2025.10.3 15:12
Olvasási idő 0:40
Krajnyák Petra

Kivágták a tatárjárásról szóló filmből a volt kulturális államtitkár jeleneteit, még azt is, amikor egy nyílzáporban meghal

KULTÚRA MAGYAR FILM TÖRTÉNELEM

Úgy értesült, hogy szinte minden olyan jelenetet kivágtak, amelyeknél költséges utómunkára lett volna szükség.

 L. Simon László Facebookon jelentette be, hogy elkészült a 1242 – A Nyugat kapujában című tatárjárásról szóló történelmi film, azonban úgy értesült, hogy valamennyi jelentét kivágták belőle.

Mint írta, „még nem látta az alkotást, de a hírek szerint szinte minden olyan jelenetet kivágtak, amelyeknél költséges utómunkára, VFX-re lett volna szükség“. Hozzátette, hogy ebből kifolyólag attól a jelenettől is megszabadultak a vágók, amikor „egy nyílzáporban meghal”, pedig „még a kaszkadőröktől is dicséretet kapott”.

L. Simon László a 1242 - A Nyugat Kapujában című film forgatásán.
L. Simon László a 1242 - A Nyugat Kapujában című film forgatásán. Forrás Facebook/L. Simon László

„Nekem így is örök emlék marad az a néhány nap, amit a kiváló szakemberek, maszkmesterek, öltöztetők, a rendező, az operatőr vagy éppen remek színészek, így többek között Eric Roberts társaságában tölthettem el” – zárta meglehetősen pozitívan posztját az egykori kulturális államtitkár.

Kiemelt tartalom
A Szenvedélyes nők megidéz egy fájóan pusztító érát, amit már nagyon kihevernénk – Kritika A Szenvedélyes nők megidéz egy fájóan pusztító érát, amit már nagyon kihevernénk – Kritika 2025.11.27 10:09

Az 1,2 milliárdos állami támogatással készült Nyugat kapujában főgonoszát, az olasz bíborost a szexuális zaklatási botrányokba keveredett Kevin Spacey alakítja. Az L. Simon által említett Eric Roberts egy Ákos kapitány nevű karakterként tűnik fel.

L. Simon László a 1242 - A Nyugat Kapujában című film forgatásán.
L. Simon László a 1242 - A Nyugat Kapujában című film forgatásán. Forrás Facebook/L. Simon László

A filmet Soós Péter, a Hacktion: Újratöltve, a Tűzvonalban, illetve a Jóban Rosszban rendezője jegyzi, a forgatókönyvet pedig Horváth Áron és Joan Lane írta.