A Kossuth-díjas énekest két évvel ezelőtt választották Őrbottyán díszpolgárává.
„Ahogy sokakat, úgy engem is felháborított, elszomorított településünk díszpolgárának tegnapi megnyilatkozása. Aki fiatal lányok kiszolgáltatottságáról, áldozatokról így beszél, nem állítható példaként az itt élők elé“ – írta a Facebookon Deák Emese, Őrbottyán önkormányzati képviselője Nagy Feró csütörtöki Békemeneten tett kijelentésére reagálva.
Ahogy arról beszámoltunk, a Beatrice énekese az október 23-i rendezvényen kifejtette, hogy a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatója „csak kereste a pénzt“ azzal, hogy az intézetben élő lányokat futtatta, amivel „a lányok is kerestek pénzt“, tehát „mindenki jól járt.“
A Kossuth-díjas énekest 2023-ban választották Őrbottyán díszpolgárává, a kitüntetés visszavonásához pedig a novemberi testületi ülésre tervez Deák előterjesztést benyújtani. A politikus hozzátette, hogy az érvényben lévő, kitüntető címek adományozásáról szóló önkormányzati rendeletük számára félreérthetően fogalmaz a díjak visszavonásáról, ezért annak módosítását is kezdeményezni fogja.
Karácsony Gergely főpolgármester a zenész kijelentéséről azt írta a Facebookon, hogy „ebben a mondatban nemcsak Nagy Feró személyes leépülése van benne, hanem az a végtelen erkölcsi relativizmus is, amiben élünk.“
A Szőlő utcai intézet egykori igazgatója és élettársa ellen jelenleg azért nyomoznak, mert a gyanú szerint felnőtt lányokat futtattak prostituáltként. Az ügy egy hónapja kapott újabb lendületet, miután Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője egy parlamenti felszólalásában egy bizonyos „Zsolti bácsi” érintettségére utalt. Bár semmilyen vád, sem bizonyíték nem hangzott el Semjén Zsolttal szemben, ő mégis hevesen reagált rá, ezzel még nagyobb figyelmet irányítva az ügyre és az ellene burkoltan megfogalmazott vádakra.