2024.10.3 15:25
Olvasási idő 1:41
Maier Péter

Részletes memoárral és megrendítő börtönnaplóval érkezik Alekszej Navalnij könyve

KÖZÉLET ALEKSZEJ NAVALNIJ KÖNYV KÖZÉLET OROSZORSZÁG POLITIKA PUTYIN

A világpremierrel egyszerre magyarul is olvasható lesz a Putyin hatalmi gépezetével szembeszálló Alekszej Navalnij saját szavaival megírt története. A "Hazafi" című kötet várhatóan november közepén kerül a könyvesboltok polcaira.

Már 2024-ben olvasható lesz az idén elhunyt orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij önéletrajza – közölte szerkesztőségünkkel csütörtökön a kötet hazai kiadásáért felelős Helikon Kiadó.

A világpremierrel egyszerre magyarul is megjelenő könyvben olvasható a Putyin hatalmi gépezetével szembeszálló politikus memoárja, amelyben saját szavaival meséli el pályáját, az ellene elkövetett merénylet részleteit, de elolvashatjuk benne Navalnij drámai börtönnaplóját is, amelyet 2024 elején bekövetkezett haláláig vezetett.

Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma – a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak

– fogalmazott Julija Navalnaja, a politikus felesége, aki március 15-én a magyaroknak is üzent.

A Helikon Kiadó közleménye szerint Alekszej Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. A kötetben a teljes élettörténetét elbeszéli: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és a családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-TOPLISTA: Könyvek 2024-ből, amiket mindenképp szerezz be karácsonyra – 2. rész REFRESHER-TOPLISTA: Könyvek 2024-ből, amiket mindenképp szerezz be karácsonyra – 2. rész 2 nappal ezelőtt

A kötet második felében Navalnij a börtönbeli élményeiről mesél – olykor derűsen, sőt humorral, máskor viszont tökéletesen érthető ingerültséggel. Olvashatjuk a börtönnaplóját, leveleit, Instagram-posztjait, noha írni egyre ritkábban tudott, és egyre kevesebb szövegét tudta kijuttatni a börtönből.

Navalnijról megemlékező plakát Milánóban
Navalnijról megemlékező plakát Milánóban Forrás Giovanni Mereghetti/UCG/Universal Images Group via Getty Images

Közben újabb és újabb nevetséges vádakat emeltek ellene, egyre hosszabbodott büntetése, és Navalnij számára már világos volt, hogy élete – vagy a rezsim fennállása – végéig börtönben fog maradni. Kegyetlen és cinikus eszközökkel próbálták megtörni az akaratát és a méltóságát – de ez sohasem sikerült.

Egy napon egyszerűen meghoztam azt a döntést, hogy nem fogok félni. Mindent mérlegeltem, megértettem, hol állok – és elengedtem a félelem érzését. Ellenzéki politikus vagyok, és tökéletesen értem, kik az ellenségeim, de ha folyton azon aggódnék, hogy megölhetnek, akkor nem lenne értelme annak, hogy Oroszországban éljek. Vagy emigrálnom kellene, vagy valami más elfoglaltság után nézni. De szeretem, amit csinálok, és úgy gondolom, folytatnom kell. Nem vagyok se őrült, se felelőtlen, de rettenthetetlen se. Egyszerűen csak mélyen legbelül tudom, hogy ezt kell csinálnom, ez a feladatom az életben

– olvasható a könyvben.

Alekszej Navalnij élete során számos magas rangú elismerésben részesült, többek között neki ítélték az Európai Parlament gondolatszabadságért járó Szaharov-díját, az emberi jogok és a demokrácia genfi csúcstalálkozóján kiosztott Erkölcsi Bátorság Díjat, valamint a Drezdai Békedíjat is.

A Hazafi című kötet várhatóan november 14-én kerül a könyvesboltok polcaira.