A REFRESHER Magyarország ezúttal arra a folyamatosan visszatérő társadalmi kérdésre próbált választ találni, hogy tulajdonképpen ki kinek is adós a családban: a szülő a gyereknek vagy fordítva? A témában Kovács Viktória pszichológus segítségét kértük.
Nincs is csodálatosabb pillanat az ember életében, mint amikor tinédzseréveibe lép. Jogszabályok szerint már büntethetők vagyunk, de még elég kicsik ahhoz, hogy a szülői szegecses bélelésű póráz szorítását érezzük nyakunk körül. Ezenfelül mindennapjaink abban a kellemes tudatban telnek, hogy mit sem kell törődnünk TB-vel, kocsik után fizetett súlyadóval, és ekkor még a CSOK-stressz sem nyomorítja meg teljesen életünket vagy méhünket, heregolyóinkat. Az alapvető fizionómiai változásokon túl, minthogy szőrösödik a nemiszervünk, meg elképesztően büdös – terminus technicusszal élve – oroszlánszagú izzadtságfoltok díszítik ruháink minden szegletét, személyiségünk, azon belül is lelkünk egyre csak kikristályosodik: az alapcsomaghoz tartozó emberi érzelmeken túl egy sor új, s sokkalta árnyaltabb hangulat is elérhetővé válik, mintha legalábbis a tizenhármat betöltve életünk GTA Vice Cityjében a fegyverek, tankok, meg kocsik garmadája helyett unlockoltuk volna a teljes emocionális skálát PMS-hisztikkel (férfi társaimnak: premenstrual syndrome – premenstruációs szindróma), meg kétségbeejtő zárkózottsággal.
Brutális leépítések zajlanak a játékiparban, magyar szakmabelieket kérdeztünk arról, mennyire vészes itthon a helyzet
2024.4.27 9:46
Újonnan felfedezett érzékenységünk nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a legelképesztőbb szerelmi forgatókönyveket stilizáljuk fejünkben, de hirtelen az antikvitást megszégyenítő filozófiai öntudatosságra is ébredünk különböző Instagram- és TikTok-bölcselőknek köszönhetően.
Platón a barlangelméletével, Billie Eilish a Barbie-filmben, Oravecz Nóra Facebookon és te a 12.b-hátsó padsorában – tudod, mi bennetek a közös? Pont ugyanúgy keresitek helyeteket, jobban mondva létezésetek értelmét a világban.
Első lépésünk a társadalmi együttélés olykor meglehetősen rögös útján szűk körben, közvetlen családunkkal történik. A legalapvetőbb szociális mintákat a természet állatias törvényeinek megfelelően szüleinktől lessük el. Őket utánozzuk, lényeges bevésődéseink általuk jönnek létre. Imitáljuk beszédüket, hangzóikat, szókincsüket reprodukáljuk. Általuk megtanulunk járni, a mindenkori társadalmi kultúra, és az ebből következő viselkedéskultúra alapjait – ők pedig teszik mindezt nyilván ingadozó türelemmel, anyagi forrásaiknak, tapasztalataiknak, tudásuknak megfelelően. Sajnos a gyereknevelés egy olyan dolog, melynek eredményessége valamelyest már fiatalon is láthatóvá válik, de azért mégiscsak érett felnőttkorunkra derül ki, hogy szociopaták, vagy minimum MLM-esek lettünk vagy sem. Mindenesetre lévén önálló individuumok, önérzetességünkben nem mindig sikerül követnünk, vagy helyesebben megfelelnük a szülői elvárásoknak.
Ilyenkor mi is történik? A sok gondoskodásra, önfeláldozásra igen szabatosan és módszeresen emlékeztetnek minket, rögtön hálátlannak, pofátlannak, szemtelennek, csipszarnak titulálnak, akinek gyorsan ildomos lenne megtalálnia helyét a családi hierarchián belül. A hasonló konfliktusok bizonyos esetekben zsarolásos párharcokban, a legrosszabb forgatókönyvekben pedig verbális és fizikai abúzusokban csúcsosodnak ki.
Ha nem viselkedünk, a szülői szeretet kerül veszélybe – legalábbis ezt érezzük. Ők megadták neked az életet, neked pedig kötelességed ezért minden tőled telhetőt megtenni, hogy legalább a létezés örömének töredékét valahogy kompenzálni számukra. Azaz: 'szívesen, hogy én ejakuláltam, anyádnak meg köszönd meg, hogy megszült!'
Ám egészen biztos, hogy a szülői emlékeztetés ellenére mi bármivel is tartozunk szüleinknek? A komplex pszichológiai és családlelkületi kérdést Kovács Viktória pszichológussal és képzésben lévő irodalomterapeutával jártuk körbe.
A szeretet pszichológiája
Érdemes szót ejteni, hogy hogyan is alakul ki a szeretet érzése. A gyermek kötődése a szüleihez már magzati korban elkezdődik. A magzat bizony érzékeli környezetét, az anya – sci-fisebben a gazdatest – reagál, sőt, rezonál a külső és belső ingerekre. Az anya testén keresztül kapcsolódik a világhoz, életben maradásához pedig elengedhetetlenek szülei.
„Az anyai viselkedés egy csecsemőnek kiemelten fontos, a gyermek ugyanis ebből alkotja meg a világról való tudásának egy tetemes részét. Az anya-gyermek interakció alapozza meg a kötődés kialakulását, az érzelemszabályozásra való képességet, a nyelv elsajátítását, valamint segíti a társas megértést a későbbiekben“ – kezdte magyarázatát Kovács Viktória arra kérdésünkre, hogy a gyerekek miért is szeretik ösztönből szüleiket, majd kifejtette, hogy az alapvető fiziológiai szükségletek kielégítésén túl (vagyis, hogy a gyerek szervezete képes legyen felvenni mondjuk a megfelelő tápanyag mennyiséget) újszülöttként már megjelenik a kapcsolatfelvételre való készség, valamint a megismerési funkciók kialakulása is. Azonban az elutasítás, a nem megfelelő bánásmód megtépázhatja a szeretet érzését, mely lassan de biztosan átalakulhat valamivé, amit már nem szeretetnek hívunk.
A gyerek szeretetérzésének kialakulása részint a szakértő által felvázolt sémák mentén halad, ám érdekesebb vizsgálódási felületeket ad, hogy minek is kell történnie ahhoz, hogy a gyermek szüleibe vetett bizalma meginogjon.
Az ősi fitneszvita: reggel vagy este jobb edzeni?
2024.4.12 17:32
„Itt már sokkal nehezebb tankönyvi és kollektív megállapításokat tenni, mert nem mondhatjuk meg univerzálisan, mi töri meg a bizalmat egy gyerekben. Ami a legkézenfekvőbb, hogy a bántalmazás bármely formája (legyen az szexuális, fizikai, verbális, vagy elhanyagolás) hat erre. Ezek az élet más területein is traumatikusak, de a szülői abúzus azokon felül is kiemelkedő rombolást tud végezni.
Emellett fontos megemlíteni Erikson pszichoszociális fejlődésmodelljét, mely ma már mondhatni széles körben ismert.
Ebben az elméletben az első szakasz a „Bizalom-Bizalmatlanság” kérdésével foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy már csecsemőként, a teljes kiszolgáltatottság alatti időszakunkban alakul a bizalomhoz való hozzáállásunk. Ha nem vesz körül minket biztonságos környezet, ha elhanyagolják a szükségleteinket és magunkra maradunk, alapvetően sérül a bizalmunk. Ha pedig nem tudunk bízni az elsődleges gondozóinkban, az kihatással lesz a későbbi életünkre is.
Ilyen esetekben meg kell küzdeni azzal a mardosó kétséggel, hogy ha nem bízhatunk a szüleinkben, akkor hogy bízzunk másokban, a világban, vagy akár saját magunkban?“
Nehéz általánosítani az okokban, még nehezebb a megszülető bizalmatlanságot datálni, hiszen vannak emberek, akik soha nem ismerik be, hogy tulajdonképpen nem igazán szeretik szüleiket. Gyakorta erősebb a bennünk élő vágy a szeretetre, hogy feltétlenül szeressünk és szeretve legyünk. Az viszont, hogy ez mennyiben is reális, elérhető vágy, sokban függ egy adott kapcsolat milyenségétől.
Így kellene élnünk, hogy megállítsuk a klímaválságot?
2024.4.7 9:55
„Sokan az egész életüket úgy élik le, hogy fel sem merül bennük ez a kérdés, hogy szüleik milyen mértékben toxikusak, míg mások – még ha el is gondolkodnak ennek lehetőségén – inkább elfojtják ezt a gondolatot, hiszen olyan fájdalmas sebeket tépne fel pusztán az érzés elfogadása, amit borzasztóan nehéz lenne elviselni.
Ha mégis bekövetkezik, az valószínűleg akkor történik, amikor a gyermek már más szocializációs közegbe is belekerült, más tapasztalatok is érték, más mintákat is látott. Ilyenkor felmerülhet benne, hogy talán nem az a normális és egészséges, amit ő eddig annak hitt“ – nyilatkozta a REFRESHER Magyarországnak Kovács.
@linczenyimarko Csak a te érdekedben teszem, fiam! (második rész) #mérgező#mérgezőszülő#apa♬ original sound - Linczényi Márkó
Gyűlölet
Főként tinédzseréveink alatt, mikor erősen beüt a tényleges megnemértettség érzete, frissen fellépő magánéleti problémáink végett izolálunk, meg hát valamelyest jobban át is látjuk környezetünk szövevényes, de annál inkább nem tetsző és kiábrándító működését, így pedig folyamatosan csak nő a potenciális konfliktusokat generáló súrlódási felület. Érzékenyebbekké, analitikusabbakká válunk, s ennek az időszaknak köszönhetően végül könnyebben látjuk át emberi kapcsolatainkat is.
Az ösztönös vágyakozásnak köszönhetően a fiatal felnőtt nem minden esetben akarja elhagyni a szeretetért való versenyzés érzetét, viszont a sziszifuszi munka, vagy inkább harc kevéssé kifizetődő. A frusztráltság, a toxikus családi légkör miatt pedig könnyen a legsötétebb érzelmeket táplálhatjuk szüleink iránt. De egyáltalán lehetséges ez? Gyűlölhetjük családunkat?
„Természetesen a gyermek gyűlölheti szüleit. Nincs olyan érzés, ami ne lenne lehetséges. Viszont az, hogy ez kinél hogyan nyilvánul meg, esetleg mennyire tartós, mennyire elmélyedt és beágyazódott, sok komponensű dolog. Én a gyerekvédelemben dolgozom, így az apróbb, de lényegi nehézségektől kezdve egészen a kritikus esetekig kerültek már elém családok. Ami gyakori, hogy a rossz gyerek-szülő kapcsolat mögött, rossz szülő-nagyszülő, vagy akár nagyszülő-dédszülő kapcsolat húzódik. A generációkon átívelő feszültségek és fel nem oldott problémák egyre nagyobb terheket rónak a családtagokra, és ha elég sokáig és alaposan vizsgáljuk az egyéneket, bizonyos szempontból mindegyiket láthatjuk áldozatként is.
Fontos viszont kiemelni, hogy nem takarózhat senki sem a traumáival örökké. Az, hogy egy szülőnek traumatikus volt a gyerekkora, nem jogosítja fel arra, hogy a saját gyermekének is megnehezítse az életét. Így kijelenthetjük, hogy a szülőnek nemcsak a gyermeke irányába nő meg a felelőssége, hanem saját magával szemben is. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni.
Tartozik-e a gyermek bármivel is saját szüleinek?
„Ide túl egyszerű lenne azt írni, hogy „szerintem nem“ – kezdi gondolatait Kovács, aki leginkább a szülők szülői minőségében és a teljesíthetetlen társadalmi normákban látja a probléma forrását, és azt, hogy miért is érezheti valaki feljogosítva magát, hogy feltétel nélküli szeretetet és alázatosságot várjon el gyermekétől.
@hedepyhu Vannak szülők, akik csak akkor támogatják gyermekeiket, ha számukra elfogadható döntéseket hoznak… #h#hedepyh#hedepyhup#pszichológiap#pszichológust#terápiat#tanácsadáss#segítséglelkisegítség#család#toxikusszülők#toxikuscsalád#szülőgyerekkapcsolat♬ So Hard - Prm
„Hatalmas nyomás nehezedik a szülőkre. Már az, hogy „elég jó” szülők legyenek, sokszor elérhetetlennek tűnik számukra, annyi elvárásnak kell megfelelniük. A gyermekvállalás egyik oldalról csodálatos dolog, a másikról viszont rengeteg idő, pénz, energia és lemondás is. Ezek miatt a szülőkben megfogalmazódhat, hogy a sok ráfordításért cserébe a gyermek is adhatna nekik magából, viszont itt a fő probléma az elvárással van. Ha ezt tényként, kötelezően teljesítendő feladatként kezelik, az nem megengedett és felesleges terhet pakol a gyermekre, ami bűntudattal párosul.
Nem a gyermek feladata, hogy a szülő életét könnyebbé, jobbá tegye.
Viszont, ha valódi szeretetkapcsolatról beszélünk, a gyerek éppen aktuális életkorának megfelelően úgyis igyekezni fog, hogy ő is a szülő kedvére tegyen.”
Terápia a fa alá
Felmerül a kérdés, mit is lehet tenni a követelőző, toxikus mintákat követő szülőkkel. Egy barátnőm még évekkel ezelőtt a teljes izoláció mellett döntött, és már lassan öt éve semmilyen szinten nem tartja kapcsolatát édesanyjával – nem is lehet hibáztatni, ha valakinek a teljes gyerekkora a módszeres verbális és fizikai bántalmazásban telt el. Kérdésünkre a pszichológus elárulta, hogy bár a végső megoldás is megoldás, és az igazán súlyos esetekben talán az egyetlen opció, a kevésbé drasztikus családi minták jól kezelhetőek más alternatívákkal, így nem minden esetben kell végleg megszakítanunk egy családi köteléket. Ilyen például a családterápia, amely az egyéni pszichés megsegítés mellett egy adott kapcsolat elmélyítésében is segédkezhet. Vagyis a konfliktusos felek jobban rálátnak egymás térfelére.
@remkiiraly01#film#rossz anyák karácsonya #mozi#humor#comedy#vicces#funnyvideo#fyp#nekedbe#neked#bazdkiforyouba#foryoupage#rém-király01 #foryouba🖤👑♬ eredeti hang - 👑rém-király01
„Amikor azt hangsúlyozom, hogy a szenvedő félnek vannak lehetőségei élete alakításában, nem a szülők felelősségét akarom elvenni, hanem arra szeretnék rávilágítani, hogy ki lehet kerülni az áldozat-szerepből. Nem várhatunk csak kívülről változást. Úgy gondolom az, hogy az egyén törekszik a kapcsolat normalizálására nem probléma, nem elfelejtendő ugyanis, hogy a konfliktusos viszony, még nem jelenti ugyanazt, mint a toxikus kapcsolat, még ha ma gyakran sokan össze is mossák a kettőt.
Viszont fel kell ismernünk azt is, mikor értelmetlen már a küzdelem, és csak pazaroljuk az energiáinkat.
Az, hogy a kommunikáció, a próbálkozások a problémák feloldására folyamatosan sikertelenek és már semmit nem tud az egyén tenni, hogy megértesse egyáltalán a szülőkkel a fájdalmának okait, valamint ha azt érzi, hogy a szükségletei nem elégülnek ki, nincsenek figyelembe véve, elég egyértelmű jelek. Amikor már a mérlegben csak a negatívumok szerepelnek. Ez természetesen fordítva is igaz, az évek múlásával a felnőtté vált gyermek is viselkedhet úgy, hogy szüleinek egyértelmű legyen a toxikus viselkedése.
„Mindemellett különbséget kell tennünk kiskorú és már felnőtt személy között. Az előbbi sokkal tehetetlenebb, sokkal inkább ki van szolgáltatva a körülményeknek és nem is várhatjuk tőle, hogy önmaga beleálljon konfliktusos helyzetekbe. Ilyenkor hatalmas felelőssége van a környezetnek, a rokonoknak, iskoláknak, hogy felismerjék az árulkodó jeleket!”
