik a Beatles-filmjük. A színészválasztás egyértelmű pragmatizmust sugall, viszont mégis van kockázatvállalás a projektben, aminek az üzleti terve a Barbenheimerhez is kapcsolódik.
Az életrajzi filmek kora alkonyához közeledik, de a Beatlesről még nem készült klasszikus értelemben vett, A-listás játékfilm. Márpedig elég nagy öngól Hollywoodnak, ha a könnyűzene történetének legnagyobb hatású* zenekarát nem dolgozza fel rendesen. Ezt az öngólt természetesen Hollywood nem fogja beengedni, Sam Mendes és a Sony Pictures pedig annyira tisztában van ezzel, hogy egy üzletileg formabontó, a szokásosnál nagyobb volumenű projektbe kezd. Miközben a film(ek) struktúrájával kockáztatnak a készítők, rengeteg pragmatikus döntést is hoztak, különösen, ha a szereposztást vesszük figyelembe, ami egy dolgot sugall: „kurva sok pénzt akarunk keresni és a Z generációval is meg akarjuk szerettetni a Beatlest”.
(*Nem tudom, hogy ez mennyire provokatív kijelentés, de utoljára olyan embert hallottam ezzel vitatkozni, akiről később kiderült, hogy nagyjából három Beatles-dalt ismert – a szerk.)
Mit tudunk a készülő projektről?
Ahogy azt a CinemaConon meg is erősítették, az Oscar-díjas Sam Mendes, az Amerikai szépség, a Skyfall és az 1917 rendezője négy különálló, de egymással összefüggő életrajzi filmet készít a Beatles tagjairól, mindegyiket egy-egy zenész szemszögéből bemutatva. A filmek premierjét 2028 áprilisára tervezik, és egyszerre kerülnek majd a mozikba.
John Lennont Harris Dickinson, Paul McCartney-t Paul Mescal alakítja majd, míg Joseph Quinn George Harrison, Barry Keoghan pedig Ringo Starr szerepét kapta.
Az Aranyélet írója traumák közé zárta Molnár Áront, Lengyel Tamást és Mucsi Zoltánt – Az örökség-kritika
2026.10.22 10:19
Ez az első alkalom, hogy a legendás zenekar tagjai és örököseik teljes mértékben engedélyezték életük és zenéjük filmes feldolgozását, így a filmekben a Beatles dalai is felcsendülhetnek.
A forgatások várhatóan egy évet vesznek igénybe, és idén júliusban kezdődnek majd.
Üzleti pragmatizmus és ideális időzítés
Értelemszerűen ad a filmnek egy erős legitimitást, hogy brutál népszerű, de művészileg abszolút komolyan vehető színészeket sikerült szerződtetni a négy szerepre. De ne legyen kétségeink, erős üzleti megfontoltság is van a mögött, hogy miért pont ezt a négy embert választották ki.
Paul Mescalt 2020-ban a Normális emberek sorozat rakta föl a térképre, majd az indie-lányok kedvencéből egy hollywood blockbuster-szupersztár lett, különösen a Gladiátor II. óta. Földije, a szintén ír Barry Keoghan fordulatos karrierje is a csúcson pörög, például azt is megtehette, hogy épp Ridley Scott moziját mondta vissza egy brit művészfilmért. Harris Dickinson A szomorúság háromszöge és az Ahol a folyami rákok énekelnek után talán még egy lépést lépett felfelé kommerciális szempontból a Jókislány című A24-filmmel, Joseph Quinnt pedig senkinek nem kell bemutatni, aki látta Stranger Things legutóbbi évadát.
Mintha azt mondták volna: ki az a négy jófiú, akiknek a poszterei ott lehetnek egy #indietok hashtagre feliratkozó, gyapjúzoknis, hullámos hajú lányok falán? Ki az a négy boyfriend-archetípusba tartozó világsztár, aki miatt szívesen moziba mennek azok a lányok (és fiúk), akik elvágyódóan nézik az eget a szobájuk ablakából, miközben egy Clairo-dal szól a háttérben? Mert hogy értelemszerűen a Beatles-filmeknek nem azok a fiatalok lesznek a célközönsége, akik Ibizára (vagy az Ötkertbe) járnak bulizni, hanem azok az alter és mainstream ízlés határmezsgyéin lévő tinédzserek, akik a TikTok korában egy hatalmas célközönséget képesek kitenni.
A cél pedig egyértelműen az, hogy megtalálják az új generációban azt a közeget, aki bele tud zúgni a Beatles – és elnézést, ha ezzel is provokáljuk az edgy, wannabe zenekritikusokat – abszolút időtlen, és bizonyos szempontból mai napig izgalmas zenéjébe.
Egy film talán legfontosabb marketingeszköze a színészgárdája, így tehát jó irányba tapogatózik a projekt (már-már zavarba ejtően átlátszó módon), ráadásul az időzítés sem véletlen. Két Beatles-tag már nem él, kettő másik pedig a 80-as éveiben van, most van itt az ideje, hogy a zenekar következő generációk számára is otthagyja a kulturális lenyomatát, és erre rádöbbentek a még élő tagok, illetve az örökösök is, akik belátták: ez a tökéletes alkalom arra, hogy még azelőtt újrakontúrozzák a banda nevét a történelemkönyvben, mielőtt az halványulni kezdene.
A másik oka az időzítésnek, hogy most van mire ráugrani. 2023 novemberében négy és fél évtized után érkezett új Beatles-dal, de ott volt Peter Jackson gigantikus, The Beatles: Get Back című dokuja és Paul McCartney 2022-es headliner Glastonbury-fellépése is. Épp csak egy ilyen volumenű projekt szükséges, hogy megint minden a „fab four”-ról szóljon.
„Az a furcsa a Beatlesben, hogy minél inkább távolodunk tőlük, annál nagyobbak lesznek”
– fogalmazott a BBC-nek Hunter Davies, a zenekar egyetlen hivatalos életrajzírója. Meglátjuk, igaza lesz-e, de ahhoz az kell, hogy a becélzott, úgynevezett Z generáció ne szagolja ki az üzletikonferencia-szagú korosztályos marketinget a projekt mögött, mert ha valami látványosan pénzszagú, azt a zoomerek nem igazán szeretik.
Egy izgalmas vállalás, de hogy jön ide a Barbenheimer?
A 2023-as év egyik legfontosabb popkulturális mérföldköve a Barbenheimer volt, ami nemcsak azt mutatta meg, hogy milyen hatással tud lenni a moziba járásra az internetes mémkultúra, hanem rávilágított egy új jelenségre is: az event cinema, avagy eseménymozizás jelenségére. Tehát arra, hogy a fiatal generációt jó (és autentikus) marketinggel el lehet csábítani a moziba, hogy akár több filmet is megnézzen egy nap. Tévesen gondolta tehát a Forbesnak nyilatkozó Warner Bros Discovery-igazgató, Vera Chien, hogy ezt a korosztályt már csak streaming elé lehet leültetni.
„Az első binge-elhető moziélmény” – így hivatkozott a Beatles-projektre Tom Rothman, a Sony vezetője, míg Sam Mendes renező úgy fogalmazott:
„Őszintén szólva nagy filmes eseményekre van szükségünk, hogy az emberek kimozduljanak otthonról.”
Ettől függetlenül, a fent említett pragmatizmus mellett, ezen a téren kockázatot vállal a stúdió, ugyanis a mozipénztárak még nem ocsúdtak fel a járvány okozta sokkból. Az USA-ban például 20 százalékkal alacsonyabbak a bevételek, mint a covid előtt. Mindemellett Lisa McLoughlin, az Evening Standard újságírója szerint abban is van veszély, hogy aktuálisan trendi arcokat választottak ki, és be is jelentették őket három évvel a megjelenés előtt, miközben az online térben nagyon gyorsan változnak a rajongói dinamikák. Más kérdés, hogy Paul Mescal vagy Barry Keoghan nem olyan színészeknek tűnnek, akik veszíteni tudnának művészi integritásukból ennyi idő alatt.
És mi lesz a scouserekkel?
Másik kritika, ami felröppent az interneten – például egy tiktoker virális videójában –, hogy bármennyire király tagoknak tűnnek mind a négyen, picit fájó, hogy négy, a semmiből érkező, a világot meghódító scouser (a liverpooli és a környékbeli embereket hívják így) szerepére nulla semmiből érkező scousert sikerült castingolni.
A BBC-nek nyilatkozó McLoughlin is egyetért ebben. Kiemelte James Corden Kamaszokkal kapcsolatos kiállását néhány napja, amiben arra szólította fel a televíziós iparágat, hogy legyen „bátrabb”, és támogasson olyan ötleteket, amik elsőre „talán egy kicsit ijesztőek”. A szórakoztatóiparral foglalkozó újságíró szerint a filmstúdióknak is ezt kellene tenniük.
„Maga a Beatles is ismeretlen volt, mielőtt híres lett” – mondja McLoughlin. „Ez egy esély lehetett volna egy újonc számára, hogy átélje a saját Beatles-pillanatát – az ismeretlenségből való felemelkedést.”
A közösségi médiában máris kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Keoghan képes-e egységes scouser akcentussal beszélni, és megkérdőjelezik a Saltburnben tett próbálkozásait.
Hiába a rengeteg liverpooli színésztehetség (a lokális források szerint), idáig tehát nem mennek el a készítők, hogy a film autentikus legyen, kérdés, vajon jó arány-e az, ha négy főszereplőből négy szupersztár, és nem építenek fel senkit. A legtöbb persze úgyis azon fog múlni, hogy képesek-e valami olyat alkotni, ami kilóg az unalmas életrajzi filmek masszájából.
