2024.5.22 13:21
Olvasási idő 1:25
Szécsi Krisztián

Már a férfiak heréiben is kimutatható a mikroműanyag

TECH-TUDOMÁNY EGÉSZSÉG ORVOS TANULMÁNY TUDOMÁNY

Egy friss tanulmány huszonhárom, 16 és 88 év közötti férfi heréjét vizsgálta meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalabbak sokkal jobban ki vannak téve a mikroműanyag-szemcsék okozta meddőségnek.

Egy új kutatás arról számolt be, hogy már az emberi herékben, sőt méhlepényekben is kimutathatók a mikroműanyagok.

A tanulmányt végző tudósok huszonhárom, 16 és 88 év közötti ember holttestéből származó konzervált herét vizsgáltak meg, majd összehasonlították az ezekben található 12 különböző típusú műanyag szintjét 47 kutya heréjében talált műanyagéval.

„Ezek a műanyagok gyakran nanoméretűek, jellemzően kevesebb mint fél mikron hosszúságúak, és talán olyan 20-200 nanométer szélesek. Olyanok, mint az apró szilánkok” – mondta Matthew Campen toxikológus, a Toxicological Sciences című folyóiratban május 15-én megjelent tanulmány társszerzője. 

Forrás M. Dylan/Europa Press via Getty Images

A szakértők szerint ezek a parányi szemcsék befolyásolhatják az emberi nemzőképességet és termékenységet azzal, hogy behatolnak a főbb szervek egyes szöveteibe, majd sejtjeibe, megszakítva a sejtfolyamatokat, potenciálisan lerakva olyan endokrinkárosító vegyi anyagokat, mint a biszfenolok, a ftalátok és a nehézfémek. Ezek nemi és reproduktív rendellenességekhez, meddőséghez és a spermiumok számának csökkenéséhez vezethetnek. Az amerikai Endocrine Society honlapja például arról számol be, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt 50 évben mintegy felére csökkent a férfi nemzőképesség.

Kiemelt tartalom
Sokkal jobban fogod szeretni az életedet, ha rászoksz az éjfél előtti alvásra Sokkal jobban fogod szeretni az életedet, ha rászoksz az éjfél előtti alvásra 2024.9.29 9:43

„Az emberi herékben a mikroműanyag-szilánkok és műanyagtípusok szintje háromszor nagyobb volt, mint a kutyáknál, pedig a kutyák mégiscsak a földről esznek. Tehát ez tényleg megkérdőjelezi, hogy mit is viszünk be a saját testünkbe“ – mondta Campen. A kutatók arra számítottak, hogy a vizsgálatok során több műanyag szilánkot találnak az idősebb férfiak heréiben, de nem ez volt a helyzet. Ebből pedig az következik, hogy a férfiak reprodukciós időszakának csúcséveiben, ami 20 és 45 év közé helyezhető, magasabb a műanyag szintje, ami aztán 55 éves kor után csökkenni kezd, vagyis az emberi szervezet képes ezeket a műanyagokat kiiktatni.

A férfiak testében a reprodukciós időszak csúcséveiben található a legtöbb mikroműanyag. Forrás Klaus Vedfelt

A kutatást vérző tudósok a heréken túl nők placentáját is vizsgálta. A herék eredményeit 62 emberi méhlepény mikroműanyagszintjével hasonlította össze.

„A herékben háromszor annyi műanyagot találtunk, mint a placentában“ – mondta Campen, aki hozzátette, figyelembe kell venni, hogy a méhlepény élettartama csak körülbelül nyolc hónap.

Korábban is született már több kutatás arról, hogy a mikroműanyag hogyan befolyásolhatja az élőlények szervezetét. Például egy tanulmány arról számolt be, hogy vemhes egereken végzett vizsgálatok során a kutatók műanyagból származó vegyi anyagokat találtak a fejlődő magzat agyában, szívében, májában, veséjében és tüdejében 24 órával azután, hogy a vemhes anyaállat műanyag részecskéket vett magához vagy lélegzett be.