Az egyetem eddig hárította a felelősséget a kollégiumában történt nemi erőszakkal kapcsolatban, a hallgatókkal folytatott tárgyalások azonban most áttörést értek el.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem vezetése és a Hallgatói Önkormányzat hétfőn közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy eseti vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy kiderítsék, az egyetem vezetése megtette-e a szükséges és lehetséges lépéseket a kollégiumban történt nemi erőszak gyanújának az ügyében. Facebook-posztjukban úgy fogalmaztak, „meggyőződésük, hogy a közös munka megkezdésével újra zavartalanul működhet az egyetem“.
Az egyetem Facebook-oldalán megosztott nyilatkozatban azt írták, még hétfőn megkezdték a November 25. Bizottság felállítását, amelynek célja, hogy átvizsgálja az egyetem hatályos szabályzatait, köztük az egyetem etikai kódexét és a kollégiumi szabályzatot, valamint elsősorban a nyugat-európai egyetemek szexuális visszaélés- és szexuális erőszakkezelési szabályzatai alapján mutatókat állítson.
Az egyetem feljesztése és az egyetemi polgárok biztonsága érdekében induló felülvizsgálat bejelentése mellett az egyetem vezetése elismerte, hogy „mindeddig nem hallotta meg az egyetemi polgárság azon jelzését, hogy az erőszakos (bűn)cselekmények esetén alkalmazandó egyetemi szabályozást nem tartják kielégítőnek.“
A döntés előzménye, hogy az egyetem egyik hallgatóját, R.-t három évvel ezelőtt egy diáktársa megerőszakolt a kollégiumban. A bíróság nemrég felmentette a férfit, azzal az indokkal, hogy az áldozat nem tiltakozott elég egyértelműen; a beleegyezés hiánya pedig a bíró szerint még nem erőszak. Az R.-ként emlegetett lány ügyéről Mérő Vera számolt be először a nyilvánosságnak.
A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer egy új podcast által próbálja tisztára mosni a hírnevét
2024.11.18 17:18
A hallgatók ezt követően néma demonstrációt szerveztek az egyetem elé, a HÖK pedig fórumot hirdetett, amin az egyetem kancellárja a nemi erőszakot „konfliktusnak”, illetve „összeveszésnek” nevezte, majd úgy fogalmazott, hogy „a hallgatók biztonságáért kizárólag a hallgatók felelnek”, és „az egyetem minden nap újabb mélységeket ér el.“ Egy levélben Simon Tünde docens azt állította, hogy valójában az egyetem vezetőségének bántalmazása zajlik, miközben „egy teljes egyetem van kitéve bántalmazásnak egy áldozat pajzsa alatt“, és „valójában politikai támadásról van szó.”
A bíróság döntése és a fórumon elhangzottak is széles körben felháborodást keltettek, a hallgatók egy csoportja gerillakiállítással tiltakozott, miközben folytatódtak az egyeztetések.