Biondo Marco a jól fizető, multis munkáját adta fel, amikor úgy döntött, a társasjátékot a hobbi-kategóriából napi 8 órás tevékenységbe ülteti át. Azóta egy kártya- és társasjátékboltban dolgozik, a REFRESHER-t pedig beavatta a játékok izgalmas világába.
Mi a legelső társasjátékhoz köthető emléked?
Ezek főleg a Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan, Monopoly-szerű játékokhoz kapcsolódnak, amik azért elég távol állnak a modern társasoktól, ez a hobbi azóta rengeteget fejlődött. Az első modern játék, amivel játszottam, az a Catan telepesei, ami nagy fordulópont volt, mert a szerencsealapú társassal ellentétben itt már nem a kockadobás dönti el a játék végkimenetelét.
A modern társasok inkább mennek el ebbe az irányba, ahol már a döntéseid befolyásolják a teljesítményed.
Milyen volt a Metagame előtti életed?
Vendéglátás szakot végeztem, szállodák recepciósaként dolgoztam, majd egy multinál kötöttem ki. Öt évvel ezelőtt mondtam fel az előző munkahelyemen, akkor kerültem a Metagame-hez.
Milyen ez egy multihoz vagy a recepciós álláshoz képest?
Ha az ember olyasmivel foglalkozik, ami a hobbija, akkor egy kicsit átalakul, hogyan áll a munkához. Nyilván itt is vannak stresszes helyzetek, de főleg azért, mert a szívügyem és kifejezetten érdekel az, amit csinálok. Emellett szerintem, ha egy kisvállalkozásnál dolgozol, sokkal inkább látod, mi a munkád gyümölcse és hogyan halad előre az üzlet.
„Volt olyan ruhája Bellának, aminek öten varrtuk a nyakát“ – Interjú Hegedűs Dórával, a Szegény párák tervezőasszisztensével
2024.3.6 19:56
Itthon nem sokan árulnak gyűjtögetős kártyákat, ami a mi fő profilunk, ezért sok külföldi vásárlónk van, akik célirányosan hozzánk jönnek. Külön öröm, amikor olasz turisták találnak be minket, mert félig olasz vagyok; ilyenkor beszélgetünk, adott esetben ajánlok nekik éttermet - kicsit kijön a vendéglátós énem, és visszatérek a recepcióra.
Mesélsz kicsit magáról az üzletről?
A Metagame most lett 10 éves; az elején főleg a trading card game-ek volt a fő profilunk, a társas portfólió kevésbé volt kiépülve. Az első ilyen gyűjtögetős típusú kártyajáték a Magic: The Gathering volt, ahol a játékosok a rendelkezésre álló lapkészletükből építenek paklikat, amivel egymás ellen harcolnak. Ez egy kifejezetten versenyre kitalált játék, hasonlóan a japán animéken alapuló Pokémon TCG-hez vagy Yu-Gi-Oh!-hoz. Amellett, hogy ezeket áruljuk, van egy termünk, ahol rendszeresen szervezünk mi is versenyeket, sőt ha valaki kedvet kapott, minden gyűjtögetős kártyajátékunknak van kezdőnapja, ahol be is mutatjuk őket.
Tehát ezekkel a kártyákkal indult a Metagame, innen bővültünk a társasjátékok, szerepjátékok és egy ideje a terepasztalos játékok világa felé is (utóbbinál festett műanyag figurákkal harcolnak egymás ellen a játékosok - a szerk.)
Alapvetően a bolt célja, hogy mindenkit kiszolgáljunk, akit bármiféle „kocka“ dolog érdekel.
Mit csinálsz te pontosan?
Próbáljuk úgy megosztani a feladatokat a cégen belül, hogy mindenki kivegye a részét mindenből, és ne legyen unalmas a munka. Az én dolgom a marketingfeladatok mellett leginkább a beszerzés, tehát a külföldi és magyar beszállítókkal tartom a kapcsolatot. Főleg én döntöm el, milyen társasokat tartunk, miből mennyit rendelünk.
Mi alapján választjátok ki ezeket, közrejátszik a személyes preferencia?
Alapvetően nem. Az újdonságokat mi sem próbáljuk ki, ilyenkor az interneten fellelhető információk és a külföldi vélemények alapján lesz egy benyomásunk. A társasoknak van egy elég nagy online adatbázisa, a BoardGameGeek, ahova gyakorlatilag a világ összes megjelenése felkerül, bárki írhat leírást vagy pontozhat, és ezekből az adatokból, információkból próbáljuk leszűrni, itthon mennyire menne egy játék.
Néhány emberben él az a prekoncepció, hogy a társas csak gyerekeknek való, és a legtöbb család csak évente egyszer, karácsonykor veszi ezeket elő. Miért jó szerinted felnőttként is társasozni?
Szerintem ezt nem kell csak a gyerekkorra korlátozni, és jó, ha az ember el tud merülni egy játékban felnőttként is. Persze mindenkinek más a hobbija, tehát hogyha az ember falmászni szeret, akkor falat fog mászni, ha társasozni, akkor meg azt fogja csinálni. A társas interakciónak egy módja a társasjáték, a digitalizált világban jó leülni a barátainkkal az asztalhoz, ahol egymás szemébe nézünk és játszunk. Szerintem ez egy olyan analóg interakció, ami sokszor hiányzik a mai életünkből.
Egyébként kíváncsi vagyok: hány játékot ismersz szabályszerűen?
50 játékot valószínűleg most el tudnék magyarázni, de ezt elég nehéz megmondani. Az biztos, hogy több mint 100 játékkal játszottam már.
Neked van személyes kedvenced?
Én inkább a komolyabb stratégiai játékokat szeretem, de nagyon jól elvagyok partijátékokkal is. Társaságfüggő is, hogy az ember mivel játszik, mert a gamer barátokkal hamarabb fogok gazdasági stratégiait játszani, mint a családommal. Nincs kedvencem, de a Brass Birmingham nevezetű, ipari forradalom-kori stratégiai játék kifejezetten jól sikerült.
Emlékszel, mi volt a leghosszabb játszós sessionötök?
Minden nyáron járok egy szerepjátékos táborba, ahol gyakran választunk hosszabb társasokat.
Egy űrstratégiás játékra rá kell szánni 10-12 órát, ha nem egy teljes napot. Ha reggel tízkor elkezditek, akkor remélhetőleg éjfélre vége van.
Mennyire költséges tevékenység ez?
Ismerek olyan embert, akinek 300-400 társasa van otthon a külön erre létrehozott játszószobájában, több százezer forintos, posztós, italtartós asztallal. Ez is egy hobbi, ahol nem csak magára a játékra lehet költeni, hanem a mindenféle kiegészítőkre.
„Lehet egy ilyen országban úgy punknak lenni, hogy közben vállalkozó maradsz?” – interjú Tenner Benivel, a Konyhakör alapítójával
2024.3.2 9:41
A fentebb említett gyűjtögetős kártyajátékokra befektetésként tekintenek a másodpiaci érték miatt: a Magic kártyák pár forinttól több millióig terjedhetnek, és itt csak egy darab kártyáról beszélünk.
De volt olyan vásárló is, aki bejött, és egymillió forintot hagyott itt egyszerre, csak társasjátékra.
Szóval változó, mennyire költséges: van, aki elég nagy összegeket áldoz erre, de ha az ember csak 1-2 társast vesz, azzal is hónapokig el tud játszani.
Melyik korosztály fordul meg nálatok leginkább?
A célközönség elég széles skálán mozog, a tiniktől kezdve az idősebb korosztályig mindenki játszik, mindenféle vásárlónk van. Amikor én voltam iskolás, akkor a kosárkártya volt a menő, most a Pokémon kártya fut nagyot, amire már a 7-8 éves korosztály is kacsingat. Nem biztos, hogy játszanak vele, lehet, hogy csak látták a rajzfilmet és gyűjtögetik a kártyákat, cserélgetik az iskolában.
Pedig a hagyományos játékoknak nagy szerepe lehet a gyerekek fejlesztésében is.
Nagyon sok jó vizuális, memóriafejlesztő játék létezik, a Metagame ebbe az irányba is szeretne jobban nyitni és több, gyerekeknek szóló játékot tartani, de itt főleg a magyar megjelenésekre érdemes koncentrálni.
Emellett a kooperatív játékok jó utat jelentenek afelé, hogy megtanuljunk veszíteni. Mert ha a gyerek együtt veszít apával meg anyával, akkor lehet, hogy ő is könnyebben fel tudja dolgozni a kudarcélményt.
Mesélsz kicsit magáról a szubkultúráról? Hány tagja lehet Magyarországon?
Egyre többen játszanak modern társasokkal, szerintem már több százezren vannak itthon, akik túllátnak a Monopoly-n. Olyan szempontból nem szeretek szubkultúraként tekinteni erre, hogy szerintem mindenkinek megvan a játéka, amivel jól tud szórakozni. Bizonyos társasokat jó szívvel ajánlok olyannak is, aki amúgy rosszul van a játék gondolatától, és egy péntek esti sörözésnél inkább csak beszélgetne. Teljesen rendben van, hogy valakinek sok, ha fél órán keresztül magyaráznak neki egy szabályt.
De léteznek olyan társasok, ahol 3 perc alatt képbe lehet kerülni, nem kell órákon át gondolkodni, és a lényeg csak az, hogy nagyokat nevetgéltek közben.
Ha olyannal találkozol, akinek szintén ez a hobbija, azért „összekacsintotok“?
Ha valaki egy társasjátékkal a hóna alatt sétál az utcán vagy a villamoson, az megmosolyogtat, mert örülök, hogy látok ilyet, és egyre többet látok. De elég nagy a népszerűsége a társasjáték kávézóknak is; az egyik ismerősöm egy ilyen helyen dolgozik, és minden hétvégén tele vannak, szóval azért megvan az „összetartozás-érzés.“ Örülök, ha minél többen játszanak, de az is rendben van, ha valaki ezt nem érzi magáénak.
Mit tanácsolnál annak, aki játszana, de nem tudja, mivel? Milyen társassal érdemes felnőttként elkezdeni?
Ajánlhatnék egy Dixitet, ami sokak kedvenc asszociációs játéka, de biztosan lesz, aki nem fogja benne komfortosan érezni magát, mert jobban szeret mondjuk stratégiai játékokon agyalni. Szóval nincs egy formula, vagy egy univerzális játék, amit mindenki élvezni fog. Azt javaslom, hogy érdemes lenézni egy klubba, ahol szívesen elmagyaráznak néhány játékszabályt, és az ember kitapasztalhatja, milyen típusú játékok jönnek be neki. És nemcsak azt érdemes megfontolni, hogy te mit szeretsz, hanem, hogy a barátaid mire vevők, mert hiába veszel meg valamit, ha nincs kivel játszanod.
Sokat elmond valakiről, hogyan játszik egy társast?
Nagyon sok személyiségjegyre tud fény derülni. Kellemetlen tud lenni például, amikor olyan emberrel játszol, akire körönként félórát kell várni.
A stratégiai játékoknál gyakran megfigyelhető az analízisparalízis (AP), amikor valakinek rengeteg döntési lehetősége van, és ezért teljesen döntésképtelenné válik.
És vannak az úgynevezett social deduction játékok, ami rejtett szerepekkel operál, és ahol rá kell jönni, ki kivel van. Itt látszik, ki hazudik jobban vagy rosszabbul, és ki az, aki könnyedén félre tudja vezetni a másikat. Az is gyakori, amikor valaki nem tud veszíteni, nekik inkább a kooperatív játékokat ajánlanám, ahol csapatként játszunk a játék ellen, és senkinek nincs az az érzése, hogy kikapott.
Tervezel a Metagame-nél lehorgonyozni, tényleg egy életen át kell játszani?
A boltnak megvan a törzsvásárlói közönsége, nagyon jó ismeretségeim vannak innen. Az extrovertált énemnek kifejezetten jót tesz, amikor ilyen társaságokkal találkozom, vagy amikor játékokat ajánlhatok és magyarázhatok embereknek: fontos, hogy ha valaki bejön vásárolni, akkor olyan termékkel távozzon, aminek ő – vagy akinek veszi – örülni fog. Rengeteg kedves visszajelzést kapunk, sokan dicsérik a boltot; csupa pozitív élmények ezek, ami miatt biztos, hogy még sokáig szeretném ezt csinálni.
