Szeptember 25-én megjelent az Alice határországban harmadik, egyben utolsó évada. Bár a történet végetért, a kulturális sajátosságok miatt bőven van mit kivesézni a sorozat kapcsán.
Nevek
Japánban a magyarhoz hasonlóan a vezetéknevet követi a keresztnév, tehát ha egy angol nyelvű cikkben japán névvel találkozunk, ott általában fordítva szerepel. Férfi főhősünk Alíz után az Ariszu nevet kapta, míg a női főszereplőt Uszaginak, vagyis nyúlnak keresztelték a történet alapjául szolgáló mese nyomán. Ezek azonban nem a keresztneveik, hanem a vezetékneveik, amik az Alíz Csodaország parafrazálása miatt amolyan becenévvé léptek elő.
Ariszu keresztneve valójában Rjóhei, méghozzá az ügyes, kiváló jelentésű (良) és a béke, nyugalom jelentésű (平) karakterekkel írva. Uszagi pedig az uniszex Juzuha keresztnevet kapta, amely a citrus, juzu (柚) és a növény, levél (葉) jelentésű kandzsikből (kínai eredetű írásjegyek) tevődik össze.
View this post on Instagram
Alíz csodaországban
Lewis Caroll történetét először 1899-ben fordította le japán nyelvre Haszegava Tenkei, és azóta hatalmas kultusza lett a szigetországban Alíznak. A fordítás sok társadalmi, kulturális és politikai eltérés miatt is nehézségbe ütközött, például a történet központi eleme, a sakk akkor még ismeretlen volt Japánban, így a fordító azt a sógira (a japán sakkra) cserélte. Csakhogy a sógiban nincs királynő nevű figura, így a fordító az utolsó fejezeteket szinte teljesen átírta különböző japán legendák és mítoszok alapján. Érdekesség, hogy Haszegava előbb az Alíz Tükörországbant fordította le, az első rész, az Alíz Csodaországban csak 9 évvel később jelent meg, ennek ellenére 1920-ra már 13 kiadása született. Ekkorra már maga az Alice, vagyis Ariszu név is az egyik legnépszerűbb lánynév lett, mára pedig 154 különböző írásmódja honosult meg.
View this post on Instagram
Az Ariszu név népszerűsége azért is ironikus, mert kezdetben a főhős különböző japán neveken futott, mint Mii csan vagy Ai (szó szerint szerelem) csan. Egyes fordításokban pedig a Szív Királynő tarte-ja (másnéven pitéje) mandzsú, vagyis egy kínai eredetű töltött, gőzölt, kelttésztás édesség lett. Egy másik verzióban pedig Alíz nem örömében fűz százszorszépekből láncot, hanem azért, hogy legyőzze az álmosságot.
View this post on Instagram
Az Alice könyvekből több mint 500 különböző fordítás született, így több japán kiadása van, mint bármelyik másik nyelven, az angol kivételével. Mangák, irodalmi, képzőművészeti, élőszereplős feldolgozásai is születtek, de tévéműsorokat, videójátékokat, éttermeket és háztartási eszközöket is inspirált. Különösen nagy hatást gyakorolt a divatra, 2007-ben például az egyik magazin októberi számában 22 oldalt dedikált az „Alíz-stílusnak“, amit három japán énekesnő, Mizuki Alisa, Kavasze Tomoko és Kimura Kaela is saját szájíze szerint adaptált, olyannyira, hogy mindegyiküknek született egy-egy Alíz csodaországban tematikus videoklipje.
Azonban nem az irodalmi kiválósága miatt vált ekkora hatásúvá a regény. A 19. század második felében lépett a szigetország a modernizáció útjára, és különösen nyitott volt a nyugati kulturális termékekre, kiváltképp a britekére. Közrejátszott az is, hogy a fiatal női főhős megtestesítette az idealizált japán lányt, a sódzsot, illetve később a kavaii-kultúrába is jól illeszkedett.
View this post on Instagram
A rendőrség inkompetenciája
Az elmúlt években jelentősen megszaporodtak a „Japán 2050-ben él“ felütésű videók a közösségi médiában, a szigetország pedig évtizedek óta alacsony bűnözési rátájáról híres. Az korántsem jelenthető ki, hogy a rendőrség unatkozna, az viszont igen, hogy az igazságszolgáltatás több sebből is vérzik, akárcsak Magyarországon. Erre utal Uszagi eltűnése és feltételezett elrablása, ami tulajdonképpen a bonyodalomként szolgál a cselekményben. Miután Ariszu bejelenti felesége eltűnését, a rendőrség azzal szembesíti, hogy a nő egy hotelben találkozott Macujama Rjudzsi professzorral, ebből pedig azt a következtetést vonják le, hogy viszonyuk volt. Mégcsak fel sem merül bennünk, hogy Uszagit csapdába csalhatták vagy átverhették, hogy elrabolják, hiába erősködik Ariszu. Sajnos a valóságban gyakran megesik, hogy a bűnöldözőszervek nem veszik komolyan az áldozatok és hozzátartozóik bejelentéseit, különösen ha zaklatásról és bántalmazásról van szó.
2024 decemberében egy 20 éves nő kilencszer (!) jelentette a rendőrségnél, hogy volt barátja követi és zaklatja őt, de azok csak egyetlen felszólítást küldtek a férfinak, a nőnek pedig azt tanácsolták, hogy költözzön el. A nőnek azonban nem sokkal később nyoma veszett, és hónapokkal később exe lakásában találták meg holttestét, amikor a férfi külföldön volt. Miután visszaért, letartóztatták, a rendőrség pedig nyilvánosan bocsánatot kért az áldozat családjától. Egy másik nőt azután gyilkolt meg volt barátja, hogy hazatért a rendőrségről, ahova épp zaklató exe miatt ment. Még rengeteg hasonló sajnálatos esettel tudnám alátámasztani, hogy a japán rendőrség minden jogi reform ellenére képtelen a gyakorlatban érdemi védelmet nyújtani a nőknek.
Családon belüli erőszak
Szacsiko karakterén keresztül a sorozat egy súlyos (nem csak) japán társadalmi problémára, a családon belüli erőszakra világít rá. A kormányzat inkompetenciája abban is megmutatkozik, hogy a nők elleni erőszakot, kiváltképp a családon belüli és a szexuális erőszakot nem sikerült visszaszorítaniuk, és az áldozatoknak sem tudnak megfelelő védelmet nyújtani. A nem megfelelő jogi háttér és a politikusok tétlenségét bizonyítja, hogy több mint 110 év után, először 2017-ben módosították a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt. A rendelkezés azért is volt kulcsfontosságú, mert kormányzati felmérések szerint minden 13. nő nemi erőszak vagy szexuális bántalmazás áldozata, és évente legalább 66 000 ilyen esetre kerül sor. A valós szám ennél jóval magasabb lehet, mivel csak az esetek 10%-át jelentik be.
Egy 2009-es felmérésben igazolták, hogy azok a japán nők, akik valaha is párkapcsolatban éltek, 19%-a tapasztalt fizikai vagy szexuális erőszakot (vagy mindkettőt) partnerétől, mielőtt betöltötte a 49. életévét. Azt is kutatások támasztják alá, hogy Japánban a meggyilkolt nők körülbelül egyharmadát jelenlegi vagy korábbi férfi partnere ölte meg. A helyzet a növekvő jogi támogatás ellenére rosszabb lett. A 2020-ban kirobbant világjárvány idején jelentősen megnőtt a családon belüli erőszak aránya, 2024-ben már minden ötödik embert bántalmazott fizikailag a partnere, ami rekordnak számít a szigetország történetében.
Bullying és hikikomori
Japánban számtalan, talán több tízezer, akár százezer fiatal és felnőtt zárkózik el a világtól, családjától, felhagya a munkával és a tanulással, akárcsak a sorozatban megjelenő Nobu, akit zaklató iskolatársai kergettek önkéntes szobafogságba. Bár a karakter hikikomoriként, a társadalomból szélsőségesen kivonódó/elvonuló személyként írja le magát, a magyar szinkronban úgy fogalmaz, hogy „nagyon magányos lett“. Ennél azonban jóval többről van szó, csak a magyar fordítás nem adja vissza hitelesen.
A hikikomorik esetében nem pusztán napokig tartó duzzogásról van szó, minimum hat hónapig, de akár évekig nem hagyják el szobájukat és nem beszélnek senkivel. Jellemzően a szülői házba vonulnak vissza, így általában az anyuka hordja tálcán a szoba elé az ételt. Vannak, akik egész nap alszanak, hogy utána este videójátékozzanak, mangákat olvassanak, vagy csak lézengjenek az interneten. Az állapot kialakulásában nemcsak a szorongás, a depresszió és különböző személyiségzavarok, – azok a betegségek, amelyek a maguk képére formálják az illető belső világát, és amiket a beteg nem tud megkülönböztetni saját énjétől – hanem számos szociális faktor is szerepet játszik:
- A fiatal felnőttek vágyai és motivációja egyre csökken.
- A japán (nukleáris) családok egzisztenciális stabilitása miatt a fiatalok szemében jelentősen csökkent a munka értéke.
- A szülők sokkal megengedőbbek.
Az első visszavonulási szindrómás esetet 1978-ban egy Kaszahara Josimi jegyezte fel „visszahúzódási neurózisként”. A hikikomori elnvezés csak a 1980-1990-es évek fordulóján terjedt el szélesebb körben a szobájukba elzárkózó fiatalok leírására.
Mind a hikikomori, mind az iskolai bántalmazás komoly probléma, mivel nemcsak az esetek száma növekszik, hanem azok súlyossága is fokozódik. A fizikai, verbális és kiberbullying, illetve ezek kombinációja mellett az is előfordul, hogy a tanárok is részt vesznek a bántalmzásban. Az érintettek pedig nem nagyon számíthatnak segítségre, mivel sok diák és tanár „próbál nem tudomást szerezni” az abúzusról. Az AIB Nobuja esetében ez odáig fajul, hogy öngyilkosságot kísérel meg, ez pedig nem áll távol a valóságtól. 2019-ben és 2020-ban is az öngyilkosság volt a vezető halálok oka a 15-39 éves japánok körében.
„A csicsás sétabot“
Japánról magyarra fordítani borzasztóan nehéz, mert a nyelvi és kulturális sajátosságokat nagy kihívás egy másik nyelven kifejezni. Amikor Nacu egy sétabotot ad a lesántult Sionnak, japánul azt mondja neki bátorításként, hogy „ez olyan gyarus“ (gjaru mitai na, lásd a lentebbi videóban). A magyar fordításban az utalás a 90-es és 2000-es évek Japánjának legikonikusabb szubkultúrájára, teljesen elvész. A fordítók a „csicsás“ szót adták Nacu szájába, ami csak nagy belemagyarázással állítható párhuzamba a gyaru szubkultúrával és divattal. Az utcai divatot megalapozó gjaru, amelynek történetéről ebben a cikkben írtunk, extravagáns, lázadó és trendteremtő mivoltát tekintve, a „menő“ vagy „rossz lányos“ jobb választás lett volna.
Jakuza
A 3. évadban felbukkan Kazuja, aki egész hátas tetoválása alapján minden bizonnyal jakuza, vagy legalábbis az lehetett. Bár a popkultúrában továbbra is népszerű téma, sőt, archetípus, de mára mondhatni, kihaló félben vannak a jakuza emberei. A statisztikák szerint 2022-ben a számuk a történelemben először a 10 ezret sem érte el, többek között a 2010 óta kiadott a „jakuza-kizáró rendeleteknek” köszönhetően. Japánban egyébként a tetoválások sokáig a bűnözők attribútumainak számítottak, ugyanis hagyományosan a megbüntetésükre használták, például a kutya írásjegyet varrták a homlokukra. (Ennek ellenére az újkori Japánban nagy divat volt a színészek, tűzoltók és kurtizánok körében, mivel a hiedelem szerint a megfelelő minta meg is védhette gazdáját a gonosz szellemektől.) Végül a 19. század végén barbár szokásnak titulálva, kevés sikerrel, de betiltották az irezumit, a japán handpoke-ot, de illegalitása miatt végérvényesen a bűn és a rossz jelképe lett. Nem véletlenül, a mai napig a legtöbb japán fürdő nem fogad tetovált személyeket.
Azonban a többségi társadalommal szemben a tetoválás a jakuza berkein belül nem pusztán a törvényen kívüliséget, hanem a családi összetartozást jelenti. A gépi tetkók előtti időkben a tetoválás magas fájdalomküszöbről, elszántságról, de hivalkodásról is árulkodhatott, mivel kezdetben nem kis egészégügyi kockázattal (is) járt: az irezumi okozta májbetegségek jelentősen megtizedelték a japán gengszterállományt.
A több évszázados történelemmel rendelkező jakuza történelméről ebben a cikkben tutdhatsz meg még többet.
Azonban manapság a japán társadalomra a jakuzánál jóval nagyobb fenyegetést jelentenek a tokurjú nevű gengsztercsoportok, amelyek a közösségi médián toboroznak random embereket úgynevezett jamibitókra, vagyis „rizikós, sötét alkalmi munkákra“. Maga a tokurjú kifejezés az anonim és a folyékony jelentésű szavakból született, utalva a szindikátusok laza, ad hoc jellegére. Állandó, fizikai térben létező központtal általában nem rendelkeznek, és négy lépcsős hierarchia jellemzi őket. A piramis csúcsán a bűntényeket kitervelő „zsenik“ vannak, őket sorrendben a bandavezérek, a toborzók és az elkövetők követik.
A „zsenik“ általában egy már létező ganghez, bűnszervezethez tartoznak és csupán a háttérből irányítják a szálakat, a bandavezérek koordinációs feladatokat látnak el, a toborzók értelemszerűen a jól fizető, könnyű munka ígéretével vadásznak az elkövetőkre. Az általuk hirdetett „beugrós“ vagy „részmunkaidős állás“ a valóságban lehet csalás, pénzmosás, rablás, betörés és megannyi más bűncselekmény, amelyek végrehajtása után a tokurjú feloszlik, és máshol, más résztvevőkkel újraalakul, ami megnehezíti azonosításukat és elfogásukat is.
