Mi a funkciója annak, hogy megakadunk beszéd közben? És helyes-e a közvélekedés, hogy rossz beszélő és kevésbé karizmatikus az, aki teletűzdeli a mondandóját hangzó vagy néma szünetekkel? Egy friss magyar nyelvészeti tanulmány ezekre keresi a választ.
Már iskolai kontextusban is megjelenik az elvárás, hogy ne „őzzünk“ annyit a feleletnél, és gyerekkorunk óta velünk él az attitűd, hogy a jó beszélő, karizmatikus alkat az, aki gördülékenyen, megakadás nélkül, „megfelelő“ tempóban képes beszélni. A nyelvészeten belül itthon alulkutatott terület, de mindennapi tapasztalatainkra alapozva azt feltételezhettük: az emberek többsége a nyelvi szocializáció miatt egyetért a fenti állásponttal, és a szüneteket, az „őzést“ vagy akár a „nem megfelelő“ tempót hibaként értékeli, ahhoz megbélyegzést társít, és elkönyveli: aligha lesz jó politikus vagy sikeres előadó abból, aki időnyerő technikákat használ a nyilvános beszédében.
A nyelvészeti szakirodalom egészen máshogy ítéli meg azt, hogy beszéd közben néma, vagy kitöltött szüneteket iktatunk be, ezeket természetes, funkcionális elemként ismeri el – a tudománynak egyébként sem kenyere „hibákról“ beszélni, és értékítéletet alkotni. Bár más formában, minden nyelvben megfigyelhetőek a megakadásjelenségek, amik segítik az agyunkat a beszédet előkészítő belső folyamatokban, a mondandónk megkonstruálásában.
Mi a megakadásjelenség?
Azokat a jelenségeket nevezzük megakadásjelenségnek, amelyek megakasztják a spontán beszéd folyamatosságát. Gósy Mária pszicholingvista szerint létrejöttüknek oka, hogy a beszélő bizonytalan abban, hogy mit szeretne mondani, és ezzel a praktikával igyekszik kontrollálni a közlésének tervezési és kivitelezési részfolyamatait.
A „nyelvbotlás” egy régebbi meghatározás szerint mindenféle hibát lefedett, ma viszont szűkebben csak az artikulációs hibákat értjük alatta, míg a nyelv többi szintjén előforduló hibát a magyar szakirodalom „téves kivitelezés” néven kezeli – ezeknek az osztályozása nehéz, hiszen gyakran nem állapítható meg egyértelműen, melyik tervezési szinten keletkezik a zavar.
Minden nyelvben más a forma
Az emberi beszédprodukciós mechanizmus működése univerzális, de a megakadásjelenségek azonosítása, a típusok meghatározása és azok osztályozása nyelvenként eltérő lehet: míg a magyarban az „őzésként“ ismert hezitáció a svászerű, semleges magánhangzóval írható le, a kitöltött szünet az angolban például er, um vagy ah formában, míg a spanyolban ehhh-ként vannak jelen.
A kitöltött szünetek mellett a – nem lélegzetvételt biztosító, és nem retorikai céllal tartott – néma szünetnek is hasonlóan fontos szerepe van a beszédprodukcióban: időt biztosít, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, segíti az ellentmondások feloldását, és a hallgató is időt nyer vele, hogy feldolgozza a hallottakat, és jobban megértse a beszélőt.
Mire jutott egy friss magyar kutatás?
Deme Andrea és Murányi Sarolta idén nyáron publikált tanulmánya már az elején kitér a jelenség stigmatizálására: a beszédtrénerek előszeretettel hirdetik a szolgáltatásaikat úgy, hogy segítenek a hozzájuk fordulóknak kiiktatni a beszédből a hezitációt, míg az angol nyelvű The Speaker’s Handbook (magyarul: Előadók kézikönyve) is a néma szünetekkel való helyettesítést javasolja a „zavarólag ható” kitöltött szünetek helyett.
A nyelvtanár válaszol: így győzheted le a belső blokkjaidat, ha szeretnél megtanulni angolul – Varga Klaudiával beszélgettünk
2025.8.24 9:19
Gyakran futhatunk bele olyan véleményekbe, miszerint a túl gyors beszéd a szorongás, lámpaláz tünete, a lassabb beszéd pedig megbízhatóságot sugároz. A hipotézis viszont, hogy a néma és kitöltött szünetek használata, illetve a gyors beszéd valóban rossz benyomást tenne a hallgatóságra, itthon nem alátámasztott tudományosan, sőt, külföldi szakirodalmak ezzel ellentétes eredményekre jutottak.
Mivel a beszédtempó, vagy a néma és kitöltött szünetek nyelv- és kultúrafüggő sajátosságok, azok megítélése a hallgató által más egy-egy nyelvben, és az eredmények nem ültethetők át magyar kontextusba. Deme és Murányi tanulmányának célja, hogy magyar nyelvi környezetben vizsgálja három tényező (néma szünet, „őzés”, beszédtempó) hatását a hallgatóság beszélőről alkotott benyomására.
Módszertan
A kutatás során 170 főnek játszották le egy egyetemi szemináriumon elhangzott, fiatal férfi által prezentált kiselőadás felvételét, 8 különböző változatban, amiken módosították a beszédtempót, illetve a néma és a kitöltött szünetek megjelenését. A résztvevőknek egy-egy manipulált felvételt mutattak, és arra kérték őket, értékeljék azt egy 1-től 5-ig terjedő skálán bizonyos szempontok alapján: például, hogy mennyire volt érthető az előadás, vagy, hogy mennyire volt jó őt hallgatni.
A néma szünet zavaróbban hat, mint az „őzés“
A kutatás során arra jutottak, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem feltétlen hat zavaróan az „őzés“ egy felnőtt fiatal férfi előadását hallgatva – minden 45 szótagra jutott egy kitöltött szünet, ami önmagában nem rontotta az értékelést.
A pápa nyelve: 10 latin kifejezés, amit mindenképpen hallani a konklávé alatt, de csak kevesen értenek
2025.5.6 15:07
A gyorsabb beszéd nem hatott kellemesebben, mint a szubjektíven normál tempójú, míg a hallgatóság a lassabb, sok néma szünettel tarkított beszédet értékelte a legrosszabbnak. A 20%-os tempókülönbség (ennyi volt az eltérés a leggyorsabb és leglassabb felvétel között) önmagában nem volt jelentős tényező, a lassúság csak a néma szünetekkel kombinálva vált zavaróvá.
Az eredményeknél megfigyelhetőek voltak a nemek közötti eltérések is: míg a nők hajlamosak voltak elutasítani a lassabb, több szünetet tartalmazó beszédet, addig a férfiak számára az ideális beszéd az, ami lassabb, és egyáltalán nem tartalmaz szünetet.
Összességében elmondható, hogy magyar nyelvi kontextusban a nyilvános megszólalás megítélését nem a hezitációk, hanem elsősorban a lassúságot fokozó néma szünetek befolyásolhatják negatívan. A vizsgálat eredménye tehát szembemegy a beszédtrénerek narratívájával és az általános közvélekedéssel, és rávilágít, hogy a kitöltött szünetek száműzése nem feltétlenül teszi jobbá, élvezetesebbé a beszédet, és nem biztos, hogy előremutató, ha az „őzést“ néma szünetre cseréljük.
