A Denis Villeneuve által rendezett Dűne-filmek előtt játszódó sorozat első epizódját már 17 millióan látták.
Hivatalosan is érkezik majd a Dűne: Prófécia sorozat második évada – jelentette be a hírt Alison Schapker showrunner és executive producer egy virtuális sajtótájékoztató keretein belül, írja a Hollywood Reporter. A nagy bejelentést pont az első évad záróepizódja, december 22-ei megjelenése előtt tették.
A sorozat világszerte rendkívül sikeres lett, az HBO saját adatai alapján az első epizódot például 15 millióan nézték meg globálisan azóta, hogy november 17-én bemutatták a Maxon. Sarah Aubrey, a Max eredeti tartalmaiért felelős vezetője szerint a sorozat Schapker látnoki vezetésének köszönhetően lett sikeres, és továbbra is ő fogja vezetni a történetet az igazságról és a hatalomról. Schapker is izgatott az új évad miatt, aminek elsődleges témája a női testvériség túlélésének, fennmaradásának kérdése lesz. A sorozat társprodukcióban készül a Dűne-filmeket is gyártó Legendary Pictures-zel.
A Dűne: PróféciaDenis Villeneuve Dűne-filmjeinek története előtt 10 000 évvel játszódik, és a Bene Gesserit Rend vezetőjét, az Emily Watson által alakított Valya Harkonnent, valamint az Olivia Williams által megformált Tula Harkonnent követi nyomon. Mindketten az emberiséget fenyegető erők, és a gonosz Harkonnen-ház ősei ellen harcolnak.