Az Avatar: Tűz és hamu James Cameron maratoni fantasy-sci-fi-eposzának a harmadik állomása; lenyomtuk a szűk 3,5 órás játékidőt, hogy beszámolhassunk nektek arról, milyen lett a film, és hogy van-e jövője a sagának.
Kapitális túlzással azt is mondhatnánk, hogy ami Magyarországnak Herendi Gábor, az az egész bolygó számára James Cameron. A mozgóképes polihisztor – rendez, vág, ír és producerel is – minden idők legnagyobb mozis bevételét hozó filmek top 10-es listáján három alkotást is jegyez – a lajstrom élén az első Avatar áll 2,9 milliárd dolláros summával, a folytatás éppen elcsípi a dobogót, a negyedik helyen pedig a Titanic csücsül. A gigantikus különbség Herendihez képest természetesen az, hogy Cameron globálisan és szakmailag is elismert, háromszoros Oscar-díjas közönségfilmes alkotó, akinek a nevéhez az előbb említettek mellett például a Terminátor első két része és A bolygó neve: Halál is fűződik.
Jól tudjuk, hogy az Avatar-franchise nem az a projekt, aminél a történet mélységén van a hangsúly, de azért röviden tisztázzuk a harmadik epizód felütését. Közvetlenül a második felvonás fináléja után vesszük fel a fonalat; Jake Sully (Sam Worthington) és Neytiri (Zoe Saldaña) fiuk, Neteyam halálát gyászolják, miközben az eddigi főgonosz, Quaritch (Stephen Lang) mellett új veszély leselkedik rájuk, méghozzá a na'vik kegyetlen oldalát tükröző, Varang (Oona Chaplin) által vezetett Mangkwan klán képében. És hogy fejet hajtsunk az idei év egyik legnívósabb filmje előtt: ezután 3,5 órán keresztül egyik csata következik a másik után Pandora birtoklásáért.
Anya, már megint összevesztek egymással a számítógépes effektek
A széria mögöttes üzenete a 2009-es pandorai ugrabugrálás óta a napnál is világosabb, amelyet A víz útja újból aláhúzott, és a biztonság kedvéért a Tűz és hamu is elismétli, ha esetleg elfelejtette volna a nagyérdemű. A cím sem a véletlen műve: Cameron nyilatkozta, hogy a szemben álló felekben felgyülemlett, egymás iránt érzett gyűlöletre és annak pusztító következményeire utal.
Tényleg nem csinálnak már jó filmeket, és az égvilágon semmi értelme sincs moziba járni?
tegnap 11:04 -kor
Az általános mondanivaló szép és fontos, de harmadjára, lassacskán kilenc óra leforgása után már több mint redundáns; az író-rendező Pandora képében jeleníti meg a Földet, és elmeséli, miként zsigereljük ki otthonunkat tűzőn-vízen és levegőn át, illetve hogyan vált az évmilliók során kizsákmányolóvá a természettel való harmonikus kapcsolatunk. Bemutatja a józan határokat nélkülöző kapitalista világrendet is, amelyben a busás pénzösszegek érdekében a bevételorientált multinacionális korporációk hajlandóak bármin és bárkin átgázolni, legyen szó eltérő kultúrák hagyományairól, őslakosokról vagy mélyen gyökerező természeti kötelékekről.
A harmadik felvonás különös ambivalenciája rímel az emberi kondíció működésmechanikájára is, név szerint: nehezünkre esik a mértéktartás. Az előző filmmel le kellett volna zárnia a direktornak a már akkoriban is a dagályosság határát súroló sorozatot, de ahelyett megbabonázta az újabb gigabevétel lehetősége, és elkészítette A víz útja lebutított, de úgy is mondhatnánk stílszerűen, hogy felvizezett verzióját. A Tűz és hamu unalomig visszhangozza elődei mondandóját, és egy pillanatra sem képes megújulni.
Nincs más választás kritika: a papírvékony határ ember és szörnyeteg között
2026.1.8 11:29
A könyörtelen habitusú, és egyébként rettentően alulírt Mangkwan klán introdukciójával árnyalja a sztori a korábban makulátlan csodalényként titulált na'vikat, de Varang, az új antagonistánk sajnos Darth Maul-szindrómában szenved: őrülten vagány a piros-fekete taraja, de a stílusos külsején kívül semmit nem tudunk meg róla, épp ezért feszültségmentes a főhőseinkkel való konfrontációja. A korábban megkedvelt karaktereket is inkább csak leépíti a narratíva; Jake és Neytiri párosa antipatikusabb, mint valaha – gyakran logikátlan és elavult fegyelmezési módszereket alkalmaznak a gyerekeikkel szemben, és folyamatosan síkidegek. Valahol érthető, hogy ennyi viaskodás után a nézők mellett ők is kicsekkoltak fejben.
Szomorú tény, de valójában semmiféle létjogosultsága nincs a folytatásnak. A történet végig egy helyben toporog, körbe-körbe ismétli önmagát, mintha csak elő lett volna írva a szerződésben, hogy kötelező hozni a háromórás játékidőt. Jóindulattal is másfél órányi anyaggal van dolgunk, amelyet Cameron sodrófája a végtelenségig nyújt. Rövid példával élve: egy ponton a rosszfiúk elrabolják az Avatar Maugliját, Gekkót, vagyis Quaritch na'vikkal élő gyermekét. Ismerősen hangzik? Nem csoda, hiszen már megtörtént a második epizódban is. Nagy nehézségek árán kiszabadul, azért, hogy a film egy későbbi pontján megint csak elrabolják, hogy ismét elszökjön. Szerintem ti is kezditek kapisgálni, mi a gond.
29 mozifilm, ami nagyot szólhat 2026-ban: jön az Odüsszeia, az Üvöltő szelek és a Jacko-biopic is
2026.1.3 9:12
A víz útjának legnagyobb erénye a meditatív szekvenciái voltak, és hogy ügyesen épített atmoszférát a vékonyka történet köré. Az apró levegővételek, lelassulások, spirituális kitérők, érzelmes karakterpillanatok roppantul hiányoznak – a Tűz és hamu permanens akciódömping az első perctől egészen az utolsóig. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha lövöldözős akciófilmre vágynék, inkább pörgetem Camerontól a Terminátor-filmeket vagy az Alien folytatását az Avatar helyett.
A karakterek folyamatos és röhejes vicsorgása egy dolog, de Camerontól azt is megszokhattuk már, hogy nem tartoznak az erősségei közé a párbeszédek. Hogy érzékeltessük a helyzetet, az alábbi mondatok szó szerint elhangzanak a filmben – és bőven vannak még onnan, ahonnan ezek jöttek.
– Tényleg meg fogok halni. De előbb még kinyomom magamból a babámat.
– Most bántottad utoljára az anyámat... Ribanc!
– Ejnye, kinyírnád a saját apád?!
A vezérlőszobában képernyők közt malmozó, néha inzertként bevágott „rosszfiúk", élükön a visszatérő Selfridge-dzsel (Giovanni Ribisi) és az Ardmore tábornokot alakító, a kultikus Maffiózók című sorozatból ismert Edie Falcóval, jellem- és élettelen, akciófilmes egysorosokat szajkózó, archetipikus rajzfilmfigurák. Gonoszak, mert a forgatókönyv szerint azok, és kész. Gyakran látható a két színészen, hogy miközben valószínűleg éjt nappallá téve a green box-díszletben ácsorognak, fogalmuk sincs, milyen tétek húzódnak meg a légüres, klisés szövegeik mögött, vagy épp hol tart a cselekmény.
Oké-oké, de legalább a látvány jó?
Elérkezett az idő, hogy szó essen az Avatar-univerzum kvintesszenciájáról is: a látványról. Ezen a téren nem lehet panaszunk, sőt minden eddiginél feszesebb a motion capture-animáció és brutálisan élethű a karakterek arcmimikája is. Nyilvánvalóan fullasztó, stilizált CGI-cunami az egész, de ezt legkésőbb 2022 óta mindenki tudja, aki hithűen jegyet vált az Avatar-tripekre.
Az „ördög” szirupozott pszichoanalízise – Kritika a Budapesten forgatott Nürnberg című filmről
2026.1.2 10:08
Ami viszont ténylegesen lenyűgöző: a fényképezés, a hűvös színárnyalatok egymásba olvadása, valamint a fényelés. Ámulatba ejtő snittek sorozata hullámzik a nagyvásznon: a szegényes cselekmény joggal szül frusztrációt a moziszékben, de a küllemre azért megemelhetjük a kalapunkat (vagy a téli sapkánkat). Ez az a film, amit ha megnézel, lehetőleg IMAX-ben, de minimum 3D-ben tedd – ha kicsi vagy közepes méretű tévén, netán laptopon, mobilon próbálkozol, a film egyetlen élvezhető aspektusának csorbítod az élét.
Az attraktív, impozáns, és a színpaletta tekintetében változatos panorámák terén csúcsra járatta Cameron az Avatar-életérzést, és sikerült olyan minőségben vászonra pattintania a vízióját, ahogy azt vélhetően megálmodta. A Tűz és hamu a szó szoros értelmében vett légüres vidámparkélmény; nélkülöz bárminemű kockázatvállalást, frissességet, a korábban taglaltaktól eltérő magvas gondolatot, történetmesélési fineszt, vagy meglepő fordulatot. Az összes lapjukat feltették a készítők a megragadó külsőre, amely irgalmatlanul kevés ahhoz, hogy néhány év múlva újból kedvünk támadjon elmerülni Pandora kékeszöld színezetű miliőjében.
10+5 film otthonülős szilveszterre, ha skippelnéd a Bagi-Nacsát, és már látni sem bírod Piedonét
2025.12.30 11:07
Cameron belengette, hogyha nem arat kiugró kasszasikert a film, akkor ez lehet a saga záróakkordja – és mivel maximálisan kifulladt a története, nem hullajtanánk könnyeket érte. Nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy a 400 millió dolláros büdzsé tükrében mínuszos legyen a mérleg, hiszen az elődök 2,9 és 2,3 milliárdos bevételt hoztak. Ezúttal feltehetően szerényebb lesz a jegyeladási mutató, hiszen most nem kellett tizenöt évet várni a folytatásra, de azért sanszos, hogy az egymilliárd dolláros álomhatárt eléri. Az Avatar: Tűz és hamu összességében nagy csalódás, és gyanúsan a 2025-ös év leggyengébb blockbustere. Hiába veszi le a lábáról a nézőt színes-szagos látványpékséggel, mégis szürke marad, hiszen a plotja hajszálvékony, a karakterei gyengék, önismétlően egysíkú, és a végtelenségig túlnyújtott.
