New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, ezúttal öt albumot és néhány dalt hoztunk nektek, hogy jól induljon a hétvége.
Albumok
Jung Kook: Golden
Hogy milyen, amikor az ember összeszedi a popszakma legnagyobb zeneíróit és a mai mainstream zene egyik legjobban eladható előadóját? Olyan, mint Jung Kook debütáló lemeze, a Golden. Nem mondunk újat azzal, hogy a BTS tagok közül ez az elmúlt évek egyik leginkább várt szólólemeze, a legfiatalabb énekes első projektjét már évek óta hallani szeretnék a rajongók. Soundcloud-számok és a BTS-lemezeken szereplő egyéni dalai adtak eddig csak ízelítőt abból, hogy milyen irányba fog mozogni az énekes, most pedig kiderült, hogy igazából mindent szívesen kipróbál. A lemezt megelőző két single hatalmas sikere után (a Seven című első dala a napokban lett a leggyorsabban egymilliárd hallgatottságot elért dal a Spotify történelmében) megérkezett a Golden, és ezzel együtt a Budapesten forgatott Standing Next To You is. Az összesen félórás album inkább hajaz egy compilationalbumra, mint ahogy Jungkook is kifejezte, ez inkább egy első projekt, amiben bemutatja, hogy mennyi különböző oldala van előadóként. Szerepel rajta DJ Snake és a Major Lazer is, de íróként többek közt feltűnnek olyan popszakmai ikonok, mint Ed Sheeran (Yes Or No), Shawn Mendes (Hate You) és Andrew Watts a 80-as évekből inspirálódó, pup-funkos Standing Next To You-n. Jung Kook a szólóprojektjével kapcsolatban már többször is kifejezte, hogy a nagy popsztárok lábnyomaiban szeretne járni, és hallhatóan a csapata és ő is mindent megtették azért, hogy az első lemezzel elinduljon ezen az úton. (Golács Nóri)
Kevin Abstract: Blanket
Ugye, nem kell újra elmesélnem a Brockhampton-sztorit? A banda legendássá váló experimental hiphop-pop-indie albumai mellett egyértelmű, hogy Kevin Abstract szólólemezei váltak a kollektíva legfontosabb (egyéni) produktumaivá. Az American Boyfriend vagy az Arizona Baby egyaránt sokat hivatkozott dolog az interneten, de egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy a banda feloszlása óta kiadott első Abstract-album milyen helyet kap majd a rajongók szívében. Az biztos, hogy rapzenéről itt már szó sincs, inkább valami indie-ből, punkból és experimental folkból összegyúrt szörnyszülött lett a Blanket, amelyen Kevin Abstract a lehető legfurább hangszíneken énekel, valamikor egész fülbemászó, valamikor inkább zavarbaejtő módon. Az ugyanakkor jól hallható, hogy az ambíció nem veszett ki az utóbbi évtized egyik legfontosabb zenei reformeréből, ahogy az is, hogy egészen más zenei univerzumban helyezné el a szólókarrierjét, mint amiben a Brockhampton egy örökkévalóságra letette a névjegyét. Meglátjuk, egyedül hogy sikerül. (Maier Péter)
Alice et Moi: Photographie
Két évvel debütáló albuma után a francia alterpop hercegnője végre ránk eresztette legújabb projektjét, a Photographiet. Alice Vannoorenberghe, azaz Alice et Moi, a 2010-es évek második felében vált ismerté Filme Moi című EP-jével. A sztereotipikus elvont, mégis divatos francia lány ethosza, fátyolos hangja, elektronikus elemeket tartalmazó zenéje azonnal megtalálta közönségét. Művésznevét is rajongóihoz való kapcsolatához alakította, hiszen, ahogy maga is nyilatkozta, amint bárki kimondja nevét (Alíz és én) olyan, mintha barátok lennének.
A Photographie már több felvezető dalban biztosított minket, hogy a 80-as éveket idéző, de mégis absztrakt francia zene most is adott. Ça me va, J’aime pas sortir, Photographies – mind instant rádiókedvencek lettek. Alice et Moi az a fajta előadó, aki valóban elég alter ahhoz, hogy rétegzene maradjon, viszont zenéje mégis olyan melódiákkal dolgozik, amelyek a nagyobb audenciának is megfelelhetnek. Ha mindig is érdekelt a francia zene, mindenképpen csekkold le Alice-t! (Szécsi Krisztián)
Hotline TNT: Cartwheel
Jack White kiadójánál, a Third Man Recordsnál hozta ki második nagylemezét Will Anderson (azaz: Flip Sandy) új projektje, a Hotline TNT. Anderson korábban a vancouveri Weedben szerzett némi ismertséget – még a katasztrofálisan szerencsétlen, kicsit sem SEO-barát névválasztás ellenére is –, ami 2017-ben Born Wrong Love címmel hozta ki utolsó, koszos riffekben tocsogó nagylemezét. Aztán hamarosan Minneapolisba került, ahol élete újabb fejezete, a Hotline TNT is elkezdődött, majd két hónappal a koronavírus-járvány előtt New Yorkba költözött (micsoda időzítés!), ahol a Nineteen in Love című bemutatkozó nagylemezt is készítette. Két évvel a megjelenés után a Cartwheel című második album is befutott, ami letaglózóan szép folytatása a debütnek, a Pitchfork, a Paste és a Line of Best Fit kritikusai már most odáig vannak érte. Aki bírja a kilencvenes évek első (és egyben jobbik) felének gitárzenéit, és ha agyonütnék, sem tudna választani a shoegaze és a grunge soundja között, annak ez a lemez tökéletes menedéke lesz az egyre hűvösebbre forduló őszben. (Kovács Dávid)
Drop Nineteens: Hard Light
Harminc év után új nagylemezzel jelentkezett a kilencvenes évek első felének egyik nagy shoegaze-reménysége, a Drop Nineteens. Az 1992-es, Delaware című bemutatkozó album – rajta a Winona című slágerrel, amit a legenda szerint Winona Ryder ihletett – szinte a semmiből emelte az egekbe a bostoni egyetemistákból verbuválódott csapatot. Méghozzá olyannyira, hogy hamarosan már az éra nagyágyúi, a Smashing Pumpkins, a Blur és PJ Harvey előtt játszhattak, előttük pedig még a Radiohead és a Cranberries is zenélt. A hirtelen jött sikert azonban nem sikerült meglovagolni, az 1993-as, National Coma című folytatás – bármennyire szuper hallgatnivaló – már nem szólt akkorát, az album turnéját követően a zenekar szétszéledt. „Az egyetlen dolog az életemben, amiben mindennél biztosabb voltam, hogy soha többé nem fogok zenélni. Ezt mindennél komolyabban gondoltam. És az, hogy most visszatértem, csak azt mutatja: semmit sem tudok“ – mondta nemrég Greg Ackell, a zenekar énekes-gitárosa a Stereogum interjújában. A harminc év után befutó Hard Light ott veszi fel a fonalat, ahol a Drop Nineteens 1993 környékén abbahagyta, mintha a zenekar csak egy hosszan elhúzódó, évtizedekig tartó téli álmot aludt volna, amiből elfelejtették felébreszteni. (Kovács Dávid)
Számok
The Beatles: Now And Then
Mostanra tartunk ott, hogy a technológia lehetővé teszi, hogy a „Paulnak“ feliratú kazettán, John Lennon halála után megörökölt demóból kész dal kerekedjen. Ez a Now And Then, amihez ráadásul nem kisebb ember, mint a Gyűrűk Ura-filmek (és a The Beatles: Get Back című dokufilm-sorozat) rendezője, Peter Jackson készített videóklipet. Nem arról van szó, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével vénségükre McCartney és Ringo Starr le akartak húzni még egy bőrt a projektről, ugyanis évtizedek óta készülnek a szám kiadására, 1995-ben még maga George Harrison játszotta fel a gitársávokat (vagy azok egy részét, gondolom). Ami azt illeti, az interneten hozzáférhető az eredeti demó is, amely – lehet én vagyok egy avétos nerd, de – nagyobb zenei élményt nyújt a maga piszkosságában, nyerseségében. Ennek és a „mesterségesintelligencia-szagnak“ ellenére sikerült ízlésesen meghangszerelni a Now And Thent, ami azért libabőrös dolog a maga módján, belegondolva, hogy a zenetörténelem legnagyobb szerzőpárosa között a síron túl is ilyen kémia van. (Maier Péter)
Krúbi: Ganxsta Zolee Tehet Mindenről
Nem elég ez a pár mondatnyi hely, hogy igazán át lehessen adni, ami itt történik. Főleg, hogy egy több mint 5 perces dalról és klipről beszélünk, és mindkettő eseményekben zsúfolt. A mindenért felelős Ganxsta Zolee, a rockzenekarnak (Tankcsapdának?) öltözött Killakikitt, a biosztanár Krúbi, egy furulyás beat, és persze olyan sorok, mint „azt mondtam, kedvesem, neked sose hazudnék/ És az a helyzet, hogy lelohadtam amúgy rég / Mivel halszagú volt a puncid, bébi / Mától úgy hívlak: Rio More Natúrlé“. Ahogy a videóból – amelyben a rapper, bocsánat, az uralkodó a levegővel közösül – kiderül, a harmadik Krúbi-album november 17-én érkezik. Hogy a III. Krúbi főleg a Nehézlábérzés ormótlanul obszcén humorát vagy az Ösztönlény brutál őszinte köldöknézegetését hozza-e majd el, esetleg (valószínűleg) mindkettőt, az tehát két héten belül kiderül. (Maier Péter)
Olivia Rodrigo: Can’t Catch Me Now
Ami anno Az éhezők viadala-filmeknek Taylor Swift, a Coldplay és Lorde volt, az most a sorozat előzménytörténetének Olivia Rodrigo. A november 16-án érkező Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája megjelenése előtt droppolták a film fő betétdalát. Olivia Rodrigo első két nagylemezével már biztosította helyét, mint a Z generációs Avril Lavigne, a ma megjelent Can’t Catch Me Now című balladájával pedig csak kiteljesíti a lázadó csaj életérzését. A szerzemény teljességében az extremitásokkal játszik: ami az első taktusokban nem több, mint egy lágy zongorajáték, a végére egy fékevesztett és végtelenül dühös popmanifesztációvá növi ki magát. (Szécsi Krisztián)
Ajsa Luna, Sosehol: Spooky Season (Temető, Semmi boszorkányság)
Stílszerűen a kissé identitászavaros október 31-én – azaz halloweenkor, a samhain napján, ha úgy tetszik: mindenszentekkor – érkezett meg Ajsa Luna misztikus kislemeze. A Spooky Season egyszerre borzongató és éteri. A Z generációs Hamupipőkének kikiáltott énekesnő egy sötétebb arcát mutatja meg a Temető és a Semmi boszorkányság című dalokban, amelyek egyszerre szólnak a sajgó lelkű fiatalokról, az újgenerációs pogánymágia-őrületről, asztrológiáról és a cudar kelet-európai valóságról. A sejtelmes, rockosabb kísértetmesét egy szertartásos hangulatú elektronikus hangszerelésű szám követi, megadva mindazt, amiért megveszünk a posztszovjet, alterpop hercegnőért. (Krajnyák Petra)
