Volt már olyan érzésed, hogy mindenki – még a legjobb barátod is, akivel már a homokozóban együtt játszottál – haragszik rád? Ha igen, jobb ha tudod, a saját elméd játszik veled szadista játékot. Most megmutatjuk, hogyan kerülj ki az önutálat spiráljából.
Biztos megesett már veled is, hogy mielőtt jobban átgondoltad volna mondandód, már ki is mondtad, ami kikívánkozott, azzal együtt, amit szíved szerint elhallgattál volna vagy minimum más körítéssel tálaltál volna. Valószínűleg te is mentél lemerült szociális akksival szórakozni, pedig inkább maradtál volna otthon, és kikapcsolódás helyett kimerültség lett a jutalmad, a társalgásban sem tudtál aktívan részt venni. Előfordult már veled, hogy a barátaid, mintha csak összebeszéltek volna, napokra felszívódtak, s te ott maradtál látszólag egyedül egy páros mozijeggyel és negatív gondolatokkal.
Egy kritikus ponton a kapcsolódási nehézségek emlékei felgyűlnek, és egyesült erővel csapnak le önértékelésedre, míg végül nem tudod elhessegetni a rád telepedő rossz érzést: biztos mindenki utál! Mielőtt kígyót-békát kiáltanál saját személyiségedre, megnyugtatlak, (ideális esetben) nem üldözési mánia vagy beteges paranoia okozza ezt a nagyon is gyakori jelenséget. Persze nem garantálható, hogy sosem voltál pletyka tárgya, ahogy az sem, hogy mindenkinek szimpatikus és szerethető vagy.
„Az érintettek szabadsága eldönteni, hogy állapot, zavar, vagy szupererő” – A neurodivergencia identitásképző szerepe
2024.12.7 9:56
Az élet szeret szadista játékokat űzni velünk. Anélkül, hogy bárki összeesküdött volna ellened, megesik, hogy egyszerűen mindenki túl leterhelt mentálisan, fizikailag egy teljes értékű beszélgetéshez vagy találkához, a hirtelen jött magányosságérzet pedig kilakoltatja belőlünk a racionalitásérzéket. Sajnálatos módon már-már mindennapos jelenségről van szó, tehát korántsem vagy egyedül felgyülemlett negatív érzelmeiddel, azonban némi tudatossággal meg tudsz küzdeni a kirekesztettség-érzéssel, sőt, tanulságot is levonhatsz a hirtelen jött elszigeteltség-érzetből. Tudattalan és hátráltató gondolkodási mintákat is felfedezhetsz, miközben kapcsolataidról is sokat tanulhatsz.
A jelenség legtöbbször belső negatív gondolatokból és érzelmekből ered, de az is lehet, hogy csak lehangolt vagy kielégítetlen szükségleteid okozzák. Ahogy külső, úgy belső tekintetében sem tudunk az év 365 napjában – tekintsünk el a szökőévektől – mindig szalonképes állapotban létezni. Közrejátszhat fáradtság, dehidratáltság, éhség és kialvatlanság is abban, hogy a közutálat tárgyának érezzük magunkat.
Diante Fuchs klinikai pszichológus és szorongástréner szerint mindenki átélheti ezt az érzést. Bár eltérő mértékben, hiszen sok múlik serdülőkori tapasztalatainkon. Sokan tapasztalják gyerekkorukban az elutasítás valamely formáját, különösen azok, akik ellenséges vagy ingatag környezetben nőttek fel. Vannak, akiket többszörösen elutasítottak gyerekkorukban, emiatt nemkívánatosnak érezték magukat. Így később kialakul a „nem vagyok elég jó” központi meggyőződésük önmagukról.
A 'megszemélyesítés' az egyik leggyakoribb kognitív torzulás, amikor külső tényezőket, helyzeteket magunkévá teszünk, tehát szentül hisszük, hogy tőlünk független dolgokhoz is közünk van. (Erre sajnos mások magánéletével kapcsolatban is hajlamosak vagyunk.) Önmagunkról táplált negatív gondolatainkat kreált bizonyítékokkal támasztjuk alá, kvázi koncepciós perben (koholt vádakra alapozott kirakatper) ítéljük el magunkat.
A mindent vagy semmit gondolkodásmód is állhat a háttérben, magyarán megalapozatlan, széleskörű feltételezéseket alkotsz. Ez a szélsőséges gondolkodásmód nem enged meg szürke zónákat, csak a jó és a rossz kikezdhetetlen ellentétét.
Az 'kilógó sebes hüvelykujj' érzés önmagadról alkotott véleményedről is sokat elárul. Az alacsony önbecsülésű egyének önmagukról alkotott értékítéleteiket képesek kivetíteni másokra, amint alkalom adódik rá. Gondolatban mások szájába adunk kritikákat, melyek meg sem fordulnak a fejükben, bezzeg a miénkben...
Minél magasabb az önbecsülésed, annál tovább tart ilyen (önutálattal kapcsolatos) következtetésekre jutni. De akiknek alacsony az önbecsülése, azok valószínűleg hamarabb
– mondja Diante Fuchs.
Barátunk szokásosnál szűkszavúbb válaszai sötét gondolatokat ébresztenek bennünk, ezek pedig a szociális szorongás jelei lehetnek, amikor feszélyezve érezzük magunkat, mert szerintünk mások elítélnek vagy egyszerűen kirekesztenek. Ahogy a mondás tartja, sok kicsi sokra megy, ebben az esetben a lehető legrosszabb értelemben a mentális egészségünk kárára. Bizonytalan kötődési stílust alakíthatunk ki, mellyel a belső bizonytalanság érzése állandó marad, ez pedig szélsőségek között ingadozó kapcsolódást eredményez: hol kívánjuk az intimitást, hol menekülünk előle.
Nem kell szociális analfabétának bélyegezve remeteéletre kárhoztatnod magad egy kellemetlenebb szituáció, kudarcként megélt találkozó vagy kevésbé aktív hét után. Amikor kezd eluralkodni feletted a "rühellnek a barátaim" érzés, tégy fel magadnak pár kérdést:
- Igaz-e, amit gondolok, a rendelkezésemre álló tények alapján, vagy csak feltételezés?
- Milyen bizonyítékokkal tudom alátámasztani az általam kreált történetet?
- Milyen bizonyítékaim vannak az általam kitalált történet ellen?
- Ahelyett, hogy a másik személy viselkedése annak a jele lenne, hogy haragszik rám, milyen más lehetőségek vannak?
Nem vagyunk gondolatolvasók – szerencsére. A saját gondolataink így is forgalmi dugót tudnak okozni elménkben. Milyen lenne ha még a HR-es Anettka és Lóci barátunk belső vívódásait is hallanánk? Agyunk éhezi a magyarázatokat, de a légből kapott konklúziók több kárt okozhatnak, mint hasznot. Bármennyire rettegünk sokszor az igazságtól, így inkább magunk magyarázkodunk mások helyett, célravezetőbb tisztánlátást kérni. Ha Sári valóban megharagudott, mert őszintén elmondtad a véleményed az évek óta tartó se veled, se nélküled kapcsolatáról, akkor sincs vesztenivalód. Szembesíthetitek egymást, tisztázhatjátok a félreértést, indokolt esetben bocsánatot kérhetsz.
Így lépjetek tovább egy veszekedésen – a kibékülés legfontosabb lépései
2024.11.19 17:12
Az állandó éberség és a mások viselkedésére való túlérzékenység az örökös szorongás állapotában hagyhat. Nehezen fogadjuk el a tényt, hogy nem kedvelhet mindenki minket. De valóban olyan nagy gond ez?
Mindig lesznek olyan emberek, akikkel jól kijövünk, de olyanok is, akiket egyszerűen nem tudunk megkedvelni – és ez fordítva is igaz lesz. Ne felejtsük el: az, hogy valaki nem kedvel minket, az nem a saját értékünket minősíti! Feltűnhetett már, hogy kisebb szólás-mondás hiperfixációval küzdök, ezért hogy hű legyek magamhoz, ismét egy ékesszólással dicsérem a napot: ahelyett, hogy olyan szekér után futnál, amelyik nem akar felvenni, inkább pattanj fel arra, amelyik még a világ végére is érted menne.
