REFRESHER-KVÍZ: Te felismered Budapest tíz kevésbé turistacsalogató helyét?

Hatalmas költségvetéssel építettek fel ide egy bevásárlóközpontot és „közlekedési centrumot”, hogy megszüntessék a rossz hírét, éppen csak azt felejtették el, hogy nem a régi bódék miatt volt igazán rossz a híre. Hol vagyunk?

Itt most nem egy konkrét helyről, inkább egy teljes kerületről kérdezünk, amelynek egy kézen megszámolható helye „bizonyos megvilágításból és távolságból egészen takaros”, cserébe viszont a kertvárosi romantikától kezdve a panelekig minden megtalálható benne. Kicsit olyan, mintha nem is Pesten lenne. Hol vagyunk?

Bár napjainkban egészen „csecse” lett, a belváros egyik ikonikus helye régen legendás volt és őszintén szólva még most sem veszített keleti romantikájából – már ha ez alatt a kötekedő alakokat, részegen randalírozókat, ezeréves bérházakat és hasonlókat értünk.

Budapest egyik legforgalmasabb tere finoman szólva sem a legfrekventáltabb, zajos, kicsit kaotikus, éjjelenként nagyjából egy horrorfilmbe illik, de… de… hát, legalább a miénk. Van benne valami csendesnek nem nevezhető romantika, meg tuti, hogy mindenkinek fűződik hozzá legalább egy emléke. De miről is van szó?

Az 1800-as évek vége óta működő vasúti pályaudvar kellően rányomta hangulatát a területre, amely egykoron talán fényűző volt (és bizonyos részei műemléki védettséget is élvez), mára azonban tipikusan az a terület lett, ahol az emberek szeretnek áthaladni – lehetőleg jó gyorsan, már, ha erre van esély az embertömegtől.

Budapest egyik nagy „zöldfelületeként” lehetne akár igazi, nagybetűs közösségi tér is, azonban sajnos ezt a szerepét „egy ideje” nem tölti be. Hol lehetünk?

Valahogy ezek az egykoron nagy és ikonikus vasúti csomópontok jutnak az ember eszébe, ha az „ótvarról” és Budapestről van szó. Kvízünk talán legkönnyebb kérdésénél szinte biztos, hogy az is megfordult már, aki az ország legtávolabbi zsákfalujából származik, nem mellesleg pedig átok ül rajta. No nem arról van szó, hogy aki ott belép, összemocskolódik – márpedig átmenni rajta, vagy alatta pontosan ilyen érzés – hanem arról is, hogy folyamatosan tervezik a felújítását, de ebből nagyon úgy tűnik, unokáink sem fognak semmit látni.

Annyira jó volna, ha a főváros – ha már a Duna szeli ketté – valamilyen módon kapcsolódna is a folyóhoz. Mostani feladványunk egy hídfőtől van kőhajításnyira, és tulajdonképpen a környék ütőerének számít, ehhez képest fedett aluljárói gyorskajáldák és budik sajátságos egyvelegét – és szagát – hozzák el, közösségi térként is felfogható területei pedig finoman szólva sem megközelítésre ajánlottak. Hol járunk?

Kakukktojásnak is beillő kérdésünknél kevesebb igazán kiemelkedő tere van Budapestnek – talán ennek is köszönhető, hogy se télen, se nyáron nem lehet itt megmozdulni. A tömeg mindig hatalmas, vonzza a turistákat és ezáltal a kéregetőket, illetve a zsebeseket is. Miután „frekventált hely”, így a rendőri jelenlét szinte állandó. De miről is beszélünk?

És természetesen nem maradhat ki egy ilyen kérdéssorból a nem is olyan régen felújított „város szíve” – mások szerint segglyuka –, amely bizonyítja, hogy ordas mennyiségű pénzt elkölthetünk egy-egy közterület felújítására, ha nem mozdítjuk arrébb a környékről, akkor bizony az alapvető problémák megmaradnak, maximum zöld felületek között.