Ha úgy érzed, év vége felé nem ártana egy kis recap arról, mi minden történt 2025-ben Magyarországon, akkor jövünk a gyors és némiképp kegyetlen összefoglalóval.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtük azokat a közéleti, belpolitikai eseményeket, botrányokat, amik a leginkább meghatározták és tematizálták 2025 Magyarországát. Természetesen, ahogy korábban, így most sem az a célunk, hogy egy komplex mélyelemzést adjunk – nélkülünk is éppen elég nagy a túlkínálat – de fontosnak tartottuk, hogy a legfontosabb történéséket, jelenségeket mégis összegyűjtsük 2025 végének közeledtével.
Az MNB-botrány: Matolcsy György és a csiri-biri
A Magyar Nemzeti Bank körül már egy ideje folytak vizsgálatok, viszont csak tavasszal derült ki, hogy miről is van szó pontosan. Matolcsy Györgyöt 2013-ban nevezték ki a jegybank elnökévé és 2014-ben úgy döntött, hogy létrehoz az MNB-nek egy alapítványt, ami névlegesen az edukációt, kutatásfejlesztést és minden ilyesmit támogat majd.
Mi történt novemberben? Az ördög még mindig Pradát visel, Rosalía fényt hozott az életünkbe, a Wicked rekordokat döntött
2025.12.5 11:55
Matolcsy az alapítványba egy csomó pénzt beletolt, főleg abból a többletből, amit a jegybank termelt. Az MNB-nél úgy csináltak ilyen többletet, vagyis nyereséget, hogy vettek bizonyos összegben devizát, például eurót 300 forintért, alapkamat-módosítással gyengítették a forintot, és ugyanazt az eurót, amit 300-ért megvettek, eladták 320 forintért, így kerestek rajta extra pénzt. Pontosan 266 milliárd forintot, ezt pedig elsősorban az alapítványokba rakták bele.
Azért, hogy minél átláthatatlanabb legyen a folyamat és minél nehezebb legyen követni a pénzáramlás útját, egy tucat vállalkozásból és magántőkealapokból álló céghálót építettek ki. A cégek élére Matolcsy fia, Ádám és az ő haverjai (Somlai Bálint, Száraz István) kerültek, akik aztán saját luxuséletüket finanszírozták a közpénzből. Méregdrága luxusautókat és külföldi luxusingatlanokat vásároltak, felélték a kiutalt állami pénzt.
Később aztán az MNB ezeken a cégein keresztül bevásárolta magát több lengyel és egy svájci részvénytársaságba is, de a rossz üzletekkel csődközelbe kerültek, a részvények árfolyamai leestek, így a befektetett pénz jelentős része eltűnt, mint a kámfor. És nemcsak az MNB-é, hanem a kecskeméti egyetemé is, amely ennek a cégcsoportnak odaadta az államtól kapott 127 milliárd forintját, akik nem tudták azt visszaadni. Az új vezetés pedig áprilisban úgy döntött, hogy büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, és jogi útra tereli az ügyet.
Gyurcsány Ferenc visszavonul
A közéleti események közül úgy általánosságban is rendkívül kevés az, amit pozitívnak könyvelhetünk el, az idei évre azonban ez még hatványozottabban vonatkozik. E közül a kevés pozitív közül az egyik biztosan az, hogy Gyurcsány Ferenc végre-valahára visszavonult, és nagyon reméljük, hogy nem készül drámai visszatérésre. Sajnos az ő visszavonulása is legalább annyit késett, mint a MÁV vonatai átlagosan, hiszen ezt már 2006-ban illett volna megtennie.
Ismét hódít a „sadboi aesthetic" a mozivásznon – Miért jött el újra a szomorú férfiak aranykora?
2025.11.5 18:43
A hirtelen visszavonulást egyébként akkori felesége, Dobrev Klára jelentette be saját Facebook-oldalán még májusban. Ebben Dobrev arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc „lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul”.
Amikor igazán fontos lett volna, akkor nem tette meg, most, amikor már semmi jelentősége nincsen, készen állt elhagyni a DK elsüllyedt hajóját. És ha mindez még nem lett volna elég, Dobrev azt is bejelentette, hogy férjként és feleségként megannyi év után elválnak útjaik. Később egy oknyomozó anyagnak köszönhetően az is kiderült, hogy ebben a fordulatban Gyurcsány hosszú éveken át tartó hűtlensége is komoly szerepet játszott.
Bár politikai karrierjét befejezte, a nyilvánosságtól azóta sem sikerült megszabadulnia, most már kizárólag „csak íróként” posztol, de azt legalább olyan gyakran, mint előtte.
Történelmi méretű Pride
Az idei örömteli események közül Gyurcsány visszavonulásánál csak egy történés volt még örömtelibb, az, hogy 300 ezren vettek részt a júliusi Pride-on, annyian, mint korábban még sosem. Ehhez persze kellett az is, hogy Orbán Viktor a februári évértékelőjén felkorbácsolja az érzelmeket. A beszédben a Pride szervezőihez intézte szavait, azt tanácsolta nekik, hogy ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével, mert kidobott pénz és idő lenne, valamint azt is bejelentette, hogy az alkotmányba belefoglalják majd, az ember csak férfi vagy nő lehet.
1956 forradalmi étosza mai szemmel: a balsorsunk nem múlt el, csupán átalakult
2025.10.23 9:21
Nem csak blöfföltek, március 18-án az országgyűlés a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva megszavazta a gyülekezési törvény módosítását, amely megtiltotta az olyan gyűlés megtartását vagy azon való részvételt, amelyen 18 éven aluliak homoszexualitással vagy transzneműséggel találkozhatnak, ezzel tulajdonképpen ellehetetlenítették a Pride-ot.
Ez azt is magában foglalta, hogy a szervezőket akár egy év börtönnel, a résztvevőket pedig potenciálisan 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújthatják.
Karácsony Gergely kijátszva a jogi szabályozást, önkormányzati keretek között szervezte meg a „Budapest Büszkeség” menetet. A tiltás és a rendezvény nagy nemzetközi sajtóvisszhangot keltett, vezető lapok címlapjain írtak a történelmi méretű Pride-ról, ami idén nem csak a melegjogokról szólt, hanem Orbán Viktor rendszerének is üzent. A résztvevők közül senkit sem büntettek meg, viszont Karácsonyt augusztusban kihallgatták, decemberben pedig vádemelést kezdeményeztek ellene.
Zebrák Hatvanpusztán
A hatvanpusztai birtok régóta pikáns téma a közbeszédben és az ellenzéki mitológiának is fontos részét képezi, sokan ugyanis ezt tartják Orbán Viktor 2010 utáni meggazdagodása szimbólumának, amit ő folyamatosan eltol magától. Idén például többször is azzal érvelt, hogy a birtok édesapjának a kezében van, a felesége pedig csak néha besegít neki.
Ez papíron így is van, Orbán Győző, a miniszterelnök édesapja még 2011-ben vásárolta meg a pusztulóban lévő majorságot, és bérbe adta Mészáros Lőrincnek, aki semmit nem kezdett a területtel. Az építkezések 2019-ben kezdődtek meg, de 2021-től kezdőden jelentek meg olyan információk és drónfelvételek, amik egy hatalmas léptékű luxusberuházásra engedtek következtetni, nem pedig egy gazdasági épület renoválására.
A régi birtok épületeit lebontották, helyükre hatalmas építményeket húztak, vendégházat, hatalmas könyvtárat, valamint lifttel megközelíthető mélygarázst is kialakítottak. Szakértői információk szerint legkedvezőbb esetben is 3-4 milliárdos költségekről beszélünk. Azóta a birtok már egy saját napelemparkkal, mesterséges tóval, több medencével és pálmaházzal is rendelkezik.
Idén nyáron jött ez izgalmasabb csavar a történetbe, Hadházy Ákos politikai influenszer ugyanis azt állította, hogy zebrákat, antilopokat és bölényeket is látott a területen. Ez augusztusban és szeptemberben is megismétlődött, de hivatalosan a zebrák egy másik, a birtok melletti területhez tartoznak, amely Mészáros Lőrinc tulajdonában van.
Beléptem a Harcosok Klubjába helyetted is, hogy megtudjam, merre van az előre
2025.7.27 10:45
A Fidesz és Orbán Viktor a hárítás mellett szinte saját totemállatává emelte a zebrát, ezzel próbálták elvenni a botrány élét, és még egy Digitális Polgári Kört, DPK-t is elneveztek róla. Persze ez közel sem olyan súlyú téma, mint sok más a listán, inkább csak az abszurditása miatt tettük bele, na meg persze azért, mert 2025-ben visszatérően szolgálta a nyilvánosságot.
A Fidesz beszáll az internetbe
Nagyjából így foglalható össze a Fidesz nagy digitális forradalma, amit az idén nyáron produkált. Tavasszal bármit is csinált Magyar Péter, az leuralta és tematizálta a nyilvánosságot, részben azáltal, hogy organikusan is elképesztő eléréseket hozott a közösségi médiában.
Az állam nem a barátod – Hogyan tehetsz különbséget haza, nemzet és állam között?
2025.7.25 10:28
A Fidesznek csak a másodhegedűs szerep jutott, a párt kormánykommunikációs válsága volt tapasztalható. Erre a jött a nagy digitális forradalom ötlete, a Harcosok Klubjának megalapítása.
Ez egészen egyszerűen egy Facebook-csoportot jelentett, amiben kormányzati szereplők posztoltak, a csoporttagoknak pedig követve az utasításokat, meg kellett osztani saját oldalukon a Fideszhez köthető tartalmakat. A csoport szektaszerű működéséről és a Klubban szerzett tapasztalatainkról egyébként ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A Fidesz célja az volt, hogy hűséges digitális harcosain keresztül eljuttassa üzeneteit olyan emberekhez, akiknek amúgy nem, vagy nem elégszer jutna el a feedjébe. Sajnos ez nem jött be nekik, ezért valami újat kellett kitalálni. Ez lett a DPK, vagyis a Digitális Polgári Kör ötlete.
A polgári köröket a 2002-es választási vereség után hozta létre a Fidesz, egészen egyszerűen bázisépítés céljából. Úgy érezték, hogy ezt a találmányt újra be kellene vetni „Magyarország szuverenitásának online megvédése” érdekében. Működési logikáját és célját tekintve a DPK nagyjából megegyezett a Harcosok Klubjával, bár eredményre ez sem vezetett. A hírek leginkább arról szóltak, hogy olyan arcokat sikerült beszervezniük a klubba, mint Dopeman vagy ifj. Schóbert Norbert.
A Tisza ellen indított lejárató cunami
Itt két fontosabb történést kell kiemelnünk, ami nem sokkal egymás után következett, de mindkettőben közös, hogy egy célt szolgált a Fidesznek: leépíteni a Tisza népszerűségét, megkérdőjelezni a kormányzóképességét, és visszaszerezni a nyilvánosságban zajló diskurzusok keretezésének privilégiumát.
Zászló, zászló, szív, avagy én vagyok apu csikorgó fogsora – Újraolvastuk Orbán Viktor helyett a Harcosok klubját
2025.7.8 16:01
A propagandalappá átgyúrt Index mindkét alkalommal tevékenyen kivette a részét a lejáratásból. Először augusztus végén írtak arról, hogy a Tisza drasztikus adóemelésre készülhet. A cikkben egy általuk hivatalosnak beállított dokumentumot is bemutattak, ami a Tisza Párt adópolitikáját, adóemelési terveit tartalmazta. Az Index szerint ezt a Tisza Gazdasági Kabinetje készítette, de a dokumentum több sebből is vérzett. Egyrészt a párt gazdasági tanácsát nem így hívják, hanem gazdaságfejlesztési munkacsoportnak, másrészt a dokumentum nem tartalmazott semmiféle pecsétet vagy aláírást sem, ami a hitelességet igazolta volna. Az Index szándékát az is jól jelezte, hogy a pártot meg sem kérdezték a dokumentum hitelességéről.
A Tisza és Magyar Péter is tagadta a dokumentum a hitelességét és elmondták, ők kormányra lépés esetén adócsökkentésre készülnek. Viszont ezzel egyidőben Tarr Zoltán, a Tisza egyik EP-képviselője egy kínos és botrányos beszédben magyarázkodott, és olyan kijelentéseket tett, mint hogy „nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk” vagy „számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Nagyon sok mindent lehet, meg kellene, de választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.
Horoszkóp: mutatjuk, melyik magyar politikus illene hozzád a csillagjegyed szerint
2025.6.30 15:03
A Fidesznek Tarr nyilatkozatai tökéletes alapanyagok voltak ahhoz, hogy hatalmas lejárató kampány induljon a Tisza ellen, még egy nemzeti konzultációt is kiírtak erre a nem hitelesített forrásból származó dokumentumra hivatkozva. A Tiszának ekkor vitt be először a Fidesz egy mélyütést.
Nem sokkal később október elején szintén az Index hozta le, hogy a Tisza Párt adatbázisából valaki kilopta 18 ezernél is több felhasználó adatait, és ezt közzétették egy bárki számára hozzáférhető oldalon. A cikk állítása szerint a Tisza Világ app felhasználóinak adatai kerülhettek ki.
A kiszivárgott, rendkívül nagy mennyiségű személyes adat között megtalálható a felhasználók neve, lakcíme, e-mail címe és telefonszáma is. Emellett az érintettek valós idejű tartózkodási helye is hozzáférhetővé vált, továbbá az is kiderült, hogy az adatszivárgás érintettjei mely választókerülethez tartoznak.
A cikkben azt is hangsúlyozták, hogy a Tisza alkalmazását ukránok fejlesztették. Novemberben pedig a szintén propagandacélokat szolgáló Magyar Nemzet állította azt, hogy nem húszezer, hanem közel kétszázezer ember adatainak a kiszivárgásáról lehet beszélni.
A Palaye Royale a Budapest Pride tiltásáról: Ezeket a döntéseket általában gonosz, kövér, fehér férfiak hozzák
2025.6.28 9:07
Magyar Péter ezzel szemben azt állította, hogy bár a publikus listán szerepeltek a Tiszához köthető személyek, nekik nincs ilyen adatbázisuk, ezt azok állíthatták össze, akik kilopták az adatokat, illetve azt is elmondta, hogy a Tisza rendszerei hónapok óta támadás alatt állnak, amiket eddig sikerült visszaverni. A Fidesz ezt is felkarolta, narratívájuk kettős hangsúlyt kapott, a Tiszát az ukránokkal mosták össze, és a kormányzáshoz való alkalmasságukat kérdőjelezték meg. De ennél is durvább volt, hogy Németh Balázs személyesen kereste és kérdezte fel a tiszásokat a lakhelyükön.
A Szőlő utcai javítóintézet körül kirobbant botrány
Kétségünk sem lehet afelől, hogy az összes idei közéleti esemény közül a legborzasztóbb az, ami a Szőlő utcai javítóintézet körül történt. A tavalyi kegyelmi botrány után ismét újabb gyermekvédelmi ügy zaklatta fel a nyilvánosságot, ami még annál is sokkal súlyosabb.
Így működik az arcfelismerő rendszer, amivel beazonosíthatnak a Budapest Pride-on
2025.6.26 13:38
Májusban tartóztatták le a Budapesti Javítóintézet (ami a 3. kerületi Szőlő utcában található, innen kapta a nevét a botrány) korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált, aki 14 évig volt pozícióban. Tavasszal, még tisztázatlan okokból kezdtek nyomozni Juhász után a rendőrök, akiről kiderült, hogy a barátnőjével együtt (aki szintén állami gondozott volt) az elmúlt 14 évben kiskorú prostituáltakat futtatott, majd az abból befolyó pénzt arra használta, hogy saját luxuskiadásait finanszírozza.
A kormány először tagadta, hogy valóban kiskorúakat zsákmányoltak volna ki, de több oknyomozó anyag is kiderítette, hogy itt valójában 12-13 éves, kiszolgáltatott, gyermekotthonokban élő lányokról van szó, akiket először magával édesgetett, majd prostituáltat csinált belőlük. Mindezt úgy, hogy közben gyakran nyilatkozott az intézetben élő gyerekek támogatásának fontosságáról, és kitüntetéseket kapott a gyermekvédelemben tett alázatos munkájáért.
Ha ez nem lenne éppen eléggé szörnyű, még csak emellé jönnek a Szőlő utcai javítóintézetben történtek. Kiderült, hogy a gyermekprostituált-hálózat mellett az intézetben élő kiskorú fiúkat is orális és anális szexre kényszerítette. Aki megtört, azt jutalmazta, de amikor például egy alkalom után az egyik fiú elpanaszolta ezt az egyik nevelőnek, az súlyosan megverette őt két másik fiúval.
Hogyan lehet ma még ép ésszel lavírozni a magyar politika útvesztőjében? – Hennel Éva mentálhigiénés szakember segít
2025.6.24 15:44
Juhász közvetlen környezete erőteljesen védte őt, de a 14 évben sokan észrevették, hogy valami nincs rendben, hiába szóltak azonban többször is a hatóságoknak, ők mégsem tették azért semmit, hogy ezt az ámokfutást megakadályozhassák. Egyes, a nyilvánosságban terjengő, de meg nem erősített információk szerint ehhez annak is köze lehetett, hogy magas rangú politikusokhoz is jártak ezek a gyerekek, és ezzel tudta ő fogni a Fidesz-elitet. Blöff vagy sem, Juhászt és bűntárs párját sikerült letartóztatni.
A történet itt még mindig ér véget, hiszen kiderült, hogy az intézetben nem csak a korábbi igazgatóval voltak problémák. Egyre több ott dolgozó és korábban az intézetben élő fiatal tapasztalatai kerültek elő, és az ősszel két videófelvétel is kiszivárgott. Az egyikben a Juhászt váltó ideiglenes igazgató, Kovács-Buna Károly látható, amiben mindenféle ok nélkül megalázza és földön rugdossa az egyik fiatal fiút. A másikban az intézmény egy másik munkatársa bottal ver egy másik fiút. Decemberben végül az új, ideiglenes igazgatót is letartóztatták két másik társával együtt.
Egy háromszáz fős piknikből több tízezres tömeg: a Budapest Pride Felvonulás története
2025.6.24 15:35
A Fidesz ezt az egész Szőlő utcai ügyet és azzal ezzel járó felelősségre vonást is végig hárította magától, sőt, december elején azzal az ötlettel álltak elő, hogy a javítóintézeteket ezentúl a rendőrség fogja felügyelni. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy ennek még bőven nincs vége, és nem tudjuk, milyen csontvázak fognak még kihullani a szekrényből.
Megalakul a Humanisták pártja Cseh Katalin és Barabás Richárd vezetésével
Ne aggódj, csak vicceltünk. Nekik az égvilágon semmi jelentőségük sincs.