A közmédia működéséről, az M1 havi 2,8 millió forintos taxiszámlájáról és A Dal egyik előadójának szándékos megalázásáról is beszélt Szeleczky Ádám a Big Picture tévés konferencián.
Szeleczky Ádám szerint a közmédiában az elmúlt 16 évben nem volt szükség hivatalos feketelistára, mert az öncenzúra miatt a szerkesztők maguktól is tudták, kiket nem érdemes meghívniuk a műsorokba. A programigazgató a Big Picture tévés konferencián arról beszélt, hogy sok szakember vállalt munkát a közmédiánál, akik közül többen titokban más produkciókban is részt vettek. Példaként egy rendezőt említett, aki a közmédiás munkája mellett a Rendszerbontó Nagykoncerten is dolgozott.
Havi közel 2,8 millió forint ment el taxira az M1-nél
A közmédia költéseinek érzékeltetésére Szeleczky a taxiszámlákat hozta fel példaként. Elmondása szerint a korábban az A38-ról működő Petőfi TV stábja havonta 300-350 ezer forintot költött taxizásra. A műsor munkatársai egy idő után már a saját fizetésükből állták ezeket a költségeket. Ehhez képest az MTVA-nál jóval nagyobb mozgástér állt rendelkezésre: az M1 hírcsatorna havi taxiszámlája 2025-ben nem kevesebb, mint 2 millió 790 ezer forint volt.
A Dalban szándékosan aláztak meg egy előadót
A programigazgató A Dal című műsor működéséről is beszélt. A produkció azután kezdte elveszíteni a jelentőségét, hogy már nem az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójának kiválasztására szolgált. Szeleczky szerint emiatt egyre kevesebb népszerű előadó jelentkezett a műsorba. Az előzsűrizés során ráadásul olyan eset is előfordult, hogy az egyik zsűritag szándékosan továbbengedett egy versenyzőt, hogy aztán az élő adásban megalázhassák. Szeleczky azt is előrevetítette, hogy ha Magyarország a jövőben ismét elindul az Eurovízión, ahhoz új műsorformátumot fejlesztenek, és nem A Dalt indítják újra.
Ezen az előadáson Petőfi Zenei Díj is szóba került, melyet annak példájaként említett, hogy a közmédiában már nehezen találtak újabb módokat kedvenc előadóik jutalmazására. Egy zenész 2023-ban és 2024-ben is megkapta az év zenei felvétele díjat, majd 2025-ben életműdíjjal ismerték el. Bár az előadáson nem hangzott el a neve, a díjazott Szarka Tamás volt.
A bocsánatkérő felirat nézettségét sem tudják pontosan
A közmédia július 7-én közzétett bocsánatkérő felirata is előkerült a konferencián. Szeleczky elmondta, hogy máig nem tudják pontosan, hányan nézték akkor a csatornáikat, mivel a Nielsen mérései - mint utólag kiderült - nem terjednek ki a hang nélküli adásokra.
A közmédia átmeneti időszakában az is láthatóvá vált, hogy a korábbi nézők egyelőre nem fogadják túl jól az új típusú tartalmakat. A Sziget Fesztivál koncertfelvételeinek nézettsége Szeleczky szerint jelentősen visszaesett, még olyan népszerű előadók esetében is, mint Pogány Induló.
A nézők visszajelzései is megmaradtak: a közmédia például levelet kapott amiatt, hogy az egyik Pumukli-gyerekfilmben két nő között csók csattant el. Szeleczky szerint ezt a filmet még az előző vezetés rendelte meg.