ma 2025.12.4 11:00
Olvasási idő 1:34
Jókay Kristóf

„A családfa motivál kezdetektől, de kellett, hogy a hangomat felfedezzem” – Megjelent WXLFLESS új lemeze, a FARKAS II

„A családfa motivál kezdetektől, de kellett, hogy a hangomat felfedezzem” – Megjelent WXLFLESS új lemeze, a FARKAS II
Forrás Komróczki Dia
ZENE BETON.HOFI CO LEE PREMIER SISI WXLFLESS

Sűrű időszakot tud maga mögött Farkas Dávid, azaz WXLFLESS. Az elmúlt két év során megnyert tehetségkutatókat, bemutatkozott a legnagyobb fesztiválokon, de ami a legfontosabb: közben önmagát is megtalálta, ennek lenyomata új lemeze, a FARKAS II.

Dávid nagyjából 16 éves lehetett, amikor a veszprémi lakótelepen kitalálta a WXLFLESS nevet, amit azóta is nehezen ejtenek ki, és még nehezebben írnak le az emberek, de legalább biztosan hátulról az első lehet az abc-s fesztivál lineupoknál. A 2019-ben megjelent ’Sikerévek’ EP még szárnybontogatás volt, a 2022-es Farkas lemezen viszont már kirajzolódott az útirány, amit a tavalyi ’REBEL’ után mostanra talált meg igazán Dada.

2024-ben megnyert több tehetségkutatót és bekerült pár támogatói programba is, idén nyáron pedig már a legnagyobb fesztiválokon is bemutatkozott – a Szigeten debütált először zenekari felállásban. A Telex tavaly a hazai színtér egyik legszorgalmasabb feltörekvőjének nevezte, és láthatóan nem is pazarolta az idejét: az új lemezen 11 dal kapott helyett, top közreműködésekkel.

„Ez a nevem, hogy Farkas, apámnak is ez volt, meg az ő apjának is. A családfa motivál kezdetektől, de kellett, hogy a hangomat felfedezzem. Már az első daloknál tudtam, hogy az albumnak is ez lesz a címe, hiszen tulajdonképpen a korábban megjelent ’Farkas’ lemez egyfajta adaptációja, nagyobb, erősebb, okosabb változata“

– mesél a lemezről Dávid. „Az új anyag lezár egy fejezetet, de előtte jó mélyen elmerül abban, megrágja, kiköpi. Kicsit olyan, mint mikor sós kézzel belenyúlsz a még be nem forrt, véres sebbe.”

Kiemelt tartalom
PREMIER: „Egy becsúszott, eltitkolt kakukkfiókaként nőttem fel” – PaleoBenji sokkoló életeseményt dolgoz fel első EP-jén PREMIER: „Egy becsúszott, eltitkolt kakukkfiókaként nőttem fel” – PaleoBenji sokkoló életeseményt dolgoz fel első EP-jén 2025.11.28 17:00

És valóban nem nélkülözi a mélyebb témákat az album, mindezt persze abban, a már megszokott elegyben, amit szívesen alkalmaz Dada: a vicces, majd hirtelen zsigerien, néhol húsba maróan őszinte szövegek tükröt tartanak a hallgatónak is - felnövéstörténet és traumafeldolgozás kellő humorral és flexeléssel ötvözve. Ezúttal is szinte az összes beat saját, ahogy a felvétel és a keverés is - txybandi co-prodol néhányszor és felkerült a korongra az ANUBII$-Sisi közös is, de nem ez a legizgalmasabb közreműködés.

Forrás Komróczki Dia

Már a tavalyi WXLFLESS lemez is megmutatta, hogy Dávid nemcsak rappelni szeret, hanem az énekes-gitáros irány sem áll messze tőle – élőben a zenekarral egészen poppunkhiphop a vibe. Így nem is annyira meglepő Hegedűs Józsi vendégszereplése a ’Kastély’ című dalban vagy a Co Lee-vel közös ’Holnapután’ chilles hangulata. A korábbi közös, a ’Táska’ után visszatér Beton.Hofi is - Zsével és Feoval elég frankón ütközik a régi és az új generáció.

A FARKAS II-vel új WXLFLESS era is nyílik – hogy ez pontosan mit jelent, az január 16-án a Palazzo Permanensben, a lemezbemutatón élőben kiderül.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!