A politika és a könnyűzene világának összefonódása nem újkeletű jelenség, de a hazai zeneipar új generációja már sokkal nyíltabban és kritikusabban fogalmazza meg a véleményét a rendszerről, amihez a mindenkori hatalomnak is akad néhány szava.
Abban valószínűleg konszenzus van, hogy jelenleg a magyar könnyűzene az aranykorát éli és ez a siker leginkább annak az új generációnak köszönhető, akik mind zeneiségükben, mind pedig témaválasztásaikban egy olyan frissességet hoztak a műfajba, hogy az képes legyen újra tömegeket csábítani a koncertterekre, beszéljünk akár a Budapest Parkról, a Papp Lászlóról, a Dome-ról, a legnagyobb fesztiválszínpadokról, vagy akár magáról a Puskás Arénáról.
Az új éra első fecskéjének talán Krúbi 2017-es megjelenése – a Kikeltetőn való szereplése – tekinthető, akit aztán olyan alkotók és formációk követtek, mint Azahriah és Desh, Dzsúdló, Beton.Hofi, Manuel, T. Danny, a Valmar, a Carson Coma, az OTL kollektíva vagy éppen legutóbb Pogány Induló, hogy csak a legismertebbeket említsük.
Ők nemcsak, hogy alapjaiban változtatták meg a hazai zenei közeget és a mi zenefogyasztási szokásainkat, de eléréseik és a népszerűségük is akkorára nőtt, hogy a kereskedelmi televíziók, a médiumok és a tartalomgyártók mellett már a politika világa (akár a kormány, vagy a prominens ellenzék) sem hagyhatta kiaknázatlanul a bennük rejlő potenciált, legyen az a nyerészkedés vagy éppen a kőkemény retorzió.
Tyúk vagy a tojás?
A könnyűzene és a politika összefonódása nem az elmúlt években pattant ki Orbán Viktor, Rogán Antal vagy éppen Demeter Szilárd fejéből, a két világ gyakori érdekházassága egy visszatérő elem mind a történelemben, mind a jelenkorban. Elég csak a Kádár-korszak néhány jeles előadójára gondolunk, a még más arcát mutató Fidesz mellett (is) kiálló Beatricére, a MSZP-s pártrendezvényeken megforduló Galambos Lajosra, az azóta sok társával vörösből narancsba átvedlő Fásy Ádámra, vagy éppen Ákosra, Tóth Gabira, Rúzsa Magdira és Curtisre.
De ugyanígy a politikusok is mindent megtesznek, hogy magukhoz édesgessék az éppen népszerű előadókat. Például Gyurcsány Ferenc nagyon udvarolt még a 2000-es közepén a Megasztárban népszerűvé vált Oláh Ibolyának, Orbán Viktor most éppen Azahriah-nak (de erről lesz szó bőven) és hogy ne csak magunkat ostorozzuk, például az Egyesült Államokban kis túlzással magától értetődő, hogy a zenész-művész világban mindenki a Demokrata Párt mellé áll – regnálása alatt Obama szívesen bratyizott Jay Z-vel, Kendrick Lamarral, Beyonce-vel, vagy éppen Justin Bieberrel.
Ebben az érdekházasságban nemcsak a házasság, hanem az érdek is sokszor kétoldalú és bőven túlmutat a zeneiparon. Az előadók vagy művészek részéről meglepő, de néha valóban egy őszinte elköteleződésről van szó, ilyen például Ákos, Fábry Sándor vagy megint csak egy külföldi példával élve, a Family Guy alkotója, Seth MacFarlane esete, aki saját adományaival is támogatta Obama kampányát. Gyakrabban viszont olyan érdekszövetségről beszélünk, amikor az előadó az adott elitfrakcióhoz való lojalitásért cserébe élvezi a számára mesterségesen generált többletlehetőségeket és boldogan hordja az „támogatásból” vásárolt svájci órákat.
A politika oldaláról megközelítve pedig saját legitimitásának megerősítése céljából kulcsfontosságú, hogy kik azok a valóban közkedvelt és saját teljesítményük miatt elismert kulturális szereplők, akiket az egyes pártok vagy oldalak saját elitfrakciójuk mellé állíthatnak. A MSZP-SZDSZ koalíció a 2000-es évek közepén egyébként nem panaszkodhatott a repertoár miatt, hiszen a teljes Heti Hetes mellett a legtöbb művész (előadó, színész, író) a baloldalinak csúfolt kormánypárt intellektuális holdudvarához tartozott. Gyurcsány Ferenc a mai napig még mindig abból él: nem is olyan régen például, mikor Osváth Zsolti 1kanapén című műsorának volt a vendége és Osváth a 2006-os le nem mondásról kérdezte, akkor Gyurcsány – mint két szent tehenet maga elé tartva – Esterházy Péterrel és Nádas Péterrel védekezett, mondván, „hát hogy ők azt mondták, ne mondjon le.“
Az pedig rengeteget elmond egy-egy kormány kulturális beágyazottságáról és renoméjáról is, hogy milyen kulturális szereplőket tud maga mögé beállítani. Nem véletlen, hogy az orbáni kultúrkörben már egyre kevésbé hemzsegnek a valódi teljesítménnyel rendelkező alkotóemberek, foggal-körömmel is legjobb esetben csak a B-ligás kínálatból válogathatnak (ezt minden újságírói rosszindulat nélkül, objektíven megjegyezve).
De ezzel együtt, az elmúlt 14 év kultúrpolitikája össze sem hasonlítható a 2002 és 2010 (vagy kis túlzással 1994 és 2010) közötti időszakkal, nem úgy, mint az 1989 előtti évekkel. Teljesen más az a felfogás, ahogy az Orbán-rendszer működik. Nem az azóta generációváltáson átesett kulturális és médiaelitből válogatják ki a velük szimpatizálókat, (legyenek ezek a népszerű művészek, színészek, előadók vagy tartalomgyártók), hanem létrehoztak maguk számára egy párhuzamos és domináns nyilvánosságot – a zeneiparon belül is –, ebbe a térbe pedig csak azokat engedik be, akik alkalmazkodnak ahhoz az egy játékszabályhoz, hogy, nem kell matyóhímzés-szirupba mártott folk-popot csinálni, elég, ha nem emlegeted Orbán Viktor nevét
Élni és élni hagyni
Ha szeretjük a munkásságukat, ha nem, egy valami közös minden újgenerációs előadóban: a saját teljesítményük alapján tartanak ott, ahol és mindegyikük maga döntötte el, hogy milyen viszonyt épít ki a regnáló hatalommal, vagy, hogy előlép-e közszereplőként. Szüksége mondjuk egyiküknek sincs rá, hiszen képesek megélni a piacból és az egyre csak növekvő közönségükből.
Vannak előadók, akikkel egyáltalán nem foglalkozik a politika, mert ők sem foglalkoznak vele, vagy csak pont annyira, hogy az ne lépje túl a vörös vonalat. A legnépszerűbbek közülük a Valmar, Bruno x Spacc, Dzsúdló, T. Danny, Manuel, az OTL, vagy talán meglepő, de Pogány Induló, akinek Dome-os koncertjéről még a TV2 is forgatott
Természetesen az is lehetséges, hogy tudatosan és megfontoltan nem állnak bele bizonyos kérdésekbe, hogy ne osszák meg a hallgatóikat (persze, ezek leginkább csak spekulációk), de az viszont sokkal valószínűbb, – és erről több előadó is interjúban beszélt – hogy szimplán nem foglalkoztatja őket a kérdés, vagy hiába érdeklik őket a közéleti-politikai folyamatok, nem érzik magukat elég biztosnak abban, hogy ők direkt módon beleálljanak egy-egy kérdésbe (erről pont Szalai nyilatkozott az ibbigang-ből) vagy nem érzik, hogy nekik ez feladatuk, kötelességük lenne és többen azt is gondolják, hogy nem tudnának érdemben hozzátenni.
Alapvetően nekik van a „legegyszerűbb” dolguk, mert ha ők nem kapargatják a politika felszínét, akkor az sem fog hozzájuk nyúlni, és talán ezek az előadók járnak a legjobban. A politika és a kiterjedt médiahálózata nem fogja őket vegzálni, nem is próbálják meg őket az ellenzéki vagy kormánypárti erők saját céljaik érdekében felhasználni és még az M2-Petőfi TV, illetve a Hajógyár berkein belül is számíthatnak nagyobb megjelenésekre. Bár mondjuk Manuel erre egy érdekes ellenpélda, akit rendszeresen szeret megtalálni az Origo.
Emellett van egy rétege az újgenerációs előadóknak, akiknél bár előbukkan a szövegeik tartalmában egy-egy politikai utalás, ezeket alapvetően egyszerű gagnek vagy kontextus nélküli felpiszkálásnak szánják, ami jót tesz a szöveg játékának, de nem szánnak neki többletjelentőséget és a munkásságuk sem a politikai megmondásokra, közéleti témákra épül.
Ilyen Pogány Induló, akinek munkásságának középpontjában abszolút nem a kormánykritika áll, egy-egy odapirítása nem több puszta nagyotmondásnál, ami jól passzol a rapper imidzséhez. Őt akartán kívül találta meg magának a politika, egészen konkrétan Karácsony Gergely, aki a tavaly április 1-jei Barba Negrában tartott koncertjén vendégeskedett és szelfizett a rajongókkal.
De Ilyen például T. Danny is, aki operált már Orbán- vagy Mészáros Lőrinc-idézettel is, sőt a milliárdos üzletembert a Woah című számában is megidézte („Olyan gyorsan jövünk fel, mint a Mészáros”). Egy interjúban azt is elmondta, az ő életét nem befolyásolja a politika, ennek ellenére mégis inkább a támogatott, mintsem a tűrt kategóriába sorolható, hiszen most a Zsákbamacskákban a sokadik TV2-s munkáját végzi és nemrég az olimpiára kiutazó magyar válogatott felszerelését is ő mutathatta be többek között. Krúbit valószínűleg nem hívták volna meg, még akkor sem, ha a testvére is a kiutazó csapat tagja.
A Valmart hazugság lenne kormánypártinak hívni, viszont az tény, hogy a popelőadókról alkotott orbáni felfogásba, vagy elfogadható keretrendszerbe Valkusz Milán és Marics Peti duója fér bele a leginkább. Szeretik a focit, (ez már alapból pluszpont) sőt, szeretik annyira a sportágat, hogy a 2021-es Eb-re külön himnusszal jelentkezzenek, jófejek, sármosak és szívesen szórakoztatják a nagyérdeműt a TV2 képernyőjén (bár Valkusz Milán ősszel az RTL-en teszi majd mindezt.) Ők megtalálták a középutat abban, hogy a borzasztó népszerűségük mellett mégse osszák meg a közönséget és csak annyira alkalmazkodjanak a körülményekhez, hogy ne érdemeljék ki egyik oldal halálos ölelését sem.
Akik átlépték a vörös vonalat
Itt talán három előadóról vagy formációról beszélhetünk igazán, akik többször kerültek már összetűzésbe a döntéshozókkal, a helytartókkal vagy ki lettek sajátítva ellenzéki szereplők által. Ezek közül egy a formáció, a Carson Coma és két, talán a legnépszerűbb és legelismertebb hazai könnyűzenei előadó, Beton.Hofi és Krúbi.
Az újkori popzenének mindenféleképpen eszköze a politizálás. Régen nem volt meghatározó, inkább csak az undergroundot jellemezte, most már a nagyszínpadokon is megjelenik
– fogalmazott Dzsúdló a 24.hu-nak adott interjújában.
Krúbi
Krúbi szerepe azért izgalmas ebből a szempontból, mert nemcsak, hogy a cikk elején említett generációváltásnak ő volt az előfutára, aki megmutatta, hogy teljesen más paradigma mentén is a legnagyobbak közé lehet emelkedni, hanem ő volt az, aki rendkívül explicit módon beleállt a politikai felhozatal minden irányába, ezzel áttörve az átjárót a politika és a megújuló zeneipar világa között.
Bár Krúbit méltatlan lenne azzal megbélyegezni, hogy teljes karrierje kizárólag a politika kommercializálásából áll, művészete ezért ennél jóval többrétegű, de a legtöbben mégis biztosan emiatt ismerik. Ezért nemcsak a kormánymédia próbálja folyamatosan lejáratni, – egész estés programot lehetne abból csinálni, hogy a Krúbiról készült Mandiner, Origo, Magyar Nemzet és PestiSrácok cikkeket olvassuk –, hanem az ellenzéki szereplők is szerették volna maguknak kisajátítani Krúbi karakterét szimpátiaszerzés céljából.
Többek között Kunhalmi Ágnes előszeretettel nyilatkozott a 2022-es EFOTT-on arról, hogy a kötelező politikai agitációs szertartás után természetesen megy majd a Krúbi-koncertre, mert nagyon szereti a rapper munkáját, amit maximum annyira érdemes elhinni, mint mikor azt mondja, hogy a DK-MSZP-Párbeszéd ma 1,5 milliós szavazóbázist jelent.
@jolvanezigy_csatorna Ezt ki hiszi el Ágnes?
♬ eredeti hang – JÓLVANEZÍGY - JÓLVANEZÍGY
Carson Coma
A Carson Coma esete kicsit eltér Krúbiétól, hiszen a Petőfi TV- és Rádió által is (egy darabig) rendkívül kedvelt együttes tavaly június 1-jén megjelenő negyedik albuma volt az, ahol már valóban elég keményen beleálltak a kormányba. Az albumpremiert megelőzően ugyanis május 15-én jelent meg a lemezükről az első dal, a Feldobom a követ, amiben egy erős kormány- és társadalomkritika mellett felbukkant a bűvös szó is, a miniszterelnök úr neve, ami annyira kiverte a biztosítékot, hogy hirtelen lemondták a banda brüsszeli koncertjét is, hogy megtanulják, nem szarunk oda, ahonnan enni kapunk.
Beton.Hofi
Na és mi a közös Beton.Hofiban és Budapestben? Az, hogy két magas, ellenzéki férfi harcol a kegyeikért.
Az idei Dome-ban tartott nagykoncertjén ugyanis mind Vitézy Dávid, mint Karácsony Gergely tiszteletét tette – bár az továbbra is rejtély, miért gondolják, hogyha a lájkok nem is, a kulturális hovatartozás reprezentációja valóban megtérül a szavazatokban.
Sőt, Karácsony Gergely már igazi ős-Beton.Hofi-rajongónak számít, hiszen kissé irónikus módon pont azon az A38-on tartott, karácsonyi koncertjén is megjelent, amit aztán cenzúrázva adtak le a Petőfin. A rapper alkotásaiban korábban is nagy hangsúlyt kaptak a társadalmi-kulturális-politikai témák, – egyik személyes kedvenc sorom éppen a Peru című számon hangzik el („Józsefváros full Wakanda/ Tele Felcsúton a kamra”) – de a Carson Comához hasonlóan átlépve a vörös vonalat, ugyanazt a hibát vétette el, hiszen legnépszerűbb dalában, a Bagirában az alábbi, ikonikus sor csendült fel. „Anyámnak írok SMS-t és az Orbán les”. Bár Hofit legutóbb éppen a Dome-os koncertje miatt is megtalálták.
Azahriah, az aranybárány
Az Azahriah-jelenségről, illetve a rendszerben betöltött szerepéről nemcsak szakdolgozatot, hanem egy vaskos regényt is lehetne írni (és valószínűség majd fognak is), hiszen ő az első előadó, aki felette áll minden hatalomnak, körbetáncolják jobbról-balról, alulról-felülről és az orbáni kultúrpolitika már annyira nem tud mit kezdeni vele és a hétvégén háromszor megtöltött Puskás Arénájával, hogy maga Orbán Viktor vette saját kezébe a kultúrharc karikás ostorát.
Egy ősszel felkerült, majd lekerült egy Tik-Tok videóban Orbán a sorok között a politika Azahriah-jaként aposztrofálta magát, de éppen egy nemrégiben közétett videóban, ahol kormánypárti politikusokat kérdeztek arról, hogy milyen zenét hallgatnak, arra Orbán Viktor úgy felelt, hogy „van ez a param-param, nem tudom, hogy kell pontosan mondani, ez az új csillag, az Azahriah nevű csávónak van az a dala, azt időnként meg szoktam nézni.”
@viktor_a_tiktokon Mindenkinek, aki szereti! #orbanviktor#miniszterelnok#follow#fyp#Azahriah#Neoton#Tankcsapda♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon
De már ennél korábban is, mikor éppen Azahriah egyik dalában pont egy, a kulturális hegemóniáról szóló Orbán Balázs-idézet szerepelt, a miniszterelnök politikai igazgatója nagyon finoman szúrt csak oda Baukó Attilának és a holdudvari bolondoknak is túl nagy falatnak tűnt az előadó. A megafonos influenszer és önjelölt Balenciaga-nagykövet, Trombitás Kristóf publicisztikája is azt a címet kapta, hogy „Kit érdekel, hogy Azahriah „kormánykritikus?”
Az előadóval egyébként nincs könnyű dolga a politikai elitnek, mert nagyon konzisztensen száll bele mindkét oldalba, (legutóbb például a múlt heti Friderikusz-podcast műsorában) és dalszövegeinek már állandó eleme is a társadalom- és rendszerkritika, ami nem csak a Fidesznek, hanem a teljes ellenzéknek is ugyanúgy szól. Azahriah elképesztő sikere pedig valahol reményt ad és azt bizonyítja, hogy a valódi teljesítmény és az igazi művészet mégis csak az együgyű politikai csatározások felett áll és hiába jönnek-mennek a kormányok, az megőrzi értékállóságát.