Donald J. Trump évek óta tervezi újra naggyá tenni Amerikát, és most jó esély van rá, hogy tényleg meg is próbálhatja. Lássuk, mit is ért ez alatt. Hegedűs Eszter véleménycikke.
„Nagyon alacsony az IQ-ja. Szerintem ezt mérni kellene, mielőtt valaki elnöknek indul, de alkotmányellenes. Hallottál már ekkora hülyeséget?“ – értetlenkedett Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke kihívójáról, Kamala Harrisről Joe Rogan műsorában csupán néhány héttel a sorsdöntő választások előtt. Érezhetően elemében van, és végülis miért is ne lenne? Trump a nyugati sztenderdek szerint a siker igen magas szintjére evickélt: dollármilliárdos, híres, gyönyörű felesége, számos tulajdona és befektetése van világszerte, és jó esélye van arra, hogy a következő négy évre ismét a világ egyik legbefolyásosabb politikusává váljon.
Trump ráadásul érinthetetlennek látszik: az ellene folyó bírósági ügyek és a felé irányított golyók is képtelenek eltántorítani attól, hogy jöjjön és lásson. Ugyan győzelmet kiáltani korai lenne, ha a legfrissebb méréseknek hihetünk, úgy esélyesebbnek bizonyul Kamala Harris alelnökkel szemben arra, hogy újra birtokba vehesse a Fehér Házat, vagy – ígéretéhez híven – 24 óra alatt véget vessen az Ukrajnában zajló háborúnak. A következőkben megkísérlem körbejárni, hogy mit is jelent Donald J. Trump lehetséges újrázása objektíven, és talán azt is elmondom, hogy szerintem ez mit jelenthet, sokkal szubjektívebben.
Trump és Amerika
Donald Trump perszónája elválaszthatatlanul összefonódik Amerikával. Trump egyes vélemények szerint maga az amerikai álom, az ország ígéretének esszenciája: egy férfi, aki magasra tört, kemény munkájával és leleményességével a lehető legmagasabbra is jutott, megcsinálta magát.
Az egykori elnök jelenlegi kampányának egyik legdominánsabb ígérete, hogy az amerikai történelem legnagyszabásúbb deportálását viszi majd véghez, és egyszerűen kipateroltatja az illegális bevándorlókat, elképzelése szerint akár több milliót évente. Trump a célra főleg a Nemzeti Gárdát használná, ám saját bevallása szerint nem riad vissza attól, hogy a haderőt is bevesse a nagyszabású művelet kivitelezéséhez. Emellett lépten-nyomon és jó hangosan kritizálta Joe Biden elnököt (önnön szavajárása szerint Sleepy Joe-t), amiért az megengedte, hogy bevándorlók árasszák el országukat, az egyébként bevándorlók által alapított szabadság földjét. Nincs mese, ha Trumpon múlik, akkor a kutya- és macskaevő haitiaknak mennie kell Springfieldből.
Nem kell hópihének lenni ahhoz, hogy Trump kijelentései kényelmetlennek érződjenek, olyasminek, ami szimplán nem helyes, és amitől jóérzésű ember inkább fázik. Trump odáig ment, hogy a „világ szemetesládájának“ nevezte Amerikát, „ahova a többi ország bedobja azokat az embereket, akikre nem tartanak igényt“. Trump politikai karrierje során következetesen vérszomjas, könyörtelen bűnözőknek és erőszaktevőknek titulálta az USA-ba beköltöző, javarészt spanyolajkú bevándorlókat. Csupán néhány napja annak, hogy egy kampánygyűlésen a Trumpot támogató – és végtére is, képviselő – Tony Hinchcliffe humorista azon poénkodott, hogy az óceánon lebegő szemétsziget neve valójában Puerto Rico, és a latinók imádnak gyereket csinálni, náluk ugyanis „nem szokás kihúzni“. Na, ezt emésszük meg.
Oké, Hinchcliffe nem egyenlő Trumppal, azért arra látok némi esélyt, hogy az egykori elnök zárt ajtók mögött jókat kacagott volna a humoristán, ehelyett azonban kénytelen volt elhatárolódási hadjáratba kezdeni, hogy megmenthessen néhány kósza szavazatot a nevéhez köthető egyértelmű túlkapás után. Mindazonáltal a spanyolajkú lakosság preferanciája nem egyértelmű, és könnyen lehet, hogy egyes államokban éppen a latinók lökik Trumpot az ovális iroda irányába, ugyanis ideológiai csatározásnál sokakat inkább a praktikusabb kérdések, úgy, mint a gazdaság és az egészségügy helyzete érdekel. Kérdéses azonban, hogy a Trumptól egyáltalán nem finomkodva elhatárolódó szupersztárok, úgy, mint Bad Bunny, JLo és Aubrey Plaza képesek lesznek-e eltántorítani a spanyolajkú szavazókat – náluk ugyanis Trump hajója (vagy ha úgy tetszik szemétszigete) elúszott.
@kayla.urbaez Vote! 💙 #fyp#election#badbunny#kamala#xyzbca @Bad Bunny #vote @Kamala HQ ♬ original sound - Kayla Urbaez
A bevándorlók csoportja tehát a kívülről behatoló ellenség a MAGA-univerzumban, ám ellenséges elemekből akad még szép számmal. Ha szigorúan külső ellenséget keresünk, úgy azzal találjuk szembe magunkat, hogy Trump jellemzően nem, vagy csak tudatos retorikai manőverezéssel bonyolódik nyílt csatározásba az autokratikus nagyhatalmakkal. Ezzel szemben inkább észrevehető büszkeséggel emlegeti azt, hogy mennyire könnyen szót ért Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, sőt, még az Észak-Koreát teljhatalommal irányító Kim Dzsongunnal is. Az egykori elnök Joe Rogannel való beszélgetése során mintegy elismerte Hszi kínai elnök „vasököl politikáját“, és méltatta, amiért figyelemreméltó szigorral képes egy 1,4 milliárdos szuperhatalom irányítására – mondja mindezt látszólag kicsit sem tartva attól, hogy egy autokrata vezető méltatása akár árthat is az imidzsének.
Az nem kétséges, hogy a sikeres diplomácia alapja a kommunikációra való hajlandóság és készség, ám vitatott, hogy Trump olykor nem csusszanna-e (vagy netalántán már csusszant-e) át a ló túloldalára, és attitűdjével az úgynevezett szabad világ legbefolyásosabb vezetőjeként legitimálna olyan vezetőket és politikai cselekvést, amelyek nem az amerikai demokrácia érdekeit szolgálják. Ugyan Kína és Amerika rivalizálása a trumpi retorikában is megjelenik, mintha a volt elnök nagyobb hangsúlyt fektetne a világszervezetek (úgy, mint a WHO) és az általa vizionált belső ellenségek, vagy a deep state (ami alatt Trump egy őt üldöző, a szövetségi államszervezetben működő hálózatfélét, „talpnyalók hadseregét“ érti) kipécézésére, nem kicsi teret adva ezzel a már így is gyakran szárba szökkenő összeesküvés-elméleteknek.
Donald Trump és mindenki más, aki nem heteró, férfi, vagy fehér
Trump retorikája és politikai ígéretei egyértelműen Amerika-pártiak, a volt elnök „újra naggyá tenné Amerikát“ – jelentsen ez akármit is. Az amerikaiak meg lesznek védve, feltéve, hogy beilleszkednek a trumpi követelményrendszerbe, és nem tartoznak a „belső ellenségek“ csoportjába. Ezek célkeresztbe vétele ugyanis fontos sarokköve Trump politikai ígéreteinek. És hogy kik kezdhetnek félni az aktuális elnöki jóslatok láttán?
Akad néhány. Akit az egykori elnök kedvel, az szimplán great guy (így Elon Musk), ám Trump előszeretettel marxistázik és kommunistázik le politikai ellenfeleket, köztük kihívóját, Kamala Harrist is, akit gyakran csak Kamala elvtársként emleget. Bármennyire is hat nevetségesnek mindez európai, különösen kelet-európai szemszögből, a kommunizmus félése a XX. század vöröspánikjában mély gyökereket eresztett az amerikai társadalomban, így a Trump felé ellenséges elemek ily módon történő keretezése akár még hatásos is lehet. Kérdés azonban, hogy mekkora réteg tudja komolyan venni azt, hogy a világ kapitalista nagyhatalmának nem is esélytelenül induló elnökjelöltje, Harris valóban kommunista lehetne.
Trump az általa egyébként mélyen tisztelt magyar miniszterelnökhöz hasonlatosan nemátalakító műtétektől félti és védené meg a gyerekeket (meg amúgy mindenki mást is). A retorikára csupán azért nem érdemes könnyelműen legyinteni, mert itt valódi emberek valódi életéről van szó. A transzneműség nagyon is összetett és sokrétű kérdését szavazatokra váltható, egybites üzenetekre egyszerűsíteni különösen kártékony, amikor azt a világ vezető hatalmának elnöke teszi.
Trump nőkhöz való viszonyát szándékosan hagytam majdnem a legvégére. Az ok nem az, hogy én magam ne találnám roppant fontos és személyéről mélyen árulkodó elemnek mindazt, amit az egykori elnök tett és mondott a nők ellen – empirikus bizonyíték van ugyanis arra, hogy Donald Trump nemcsak nem tiszteli, vagy gondolja egyenrangú félnek a nőket, de attól sem riad vissza, hogy becsmérelje, bántalmazza, vagy a „puncijuknál ragadja meg őket“, csak azért, mert úgy érzi, megteheti. Az ok, inkább az, hogy ezt a cikket nem erre szántam, ám tudom, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül, dacára annak, hogy Trump elfogultság nélkül értékelve is nőgyűlölő, nem úgy tűnik, hogy ez valaha súlyosan károsította volna a politikai vagy üzleti karrierjét. Nem érte utól az eltörléskultúra, nem lett megbélyegezve, noha még tavaly is kimondta róla egy bíróság, hogy a kilencvenes években szexuálisan zaklattaJean Carroll újságírót. És korántsem ő az egyetlen, aki ezt találta mondani a volt elnökről, akinek persze „fogalma sincs, ki az a nő“. Trump ígéretei szerint elnöki ciklusában megvédené Amerika nőit, „akár akarják, akár nem“, ám az még kérdéses, hogy a reprodukciós jogaikat tervezi-e tovább szigorítani, minekután az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét az ő háttérszelével törölték el.
@papainflorida♬ original sound - Jamie Smith
Szerintem a valóság azonban az, hogy Amerika, meg úgy egyáltalán a világ pontosan a Trump-féléknek kedvez, sőt, ők építették, alakították és irányítják mindmáig. Trump és a hozzá hasonló férfiak azonban nemcsak azt érzik, hogy a nők, a törvény és mindenki más fölött is állnak, hanem tesznek is róla, hogy mindez így is maradjon pénzzel, agresszióval, kapcsolatokkal, cinkossággal, és bármilyen módszerrel, amit a helyzet megkövetel.
Trump, Európa és Magyarország
Ami Európát illeti, Trump győzelme gazdasági szempontból nem igazán lenne előnyös, ugyanis védővámot vezetne be az amerikai importra, ami az egész euróövezetre hatással lenne és terhelné azt. Ami Magyarországot illeti, tudvalevő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hűséges trumpista, a két „erősember“ pedig egymást próbálja igazolni az Atlanti-óceán két oldaláról, ez pedig végtelenül fontos lehet az Európában, de legalábbis a brüsszeli mainstreamben egyre elszigetelődő Orbán Viktornak.
Trump támogatása mögött azonban valószínűleg az ideológiai kötelék állhat, ugyanis, ahogy azt korábban részleteztem, az egyébként is rozoga lábakon álló, jelenleg éppen recesszióban tengődő magyar gazdaságnak nem biztos, hogy kedvezne Trump protekcionista gazdaságpolitikája. Ehelyett azonban pontosan abba a világnézetbe illeszkedik, amit Orbán kíván, vagyis nacionalista, globalizációellenes, „visszaállítaná a normalitást“, patriarchális, jobboldali, elitkedvelő, jól kijön a despotákkal, satöbbi, satöbbi. Ha mindebben Orbán Viktor magától az amerikai elnöktől számíthatna bajtársias vállveregetésre, azzal számos helyzetben könnyebbülhetne meg a következő években.
@tuckercarlson Hungary’s prime minister tells Tucker why Trump is the only leader who can save the west.
♬ original sound - Tucker Carlson
Magyarországnak az amerikai elnökválasztás a már majd’ három éve zajló orosz-ukrán háború szempontjából is nagyon fontos. Trump elnök váltig állítja, hogyha ő lett volna az elnök 2022. februárjában, akkor az orosz invázió el sem kezdődött volna, és megmondta volna Putyin elnöknek, hogy idézem: „Vlagyimir, ne csináld“. Erre nem volt lehetősége, ám ha elnöknek választják, úgy ígérete alapján „egy nap alatt véget vet a háborúnak“. Na tessék.
Persze ha ez így lenne, akkor bárki lelkiismeretfurdalás nélkül szavazhatna le Trumpra, ám a világbékét vizionáló szépségkirálynőhöz hasonlóan ezek vajmi üres szavak. Eggyel realisztikusabb, hogy Trump kényszermegoldásba próbálná taszítani Ukrajnát, és (más lehetőség híján) olyan megoldást próbálna kiharcolni, amellyel Ukrajna területi integritása nem áll helyre – nyer az erősebb kutya. Emellett tervei szerint Ukrajna eddigi jelentős amerikai támogatását vágná vissza, ami pedig, ha folytatódik a háború, úgy egyértelműen inkább fenyegetőnek hat magyar szemmel, lévén, hogy közös határunk van Ukrajnával, ahol ráadásul jelentős magyar kisebbség is él. Trump azt ígérte, hogy visszaszorítaná Amerika szerepvállalását a NATO-ban, ami komoly veszélyt jelenthet a szövetség geopolitikailag szerencsétlenebb helyzetben lévő tagjainak, így Kelet-Európának.
Brüsszelben emellett sokak az egyik amerikai alapértéket, a demokráciát féltik Trumptól, és hasonlóan érvel számos demokrata aktivista és szavazó az Egyesült Államokban is: Trump szerintük nem tenne jót a népakarat érvényesülésének a kritikus hangok elhallgattatásával, a szabadságjogok korlátozásával, a „belső ellenségei” kiiktatásával, a gazdagok gazdagításával, vagy az ígért deportálási akciójával. Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy a Trump-féle politikusok nem a demokrácia hanyatlásának okozói, hanem inkább tünetei, népszerűsége pedig abban leledzik, hogy az egészségtelen posztmodern világ által szétzilált, polarizált, békétlen társadalmaink (és lelkeink) pontosan ilyen vezetőkre vágynak, így pontosan ilyeneket is termelnek ki. Kérdés inkább, hogy mikor ütjük meg velük annyira a bokánkat, hogy rádöbbenjünk, hogy ezek a vezetők nemcsak a felszabadulást, de a hőn ígért biztonságot sem tudják elhozni.