A Mandela-effektus lényege, hogy az emberek egy nagy csoportja kollektíven rosszul emlékszik egy-egy tényre, a jelenség pedig a filmipart sem kerülte el. Összeszedtünk öt rosszul felidézett filmes részletet!
A Mandela-effektust 2010-ben nevezték nevén, amikor is az interneten tömegek állították, hogy tisztán emlékeznek arra, amikor 1980-as években Nelson Mandela meghalt a börtönben, sőt még a felesége beszédét is „fel tudták idézni“. Mandelát valójában 1990-ben engedték szabadon, és 2013-ban halt meg.
A Mandela-effektus három kiemelkedő jellemzője lehet:
- emlékezés egy egész eseményre, ami soha nem történt meg,
- elferdített emlék, ahol bizonyos részletek részben vagy teljesen valótlanok,
- emberek csoportjai egymástól független osztanak meg szinte azonosan torz vagy pontatlan emlékeket.
Star Wars: A Birodalom visszavág
Darth Vader sokkoló – és gyakran rosszul idézett – híreket közöl A Star Wars: A Birodalom visszavág (1980) című filmben. Kérdezz meg bárkit, aki valaha látta a Star Wars-t, melyik a legemlékezetesebb mondata a filmnek, tutira rávágják, hogy az, amikor Darth Vader elárulja, hogy őt és Luke Skywalkert nem csak az Erő köti össze.
„Luke, én vagyok az apád“ – mondta állítólag Vader az ifjú Jedinek, a mondat a valóságban viszont szimplán, név nélkül hangzott el: „Én vagyok az apád!“
![](https://storage.refresher.hu/article/6a969bd62e5fe6d0f84f.jpg?is=1200x2000&s=3924a8c97f2c49f76f771303a8630a3b12e327981c995ac4babe7d9dbabd8acd)
Hófehérke és a hét törpe
„Tükröm, Tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?" Mindenki tudja, hogy ezt mondja a királynő a Walt Disney 1937-es klasszikusában, a Hófehérke és a hét törpében, amikor szép bókokat remél a bútordarabtól, de az a helyzet, hogy rosszul. A filmben valójában a következő sorok hangoznak el: „Varázstükröm, mondd meg nékem, akad-e párom szépségben?"
![Eddie Murphy megint visszatér, és milyen jól teszi – Megnéztük a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című filmet](https://storage.refresher.hu/article/Eddie-Murphy-megint-visszater-es-milyen-jol-teszi-Megneztuk-a-Beverly-Hills-i-zsaru-Axel-Foley-cimu-filmet~47702638753aade74748.jpg?is=150x200c&s=152b549fdfcb1c3424d1956d8520d93157fe104426ae0a0b4cc1332e92a2d82d)
A Grimm testvérek eredeti meséjében ez szerepel: "Tükröm, tükröm, felelj nyomban: Ki a legszebb országomban?" A rajzfilmben a fenti mondat tisztán hangzik el, de néhányan talán inkább a könyvre emlékeznek, mint a filmre.
![](https://storage.refresher.hu/article/b602f564fad778eff450.jpg?is=1200x2000&s=f8135529b98969adc5a4ae421f96560530c809b4cdbd9a26aaa47de7bd3f8b9b)
C-3PO
Ha megkérdezik, hogy milyen színű a Star Wars soknyelven beszélő robotja, C-3PO, kapásból rávágjuk, hogy talpig arany. Azonban azt kevesen tudják, hogy az egyik lába ezüst, a tény hallatán pedig általában a legelvetemültebb rajongók is dobnak egy hátast.
![](https://storage.refresher.hu/article/3919957221e9c60b4593.jpg?is=1200x2000&s=4a9a048e24858e7a10025d671800c993a57fc5fbe0d78b28884b04faa8e7ec97)
Mickey egér
Te tudod, milyen színű Mickey egér harisnyatartója? Fehér? Piros, sárga pöttyökkel? A válasz: semmilyen, mert nincs is neki, az emberek 90%-a mégis váltig állítja, hogy az emblematikus mesefigura védjegye a kantáros nadrágja.
![](https://storage.refresher.hu/article/d4872547e5303471f68d.jpg?is=1200x2000&s=a81b635a41a8f9ab7f3aa4b02520a472a62a9948d98211d5abf090aff6de1656)
A film, ami igazából el sem készült
A 90-es évek közepén David Atkins, vagyis Sinbad előrukkolt a Shazaam című filmmel, ahol a gyerekek egy padláson fedeznek fel egy dzsint, aki egy füstpamacsban jelenik meg a szemük előtt. Ki kell, hogy ábrándítsunk: a Shazaam valóban tervben volt, viszont soha nem valósult meg, így az ezzel kapcsolatos emlékeid csupán fikción alapulnak, az el nem készült film pedig a Mandela-hatás egyik legszemléletesebb példájává vált.
![Villám Buddha, falból kinövő csecsemők és rap-musical bandaháború: pszichedelikus japán filmek, amik álmodban is kísérteni fognak](https://storage.refresher.hu/article/Villam-Buddha-falbol-kinovo-csecsemok-es-rap-musical-bandahaboru-pszichedelikus-japan-filmek-amik-almodban-is-kiserteni-fognak~b4e2d7beb8936dad5821.jpg?is=150x200c&ic=431x0x596x795&s=c7c720711133b3b4b9047240517c1a9da71dbdfdd2e81813c33fe93cde3a87b7)
Az emberek egy része megingathatatlanul állította, hogy a film márpedig létezett, ami azt eredményezte, hogy beindult a konteógyár, és Sinbadot és a filmstúdiót még eltusolással is megvádolták. A humorista-színész rákontrázott a dologra, és olyan paródiákat és YouTube-videókat adott ki, amikben szarkasztikusan elismeri a film létezését, amire olyan sokan emlékeznek.