Régen minden jobb volt, szoktuk mondani – a probléma csupán annyi, hogy már az ősember is erre panaszkodott.
A minap szembejött velem egy archív felvétel az 1970-es évekből, amelyben egy középkorú férfi épp azt ecsetelte, hogy az embereknek már nincsenek közeli barátaik, a társas kapcsolataik felhígultak, és mindenki bezárkózik a saját kis zugába, elbújva a világ elől. Napjainkra is kísértetiesen hasonlít a leírás – gondoltam magamban.
A „régen minden jobb volt" címzetű retrospektív idealizálást, aranykor-mítoszt, szentimentalizmussal átitatott közhelyet sokszor hallani, és mint olyan, bizony lehetnek igazságmagvai. Megvizsgáljuk, hogy a régi időkhöz képest 2026-ban mi a helyzet a kommunikációnkkal, a társas kapcsolatainkkal, a társadalmi és politikai berendezkedéssel, a popkultúrával és az egyéni szabadságunkkal.
Már nem elegyedünk szóba egymással a metrón
Nagy átlagban kijelenthető, hogy érzékenyebbek vagyunk a magánszféránkra, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a közösségi médiás platformok és az internet berobbanását megelőzően. Ritkábban diskurálunk a villamoson mellettünk ülővel az emelkedő árakról vagy az időjárásról, és kevesebbet pletykálunk a többi vásárlóval a közéletről a zöldségesnél. Hajlamosak vagyunk elveszni a saját kis világunkban – bedugott fülessel, podcastot, zenét hallgatva, miközben egyik kézzel chatelünk a barátainkkal, családtagjainkkal, párunkkal, a másikkal a napi BeRealt és az elmaradhatatlan Insta-sztorikat szerkesztjük.
Bal és jobb: mit jelentenek a politikai oldalak, és ki kicsoda Magyarországon?
2026.3.15 9:25
A kérészéletű csevelyek, small talkok kezdenek kimenni a divatból, hiszen arra törekszünk, hogy a szélsebes mindennapokban a leghatékonyabban osszuk be a kevéske szabadidőnket. Nincs idő merengeni, mélázni, csak úgy lenni – balanszírozunk a munka-magánélet egyensúly és az önmegvalósítás kényszere okozta terhek mezsgyéjén. A társas kommunikáció az online világban egyszerűbb, effektívebb mint valaha, épp ezért eshet meg, hogy olykor kevésbé személyes, jelentőségteljes és tartalmas.
Ez az az aspektus, amelynél tényleg lenne mit tanulnunk közvetlen elődeinktől; gyakrabban lelassíthatnánk, nyitottabbak lehetnénk az új dolgok és embertársaink felé a mindennapok során ahelyett, hogy a világ összes gondját a vállunkon érezve, a szobánkban elbújva scrollozzuk a Tiktokot – menekülve a kiégés elől. A lét elviselhetetlen könnyűsége kétségtelenül szorongató létállapot, de egy kis tudatossággal fel lehet venni a kesztyűt ellene.
Egyre könnyebb ismerkedni, mégis egyre kevesebb barátunk van
Egy amerikai kutatás szerint az 1990-es években az emberek 33 százaléka számolt be tíz vagy annál is több barátról, 2021-re ez a szám 13 százalékra csökkent; a közeli barát nélküliek száma pedig 3 százalékról 12 százalékra nőtt. A hetente közösen eltöltött idő is bezuhant: 6 óráról kevesebb, mint 3 órára. A közösségi platformok always on-üzemmódja miatt átalakult a társas kapcsolataink jellege – nagyobb hangsúlyt fektetünk az online csevegésre, kevesebb időt töltünk el IRL, vagyis a való életben. Ez végső soron a kötelékek felhígulásához vezethet, hiszen ha folyamatosan elénk rakja az Insta, mi a szitu a másikkal, akkor mi értelme van fáradozni egy találkozóval?!
Itt érkezünk el az érme másik oldalához, ugyanis kinyílt a világ: bárkit, bármikor elérhetünk, legyen szó távol élő rokonokról, családtagokról, rég elfeledett cimborákról. A social média negatív aspektusairól ódákat lehet zengeni, ugyanakkor a közösségi médiában szövődött, határokat átívelő kapcsolódások túlzás nélkül életmentők is lehetnek. A titok nyitja mint mindig, az arányokban, mértéktartásban leledzik – aki igazán számít, azzal személyesen is ápolni kell a kapcsolatot.
A párkeresés egyszerűbbnek tűnik, mint valaha, köszönhetően a Tindereknek és Bumble-oknak, a valóság azonban már árnyaltabb. Már nemcsak a „faluban" tudunk ismerkedni, hiszen az otthonunk kényelméből is óraszám swipeolhatunk, válogathatunk, ki legyen életünk párja. A megismerkedések jelentős része kevésbé organikus, inkább robotikus – ritkábban szólítjuk meg egymást a valóságban, ahelyett egyéni szempontok szerint méricskélünk, matekozgatunk, kire is essen a választásunk.
Interjú Molnár Áronnal és Lovas Rozival: „A NER-nek nincs emberi oldala, de most történelmi pillanat előtt állunk"
2026.2.21 9:07
Vallásos? Liberális vagy konzervatív? Trump-hívő? 170 centinél magasabb? Kutyás vagy macskás? Mennyit iszik? Cigizik? Szeretne gyereket? Elég frappáns az appban a bemutatkozó szövege? Mi az álláspontja az orosz-ukrán háború és az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán? A random ismerkedések bájosan krindzs mivolta már a múlté, a helyébe gondosan kalkulált algoritmusok léptek. Hatékonyabb, egyszerűbb, de személytelenebb: nem jobb, nem rosszabb, hanem más.
„Válaszd az életet, a karriert, a rohadt nagy tévét, a mosógépet, a kocsit, a CD-lejátszót…”
Mark Renton örökérvényű szavai a Trainspottingból ma is relevánsak, de valószínűleg ezer év múlva is azok lennének. A 1980-as, '90-es, korai 2000-es évekhez képest kapitalista, fogyasztói társadalommá formálódtunk, amiben nagy jelentősége van a megszerzett javaknak, státuszszimbólumoknak. Ne higgyük azt, hogy ez régebben másképp volt, csak már nem az a nagy szám, ha Bambi helyett Coca Colát szisszentünk, hanem ha vadonatúj okostelónk van, és százezres lépőben krúzolunk. Így vagy úgy, a feltörekvő és a fejlett országokban a külsőségek kitüntetett szerepet kapnak.
A 20. századi állapotokhoz képest az egyének, egyéniség aspektusa felértékelődött, ami mindenképp pozitívum. A globális falu-jelenség számottevő, hiszen világszerte ugyanarról a popkulturális palettáról mazsolázgatunk, ennek ellenére lehetőségünk van különbözni másoktól, eltérni a konvencióktól, ellentartani a mainstreamnek, ami nem hogy kirekesztést, kedvező státuszt is eredményezhet. A véleményvezérek vagy a legnépszerűbb művészek, előadók gyakran a legnagyobb különcök – ünnepeljük a másságot, a friss, egyedi közlésmódot, ahelyett, hogy elfordítanánk tőle a fejünket. Természetesen mint mindig, itt is van még hova fejlődnünk, de előremutatóbb a helyzet, mint néhány évtizede.
Megérkezett a slágerlistákra a 2010-es évek nosztalgiája – csak mi lettünk kicsit öregebbek
2026.1.31 11:29
Ha már popkultúra, ezen a fronton azért trükkös a helyzet: minden eddiginél több content zúdul ránk, a fősodor tekintetében a mennyiség korát éljük a minőséggel szemben – kivétel szerencsére mindig van. Legyen szó filmekről, sorozatokról, zenékről, művészeti tartalmakról, közösségi médiás képekről és videókról, televíziós műsorokról, valóságshow-król, virális mémekről, live streamekről, koncertekről, könyváradatról, divatról, szépségápolásról, podcastokról: van miből válogatni, ami kétségtelenül egyfajta luxus és előrelépés a régi időkhöz képest. A nehézség csupán annyi, hogy külön kell választani az értékes tartalmat a károstól és a spamtől.
Ha ügyesen használja az ember a rendelkezésre álló eszköztárat, és minőségi contenteket fogyaszt, annyi tudás állhat a rendelkezésére, amiről korábban álmodni sem lehetett. A számítógép vagy a telefon előtt gubbasztva megtanulhatunk hangszeren játszani, képzőművészeti alkotásokat létrehozni, nyelveket tanulni, és a lexikális, alapműveltségi tudásunkat bővíteni – és ez hatalmas előny a korábbi, bezártabb világrendhez képest.
Ami azt a fránya politikát illeti, egyre sötétebb felhők vándorolnak Európa, az Egyesült Államok és a Közel-Kelet felett, és a zsigereinkben is érezhetjük, hogy a vihar előtti már nem is annyira csendes időszakot éljük, azonban ez a 20. században sem volt másképp. Két világháború, a hidegháború, a vietnámi háború, amit mi itthon megspékeltünk egy Rákosi- és egy Kádár-korszakkal is. Az kétségtelen, hogy a felsoroltaknál szerencsésebb időket élünk, az viszont már kevésbé, hogy a politikai vezetők az utóbbi években a minden értelemben vett előrehaladás helyett elkezdték visszafelé tekerni az idő kerekét.
2016-ban még nem algoritmus írta a slágereket – Elmondjuk, miért volt 2016 a könnyűzene egyik legerősebb éve
2026.1.24 9:33
A karrierút is merőben átalakult: már nem egyetlen munkahelyünk van, nem arról a helyről megyünk nyugdíjba, ahol a pályafutásunkat kezdjük. 25 év alatt átlagosan 1-2 évet, 30 alatt kb. 3 évet, 45 alatt 4-5 évet, teljes átlagban pedig 5-6 évet töltünk el egy munkahelyen. A jelenség lehetővé teszi, hogy különféle tapasztalatokat gyűjtsünk, és gyorsabban haladjunk előre a ranglétrán, az alapvető biztonságérzetünket és a tervezhetőséget ugyanakkor csökkentheti, ha néhány évente ugrabugrálunk a melók közt – márpedig ezt tesszük.
Az viszont mindenképp üdvös, hogy nem kell lehúznunk egy melóhelyen az egész életünket, ami elődeink keresztje volt, még úgy is, ha nem találták meg a közös hangot a kollégáikkal, vagy elviselhetetlen volt a főnökük. A gyakori munkahelyváltás anno ugyanis macerásabb és kevésbé elfogadott volt.
Szeressük egymást, gyerekek
Világos, hogy a ma emberének teljesen más kihívásokkal kell szembenéznie, mint a korábbi generációknak. Nyugaton a bőség zavarával, a nonstop rohanás okozta kiégéssel, a társas kapcsolataink elszemélytelenedésével, a növekvő depressziós, mentális betegségekkel kapcsolatos rátával nézünk szembe; ugyanakkor szabadon utazhatunk, szabadabban élhetünk, egyre elfogadóbbá válunk és érezhetően egyre nyíltabbá, színesebbé válik a világ.
Az Európai Unió térségében felszólalhatunk, ha nem tetszik valami nekünk, nem fog érte elvinni minket egy fekete autó, és talán még koncepciós perek áldozatai sem leszünk – most másfajta retorzióra számíthatunk, pláne kis hazánkban. Az úgynevezett human experience rengeteg szempontból kedvezőbbé vált, mint a 20. században, kategorizáltan tehát nem jelenthető ki, hogy régen minden jobb volt.
Mi vár ránk 2026-ban? Gyilkos év jön a magyar politikában, és kaotikus lesz az AI-őrület is
2026.1.2 10:10
Mint mindig, ennek a közhelynek is a részleteiben bújik meg a tanulság, hiszen semmi sem fekete vagy fehér. Évtizedekkel ezelőtt is igaz volt, és most is az, hogy amíg egyenlőnek tekintjük, meghallgatjuk, megértjük, tiszteljük egymást, illetve törődünk a másikkal, akkor jöhet bármiféle kihívás, megbirkózunk vele. A gond ott kezdődik, ha ezek az értékek csorbulnak, és elhatalmasodik rajtunk a megosztottság és a politikai polarizáció – ahogy ez a terhes 20. évszázadban történt, aminek a hibáit jó lenne nem megismételni.
