2024.2.18 10:03
Olvasási idő 7:01
Vank Antal

Fillérekből készültek és vagyonokat kaszáltak a legijesztőbb filmekkel: a kézikamerás horrorok felemelkedése és bukása

Fillérekből készültek és vagyonokat kaszáltak a legijesztőbb filmekkel: a kézikamerás horrorok felemelkedése és bukása
Forrás Screen Gems / Karantén
BESZÉLGETÉSEK FILMEK HORROR INTERJÚ

A Blair Witch Projecttel kezdődő őrület úgy tűnt, sohasem fog lenyugodni, de napjainkban már csak nyomokban találkozni hasonlókkal. Mi történt a műfajjal, ami úgy tűnt, egy csapásra forradalmasította a kissé megfáradt ijesztgetős mozik receptjét? Interjú.

Amikor 1999-ben (amikor sokan még gondolat sem voltunk) a Blair Witch Project felrobbantotta a mozipénztárakat, hirtelen mindenki rádöbbent, hogy a „találtkamerás”, vagy kézikamerás horrorok műfaja igazi aranybánya. Tucatjával ömlöttek a jobb és a gyengébb művek – közben pedig nemcsak kezdő filmesek, de igazi legendák, például a klasszikus zombifilmek mítoszát megalkotó George A. Romero is belekóstoltak a zsánerbe. Úgy tűnik azonban, ez már a múlt. Miközben a mobiljaink kamerái egyre fejlettebbek, a klasszikus kézikamerás horrorok műfaja eltűnőben van. Cikkünkben annak próbáltunk utána járni, hogy mi lehetett az oka a sikernek, és, hogy miért érezzük úgy, hogy egyik pillanatról a másikra nyom nélkül tűntek el ezek a zsigeri félelmet is ébreszteni képes klasszikusok.

Az aranykor

Bár az első „találtkamerás” film díjáért több mozi is pályázik – sokan az 1961-es The Connectiont, míg mások az 1980-as Cannibal Holocaustot tartják a startpontnak –, az biztos, hogy Hollywood sokáig nem igazán tudott mit kezdeni a műfajjal, nem értette, hogyan tudná fogni és kizsigerelni egészen addig a pontig, amíg már nem válik érdekessé. A robbanáspont 1999-ben történt, amikor még más világot írtunk: az internet még nem feltétlenül volt mindenki számára elérhető, így amikor a gerillamarketinget maximumra járató The Blair Witch Project megjelent a mozikban, valóságos őrület lett belőle. Az alkotók ugyan soha nem állították, hogy megtörtént eseményeket látnak a szerencsések a mozikban vagy videokazettákon, de nem is cáfolták – a főszereplőkkel nem voltak sajtóturnék, nem volt közösségi média, ahol naponta posztoltak volna, rombolva az illúziót, hogy ők valós személyek, akik tényleg megjárták az erdőt és nem kerültek ki belőle.

Bár elég hamar kiderült, hogy csak egy egyszerű filmről van szó, ez sokakhoz nem jutott el, jelen sorok írója is úgy kapta meg annak idején a kazettát, hogy készüljön fel lelkileg, mert tanúja lehet annak, hogy pár egyetemista végleg eltűnik egy erdőben és a rejtélyt a mai napig nem oldották meg.

Ez a fajta buzz persze önmagában még nem lett volna elég – többek között erről is kérdeztem beszélgetőtársamat, S. Tamást, akinek a teljes nevét saját kérésére nem hozzuk nyilvánosságra. Tamás a nyolcvanas évek derekán hagyta félbe tanulmányait a Színművészeti Főiskolán, hogy aztán mindenesként egy ideig a bimbódzó magyar pornópiparban tevékenykedjen. Miután munkáját ott befejezte, az akkoriban szárba szökő, főképp lokálisan sugárzott kereskedelmi kábeltelevízióknál helyezkedett el, ahol szerkesztőként gyakran külföldről becsempészett, feliratos és vagy hangalámondásos horrorklasszikusokat is műsorra tűzött. Dolgozott a Szív TV-nél és a TV3 Budapestnél is, ebbéli karrierjét végül az RTL Klubnál fejezte be annak indulása után nem sokkal.

A Blair Witch Project legnagyobb erőssége az Egyesült Államokon kívül kétségtelenül az volt, hogy senki sem tudta, hogy nem valódi, talált felvételeket lát. Persze voltak árulkodó jelek, akinek pedig volt kapcsolata az Egyesült Államokkal, az tisztában volt azzal, hogy egy jól megtervezett médiakampány végeredményét nézi – de erről meggyőzni azokat, akik többek között egy szappanopera főhősnőjének szemműtétjére is gyűjtöttek pénzt, veszett ügy volt (Esmeralda c. sorozat – a szerk.)

– kezdte. 

„Tegyük hozzá, hogy tapasztalt szerkesztőként a kollégáinkkal azonnal átláttunk a szitán – ettől függetlenül is képes volt működni. A TBWP igazi ereje tehát nemcsak abban rejlett, hogy akár a magyar, akár a lengyel nézőknek fogalmuk sem volt, hogy nem valódi, amit látnak, hanem abban is, hogy alapvetően egy jó film volt. Jól megírt dialógusok, hihető karakterek, helyzetek. Ráadásul, ellentétben a hasonló műfajban induló Cannibal Holocausttal, sokkal hihetőbb volt az egész még úgy is, hogy az esetek zömében nem láttunk, csak sejtettünk dolgokat. Köszönhetően például a találtkamerás filmek nagy varázsának, vagyis annak, hogy nincs külön kameraman, az operatőr maga is fut, úgy készíti a felvételt.”

Kiemelt tartalom
Amy Winehouse a modern kor egyik legnehezebben eladható popsztárja, és nem is sikerült eladni a róla készült filmmel Amy Winehouse a modern kor egyik legnehezebben eladható popsztárja, és nem is sikerült eladni a róla készült filmmel 2 nappal ezelőtt

Tamás rávilágított egy másik, kézenfekvő aspektusra is: „Valljuk be, pár lelkes egyetemistát bezavarni az erdőbe emberi erővel is mozgatható felvevőkkel – a kilencvenes évek végén járunk – nem kerül túl sok pénzbe. Nem tudom most megmondani, hogy a TBWP mennyibe is került, és emlékeim szerint a producerek is össze-vissza beszélnek” – mondta Tamás, aki arra is jól emlékszik, hogy még a Wikipedia oldalon sincs konkrét büdzsé feltüntetve. Egyes források szerint kétszázezer, míg mások szerint hétszázötvenezer dollárba fájt a leforgatása. De az biztos, hogy majdnem negyed milliárd dollárt kerestek vele, ami őrült összegnek számított: akkoriban ennyi pénzt kasszasikerekkel lehetett összehozni, 30-50-60 millió dollárból.

Ezután, ha nem is villámgyorsan, de szépen beindultak a klónok: a Gang Tapes bűnügyi, bandás környezetbe helyezte a műfajt mindjárt 2001-ben, de ezt követően minden évre jutott legalább egy, de volt, hogy egy rakás találtkamerás film. 2003-ban négy is – ezek közül talán a Zero Day emelkedett ki, amely egy rakás díjat is bezsebelt, mert egy iskolai lövöldözés fiktív történetét mesélte el. De nem volt megállás: a Loch Ness incidens – ahogyan az a nevében is szerepel – a skóciai rémről próbált meg hihető, megtörtént eseményt faragni, a Zombie Diaries pedig az első – de közel sem az utolsó – próbálkozás volt arra, hogy a zombifilmek és a találtkamerás mozik műfaját ötvözzék.

Mindenki akart egy szeletet a tortából, bár a legtöbb említésre méltó sem volt. Őszintén szólva, én biztos voltam benne, hogy a műfaj már ott és akkor el is pusztul, és valószínűleg így is lett volna, ha Oren Peli és csapata nem dobja ki a Paranormal Activitiy-t 2007-ben. Erre a mozira tódultak az emberek, amelyet bevallok, én nem nagyon értettem, hiszen filmként igen gyatra rosszak voltak (összesen 7 rész készült 2021-ig, a szerk.), az egészben volt öt-hat emlékezetes ijesztgetés és ennyi.

Üdítő kivételt jelentett jelen sorok írója és beszélgetőtársa szerint is a 2007-es spanyol [REC]. Ebben a darabban – amelyet később Amerikában szinte képkockáról képkockára újraforgattak Karantén címmel – a paranoiahorrort ötvözték egy csipetnyi vallással és eszement hatásos, ijesztő jelenetekkel.

Kiemelt tartalom
Végre egy igazán jó folytatás: a Szellemirtók visszatérnek New Yorkba, és ezúttal is bőven akad munkájuk Végre egy igazán jó folytatás: a Szellemirtók visszatérnek New Yorkba, és ezúttal is bőven akad munkájuk 3 nappal ezelőtt

„Ha nem is lett volna más trónkövetelő, csak a [REC], bevallom, boldogan hallhattak volna meg a filmrajongók. Abban a filmben – és egy kicsit még a folytatásában – benne volt minden, amiért lehetett szeretni a műfajt, kár, hogy egy helyett három újrázást is kapott, az utolsó kettő pedig már szóra sem érdemes. De a [REC] attól még zseniális, hogy hogyan baszták el később.”

A [REC]-ben egy operatőrt és egy riporternőt kísérhettünk nyomon, akik egy tűzoltóságon kezdtek bele egy unalmas éjszakai műsor forgatásába, aztán a felgyorsuló események következtében már egy ősrégi – akár Budapesten is fellelhető stílusú – bérházban találták magukat, ahol a szó nem csak átvitt értelmében szabadult el a pokol.

Ettől függetlenül tény, hogy Matt Reeves Cloverfieldje volt az, amely csúcsra járatta a műfajt. A Cloverfield az „óriásszörnyes” műfajt rakta bele ebbe a „futunk a kamerával” őrületbe, J.J. Abrams (Star Trek 2009, Star Wars: Az Ébredő Erő) producerként vett részt és csak a forgatásra 30 millió ment el – ez már tehát egy valódi kasszasikernek készült.

„A Cloverfield az érem túlsó oldala volt, az első pillanattól fogva tudta mindenki, hogy nem utólag talált felvételekről van szó, és nem egy félelmetes méretű szörnyeteg szabadult el New Yorkban, mégis tódultak rá az emberek. Hihető tálalás egy nem hihető műfajnak; ilyennel azért nem gyakran foglalkoztak korábban, nem csoda, hogy a Paramount nem spórolt semmin, a bő egy órás film rengetegbe került, igazi blockbuster volt – valahol ironikusnak érzem, hogy kaszáltak vele maximum 200 milliót, kevesebbet, mint a The Blair Witch-csen korábban.“ 

A lecsengés

Bár 2008-ban maga George A. Romero (a klasszikus zombi-filmek megteremtője, az Élőhalottak éjszakájának rendezője) is bepróbálkozott a műfajjal – ez volt a Holtak naplója – érezhető volt, hogy az emberek kezdenek ráunni a témára. A District 9 Blombkamptól még jól sült el, a már említett [REC]2-ben is volt muníció, de hiába özönlöttek továbbra is a találtkamerás horrorok a mozikba, meg főleg a tékákba és VOD-ra, egyre kevesebb emlékezetes darabot sikerült kitermelni.

A kézikamerás horrorok felemelkedése és bukása
Forrás Screen Gems / Karantén

„Őszintén szólva, ha a puszta számokat nézzük, szerintem jóval több film készült 2009 után, mint előtt a műfajban, de ezek közül azért nagyítóval se találunk igazi klasszikusokat. A Paranormal Activitiy-széria persze ment, mintha kötelező volna, de például az olyanok, mint az Apollo 18, vagy… mondj már még párat... Igen, például a Bay vagy a HauntedHouse mégis kiben maradt meg? Volt még ez a jó kis antológia, a V/H/S, emlékeim szerint ez is több felvonást kapott, de nagyjából a legtöbb találtkamerás/felvételes film közel volt a nézhetetlenhez.”

Kiemelt tartalom
5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 2024.4.6 10:01

Tamás szavait igazolja, hogy 2023-ban, vagyis tavaly összesen KETTŐ, a zsánernek megfeleltethető műfajú alkotás került bemutatásra (egyik pont az általa is felvetett V/H/S/85 volt, az antológiaszéria sokadik része), idénre pedig nem nagyon van ilyesmi belengetve. De mi lehet ennek az oka? Valószínűleg pont a dömping: 10 év alatt több mint 100 úgy-ahogy a műfajnak megfeleltethető alkotás került forgalomba, ezek közül azonban szinte egyik sem sikerült túl jól. Vagyis pontosan az történt, ami a horroroknál történni szokott: boldog-boldogtalan ráfeküdt és addig fejte, amíg volt mit fejni belőle. Tamás szerint azonban más is közre játszik a dologban.

„Ma már nem kell feltétlenül vállon hordozható kamerákkal hülyegyerekeket – már elnézést – beküldeni az erdőbe futkározni, hogy fillérekért forgathassunk le horrorfilmeket, a found footage (a találtkamerás filmek amerikai neve – a szerk.) pedig eleve kizár egy rakás nézőt. Vannak, akik egyszerűen csak magát a műfajt nem szeretik, de sokan szó szerint rosszul lesznek a folyamatosan rángatózó, imbolygó kamerától. Van ennek egy neve, motion sickness, játékosként biztos találkoztál már vele: lényeg a lényeg, hogy ha folyamatosan gyors képek váltakoznak, az nemcsak az epilepsziára érzékenyeknél verheti ki a biztosítékot, de teljesen egészséges embereket is elkaphat a hányinger a jelenségtől. Minek költsenek ilyen filmekre 10 milliót, amikor a Blumhouse hasonló összegekből képes egy Halloween-remake trilógiát, vagy akár némi kis plusszal egy lelketlen Sikoly-folytatást is leforgatni, digitális kamerákkal, sztárocskákkal?”

A feltámadás?

Abban, hogy lesz-e a találtkamerás filmeknek, horroroknak reneszánsza, hasonlóan gondolkodunk Tamással.

Szerintem klasszikus, „ez megtörtént, vagy megtörténhet, frankón!” filmek már nem nagyon várhatóak a témában, de a horror műfajába szépen beleágyazódott a műfaj. Elég megnézni szinte bármilyen, globális témát boncolgató horrorfilmet, abban tuti lesznek olyan jelenetek, amelyeket telefonnal rögzítettek, hogy átélhetővé tegyék a helyzetet a főszereplőknek és a nézőknek is. De hogy teljes filmek, amelyek újra meghódítják a mozikat? Én nem hiszem.

Bármilyen zombi-filmben és sorozatban alap, hogy a főhős vagy főhősnő telefonon keresztül, egy Tik-Tok vagy Facebook-videóban látja először a támadást, mielőtt tényleg átélné azt, de a zsáner beszivárgott a totális mainstreambe is. Elég csak arra gondolni, hogy a Sikoly 5-ben a főhősnő igen kellemetlen pillanatokat él át, amiért az egyik dührohamát a barátai videóra veszik. A Blair Witch Project, vagy akár Paranormal Activitiy-kaliberű őrületre már én sem számítok, de a TBWP és utóda annyit elértek, hogy ma már nehéz elképzelni horrort, ahol ne kerülnének elő a mobilok, ahol ne mutatnának virális, vagy hát annak szánt kézikamerás jeleneteket.

És végülis, a horror műfaj maga azért tudott fennmaradni Hollywood fénykora óta, mert folyamatosan adaptálódott az újabb és újabb igényekhez, miközben igyekezett megragadni azokat a részeket, amelyek miatt érdekes, releváns tud maradni. Erre pedig ma már nem kell egy kézikamerás film – elég pár hatásos jelenet.
Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!