2025.5.30 11:57
Olvasási idő 0:53
Krajnyák Petra

Prostitúcióra kényszerített két lányt a Budapesti Javítóintézet többszörösen kitüntetett igazgatója és annak élettársa

TÁRSADALOM BŰNÜGY OKTATÁS

Csütörtökön tartóztatták le a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egyik munkatársát, aki egyben a férfi élettársa is.

Csütörtökön a Fővárosi Törvényszék elrendelte egy budapesti intézmény vezetőjének és alkalmazottjának letartóztatását, akiket emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel való visszaéléssel gyanúsítanak. Később a Magyar Jelen azt írta, hogy a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egyik munkatársát, aki egyben a férfi élettársa, vették őrizetbe. 

Pénteken a Rendészeti Államtitkárság újabb részleteket közölt az üggyel kapcsolatban. Facebookon azt írták, hogy „először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt egy javítóintézet igazgatója és beosztottjaként dolgozó élettársa – a gyanú szerint”.

Papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük. Az 57 éves férfi irányított, a 32 éves nő egyezkedett az online felületeken kínált szexhirdetésekre jelentkezőkkel, és kezelte az áldozatok szolgáltatásaiért kapott pénzt

– olvasható a posztban.

HVG azt írja, hogy annak ellenére, hogy az államtitkárság nem nevezte meg a vádlottakat, az eset körülményeiből kikövetkeztethető, hogy a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet igazgatójáról, J. Péter Pálról és helyetteséről van szó. A férfi 2011 óta vezette az intézményt, és többször is kitüntették a hivatali ideje alatt. Legutóbb 2024-ben Dunakeszi fideszes polgármesterétől közbiztonságért díjat kapott. 2022-ben a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is átvette, és egészen két hónappal ezelőttig irányította azt. Ekkor budapesti tisztségéből is felmentették, miután felmerült, hogy bántalmazásban lehet érintett. 

Kiemelt tartalom
Magyarország ismét jobban teljesít: minden szempontból drasztikusan romlott a magyar fiatalok iskolázottsága az elmúlt 10 évben Magyarország ismét jobban teljesít: minden szempontból drasztikusan romlott a magyar fiatalok iskolázottsága az elmúlt 10 évben 2025.3.9 8:46

Az üggyel kapcsolatban Magyar Péter is megszólalt és közzétett egy képet Facebookon, amelyen a letartóztatott férfi, Csizi Péter fideszes helyettes államtitkár, valamint Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi főigazgató látható.