Anna Hints dokumentumfilmes – akit még a nagymamája vezetett be a füstszauna rituáléjába – egy erdő közepén lévő, szaunakabinba zárt, észt női közösséget használt szócsőként, hogy tabuk nélkül beszéljen arról, mit jelent nőnek lenni.
Észtországban a füstszaunának – jellemzően kémény nélküli fakunyhó, amit általában fatüzelésű kályhával fűtenek fel – 800 éves hagyománya van, amit a mai napig ápol az ország délkeleti régiójában élő võrui közösség. Az észt szokás az UNESCO kulturális örökség része – pont úgy, mint a bagett Franciaországban. Az izzasztó folyamat testi-lelki megtisztulás, amit Anna Hints rendező Smoke Sauna Sisterhood cím alatt vitt vászonra.
Bevallom, elég erős prekoncepciókkal ültem be reggel 10-kor a matinévetítésre, ráadásul éppen semmi kedvem nem volt egy csapatnyi „ősanya“ spirituális megvilágosodását nézni és hallgatni másfél órán át, és közben szégyelltem is magam, hogy milyen nő az ilyen, aki még sorsközösséget sem tud vállalni a girl power nevében, csak, mert szar hete volt és korán van. (Mint amikor nem mész el tüntetni, mert csepereg az eső...)
Az elején csupasz testeket láttam mindenhol. Na, itt a Barbie 2024-es művészfilmes, spiri változata, öncélú meztelenkedés a szaunában, tökéletlen testábrázolás, ami jól rácáfol a bűvös 90-60-90-es méretre és odaszól a 21. század összes létező szépségideáljának, VaLóDi hÚsVéR NőK – gondoltam. A dolognak tényleg volt némi szeánszjellege: a női csoport közösen énekelte, mantrázta és üvöltötte ki magából a társadalom által ránk aggatott „szégyent“, a női lét sokszor elviselhetetlen nehézségét. Ezek a jelenetek nálam a „cringe“ és hipnotikus közötti határvonalon mozogtak, sőt inkább utóbbi irányba dőlt a mérleg nyelve, ami egy, a horoszkópokat kuruzslásnak tartó, két lábbal a földön járó embertől egészen nagy bók.
A Challengers egy látvány- és hangorgiával felvértezett sportdráma, amit egy szerelmi háromszög súlya emel a műfaj átlaga fölé
2024.4.24 17:40
A szereplők viszont nemcsak szó szerint voltak lecsupaszítva, hanem képletesen is: külső és belső sebhelyekkel, traumákkal teli emberek, és szerintem a világon nincs olyan nő, akinek egyik-másik helyzet ne lenne ismerős a saját életéből. Mivel a terápiás szessönjeim okán pontosan tudom, hogy a sebeket feltépni, azokról beszélni kamerák nélkül is rohadt nehéz feladat, tiszteltem és csodáltam ezeket a nőket. Hogy az önelfogadás rögös útján odáig jutottak, hogy inkább kiüvöltik magukból, mintsem ők érezzenek szégyent az életüket megnyomorító szülők, vagy adott esetben a saját erőszaktevőjük helyett.
Főleg középkorú emberek, akik talán először találtak támogató közegre és safe space-re a közösen izzadó sorstársaik gyűrűjében. Beszélgettek férfiakkal való kapcsolataikról, a patriarchális társadalomban való felnőtté válás nehézségeiről. A menstruáció (régen csak „havibaj“) tabusításáról, a nemiszervük becézéséről. A gyerekről, aki még az anyaméhben meghalt, de az anyának mégis meg kellett szülnie. Családi nyomasztásról, hogy mikor jön az unoka, családi tabusításról, hogy a lányuk más lányokat szeret. Családon belüli erőszakról, családon kívüli erőszakról. Káros társadalmi beidegződésekről, amiknek nehéz nem meginni a levét.
A jól időzített vágások néhol kísérletet tettek a gondosan felépített feszültség oldására, a felszínre került megrázó történeteket időnként lecsapták egy-egy tinderes-dickpickes, egészen vicces sztorival, de tőlem addigra már csak egy zavarodott nevetésre futotta. Van-e egyáltalán jogom nevetni, amikor az előbb még egyikük arról beszélt, hogyan tette pokollá az életét az anyja azzal az attitűddel, hogy ha nem vagy szép, legalább okos legyél?
Látványos harcok és borzalmas karakterek: megnéztük a Polgárháborút, ahol Amerika szembeszáll saját magával
2024.4.21 9:02
A Smoke Sauna Sisterhoodban nem nagyon van vezetett téma, a párbeszédek (és főleg monológok) nincsenek kontextusba helyezve, szabadon folynak másfél órán át, a film nem bajlódik alcímekkel vagy epizódokkal. A legtöbb szereplő úgy döntött, névtelen marad, ezért az izzadó, csupasz testeket többnyire nyaktól lefelé látjuk, az egészen bravúros operatőri munkának köszönhetően gyönyörű képeken keresztül mosódnak el a test és lélek határai. A hipotézisemmel szemben a pőre testábrázolás nem hatott provokatívan, a fülledt, füstgőzös, terápiás légkörben inkább csak nagyon valódian. Úgy álltam fel a vetítésről, hogy kicsit közelebb kerültem az eddig tőlem nagyon távol álló spirituális „ősanyák“ lelki világához, és még aznap este én is elmentem kiizzadni magamból a látottakat.
Honnan a szaunázás eredete?
A skandináv országokban úgy tartják, hogy a szaunázás elengedhetetlen a fizikai és érzelmi jóléthez. A jeges szabadtéri fürdőzés tökéletes ellenpólusa, a mai, modern izzasztókunyhók elődje 10 ezer(!) évre nyúlik vissza. Népszerűsége hol nőtt, hol csökkent, de különböző formáiban kontinenseket szelt át az idők során: jelen volt az oszmán hammamtól és a maja temazcaltól kezdve a japán mushi-buron és kama-buron át az oroszországi bányákig és a skandináv szaunáig.
A 21. században a szaunázásra gyakran tekintünk az öngondoskodás egyik formájaként, ami jó pajzs a rohanó világ viszontagságai ellen, de a gyakorlatnak van egy spirituális aspektusa is. A hagyomány szerint az ősi finnek (az amerikai őslakosokhoz hasonlóan) a szaunában a négy elemet – levegő, víz, tűz, föld – éltették. A szauna itt nemcsak egy építmény volt, hanem egy tér az e világ és a másvilág között, és fontos helyszíne a népi gyógyításnak: a finnek úgy hitték, hogy a szaunák őseik, és az istenségek erejével van átitatva. Ehhez kapcsolódó mítoszok megjelennek a Kalevalában és a finn népdalokban is, amik megszilárdították a szauna helyzetét a finn identitás kulcsfontosságú szimbólumainak sorában. A heti szaunázás szerepe volt továbbá, hogy megtisztítsa az embereket a templomi misére, valamint hogy jelezze az átmenetet egyik hétről a másikra.
A háború sohasem változik, de az adaptációnak ez tesz jót – Fallout sorozatkritika
2024.4.20 10:19
A szauna előnyeit nem mindig értékelték ilyen nagyra: 1890-ben Finnország betiltotta a népi gyógyítást, és a spirituális szaunázási gyakorlat is tabu lett. A bölcsességet szájhagyomány útján adták tovább az idősebb női fürdőzők, a „gyógyító szauna őrzői,“ de manapság egyre több balti és skandináv ország kezdi értékelni a szaunázás spirituális és gyakorlati hasznát is.
Dalva Lamminmäki folklorista, a Kelet-finnországi Egyetem szauna-kultúrát kutató doktora a BBC-nek rávilágított: a szauna reneszánsza néha figyelmen kívül hagyja a gyakorlat egyik fő aspektusát, mégpedig, hogy a szauna az egyenlőség helye, ami mindenkit szívesen lát, nemtől vagy szexualitástól függetlenül.
A szauna szereti a félmellű, a féllábú, vagy elöregedett testeket. A szauna szereti a szegény embereket, azokat, akiknek nincs munkájuk, azokat, akiknek hét gyerekük van, vagy akik szomorúak, mert nem lehetett gyerekük. A szauna egy hely az introvertáltaknak – nem baj, ha nem beszélsz –, egy hely a magányos embereknek, ahol társaságot találnak, és egy hely, ahol énidőt tölthetnek.
Anna Hints Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmje február 1-től látható a magyar mozikban.
